Total War: Arena teszt

Még 2013-ban lett meghirdetve a Total War: Arena, akkor még a saját nyersanyagából dolgozó CA által, de a készülő Total War: Rome 2 egyszerűen túl sok figyelmet és munkát követelt meg, így inkább polcra helyezték a projektet, melyet a Wargaming-el kötött jelenlegi koalíció újra felélesztett és a nyílt bétába lökött, ráadásul minden kapkodást mellőzve.

Nem bántuk meg ezt az eltolást, hisz ennek hála lett olyan a Rome 2 amilyen... khm akarom mondani néhány patch után lett olyan, amire azóta csak rajongással tudunk nézni. És, mivel az Arena a Rome 2-nek az erőteljesen online-osított verziója, ezért talán nem is baj, ha időközben öt év telt el, mert így nem fogunk két perc alatt belecsömörleni az ókor élővilágába.

Ez a sok piros arra utal finoman, hogy vesztésre állunk.

A premissza alapvetően nagyon egyszerű: egy véletlenszerű pályán történik tíz a tíz elleni háborúzás, ahol minden egyes játékos három csapatnyi egységet irányít. Háromféle győzelmi feltétel van. Az első, ha az egyik oldalon beleharapott az összes katona a fűbe. A második akkor következik be, mikor valamelyik sereg elfoglalja az ellen bázisát, végül a harmadik tizenöt perc lejárta után történik, amikoris véget ér a menet és az a csapat nyer, ahol többen maradtak állva.

Négy nép közül lehet válogatni, a kornak megfelelően: Karthágó, Görögország, Róma és a Barbárok. Ezeken belül különféle vezetők várnak ránk, akik egyedi képességeikkel fogják támogatni embereiket, vagy akadályozni az ellenfelekét. Ezeket lehet fejleszteni is, úgynevezett "Free XP" kicsengetése után, melyet a meccsek végén kapunk, ezüst és "Unit XP" mellett.

"Free XP"-ből, ezen kívül magukat a vezetőket is vesszük, mivel eleinte kevés "Commander" érhető el. Ez, nemcsak mint valuta gyűlik, hanem a csatában résztvevő vezetőknek is tölti a tapasztalati csíkját, akik akár a tízes szintig is elröppenhetnek, főleg, ha elég "Free XP" elköltése után azonnal szintlépésre "kényszerítjük" őket. Ez azért fontos, mert az erősebb katonák elérhetősége és bizonyos képességfejlesztések ehhez a szinthez vannak kötve.

A híres karthágói occó lándzsa. A válság mindenkit rosszul érintett.

Persze hiába elérhető a haderő, meg is kell még azokat venni, amit kizárólag "Unit XP"-ből lehet, melyet a harcoló osztagaink szereznek meg. Ez a tapasztalati pont nem egyben gyűlik, hanem, amely csapatunk épp verekedett, az kapja meg, így, ha rágyúrunk egy egységtípusra, akkor annak a fejlesztett verzióit tudjuk majd csak megvenni.

Továbbá újabb felszereléseket is vehetünk nekik, bár változó, hogy "Free" vagy "Unit XP"-t kér érte a rendszer. Ezek, mivel csak minimális bónuszt adnak, mókásan vannak elnevezve, így például az első szintű barbár "Tribesmen" katonáknak a kicsorbult kardjaikat rozsdás kardokra cserélhetjük.

Az ezüstöt a játék majdhogynem univerzálisnak nevezi, de ez a titulus el lenne pazarolva szegény pénznemre, ugyanis csak három dologra költhetjük egyelőre. Egyszer használatos felszerelést tudunk belőle venni, vagy a frissen "unlock"-olt csapatokat adhatjuk hozzá fizetés után osztagunkhoz, végül pedig a "Unit vagy Free XP"-ből megvett fejlesztéseket is ezüstért hajlandóak emberkéink felvenni. Tény, hogy ezeket az akciókat elég gyakran fogjuk elkövetni, ha több csapatfelállással kísérletezgetünk.

Néha megéri futni, semmint nekimenni a fegyverelőnyben "szenvedő" ellenfélnek.

Az arany viszont annál inkább univerzálisabb; prémium harcosokat, kozmetikai tuningelemeket, vezetőket vehetünk, azzal a hátulütővel, hogy ez nekünk igazi pénzbe fog kerülni, nem meglepő módon. Egyetlen mázli, hogy a "matchmaker" jól működik, így hiába vagyunk tele hetes vezetőszinten elérhető katonákkal, az ellenfelek is hasonló felhozatallal fognak ránk várni.

Most, hogy magunk mögött tudhatjuk az alap dolgokat, lássuk a játék magvát, a csatákat. Relatíve gyors keresés után meg is kapjuk a szintünknek megfelelő társakat és ellenfeleket, ezek után kiválasztjuk, hogy a térkép ránk eső oldalán mely részen óhajtunk megjelenni, és kezdődhet a móka. A történelmet nem igazán érdekeli, hogy milyen népek vannak összeosztva, így számítsunk arra, hogy mind a négy frakció képviseltetheti magát a csatamezőn, akár ugyanazzal a vezetővel is.

A fejlesztések csak minimális pluszt adnak, redukálva a "pay-to-win" jelenlétét.

Pályából egyelőre hét van, és bár stílusban hasonlóak, történelmi jelentőségük felbecsülhetetlen, hisz átélhetjük milyen volt Marathónnál rohanni, mint az őrült, mikor az erdőben megtalálják a lovasok az íjászainkat, vagy megtapasztalni a thermopülai csatát, ahol legnagyobb örömünkre nem Gerard Butler és 299 közeli rokona fog integetni a túloldalról. Viszont továbbra is Total War játékról van szó, így visszaköszönnek a már ismert egységtípusok és a morál is.

Az erdők és a dombok kulcsfontosságúak, a vízen próbáljunk meg nem átmenni, mert szomorúak lesznek embereink, és a szemét elefántok ellen szálfegyvereseket vigyünk. Ezen taktikai húzások mellett a gyors gondolkodás és a csapatmunka fogja a könnyű győzelem ajtaját kinyitni, ezért hátrányban van már élből az, akinek nincs kivel játszania.

A piros pajzsos bácsik nem vették a lapot, hogy Dumbóék elől a másik irányba kell rohanni.

Használjuk ki az AI elleni játék lehetőségét is, ugyanis szegényke eléggé félkegyelmű, a tíz mesterséges intelligenciából kettő-három általában a bázisukon marad "védekezés" apropóján, aminek eredménye, hogy a többi hetet simán ledarálják a játékosok, akik ezek után könnyedén befoglalják a bázist is. Persze csak négyes vezetőszintig lehet ökörködni az AI-al, utána azzal a bizonyos "Commander"-rel kénytelenek leszünk a PvP kegyetlen mezőin szívni a fogunk, és átkozni a csapattársakat, hogy mi a búbánatért kellett indokolatlanul eltűnni mellőlünk, és miért jó nekik a pálya túloldalán rohanni az ellen elől.

A fent említett, és ahhoz hasonló szituációkhoz köthető a játék egyetlen igazán nagy problémája, mely a kényszerű várakozás, ha gyorsan bekövetkezett a pusztulásunk. Végig kell ülni, míg befejezik a többiek a meccset, bár én ilyenkor az alt-tab varázsával ledobtam a játékot a manóba, hogy valami mozgóképekkel felszerelt szórakoztatóipari termékkel bontsam tovább agysejtjeim. Szerencsémre a játék ikonja a tálcán narancsosan felvillan, ha véget ért a hajcihő, és azonnal ugorhattam is bele a következő meccsbe.

A híres görög íjászok és az ő "freindly fire"-t nem kiküszöbölő levitáló nyilaik.

Senkit se zavarjon meg az "Open Beta" megjelölése a játéknak, hisz csak annyira van bétában, mint a World of Tanks. Kellemes a megjelenítés, bár a katonák összeolvadása, esetlen animációja nem igazán Total War-os, de, hát nem kötelező maximálisan rázoomolni. A zene, ha nagyon figyelünk, hangulatos, de a "narrátor" és embereink kiabálása mellett nem igazán lesz lehetőségünk maximálisan kiélvezni, hacsak nem üljük végig korai vereségünkből kifolyólag a menet hátralevő idejét egy sarokban.

Egyedül is el lehet lenni vele, de számottevő eredményeket csak egy kommunikációs médiumon keresztül összetartó csapat fog elérni. Végső soron pedig ingyenes a dolog, úgyhogy panaszra semmi okunk nem lehet. Most pedig, ha megbocsájtotok, a krétai íjászok nagyon várják már, hogy "unlock"-oljam őket.