Nos a hajlékony és nyaktörő mutatványokra képes motoros örökségét a Trials Fusion-ben is felfedezhetjük, hiszen a RedLynx által fejlesztett alkotás egy modern ügyességi játék. A dolog érdekessége abban rejlik, hogy a Trials sorozat is egy évben indult az említett magyar alkotással, azóta pedig több részben is élvezhettük már a nyakatekert motorozgatást.
A legújabb epizódra sokan vártak, hiszen a legtöbben szeretnek kimozdulni a már megszokott játékvilágokból, erre pedig remek alkalmat szolgáltat a RedLynx újdonsága. Nálunk egyelőre csak a béta verzió járt, hiszen PC-n teszteltük az alkotást, erre a platformra pedig egyelőre csak előrendelni lehet a játékot. Ami rendkívül nagy pozitívum, hogy az előrendelők béta-hozzáférést is kapnak, így a végleges verzió előtt bele lehet rázódni a motoros világba. A UbiSoft által dédelgetett Uplay szolgáltatáson keresztül értük el az alkotást, mely sajnos egy frissítés után néhány napig nem volt hajlandó elindulni, ám viszonylag hamar érkezett a javítás, így belevághattunk a virtuális csontkovácsolásba.
Fejjel érkeztem a célba
A játékot elindítva egy kezdőképernyő fogad minket, mely grafikailag tükrözi a játék stílusát, valamint remek zenei aláfestés közepette megismerkedhetünk főszereplőnkkel is. Továbblépve a menübe jutunk, ahol egyszerű feliratok várnak minket. Szerencsére belülről sincs túlbonyolítva a rendszer, minden menüpont a megjelölt témában segédkezik nekünk. Grafikailag meglepően részletes beállításokat eszközölhetünk, az eredményről pedig a későbbiekben lesz szó. A béta verzió számos dologba nem enged minket belépni, így például nincsen pályaszerkesztő és multiplayer lehetőség sem. Ezek a teljes verzió kapcsán fontos dolgok, hiszen a pályaszerkesztő egyrészt szabadjára engedi fantáziánkat, másrészről pedig további élményekkel gazdagodhatunk az új pályák által. A multiplayer opció is fontos lehet, hiszen nagyon jókat lehet röhögni egy-egy zakózáson, valamint az sem kizárt, hogy társunktól egy hajszálnyi távolságra esünk majd be a célba.
A béta verzióban tehát jórészt a kampányra vagyunk utalva, mely bőven elegendő szórakozást nyújt addig, míg meg nem jelenik a végleges verzió. Kezdésképpen egy visszafogott mocival és egy normálishoz közeli ruházattal indulunk neki az adrenalinvadászatnak, ez azonban a pályákon nyújtott teljesítmények után könnyen változhat. A pályák több nagy csoportra vannak osztva, melyeket szintén egymás után, a korábbi szakaszokon nyújtott teljesítmények alapján szerezhetünk meg. Minden szakasz elején egy kis tréninget kell teljesítenünk, ami nem rossz dolog, hiszen így könnyebben belerázódunk a dolgokba.
Vagány szerkók a szekrényben
A szakaszok igen sok kisebb pályából tevődnek össze, melyeknek több alkalommal is nekifuthatunk, ha nem tetszik az elért időeredményünk és az ezáltal szerzett medálunk. A pályák hosszát 35 másodperc és 1 perc közé tehetjük, így viszonylag hamar végig tudunk menni egy-egy részen. A sikeres továbbmenetelt nagyon nagy mértékben megkönnyíti a checkpoint rendszer, melyről elmondható, hogy pontosan megfelelő távolságban helyezkednek el az érzékelők, így nem kell túl sok feladatnak újra nekirugaszkodnunk. Hogy ne csak dicsérjem ezt a rendszert, néhányszor előfordult, hogy egy lendületből könnyen megcsinálható pályarész elé került a kapu, így miután azon áthaladtam és elestem, állóhelyzetből kellett megcsinálnom az akadályt.
A pályák látványvilága igen eltérő, hiszen kapunk belső helyszíneket, óriási erőműveket, gátakat és kopár földes részt is. Egy dolog azonban mindenképpen közös bennük. Ez pedig nem lenne más, mint a remek hangulat. Egyszerűen elvarázsol minket a játék, még akkor is, ha nem a legcsinosabb grafikával van ellátva. A grafikai részt nem akarom túl hosszúra húzni, hiszen egyrészt kellően kidolgozott az alkotás, másrészt pedig tipikusan az a játék, amelyet első indításra simán végig akarunk játszani, nem érdemes a grafikán időzni. A rövid pályák miatt nem válunk idegessé és unottá, a jó hangulat pedig az egész játék során garantált. A játék igazából 3D-s, de az irányításunk és a motorosunk fő vezérsíkja két dimenziós. Ez cseppet sem jelent problémát, hiszen ezzel együtt is érvényes rá, hogy remek a hangulata. Motorosunk egyébként egy-egy ugratónál felkiált, ilyenkor pedig vagy izgalmának, vagy félelmének ad hangot. A motorunk hangja igazi retro muzsika lehet a motoros világot kedvelő játékosoknak, a zenei rész pedig szintén nagyon illik a játékhoz.
Nagy gázt adtam az ugrató elején
Említettem, hogy a pályák teljesítésével különböző extra tartalmakra is szert teszünk. Egy pályaszakasz után természetesen következik a következő rész, ám sokszor kaphatunk új motort, vagy új ruházatot. A motorok közül igen sokat lehet megszerezni, vannak visszafogottabb és vagányabb kétkerekűek is. A ruházatra szintén ez az eloszlás a jellemző, hiszen az alapfelszereléshez hasonló ruházatok mellett igen vagány szerkókba is belebújhatunk a játék későbbi szakaszaiban. A ruházatnál egyébként külön nézhetünk magunknak sisakot, felsőrészt és nadrágot is. Ezek egyébként az új pályákkal kiegészülve maximális motivációt kínálnak a merészebb gázadások bevállalásához, melyek sokszor fényesebb medálhoz juttathatnak minket.
A béta verzió tehát kellőképpen el lett látva funkcionalitással és nem valami vacak bemutatódarab lett. A hangulatot már most teljesen átadja a dolog, így akik gondolkodtak a játék megvásárlásán, azoknak érdemes előrendelni. Egyébként két változatban érhető majd el a játék, hiszen a normál változat mellett vásárolhatunk Deluxe Edition-t is, mely 6 DLC-hez, új ruhákhoz, új motorokhoz és új pályaszerkesztési lehetőségekhez juttat minket.
A célba megérkezve mindig borulunk egyet
Összességében egy remek hangulatot árasztó és szórakoztató játék a Trials széria legújabb része, mely sokaknak hosszú órákon át kínál majd izgalmakat. A többjátékos mód és a pályaszerkesztő nagyon sokat dob az összképen, az érkező új pályák pedig körforgásban tartják az alkotást még jóval a megjelenés után is. Ki lehet jelenteni, hogy a következő részt is várjuk.
A teszt során nVidia GTX 780 videókártyát és 16GB Kingston HyperX Beast memóriát használtunk, ASUS Maximus VI Hero alaplappal, Cooler Master HAF XB házba szerelve - Windows 8.1 rendszeren.