Wolfenstein: The Old Blood teszt

A tavalyi Wolfenstein: The New Order megmutatta, hogy az eredeti koncepció még mindig működik, a sorozat több kilengés után visszatérve az okkultizmushoz mindenki tetszését elnyerte. Most pedig megérkezett a sztori előzménye is, itt a Wolfenstein: The Old Blood.

A játék tehát a The New Order előzményeként értelmezendő, ennek okán hasonló környezettel és ellenfelekkel találkozunk a játékban. Feladatunk egy nagyon fontos dokumentum megszerzése, ami magányos harcosként nem a legegyszerűbb feladat, főleg nem akkor ha minden lépésünkkel ellenségekbe botlunk.

Az alapvetően két elkülönülő helyszínen játszódó - és nyolc különböző chapterre osztott - események első felében visszatérünk a mára már mindenki által ismert Wolfenstein kastélyba, ahol a lineáris pályákon haladva az eredeti, több mint húsz éves játék hangulata köszön vissza. A kutyák, az őrök mind-mind azt a fílinget adják ami anno méltán híressé tette a nagy őst.

Ne nézzé, tévézzé!

Bár nem kell labirintusban bóklásznunk, a hangulat mégis azt az élményt hozza amiért annak idején imádtam szinte minden hétvégén végigjátszani újra és újra a Wolfenstein 3D-t, kellő nehézségi fokon, nagy ricsajt csapva ömlenek az ellenfelek és a játék NEHÉZ! Végre nem egyszerű A-ból B-be osonni és a veddfelezt-viddeloda módszert alkalmazva végigsunnyogni a játékot, hanem meg kell küzdeni a túlélésért.

Persze a "Can I play, Daddy?" beállítás mellett nem fogja ezt érzékelni a játékos, de ha a elég tökös valaki hogy az "I am Death incarnate!" vagy az "Über" fokozaton vág neki a mókának, akkor bizony meg fog izzadni rendesen.

Nyak roppan, vér fröccsen, de a náci arca rezzenéstelen

Kalandjaink második része már külső helyszínen zajlik, aminek első állomása a Return of the Castle Wolfenstein-ből ismert Paderborn falvacska, ami nagyszerűen sikerült múltidézés (rajongók szívének hangos dobbanása kísér ezt a pár percet)- sajnos nem tart sokáig, mert tovább hajókázunk Wulfburg-ba, ahol folytatódik a történet, immáron nyílt terepen.

Az ötödik és nyolcadik chapter közötti részeket a megtöltik az ellenséges hadak mellett a leginkább bambán totyogó zombik, mert hát valahogy át kell vezetni a játékot a New Order-be ugyebár. Kellő nehézségi fokozaton sem egy eget rengető nehézségű ellenfélről van szó, azonban rendesen meg lehet vele tréfálni az ellenséges hadakat, ugyanis előszeretettel fogyasztják lassú mozgású élőhalottaink a nácihúst - no nem flambírozva, hanem nyersen, mert hát úgy a fincsi a náci ha még mozog.

A játékban rengeteg apró zug van elrejtve, amiben aranyakat, lőszert, különféle írásos emlékeket, és persze nightmare pályákat találunk. Utóbbiak az eredeti Wolfenstein 3D-be repítenek minket, ha valaki nem ismeri azt a játékot, meg fog lepődni, milyen nehéz is volt anno egy igazi, vérbeli FPS.

Daráló 1 és Daráló 2 akcióban

A New Order játékkal debütáló MachineGames rögtön a tavalyi megjelenés után nekiállt reszelni jelen tesztünk alanyát, ami azt hozta magával, hogy nagy grafikai csodát nem tudtak művelni a stuffal, a játék hozza a tavalyi szintet de semmi többet. Persze nem volt azzal sem különösebben sok gond, azonban az a tézis miszerint néhol elképesztően szépre sikerült a játéktér, máshol meg furcsán gagyinak hat, most is megállja a helyét.

Hangokban sem történtek változások, a kutya ugat, a motor meg berreg és a lövésnek is van hangja. Mindez persze nem at jelenti hogy gond lenne vele, csak éppen semmi extrára ne számítsunk. Az atmoszféra kiváló és ez többek között azért van így mert a hangok teljesen rendben vannak. Amikor rácsodálkozunk valamire (ilyen például amikor először meglátjuk a kastélyt), megfelelően melankólikus hangulatú muzsika csendül fel, amikor hirtelen be kell rottyantanunk valamitől, akkor pedig ehhez megfelelően komponált effektek csendülnek fel.

Az MI időnként olyan hülye hogy az már fájdalmas (állunk egymással szemben és néz a marhája), viszont van amikor meg annyira ügyes hogy kétszáz méterről headshotot mér ránk. Némi balanszírozás ráférne a dologra.

A fegyverekre teljesen felesleges bármilyen leírást pazarolni, a szokásos felhozatallal van dolgunk, egyedül talán a szétszerelhető vascső ami plusz említést érdemel, hiszen ezzel tudunk felmászni elérhetetlennek tűnő helyekre, de a csendes kivégzésekben is remek társra lelünk benne. A fegyverek egy részét duplán is használhatjuk azaz két kézzel szórhatjuk a skulót, ami felemelő élmény és vérben forgó szemeket, valamint vicsorítást idéz elő amikor ránk rontanak a hordák.

Hopp mi bukkant itt fel! :O Wolfenstein: The Old Blood - nightmare

A chapterek végigdarálásán túl úgynevezett Challenge-ekben is gyűjthetünk mindenféle érmeket és persze minél több pontot, amit aztán büszkén mutogathatunk ismerőseinknek és versenghetünk is velük, hiszen bár multi nincs, a közösségi élmény itt felcsillan. Összesen tíz féle challenge létezik, amik egy-egy nehéz szituációt tesznek újra elérhetővé.


Értelemszerűen a különböző helyszínek akkor válnak elérhetővé ha a játékban elértük ezeket a bizonyos pontokat. Állítható a nehézség, ami által minél jobb reward jár a teljesítés után. A leaderboard segítségével nézhetjük meg, mások hogyan teljesítették ezeket a kihívásokat, és itt meg tudjuk mi is mutatni hogy ki a legény a gáton. Vagyis a kastélyban.

A négy páncélos és a kutya. Jah nem, a páncélos és a páncélos kutya

Összességében nehéz elfogulatlanul írni a Wolfenstein: The Old Blood-ról, mert bennem előhozta az eredeti játék élményeit, ami nem csak nosztalgikus hangulattal tölt el, hanem elismeréssel is, mert sikerült visszahozni valamit a régmúlt idők igazi játékos hangulatából. Nem szokásom, de most ránéztem néhány tesztre más oldalakon és a legtöbb helyen azt láttam, hogy unalmasnak titulálták a kastélyban bolyongást.

Jah kérem, elhiszem hogy a CoD-ok világában felnőtt gyermekeknek furcsa ez a fajta játékmenet, de az igazi tökös gamerek, akik valódi FPS-en szocializálódtak, most végre Über-be kapcsolhatnak és darálhatják a mocskos nácikat újra!

A játék néhány napja jelent meg dobozos verzióban, amely a szerény, 5.990 Ft-os árával roppant jó vételnek számít, hiszen bár kiegészítőről van szó, az alapjáték nem szükséges hozzá!