XCOM 2 teszt

Mivel sosem voltam egy nagy XCOM (lánykori nevén UFO) fanatikus, ezért kétkedve fogadtam az áradozását, de azért annyira meggyőzött, hogy Ps3-ra kölcsön kérjem tőle a stuffot. Gondoltam, futok vele pár kört, aztán mosolyogva tolom vissza az arcába, hogy bocs haver, de nagy kapufa az állításod. Minden a várakozásaim szerint alakult: jót nevettem az intrón, hogy mennyire bénán néznek ki az űrlények.

Aztán ahogy elkezdtem belemélyedni a játékba, egyszerre azt vettem észre, hogy néha ordítva, néha összeszorított fogakkal küzdök a nyomorult idegenek ellen, fennhangon átkozom a szemét, csaló rendszert és körönként mentek, hogy kihozzam a maximumot a csatákból és senkit se hagyjak hátra.

És mellé fogok lőni

Röviden összefoglalva: olyan szinten gyógyultam rá a stuffra, hogy a platináig meg sem álltam. Természetesen a kibővített kiadást, az Enemy Within-t is premier napján vettem meg, újfent elveszve az alternatív valóságban, pattanásig feszítvén a Dark Souls miatt amúgy is megtépázott idegrendszeremet. Aztán néhány hete Marco felhívott, hogy tudja, mennyire nem szeretek PC-n játszani, de itt ez az XCOM 2, ami miatt ő már a tutorialnál majdnem befejelte a monitort.

Magyarul megkért, hogy segítsek rajta, nehogy kárt tegyen több berendezésében is. Természetesen mindent a GC olvasókért, így bevállaltam az első PC tesztemet egy olyan játékról, ami pont annyira jó, mint az előzménye, noha majdnem teljesen más.

A Firaxis srácai és lányai eléggé bevállalósak, ugyanis megtehették volna, hogy a jól bevált formulát tovább csiszolják, senki sem szólt volna egy rossz szót sem, hiszen működött. Ehelyett azonban egy szinte teljesen újragondolt koncepcióval álltak elénk, ami legalább annyira élvezetes (és szemét, nyomorult módon csaló), mint az Enemy Unknown. Már a játék legelején jön a sokk: hiába nyertük meg az előzményben a háborút az űrlények ellen, a fejlesztők ezt úgy értelmezték, hogy hosszabb távon semmi esélyünk, ezért az emberiség elbukott.

Az XCOM, mint jól szervezett katonai egység megszűnt létezni, helyét a gerilla harcmodorra és taktikákra épülő maroknyi elszánt nő és férfi vette át, akiknek az első feladata a legendás Commander kiszabadítása lesz, akinek a segítségével újjáépíthetik az ellenállást, majd ki tudják terjeszteni ezt a világ nagyobb részére.

Nyilván itt is

Szóval a felütés teljesen más, ami bizony a játékmenetre, a lehetséges taktikákra és felszerelésekre is rányomja a bélyegét. Nem áll a hátunk mögött egy nagy szervezet platina Mastercarddal, nincs végtelen mennyiségű ember és nyersanyagunk, minden egyes döntésünket bizony nagyon meg kell fontolni, mert simán lehet, hogy négy kör múlva kezdhetjük előröl az egész játékot. Ehhez igazodik a már emlegetett megváltoztatott harcrendszer.

Szeretted kényelmesen vezetni a csapatod a minimális sérülés érdekében, a legjobb pozíciók elfoglalásával? Kedvelted az óvatos előrenyomulásokat? No, akkor ezt itt most felejtsd is el, ugyanis szinte minden egyes küldetésnek lesz egy elég rövidre szabott teljesítési ideje, amiből ha kifutsz, akkor bizony el is buktad.

Bevallom, ez annyira nem szimpatikus, mert mindig is gyűlöltem azokat a játékokat, ahol folyamatosan rohanni kell, hogy megadott időben ezt vagy azt teljesítsem. Egy ilyen, jól átgondolt taktikát megkívánó játék esetében pedig még inkább zavaróbb, noha a koncepcióba abszolút beleillik. A feladataink egyébként az eddig megszokottakból táplálkoznak, azaz szabadíts ki - vidd el az infót - törd fel a rendszert - szerezd meg a nyersanyagot és társai vissza fognak köszönni, amivel nincs sok baj, kellően változatosak.

A második nagyobb újítás egyébként magukat a pályákat érinti: már az Enemy Within is abba az irányba mozdult, hogy legyenek változatosabbak a szakaszok, viszont ott még volt egy bizonyos pool, amiből szelektált a program. Na, itt ez szinte a végtelen mennyiség felé konvergál, azaz nem nagyon találkozunk majd két hasonló szekvenciával, ami egy nagyon üdítő dolog. Ráadásul a program a moddereknek is kedvez, ugyanis ezeket is támogatja.

Melyik ujjam harapjam le?

A legfontosabb dolog, amire szükségünk lesz, az bizony a rugalmasság, illetve hogy váratlan szituációkra jól reagáljunk. Minden bevetést sunnyogással kezdünk, amivel ha szerencsénk van, jó sokáig el fogunk jutni, viszont óhatatlanul fel fognak fedezni minket előbb vagy utóbb. Ilyenkor próbáljunk meg nem kétségbeesni, hanem fontoljuk meg, kire - mire lövöldözzünk. Néha jobb megoldás lehet, ha berobbantjuk egy gránáttal az ellenségeink fedezékét, esetleg beomlasztjuk alatta a talajt.

Ha tudjuk, kerüljük el az olyan szituációkat, amikor felesleges sérülést szenvednek az embereink, mert lehet, hogy az adott küldetés meg tudjuk oldani így is, viszont elképzelhető, hogy egy körrel később rajtunk ütnek, ahol aztán még az írmagunkat is kifüstölik. Ne felejtsétek, mi egy gerilla csapat vagyunk egy jól szervezett ellenséggel szemben, így bármi megtörténhet.

Embereink egyébként alkalmazkodtak az új harcstílushoz, noha azért ezen például nem változtattak sokat, csak jobban elmélyítették a fejlődési irányokat és lehetőségeket. Minden katonánk ugyanúgy egy bizonyos kasztba tartozik, mint az elődnél és a sikeresen végrehajtott küldetések után kapott xp-vel fejlődnek. Idővel kapnak majd becenevet, egyre jobb felszereléshez férnek hozzá, sőt, ha megfelelő irányba tereljük őket, akkor ultrabrutál pszionikus képességekre is szert tehetnek. Sokan hiányolták az EW-ből a mikro menedzsment részt.

Ha nem is olyat, mint a régi UFO-ban, de valami hasonlót itt is kapunk, mert ugye a harc csak egy dolog, ha nem működtetjük optimálisan a háttérbázist. Sokszor lehetetlen döntés elé kényszerít minket a program: a rendelkezésünkre álló minimális dolgokból mit fejlesszünk? Jobb páncélokat a katonáknak? Esetleg új épületeket húzzunk fel? Mi lesz a tudományos iránnyal? Az embereinket erősítsük, esetleg kutassuk a dögöket? A mérnökök mit fejlesszenek?

Ő tökös

Ehhez hasonló problémákba fogunk ütközni lépten-nyomon, ráadásul ez az eldöntendő kérdéseknek csak az egyik aspektusa. Mivel egy kis haderő vagyunk, ezért nyilván nem lehetünk ott mindenhol, úgyhogy választanunk kell a küldetések között. Elmenjünk a frissen talált erőforrásokért? Esetleg kisegítsük az egyik ellenálló sejtet? Vagy információkra vadásszunk, amíg az idegenek máshol tevékenykednek?

Nyilván minden döntésünknek lesz előnyös és hátrányos oldala. Sőt, ez csak a felszín, mivel néha ennél sokkal összetettebb kérdésekre kell megtalálnunk a kevésbé rossz választ. Ahogy látjátok, eddig egy kőkemény akció-stratégia a program, viszont el kell kezdenem a hibákról is beszélni, mert azért messze nem lett tökéletes, sőt.

A legelső, számomra fájó pont a grafika. Értem, hogy itt nem feltétlenül ez a fő szempont, de azt nehezményezem, hogy az elődhöz képest szinte alig fejlődött valamiben. Kicsit stílusosabbak az egységek, picit élesebb a kép, talán részletesebb a környezet, de ennyiben ki is merül a dolog. Ehhez még adjunk hozzá egy nagyobb adag optimalizálatlanságot is, mert rendszeresen olyan frame rate zuhanásokba és bugokba botlottam, ami ahhoz képest, hogy nem túl basic gép kell hozzá, picit érthetetlen.

Nem lett túl szerencsés a kezelési felület sem, mivel nem használja ki a PC-s lehetőségeket, illetve sokszor koszának tűnik mind a harcon kívül és belül. A harmadik probléma pedig az, hogy amikor parancsot adunk ki vagy az ellenfél lép, sokszor semmi sem történik, majd egyszer csak hopp, hirtelen megváltozik az egységek elrendezése.

ő pedig még jobban tökös

A zenék amúgy a szériát kedvelőknek ismerősek lesznek, túl sok baj nincs is velük, illeszkednek az adott szituációhoz. A lövések, robbanások szintén rendben vannak, főleg akkor, amikor egy alien fájdalom üvöltése is felcsendül. Ezzel együtt katonáink szinkronja még mindig nevetséges, legalább annyira bugyuta és IQ nuku beszólásaik vannak, mint az SF V-ben lévő szereplőknek.

A szavatosság igazából eléggé rendben van, több tíz órára le fog kötni minket az anyag már első nekifutásra is és igen, van Ironman mód, szóval a mazochisták előnyben. A gép egyébként továbbra is atom durva módon csal, már a második nehézségi fokozaton is, szóval simán lesz olyan, hogy 96%-os hit ratio-nál zsinórban háromszor mellélősz, erre fel kell készülni sajnos.

Az XCOM 2 ezektől függetlenül egy durván jó stratégiai játék lett. Borzalmasan jól érzékelteti velünk a rendszer, hogy itt mi vagyunk a kétségbeesett harmadik fél, akik próbálnak valamilyen fogást találni az elnyomó ellenségen. Ehhez alkalmazkodott az új harcstílusunk, az új egységeink, de még a központi bázisunk is, ami egy repülő anyahajó lesz. Bátor vállalás volt ez a Firaxis csapatától, de szerintem mindegyik új opció teljesen rendben van.

Mondd szépen: ááááááá

Ezzel együtt a grafikával kellene valamit kezdeni, mert 2016-ban ez már egy alapjába véve stratégiai játéktól is kezd kevés lenni. Arról nem is beszélve, hogy az optimalizáltság mérsékelten sikerült jól, sokkal több figyelmet kellett volna fordítani erre.

Ha kedvelted az elődöt, akkor a megváltozott játékmenet ellenére is tegyél vele szerintem egy próbát, mert nagyon jó lett! Ha nem zsánered a szöszmötölős, tervezgetős stratégia, ami ráadásul szinte vállalhatatlanul nehéz és csaló, akkor kerüld el, így megkíméled magad attól, amit majd a Dark Souls 3 fog okozni.