Warhammer 40,000: Space Marine - Master Crafted Edition teszt

Persze vannak olyan 40k fanatikusok, akik inkább az orkok felé pártolnak, Gork és Mork (vagy fordítva) nevét kiabálva rohangásznak fejszével hadonászva (szigorúan műanyagból készülttel), miközben látszólag indokolatlanul csiperkegombákat ültetnek. Ha viszont inkább a káosz légiókért van oda a kedves felhasználó, akkor ő bajtársai haját fogja tépni (és fordítva), ha épp nincs kiét, mert a társaságból valaki azt merészelte kiejteni a száján, hogy az ő istene az erősebb.

Ezt pedig folytathatnám a végtelenségig, hisz ez a Warhammer 40k. Egy dinamikus, akciódús, kegyetlen, brutális univerzum, ahol egyikünk sem szeretne igazából élni, talán még akkor sem, ha űrgárdisták lehetünk. De egy jó kis asztali szerepjáték, avagy videojáték erejéig tökéletes opció lehet. Jómagam a wargame változatért nem vagyok oda, leginkább azért, mert jobban képes volt felbosszantani, mint egy LoL meccs, mivel az utóbbi véget ér 30 perc alatt, az előbbi pedig egy fél napot is elvehet.

A tipikus ork repülési technológia... csatoljuk fel magunkat egy rakétára, és uzsgyi. Mi baj lehet?

A Relic Entertainment-et remélhetőleg nem kell bemutatni senkinek, de azért mégis megteszem. Az ő nevük akkor kerül elő, mikor valaki felemlegeti a Company of Heroes, a Dawn of War és a Homeworld címeket. És idén jönni fog a Dawn of War Definitive Edition, amit nagyon várok már. Azonban, sajnálatos módon ma egy másik Relic-es játéknak a felfrissítésről kell, hogy szó essen, melyet nem a Relic készített el.

Érdekes, egyébként, hogy nem az eredeti készítőcsapatot bízták meg a saját játékuk korszerűsítésével, de hát ilyen időket élünk. A SneakyBox egyesülete kapta meg ezt a megtiszteltetést, bár a cikk írásakor a honlapjukon nem találtam meg mai tesztünk alanyát, pedig ez nem egy elhanyagolhatónak nevezhető játék, amit a készítőknek le kellene tagadniuk. Lehet, hogy a kiadó, a Sega rendetlenkedése miatt történt így a dolog, ki tudja. Egy biztos; a rajongótábor ismét átélheti ezt a közkedvelt klasszikus Warhammer 40k-s címet, immáron szebb és "jobb" kiadásban.

És valóban, látszik a grafikán, hogy az kapott némi ráncfelvarrást. Tisztábbak, részletesebbek a karakterek, a hátterek és a helyszínek is, bár az animációval is igazán kezdhettek volna valamit. Mindenkinek egy arckifejezése van és ugyan a szinkron igencsak kellemes, sajnos a színészek lelkesedése nem volt köszönőviszonyban a mimikával. Bár azon kicsit meglepődtem, hogy oké, a külcsínt kicsit feljebb nyalintották, azonban a modernnek és a manapság hétköznapinak számító grafikai beállítási lehetőségek egyszerűen hiányoznak.

Egyszerre csak négy távolsági és egy közelharci fegyver lehet nálunk.

Összesen hat érdemleges opciót találunk ebben a menüben: a felbontást, az ablakos vagy teljes képernyős módot, az árnyékokat, a grafikus részleteket, a vsynch-et és az AO-t (Ambient Occlusion). Ennyi. Igen, valószínű a klasszikus 2011-es változatban sem volt több lehetőség, azonban 2025-öt írunk. Nehogy már nem lehetett volna még egy-két extrával kiszúrni a szemünket, mint mondjuk az ultraszéles lehetőség, vagy talán egy-két felskálázási opció. Jó, ez nem egy Remake, hanem egy Remaster, úgyhogy akár mondhatjuk azt is, hogy belefér.

De legalább a játék jó, ugye? Igen, a játékmenet semmit sem változott. Legyen szó a kampányról, a multis kalandról, illetve a különféle kihívásokról, a tartalom mindenkinek ismerős lesz. Az összes DLC-jével együtt kapjuk kézhez a Space Marine élményt, ráadásul multiplayer szempontjából a Cross-Play is befigyel, úgyhogy a káosz és az Istencsászár hívei bármely platformon szitává lőhetik egymást. Kivéve a PlayStation-ösöket. Sajnálatos módon, ez a játék csak PC-re és Xbox-ra jelent meg. És iPet szerint erről én tehetek.

Ezt az olajlámpát... a káosz istenek adták nekem jutalmamul a szolgálataimért. A neve legyen... OliLámpi a Világok Megvilágítója.

A Warhammer 40,000: Space Marine - Master Crafted Edition egy elfogadható játékra sikeredett, de ez senkit sem fog meglepni, hisz az eredeti változat is ilyen volt, azzal a különbséggel, hogy 2011-ben megbocsájthatóak voltak az alkotás hiányosságai. Így nem meglepő, hogy az internet kicsit kipukkant, mikor kiderült, hogy mennyit kell eme mókáért fizetni, ráadásul az eredeti változat tulajdonosai nemhogy ingyenes hozzáférést, de még leárazást sem kapnak ebből az új verzióból, ami egyesek szerint egy teljes árért adott grafikai sufni tuning.

A vélemények megoszlanak, azonban én szerintem elkanyarodnék ezektől, és meglesném, hogy miféle tartalomra számíthatnak mindazok, akik nem játszottak még ennek a játéknak az eredeti változatával. A Warhammer 40k világába most nem mennék bele, mert akkor évekig kellene ezt a cikket írnom, én pedig szeretnék visszamenni Stellar Blade-ezni (és nem azért, mert Eve-nek a kanyarulatai szimpatikusak... illetve nem csak azért).

Elnézést uram, ha helyére kalapálná a kilógó agyaramat, végtelenül lekötelezne, persze, csak ha nem nagy nyűg önnek, köszönöm.

Kapunk egy bolygót, nevezzük mondjuk Graia-nak (de csak azért, mert tényleg így hívják), amit egy ork hadsereg lerohant (zöld bőrű, rendkívül agresszív, spórával szaporodik). Ezen a bolygón, azonban legalább egy titán megtalálható, ami egy több épület méretével megáldott robot lépegető, és ezt mégsem kellene az orkoknak csak úgy átengedni, gondolták a szakértők. Úgyhogy megjelennek a Warhammer 40k világának szuperhősei, az Ultramarine-ok, akiknek a kapitányát, Titus-t fogjuk mi irányítani.

Feladatunk begyalulni az összes orkot, és biztosítani a titánt. Azonban a Warhammer világában sosem történnek úgy a dolgok, ahogyan azt a nagyfőnökék eltervezték, így Titus-nak árulással, a káosz erőivel és még az inkvizícióval is meg kell küzdenie. Illetve a kicsit merev irányítással.

A kampány egy igencsak egyszerű sztorit vázol fel, mely nem fog nagy meglepetésekkel szolgálni, de nem is ez a cél itt. Hanem az, hogy kezünkbe vegyünk egy dakkát és darált húst csináljunk az ellenfeleinkből. A Space Marine pedig ilyen téren nagyon ellátja a játékost. Lesz itt minden, amitől a rajongók leteszik a festésre váró minifiguráikat, még ha csak egy kis időre is.

A "Fury" aktiválása arany fényhatásokkal jár. Istencsászár approves.

A standard bolter- és plazmapisztoly, illetve a bolter- és plazmakarabély mellett kapunk gránátdobálót (Vengeance Launcher), lézerágyút (Lascannon), plazmaágyút, meltaköpőt, Stormboltert, mesterlövész boltert, illetve közelharci erőfegyvereket is a megszokott lánckard mellé. A kampány során csak négy távolsági és egy közelharci fegyver lehet nálunk, így mindig forgatnunk kell az arzenálunkat, hogy az éppen soron következő összecsapásnak a megfelelő felszereléssel menjünk neki.

A lövöldözés rendkívül kielégítőre sikeredett, hisz orkokat irtani mindig jó. A káosz-kultisták és áruló űrgárdisták megjelenése a kaland második felében kicsit megakasztották ezt a csodálatos trendet, lévén, hogy ők inkább távolsági fegyvereket használtak, a közelharc pedig sajnos annyira nem kiforrott ebben a játékban, hogy egy rakás lőfegyveres őrültet egy erő pöröllyel meg tudjunk állítani. Főleg olyanokat, akik néha fedezéken is átlőnek, illetve szinte tökéletes célzással rendelkeznek.

Az összecsapásokat ide-oda történő szaladgálások szakítják meg, egyik csatatérről a másikra igyekezve, és általában ezek alatt kerül a történet dialógusok révén kibontásra. Továbbá servo-skull-okat is lehet ilyenkor gyűjtögetni, melyek kiegészítő információkkal látnak el minket, de a mese megértéséhez nem esszenciálisak.

"Te haver, van valami mögöttem?" "Hagyjad, csak valami kék izé." "Ja az nem baj, szóval, mint mondám, a pörköltnek sokáig kell rotyognia, különben rágós marad a hús..."

Az irányítás intuitív, bár kissé merevnek érződik a közelharc, és a kitérés is kicsit botladozósra sikeredett. Nem lehet egyszerre lőni és gurulni, hanem el kell engedni a tűz gombját (és az iránygombokat is, biztos, ami biztos), különben nem fogunk tudni kitérni például egy ránk rontó nagydarab ork lendületes offenzívája elől.

A helyzeten az is nehezített, hogy az ütközési felület kicsit furának érződik; olyan támadások is betaláltak, melyek hozzá sem értek a főhőshöz. Ezen mondjuk kicsit csiszolhattak volna a készítők, de elképzelhető, hogy ők az eredeti érzetet próbálták meg száz százalékosan átadni. Köszönjük.

A multizás jónéhány érdekes játékmóddal vár a merész kalandorokra, továbbá a sok fegyverhez köthető kihívás is le tudja kötni a figyelmünket, a meglepően tartalmas karakter-egyediesítési opcióról nem is beszélve. 2011-hez képest tartalmas; csupán a különböző űrgárdista házak, vagy a káosz légiók közül választhatunk külsőt. Mondjuk mindkettőből van rengeteg, így igazából ezzel volt a legkisebb probléma.

Orkot lőni jó. Ezt még az orkok is tudják. Azért jönnek.

Technikai hibába csak a teszt elején futottam, de azt útközben javították a készítők, így a megjelenés pillanatában egy stabil verziót kapott mindenki kézhez. Azonban... ennyi. A grafikán kívül szinte semmi sem változott, és ez a multiplayer opciónál látszik eléggé erőteljesen. A lobbi készítési kötelezettség mellett sok klasszikus bug is tiszteletét teszi, úgyhogy hazudtam, mikor azt mondtam, hogy a technikai hibák kijavításra kerültek. De legalább nem fagy le a játék, ha véletlenül 4K-s felbontást merészelünk alkalmazni.

Jó kérdés, hogy megéri-e befektetni a Warhammer 40,000: Space Marine - Master Crafted Edition-be. Az biztos, hogy én várnék vele egy kicsit még, hátha a bug-ok kivasalásra kerülnek, és "véletlenül" egy leárazást is rátesznek a készítők. A kampány kielégítő volt, a multizás nekem mindig kicsit felemás, hisz nem vagyok egy nagy csapatjátékos (akkó' mé' LoL-ozol, maki?), ám én bízom benne, hogy ez a játék ki tudja nőni a kezdeti nehézségeket, és legalább kicsit meg tudja majd közelíteni a Space Marine 2-t övező sikert.