Napjainkban egyre népszerűbbek a képregények filmes, valamint számítógépes feldolgozásai. Szerencsénkre a technológia mára eljutott egy olyan szintre, hogy a sokáig csak rajzolt formában látott szuperhősök különleges képességeit vizuálisan szinte tökéletesen meg lehet jeleníteni mind a mozivásznon, mind a játékgépeken. A computeres animációk során olyan karakterek születtek újjá, mint Spiderman, Batman, Spawn, és még sorolhatnánk. Az X-Men a filmszínházakban már három részt megélt, és jelenleg is látható egy új mellékág, az X-Men Origins: Wolverine. A film azonban vegyes fogadtatásra talált, s bár akciójeleneteknek nem volt híján, a rajongók mégis úgy érezték, hogy a Wolverine-ben rejlő potenciált nem sikerült a felszínre hozni.

Aki hasonlóan vélekedik a fentiekről, az egy percet se csüggedjen, hiszen elég csak elvándorolni a legközelebbi boltba, és beruháznia a film játékváltozatába. Bár általában az ilyen produktumok a közepes szintet szokták képviselni, a Wolverine mégis üde színfoltnak számít pörgős és akciódús játékmenetével. A film cselekményét kicsit lazábban követő történet ugyan nem az évszázad mesterműve, de erre nincs is szükség, hiszen a játékmenet mindenért kárpótol.
Lássuk a ?farkast?. A Wolverine egy vérbeli hack and slash, ahol az agyunkat nem, a reflexeinket azonban mindenképpen megtornáztathatjuk. A játék elején lévő rövid renderfilmből hamar kiderül, hogy a moziból kimaradt paradicsomszószt kamionokkal szállították át a játékot fejlesztő stúdióhoz, hiszen karmos barátunk úgy darabol szét mindenkit, hogy közben literekben spriccel a vér. Brutálisabb lelkületű egyéneknek hamar kaján mosoly jelenhet meg az arcán, pedig ez csak egy kis ízelítő abból, ami ténylegesen ránk vár a kaland során. A játékon nem véletlenül szerepel a 18-as szám, néha olyan kombóknak, valamint kivégzéseknek lehetünk szemtanúi, hogy még a kameráról is vér fog csöpögni.

Wolverine a karmain kívül nem használ fegyvert, így ellenfeleinket közelharcban kell legyőzni. A védekezés esszenciális része a játéknak, valamint a célpontokat is érdemes a megfelelő sorrendben kiiktatni. Nem ritka, hogy egyszerre tíz ellenfél ront ránk, aminek a fele messziről lő, a többi pedig hatalmas kardokkal tör az életünkre. Ilyenkor a legcélszerűbb egy óriási ugrással a távoli célpontokat levadászni, és csak utána a többieket. Az ugrálás, ellenfélre vetődés fontos eleme a játéknak, amely nem csak látványos, hanem kifejezetten pörgőssé is teszi azt. Némi gyakorlás után szinte elpusztíthatatlannak érezhetjük magunkat, ami az egyszerűen bevihető kombóknak, valamint a különleges képességeknek köszönhető.

Képességeink a történet előrehaladásával fognak a felszínre törni. Összesen öt van belőlük: egy a regeneráció, a másik négy pedig támadó mozdulat. Előbbit nem, utóbbiakat viszont fejleszthetjük a szintlépésekkor kapott pontokkal. A Claw Spin egy pusztító pirulettként fogható fel, hősünk tornádót megszégyenítő pörgésbe kezd a karmaival. A Berserk használatakor pengéink vörösen kezdenek el izzani, és harci mozdulataink sebessége megkétszereződik. A Claw Drill használatakor előre vetődünk karmainkkal, az előttünk libasorban álló rosszfiúk legnagyobb bánatára. A Claw Cyclone hasonlít a Claw Spinhez, azzal a különbséggel hogy Wolverine az így megsebzett ellenfeleket felrepíti a levegőbe, ami lehetőséget ad újabb támadás kivitelezéséhez.

A regeneráció a kezdetektől a birtokunkban van, így nem kell aggódnunk az elhalálozás miatt. Elég csak egy rövid ideig fedezékbe bújni, és életerőnk ismét a maximumon lesz. Normal fokozaton éppen ezért kifejezetten könnyű a játék, de szerencsére van benne elég kihívás ahhoz, hogy ne érezzük monotonnak a pályákat. Ellenfeleink elég változatosak, ami a két szálon futó történetnek tudható be. Életünket kardokkal hadonászó bennszülöttek, gépfegyveres és rakétavetős katonák, láthatatlan elitosztagok, valamint túlvilági lények tucatja próbálja majd megkeseríteni. Ezek mellett nem ritkán főbossok is az utunkat állják, pont olyankor, amikor már kezdene unalmassá válni a mérhetetlen kaszabolás. Néha kissé Tomb Raider érzésünk is lehet, a továbbjutáshoz ugyanis gyakran meg kell keresni a megfelelő helyet, illetve a játék keretein belül ?logikai? részekkel is találkozhatunk. Szerencsére ezeket a készítők nem erőltették túlságosan: teleportokat kell a megfelelő helyre csúsztatni, kapcsolókat kell állítgatni, és hasonlók. Legtöbbjük pár másodperc alatt kitalálható, de legalább visznek egy kis színt a vérfürdőbe.
Az X-Men Origins: Wolverine Unreal Engine-el készült, így a látványra egy rossz szavunk sem lehet. Hősünk már majdnem olyan életszerű, mint a film főszereplője, ráadásul a regeneráció valami mesteri módon lett megalkotva. Egy-egy nagyobb szeletelés után érdemes körbeforgatni a kamerát a karakter körül. Néha látszik az adamantiumos csontozat, amire szépen lassan visszanő a hús, majd a szövetek. Ha elkezdünk egy pályát, mindig atlétában/dzsekiben vagyunk, ám némi csata után már csak foszlányok maradnak meg a ruhadarabokból. A karaktermodellen talán csak a dögcédula az, ami nem néz ki jól: bár viszonylag élethűen himbálozik Wolverinen, mégis gyakran beakad, rángatózik, valamint villog az apró fémdarab.

Ellenfeleink az átlagos szintet képviselik grafikailag, azonban a belőlük fröcskölő vér talán az egyik legszebb (ha lehet ilyet mondani) amit az utóbbi időben láttam. A textúrák kidolgozottsága csak még életszerűbbé teszik a játékot, igaz, ez inkább a későbbi pályákon vehető észre. A wolverine azonban mégsem ettől, hanem a kameramozgásoktól válik igazán látványossá: egy-egy sikeres támadás után belassul az idő, a virtuális operatőr ráközelít az akcióra, körbeforog, és mindig a legmegfelelőbb szögből mutatja az eseményeket. A zenékről és a hangokról már nem tudok ilyen pozitívan nyilatkozni, igaz nem rosszak, de semmi kimagasló nincs bennük. Gyakran találkoztam beragadó hangokkal (2-3-szor gyorsan ismétlődik egymás után), az ellenfelek 2-3 mondatnál többet nem tudnak, így elég unalmasak a szövegeik egy idő után.

Kár, hogy a kiváló játékmenetet valamint az vizuális élvezetet aláássák kifejezetten hanyag dolgok. Anélkül, hogy nagyon keresgélnem kellett volna, három olyan bugba ütköztem bele, ami miatt a ?restart checkpoint? menüpontra kellett kattintani. Volt főellenség, ami beakadt egy helyre, és nem lehetett onnan kiszedni, de láttam nagyobb csúfságot is. Egy szobrot úgy lehetett arrébb mozgatni, hogy el kellett tekerni egy kart, amihez a megfelelő gombot kellett vadul nyomogatni. Ekkor a szobor elmozdul, valamint a kezében eddig függőlegesen álló tálca is lenyílik. Azonban sikerült olyan gyorsan nyomnom a gombot, hogy a szekvencia valamiért újra elkezdődött. A szobor ezért jóval tovább gördült, mint ahogy a készítők tervezték, a tálca pedig átfordult a szobron. Ezek után nem lehetett tovább menni, egy láthatatlan falba ütköztem ott, ahol az előtt nem volt semmi. És ennél még találkoztam idegesítőbb buggal is, ami az egyik kifejezetten nehéz főellenségnél jött elő, ráadásul úgy, hogy már közel jártam a harc végéhez. Persze, kezdhettem elölről az egészet.
Ezektől az idegesítő hibáktól eltekintve az X-Men Origins: Wolverine játék az, ami a film nem tudott lenni. Egy igazi, vértől gőzölgő hack and slash, ahol James Logan valóban kivillantja a foga fehérjét. Bár God of War-i magasságokat nem ér el, azt nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy az utóbbi hónapok egyik legjobb ilyen jellegű játéka. A stílus rajongóinak melegen ajánlom legalább a demo megtekintését, ami minimálisan ugyan, de ízelítőt adhat abból az akcióáradatból, ami a teljes játék megvásárlásakor vár ránk.