Az Internetes telefonálás

A Skype egyike az Internetet mint telefonhálózatot használó kliens programoknak. A telefonbeszélgetéseknél a beszélgetéseket feldarabolva, az egyéb adatokhoz hasolóan csomagonként szállítja a világháló. Az Internet protokolljainak segítségével a beszéden kívül olyan információkat is továbbítanak a hálózaton, amelyek az egyes csomagoknak a célba juttatásához szükségesek. Az Internet jelenleg leginkább elterjedt protokolljált, az IP-t telefonálásra használó rendszert Voice over IP-nek, röviden a VoIP-nak hívják.
Ez tehát azt is jelenti, hogy a VoIP rendszerű telefonálás kiépítése minden további átalakítás nélkül lehetséges egy-egy az Internetre csatlakozó számítógépen, vagy számítógépes hálózaton A VoIP technológia használatával végzett telefonálásnál a résztvevők ugyanazt az eljárást követik, mint a hagyományos telefonálás esetében. A hagyományos telefonbeszélgetésekhez hasonlóan itt is három része van a kommunikációnak, először fel kell építeni az összeköttetést, amit a beszélgetés közvetítése, átvitele követ, és végül jön az összeköttetés leépítése. A két rendszer között különbség, mint már említettem, abban áll, hogy míg a hagyományos telefonkapcsolatnál a beszéd átvitele folyamatos, itt a beszélgetés adatait kis csomagok szállítják a kommunikációban résztvevő partnerek között. A hagyományos telefonrendszerek egy beszélgetéshez egy teljes vonalat foglalnak le, a VoIP rendszerek működésekor a telefonrendszerek egy vonalon keresztül több beszélgetést is lebonyolítanak. Ezen a különálló tevékenységterületen alapulva különböző protokollok végzik a kapcsolat fel és leépítését, a csomagok továbbítását.

Egy IP alapú hálózatban ahhoz, hogy a beszélgető partnerek közötti kapcsolatot be lehessen állítani, a hívott fél IP címének ismertnek kell lennie a hálózaton belül, de nem feltétlenül a hívó fél részéről. Földrajzilag stabil csatlakozások (a felhasználóhoz rendelt statikus IP címek) igen ritkán vannak az IP alapú címzési rendszeren nyugvó hálózatokban. A telefonszámok és az IP címek állandó összekapcsolását olyan dolgok is lehetetlenné teszik, mint a kommunikáció résztvevőinek helyváltoztatása, a felhasználók váltakozása ugyanannál a számítógépnél. Különböző megoldások segítségével biztosítják a résztvevők számára az IP címektől független telefonszámokat. A cikk témájaként szereplő Skype azontúl, hogy a legtöbben egy, a számítógépen futó azonnali üzenetküldő és telefon kliens programként ismerik, egyben egy ilyen Interneten keresztüli telefonálást is lehetővé tévő rendszer.
A fenti és más károkozó programok elleni védelemre készítette a Symatec Norton Internet Security 2007 védelmi programcsomagot. Mivel a károkozó programoknak sok fajtája van, ma már egy egész védelmi rendszernek kell gondoskodnia arról hogy a számítógép biztonságosan működjön.

A program telepítése
A telepítés mintegy 30 MB helyet igényel a számítógépen. Ehhez jön még a világhálóról letöltött telepítő fájl számára szükséges szintén 30 MB körüli hely. A telepítéshez a SkypeSetup.exe fájlt kell letölteni a www,skype.com webhelyről
A letöltés után a letöltött állományt kell megnyitni. Az elinduló telepítővarázsló a legoptimálisabb telepítési lehetőségeket kínálja fel, így a felkínált lehetőségeket ajánlatos minden esetben elfogadni.
A Skype
A Skype név a számítógépeken futó kommunikációs programon túl egy ilyen telefonrendszert is rejt. A Skype-ot, mint egy peer-to-peer IP telefon (VoIP) hálózatot, Niklas Zennström és Janus Friis, a Kazaa készítői fejlesztettek ki. 2005-ben a Skype-ot 1,9 milliárd euróért megvette tőlük az eBay. Zennström és Friis e bevétel egy részét a Joost internet alapú televízió-rendszer kifejlesztésére fordította. A Skype fejlesztői a rendszer kiépítésekor elsősorban a hangátvitel megfelelő kiépítésére helyezték a hangsúlyt, emellett a program azonban mint azonnali üzenetküldő is jól megállja a helyét. A program minden fontosabb operációs rendszerre letölthető, a Windows alatt futó első változat mellett már létezik MAC OS X, Linux és Pocket PC-re írt (Windows CE) változat is.

A szoftver a legtöbb tűzfal és címfordítást végző (NAT) router mögött probléma nélkül képes működni. A Skype új codec-einek köszönhetően a hagyományos telefonnál jobb minőségű beszédátviteli közeget biztosít. A hangtömörítés fontosabb codecei a következők SVOPC (16 kHz), AMR-WB (16 kHz), G.729 (8 kHz), G.711. A számítógép-számítógép közötti kapcsolattartáskor titkosítás is lehetséges. Az AES-256 rendszer 1536-2048 bit hosszúságban kínál titkosítási kódokat.

A Skype szolgáltatásai
A program szolgáltatásai a következők:

felhasználók közötti beszélgetés (IP telefon)- A telefonáláshoz saját szabályrendszert, úgynevezett protokollt használ a Skype. Ez a protokoll nem integrálható egyéb VoIP szoftverekkel. A Skype programot használó emberek ingyen tudnak kommunikálni egymással, vezetékes telefont azonban csak díjfizetés ellenében lehet hívni.

azonnali üzenetek váltása (IM), – Szöveges beviteli felület révén lehetséges a felhasználók közötti „beszélgetés” akkor is, ha a hangátvitelnek nincsenek meg a feltételei. Az azonnali üzenetküldést használják leginkább a Skype szolgáltatásai közül

chat – Az üzenetküldésekbe más felhasználók is bekapcsolódhatnak, így maximum mintegy 100 felhasználó bevonásával folytatható chat beszélgetés.

kisebb konferenciabeszélgetések – A telefonos konferenciákhoz más, speciális szoftverekre is szükség van, mindazonáltal kisebb konferencia beszélgetések is folytathatók, legfeljebb 5 felhasználó között,

fájlküldési lehetőség

videokonferencia (csak a Skype 2.0 és ennél feljebbi változatokban)
A fentiek alapfunkciók, ezeken felül a további kiegészítő szolgáltatások érhetők még el a Skype szoftveren belül, a kiegészítő szolgáltatások biztosításában a Skype már nem csak mint szoftver, mint VoIP szolgáltató szerepel:

SkypeOut egy fizetős szolgáltatás. Hasonlóan működik, mint a kártyás mobiltelefonok: van egy virtuális számla, ahova bankkártyás fizetéssel bizonyos mennyiségű pénzt lehet feltölteni. A SkypeOut egyenlegre feltöltött pénz felhasználásával mind vezetékes, mind mobil irányba bárhova a világon hívásokat kezdeményezhetünk egy előre meghatározott percdíj mellett. Ez a tarifa, bárhol legyünk is a világon, azonos.

SkypeIn fizetős szolgáltatásban 3 vagy 12 hónapra lehet bérelni egy adott telefonszámot. A telefonszám bárhol is legyen az előfizető a világon, az ő Skype-elérhetőségedhez lvan kötve, és ehhez kapcsolódva elérhető vagy a külvilág bármely telefonjáról.

A Voicemail (magyarul hangposta) szintén egy fizetős szolgáltatás. A működési elve hasonó az előzőéhez, 3-6-12 hónapra elő lehet erre a szolgáltatásra fizetni. Amíg a felhasználó nem elérhető, hangüzenet hagyható a számára.

A Skype – zones Mint a kiegészítő szolgáltatások többsége, szintén fizetős szolgáltatás; a lényege az, hogy egy bizonyos összegért egy meghatározott időre naponta használhatod ingyen az ún. Skype hot-spotokat. ezekből jelenleg 18000 van a világon, már Magyarországon is található ilyen Budapesten.

A Skype Personalise (magyarul testreszabása Skype-hoz tartozó egyéni ikonok készítésére szolgál minimális, 1-2 dolláros összegért.

Skype E-mail toolbar ? Skype címek (callto:) kiemelését, telefonszámok automatikus felhívásának ajánlását teszi lehetővé.

A Skype Web toolbar működése az előzővel megegyezik, csak weblapokra vonatkoztatva

A Skypecasts a beszélgetőcsoportok létrehozása, azokhoz való csatlakozás (a Ventrilohoz vagy a TeamSpeakhez hasonlítható, de P2P alapú)

Hardverkövetelmények:

A Skype használatához szélessávú internet-hozzáférésre, hangszóróra és mikrofonra van szükség. A szélessávú Internet hozzáférés mindenképpen elengedhetetlen. A mikrofon és a hangszóró csak akkor kell, ha telefonálni szeretnénk.

Szoftverkövetelmények:

A Skype használatához szükséges aWindows, Mac OS X, Linux, Pocket PC operációs rendszerek valamelyike.
Értékelés:
Pozitívumok:

Széleskörű kommunikációs lehetőségek, az azonnali üzenetküldésen keresztül, a beszélgetéseken át a videókonferenciáig.

A Skype rendszere az Interneten keresztül is képes jó minőségű hangátvitel biztosítása.

Könnyen átlátható és értelmezhető felület a fizetős, extra szolgáltatások esetében is.

Negatívumok:

A Skype használatával kapcsolatban a legsúlyosabb problémákat a telefon és üzenetküldő rendszer saját protokollrendszere okozza. Ez a protokollrendszer nem tud együttműködni, vagy csak körülményes és hibákkal teli együttműködésre képes olyan, az Internetes telefonálásban megszokott egyébb rendszerekkel, mint az Internetes beszélgetésben résztvevők azonosítását lehetővé tévő SÍP, vagy a kommunikációt biztosító H.323 protokoll.

A Skype használatának további hátránya, hogy a szoftver által használt kommunikációs protokollokon keresztül a kommunikációban résztvevő számítógépek támadhatók. Egy ilyen támadás kockázata a magán felhasználásban csekély, de céges használat esetén komoly biztonsági gondokat jelenthet.

Ha a fő célra, azaz telefonálásra akarja valaki használni a programot, ahhoz ISDN gyorsaságú adatátvitel szükséges
A biztonsági problémák miatt egy tíz pontos skálán a használhatóságot nyolc pontra értékelem. A megjelenés egyértelműen tíz pontot érdemel.
Fontosabb adatok

Fejlesztő:Skype Technologies

Legfrissebb stabil kiadás:
3.6.0.248 Windows 2000 vagy XP alá – a megjelenés időpontja 2008 február 8
1.2.0.18 Linux alá – a megjelenés időpontja 2008 június 14
1.4.0.49 Mac OS X – a megjelenés időpontja 2007. június 14
2.2 Pocket PC alá – a megjelenés időpontja 2008. december 19.

Operációs rendszer: platformfüggetlen

Kategória: P2P/VoIP/azonnali üzenetküldés

Licenc: freeware

URL: www.skype.com

Szint: kezdő