TxK teszt

Jeff Minter neve keveseknek csenghet ismerősen, holott a walesi úriember már több évtizede aktív szerepet vállal a játékipar virágzásáért. Számos, korábban elsődlegesen árkád masinákra, majd az utóbbi időben mobil platformra megjelenő egyszerű menetű, ám annál élvezetesebb játék köthető a nevéhez, és legújabb szerzeménye sem lóg ki a sorból. A TxK tulajdonképpen nem más, mint az 1994-ben Atari Jaguarra megjelent Tempest 2000 (T2K) Vitára átírt és kibővített változata, ami pedig az 1981-es Tempest felújítása volt, szóval jelen tesztünk alanya tulajdonképpen egy remake remake-je.

A fejvakargatás folytatódik...

Mint ahogyan a bevezetőben is írtam, a TxK egy klasszikus árkád shooter, amelyben annyi csavar van, hogy a stílus védjegyének számító felülnézetes mód helyett egy vektoros grafikával megrajzolt pályán, kvázi TPS nézetből kell lőnünk... azokat a valamiket, amiket lőnünk kell. És ezzel nagyjából mindent el is mondtam a játékról. A néhány perc alatt, ami során felfogjuk, hogy mégis mi folyik körülöttünk, már teljesen meg is ismerhetjük a programot, így akit a felfedezés öröme hajt, az jobb is, ha tovább áll. A TxK egy olyan klasszikus módon klasszikus árkád játék, hogy ennél klasszikusabb csak akkor lehetne, ha aprót kellene valahol a gépbe dobálni minden egyes menet előtt. Klasszikus módon, ugyebár.

A TxK egyik legnagyobb vonzereje egyértelműen a retro érzés, de nem ez az egyetlen. Akármennyire is egyszerű a program, ez nem azt jelenti, hogy kihívást nem találunk benne, és a pörgős játékmenet miatt bizony nem kell tíz percig nyüstölnünk ahhoz, hogy az ásításunkat felváltsa "pislognisemmerek" állapot, mint jó pár másik casual társa esetében. Az egy-két szintes bevezetés után bizony eléggé bedurvul a játék, és a pettinget felváltja a kőkemény életben maradásért való küzdelem - hogy aztán azt megszokva ismét lankadjon a figyelmünk, amit követve ismét jöhet a kihívás növekedése.

Gyakorlatilag ez a játék egy interaktív OLED-teszt

A játék kinézetét tekintve ismételten azt mondhatom, hogy a klasszikus vektoros grafikát kapjuk, de persze mai részletesség mellett. Az, hogy ez bejön-e a játékosoknak, nyilván egyénenként változik. Nekem személy szerint jó pár menetet le kellett nyomnom, mire fel tudtam fogni, hogy mégis mi folyik a képernyőn, azonban amikor végre "ráállt" a szemem, bejött az összkép. Tény és való azonban, hogy aki nem bírja a villogó fényeket és a vibráló színeket, annak nem való a TxK, mivel itt mást nem is kapunk.

Nem meglepő módon a játékkal eltöltött három óra során egyszer sem tapasztaltam semmilyen akadást vagy szaggatást, de valljuk be, ilyen kinézet mellett azért az durva is lett volna.

Megvan a maga szépsége

A hangok tekintetében a játék semmi extrát nem vonultat fel, és bár az effektekkel nincs is probléma, a zenék terén egy kis változatosság nem ártana.

A játék irányítása nem hagy kívánni valót maga után, mivel azonban összesen három gombot használunk, ezt elég nehéz is lett volna elszúrnia a Llamasoftnak. A Vita egyedi képességei közül, ha kedvünk tartja, akkor az érintőképernyőt használhatjuk a bombák felrobbantásához (ezt megtehetjük a körrel is), illetve a mozgásérzékelőnek van némi esztétikai hatása, amely alatt az enyhén mozgó hátteret kell értenünk.

Retro stílus, retro körítés

Csavarhatom azonban bármennyire is a szavakat, mindez nem változtat azon a tényen, hogy egy egyszerű játékkal van dolgunk, ami vagy bejön valakinek, vagy nem. Aki kapható a retro stílusra, esetleg ő maga is szerelmese volt a vektoros lövöldéknek, az nyugodtan tehet egy próbát a Llamasoft legújabb játékával, aki azonban a következő AAA kategóriás óriást várja, az nyugodtan álljon tovább, mert a TxK nagyon nem az ő játéka.