Valkyria Chronicles Remastered teszt

A Valkyria azért nem egy Dark Souls, és ezt a lehető legjobb értelemben kell elképzelni: bár a vereség gyakran érkezhet, a csatákat általában kiegyensúlyozottnak és reálisnak érezzük, és ugyan feltűnnek fűben rejtőzködő mesterlövészek és lábunk alatt daloló taposóaknák, a játékosnak mégsincs olyan benyomása, hogy minden sarkon a markába nevető halál várja.

Pedig a második világháború által inspirált történet tulajdonképpen erről szól: a 300-hoz hasonlóan egy kis, békés ország maroknyi emberével kell megvédenünk hazánkat a hatalmas Birodalom még hatalmasabb seregétől. És mint ahogy Leonidász király is moral boostolta a harcosait, a kis Gallia emberei is úgy vannak vele, hogy carpe diem, úgyis feldúlják szentfalurómát, akkor már adjunk bele apait-anyait, szeretkezzünk és háborúzzunk, hátha megnyerjük.

Főhőseink, a tábornokfi Welkin és a pékből lett harcos Alicia mintha csak egy mangából/animéből léptek volna ki, és ez a látványvilág az egész játékban visszaköszön: a különlegesen megoldott fejezetek történései, átkötői, de általános kinézetük is a japán stílust idézik. (Nem csoda: a Tokyóban állomásozó Sega adta ki a játékot, így volt honnan ihletet meríteni.) Legalább háromféle történetmesélési módszerrel találkozunk kalandjaink során, amelyekből megtudhatjuk, hogy hogyan alakul hőseink sorsa.

Nem, ez nem egy újabb Farmville, tényleg ilyen a csapat...

Ilyen hosszú tutorialt és ennyi átvezető kisfilmet nagyon ritkán láthatunk játékban, de ha az első néhány könyvoldalon átszenvedjük magunkat, akkor hatalmas jutalom vár ránk. A stratégák a mennyben fogják érezni magukat a harcrendszer és a lehetőségek láttán, és megkockáztatom, még a mangastílust sem kell szeretni ahhoz, hogy a körökre osztott játékok szerelmesei megtalálják a számításukat a Valkyria Chronicles-ben.

A "könyvodalalak" említése nem volt véletlen: az egész történet szó szerint egy virtuális könyvből tárul elénk, ahol a fejezetek tényleg fejezetek, és a különböző szövegek és illusztrációk kattintható sztorielemek. Minden oldalon találunk átvezető videókat, nyomkodható (de nem választható) párbeszédeket, és nagyobb történetpontokon csatákat is, amik bár látszólag kevesebb százalékát teszik ki a játéknak, mégis azokkal fogjuk a legtöbb időt eltölteni.

A Valkyria Chronicles néhány fix karakterrel, és melléjük választható opcionális csapattal dolgozik. A bevezető fejezetek után megnyílik előttünk a Squad 7, amibe egy megadott listából embereket toborozhatunk, katonákat fejleszthetünk, valamint egyre jobb és jobb fegyvereket vásárolhatunk. A játék könyvében egy külön részen szereplő Főhadiszállásra bármelyik csata vagy átvezető előtt és után el lehet látogatni, hogy itt a harcok vagy az azokra való gyakorlás során szerzett tapasztalati pontokat és pénzt be tudjuk fektetni.

A fejlődési rendszer szerencsére felhasználóbarátan lett kitalálva, ugyanis az 5 kaszthoz tartozó katonáink bár konkrét személyek névvel és háttértörténettel, a játék az egy kaszt alá tartozó embereket egyként kezeli, így nincs szükség mindenkit külön-külön fejlesztgetni, elég csak a csapatot húzni, amivel erősebbek lesznek, illetve új képességekre tesznek szert.

Vannak ezek a kis cukorkák, ezeket kell megtámadni a többi cukorkával

20 katonát vihetünk magunkkal egy csatába, akiket megadott stratégiai pontokon kell lehelyeznünk a térképen, és körökre osztott módon, ún. Command Pointok felhasználásával mozgatnunk. CP-nk attól függően alakul, hogy hány parancsnok és tank van az aktuális felhozatalunkban, és egységtől, valamint feladattól függően egy parancs akár 3 CP-t is elfogyaszthat a kínálatból.

Természetesen az ellenséggel is ugyanez a helyzet: miután elhasználtuk a pontjainkat, az ő köre következik, és ő is annyi parancsot ad ki, ahányat pontjai megengednek. Az egységek egyébként halandóak: a főhadiszálláson még egy temető is van, ahova el lehet látogatni az elvesztett katonáinkat gyászolni. Persze egy igazi stratéga nem hagyja csak úgy elhullani az embereit, így gyakran előfordulhat, hogy egy-egy csata akár órákig eltart, mire a játékos rájön a tökéletes taktika nyitjára, és emberveszteség nélkül sikerül legyőznie ellenfelét.

Azok, akiket nem mozgat a "random" katonái sorsa, sokkal gyorsabban és bátrabban játszhatnak: a főhadiszálláson mindig lesz elég ember, akikből lehet toborozni, így - hacsak nem direkt erre utazunk - , valószínűleg lehetetlen kicsinálni az egész saját sereget (aki megpróbálja, kommentben jelezze, hogy sikerül-e). Saját meglátásunknak és a küldetés kívánalmainak megfelelően indíthatjuk csatába Felfedező (Scout), Harcos (Shocktrooper), Tankgyilkos (Lancer), Mesterlövész (Sniper), valamint Mérnök (Engineer) egységeinket.

Ohh ez csak a tutorial, pár óra alatt végiglapozod no para!

Az egyik küldetésben például pár (óra) "próba"kör után rájövünk, hogy főként lancereket érdemes lerakni, majd amikor a történet szerint fordul a kocka és váratlan események történnek, lehetőségünk lesz az egyébként minden pályán megtalálható bázisunkon kivonni a csatából a már szükségtelen egységeket, és küldeni helyettük másokat. Persze mindennek ára van, ha épp nem az ellenség köre van, de lőtávolságba kerülünk karakterünkkel, ugyanúgy megsebezhetnek, és minél erősebb egy egység, annál nehezebb mozgatni, így akár több CP-be is kerülhet, mire a nekünk kívánatos helyre mozgatjuk katonánkat.

Ebben rejlik a Valkyria Chronicles szépsége: mindig érhetnek meglepetések, és minden csata izgalmas, főleg, ha tényleg nem akarunk embert veszteni, és esetleg még a legjobb értékelést is akarjuk elérni a küzdelem után. Jobb szereplés = több xp és pénz, azaz többet tudunk fejleszteni, így érdemes vissza-visszamenni egy-egy régebbi csatára, hogy tökéletesítsük a technikát. Én fanatikus vagyok: volt olyan, hogy minden egyes jól sikerült CP-m után mentettem, mert akkor nem kellett az akár órákkal azelőtti csapatállapotra visszatérni egy esetleges balul sikerült lövés után.

A rosszkor rossz helyen iskolapéldája: headshot

A Valkyria Chronicles Remastered nem tökéletes játék, de közel jár ahhoz. Még a jelentéktelennek tűnő egységeink is a szívünkhöz nőnek, a csaták hosszúak, de sosem unalmasak, és a történet van annyira izgalmas és érdekes, hogy ne őrüljünk meg a végtelennek tűnő számú átvezető alatt.

Apró hibáktól eltekintve egy nagyon jól kitalált és felépített játékkal van dolgunk, ami nem véletlenül tarolt már 2008-ban, és tarolni fog 2016-ban is. Mert a Remastered szinte semmiben nem különbözik az eredetitől: az 1080p-s és immár 60fps-es játékban a DLC-k és az expert mód is helyett kapott, ezt leszámítva pedig pontosan olyan csodálatos, mint a PS3-as változata volt.