A pankráció alighanem korunk egyik legvitatottabb sportágaként van jelen a köztudatban, hiszen a külső szemlélő nem lát mást egy ilyen meccsen, mint felesleges trágárkodást, és töménytelen mennyiségű erőszakot. Bár felesleges szépíteni mindezt, azért a pankráció mögött lényegesen komolyabb dolgok állnak, mint azt elsőre gondolnánk. A sport eredetileg a birkózás egyik mellékágaként fejlődött ki, amely abból állt, hogy az ellenfelek egy ringen belül - és elég gyakran azon kívül is - látványos ütések és rúgások közepette mérkőztek meg egymással. A modern pankráció azonban tulajdonképpen nem más, mint színjáték, jól felépített történetekkel, valamint előre eldöntött meccsekkel a középpontban. Az ellenfelek általában hangzatos beszólogatások közepette hergelik fel egymást az összecsapások előtt, majd a ringben jól betanult, brutálisnak tűnő, színpadias és látványos mozdulatokkal esnek egymásnak. Bár vért nagyon ritkán látni a pankrációkon, előfordulhat, hogy az ellenfél képtelen vérmérsékletet tanúsítani, és akár nagyon súlyos sérüléseket okoz a szemben álló félnek.
/>
A sport leginkább a tengerentúlon terjedt el igazán, valódi szervezetek épültek fel köré, így például a WWE (World Wrestling Entertainment), a RAW, a Smackdown, vagy éppen a TNA (Total Nonstop Action), akik egy jelenleg még nem túl ismert, de egyértelműen feltörekvő brigád képében élnek az amerikai köztudatban. Hogy mégis miért papolunk nektek ennyit a pankrációról egy játékteszten belül? A válsz egyszerű, ha nem tűnt volna még fel, a TNA csoportosuláshoz köthető legújabb videojátékot szedtük elő nektek PSP-re, hogy megnézzük, a 2008-ban elindított sorozat vajon milyen fényben tündököl 2010 közepén. A két évvel ezelőtt, szimplán TNA iMPACT! néven megjelent előd egy elég szép bukást elszenvedve, 60 százalékos átlagértékeléssel "büszkélkedhetett", talán ennek a következménye, hogy a folytatásként is felfogható
TNA Impact! Cross the Line csak hordozható konzolokra, így PSP-re és Nintendo DS-re jelent meg. Mi a Sony-s verziót szedtük elő, és bár nem szórakoztunk maradéktalanul, okozott azért kellemes perceket a késztermék.
Kezdjük ott a történetet, hogy a játékot betöltve elénk tárul egy szimpatikus menü, ahol kiválaszthatjuk, hogy a sport különböző versenyszámaiban szeretnénk-e megmérettetni magunkat, esetleg Ad-Hoc módban azonnal elindulunk a többjátékos mókát nyüstölni - csak 1 vs. 1 csaták lehetségesek sajnos -, de elindíthatjuk az alkotás kampányát is, merthogy ilyet is készítettek hozzá a fejlesztők. Sehol egy training mód, ahol esetleg betanulhatnánk a kombókat vagy a hatásos mozdulatokat, ami önmagában komoly pontoktól szabadíthatja meg a programot, hiszen egy verekedős játékból kihagyni a betanulás lehetőségét, finoman szólva is szentségtörés, hiszen a kezdeti bénázás miatt azonnal elveszíthetjük a kezdő sikerélményeket. Sebaj, az Exhibition menüponton belül lehetőségünk lesz bucira veretni magunkat, hogy aztán amikor kitapasztaltuk az irányítás minden rejtélyét, visszaadjuk az elszenvedett sérelmeket. Ami itt nagyon megtetszett első blikkre, az nem más, minthogy a TNA csoportosulás valóban létező harcosai közül válogathatunk magunknak saját karaktert, illetve ellenfelet is.
Helyet kaptak a programban például olyan valóban létező pankrátorsztárok, mint Samoa Joe, Kurt Angle, a festett arcú ördög, Sting, Broker T, Hernandez, Homicide, Rhino - az örök kedvenc -, Shark Boy, Robert Roode, Scott Steiner, és még sokan mások. A kezdet kezdetén csak néhány harcos érhető el, ám a sztori módban előrehaladva az újabb ringek mellett az újabb embereket is képesek vagyunk feloldani, kizárólag akkor, ha jól elvertük őket. Szintén szimpatikus húzás volt az Exhibition menüponton belül, hogy számtalan versenyszámban mérhetjük össze tudásunkat az ellenfelekkel, így 12 lehetőségünk lesz a pankrációra. A teljesség igényével ezek a standard match, a tag team, a free for all, az ultimate x, az ultimate x free for all, a submission, az fca match, az fca match tag, a handicap, a full metal mayhem, a gauntlet és a super x cup. A nevekből már kitalálható volt, hogy a sima összecsapásoktól kezdve, a szabadon, mindenki-mindenki ellen ütközeteken át nagyon sokféle lehetőségünk lesz a küzdelemre, személyes kedvencem volt a Full Metal Mayhem - és nem csak a neve miatt -, amelyben ha kilöktük ellenfelünket a ringből, akkor különböző fémlapokkal is ütlegelhettük, biztos győzelemre vezetve ezzel karakterünket.
#tv#
A gond mindössze annyi csupán, hogy a játékmódok között alig van valami eltérés, a lényeg végig ugyanaz marad, verekedj, verekedj és verekedj, miközben előhívod a már jól ismert, nagyjából öt meccs után megtanulható kombókat. Egyszóval a játék ezen része enyhén unalmas. Hogy a sztori mód érdekesebb ennél? Ne számíts rá pajtás! A kampányt betöltve ugyanis bár kapunk egy nagyon klisés történetet - lecsúszott harcos, akit újra a csúcsra kell juttatnunk -, ennél többre viszont nem futotta a fejlesztőktől. Jól hallottátok, sehol egy karaktergenerátor, amelynek segítségével saját harcost készíthetnénk, kaptunk egy - elnézést a kifejezésért, de így van - pizsamás majmot, amit a legtöbb pankrátor még a való életben is kinevetne, majd vele kell átverekednünk magunkat a közel félszáz ellenfélen. Mivel nem csak karaktergenerálás nincs, hanem fejlődési rendszer sem - ami alap lenne egy ilyen játékban - így el lehet képzelni mennyire izgalmas a huszadik meccsen is ugyanazt a kombót előhívni az ellenfelek ellen, tudva, hogy még közel 50 előttünk van. Semennyire!
A kihívók márpedig egyre csak erősödnek és erősödnek, mi pedig egyre nehezebben zúzzuk le őket, és mivel ugyanazt a pályát látjuk ötödszörre is, ugyanazokkal a mozdulatokkal tudunk operálni, előbb utóbb elér minket a felismerés, hogy jó-jó, de ez így nagyon unalmas. Ebben pedig egy fikarcnyi túlzás sincsen, nagyjából a kampány 20 százalékán estem túl, amikor először ötlött fel bennem a kérdés, hogy mi a fenének kellett ilyen jól kidolgozottra megcsinálni a harcrendszert, ha egyszer nem sikerült mögé tartalmat tenniük az illetékeseknek? Merthogy a harcrendszer az bizony első rangú lett! Ahhoz, hogy nagyon jól boldoguljunk, elég lesz a PSP figurás gombjai mellett a jobb ravasszal összebarátkoznunk, és helyzettől függően olyan brutális támadásokat tudunk kicsikarni néhány egyszerű kombináció segítségével, hogy mi magunk is rácsodálkozunk tudásunkra. Ráadásul interakcióba léphetünk a ring köteleivel is, sőt, ugyanazon kombinációk más mozdulatokat szülnek, ha ellenfelünk például a földön fekszik, vagy szédeleg a pofonoktól, netán frissen, ütésre készen néz farkasszemet velünk.
Egy meccs a legtöbb esetben abból áll - standard formáról beszélünk, a többi poénját nem szeretném lelőni - hogy elkezdjük teljes erőnkből ütni a ellenfelet, párszor földre küldjük, kombókat eresztünk rá, egyszóval kifárasztjuk, majd ha úgy gondoljuk, már eléggé kimerült a szegény pára, lefogjuk, és következik a szokásos háromig történő visszaszámlálás, ha annyira legyengítettük - egy kijelző mutatja majd az értékét -, hogy már nem tud felkelni, akkor a csata a miénk. A játék egyébiránt kapott egy iMPACT! kijelzőt is, ami a meccsek közben az ütésektől és rúgásoktól töltődik, majd ha sikerül teljesen feltölteni, segítségével könnyedén kivégezhetjük ellenfelünket, ezzel megpecsételve a küzdelem kimenetelét. Persze nem eszik olyan forrón a kását, hiszen az ellenséges harcosok bár az első néhány meccs alatt mintha sárga laposok lennének, később a mesterséges intelligenciának köszönhetően erőre kapnak, és ők is képesek lesznek kombókat szórni ránk, sőt a szokásos, "nyomd meg gyorsan vagy nagyon sokszor ezt és ezt a gombot, máskülönben véged" szituációk is elég gyakoriak, ráadásul magasabb szinteken a szemben álló felek képesek csalni is, ami egyértelműen egy óriási fejmosás a fejlesztőknek, hiszen nem lett volna sokkal nehezebb egy fejlődési rendszert beépíteni a játékba. Helyette inkább csaló ellenfelek vannak. Pazar!
Mindehhez még egy elég sokat tétovázó, semmiképpen sem tökéletes kamerakezelés társul, amit egy néha akadozó, nehézkes irányítási rendszer tetéz. Gyakran a kamera rossz szögének lesz köszönhető, hogy elvernek minket egy csatában, mert nem látjuk, vagy egyszerűen csak nem tudunk úgy ráfordulni az ellenfélre, hogy meg tudjuk ütni őt. Szomorú, hogy erre nem figyeltek oda jobban. Azonban, hogy ne negatív kicsengéssel érkezzünk meg bemutatónk végére, érdemes előhozni a kinézetet, ami a
TNA Impact! Cross the Line egyik óriási erőssége, ehhez nem is férhet kétség. Bár nem a legszebb PSP-s játékról beszélünk - a teszthez illesztett képek egyáltalán nem mérvadóak -, az emberek mozgása, a mozdulatok élethű lemintázása egyszerűen hiánytalanra sikerült, látszik, hogy rengeteg munka van mindebben, azonban mivel nincs mögötte normális tartalom, a kinézet sajnos így egy elég mellékes tényezővé szorul vissza, a hangokkal egyetemben, amelyek bár szintén minőséget tükröznek - az emberi testek csattanása valami eszméletlen jó lett, és a zenékre sem lehet sok panasz -, sajnos a mögöttes üresség, illetve az apróbb hibák eléggé elszomoríthatnak bennünket a végső pontszámok áttanulmányozását követően. Merthogy a
TNA Impact! Cross the Line nem rossz játék, azonban csak egy ideig képes jó lenni, hosszútávon fárasztó, unalmas, és tipikusan olyan cím, hogy többet fog a polcon porosodni, mint a gépben pörögni. Persze ha élünk-halunk a pankrációért, akkor eszünkbe se jusson kihagyni, máskülönben inkább az új Metal Gear Solid-ot vásároljuk meg, még akkor is ha stílusilag nem is említhető egy lapon a kettő. Persze minőségben sem...
