A háborúkban nem mindenki katona

A tesztünk egy olyan indie fejlesztők (11 Bit Studios) által írt programot mutat be, mely arra próbál rávilágítani, milyen is a civilek élete, akik egy háborús zónában rekedtek. A This War of Mine alapkoncepciója a következő: kapsz random három karaktert (van vagy tíz emberke, közülük osztja ki a program), mind más és más egyéniséggel bír, történetük van, és kapunk egy rommá lőtt házat, ahol sitt halmok, repeszdarabok, és pár épen maradt eszköz található. Ez lesz a Menedék, a cél pedig, hogy eleinte a házon belül, majd pedig kiruccanásokat téve más területekre összegyújtsünk mindent, ami segíthet túlélni. És megpróbáljuk átvészelni a Háborút, várni a Békét.

Csupán egy játékmód van, mégpedig a Survive, erre kattintva kiderül, ki az aktuális három emberke, és kezdődhet is a küzdelem.

A játék grafikája eszméletlenül hangulatos, mintha rajzot és újságkivágásokat néznénk, minden szürkés, a színek halványak a kontraszt viszont erős. Az inkább stílusos, mintsem szép grafika ellenére az egyes animációk hibátlanra lettek megalkotva, ne feledjük, a játék 2,5 dimenziós, és point and click irányítást használ, de maximálisan letisztult és sallangmentes módon. Az irányítás épp emiatt egyszerű, de legalább nem vonja el a figyelmet a játék további részeiről.
Háborús gépezet

Ahogy birtokba vesszük a romot, és elpucoljuk az első kupacokat, viszonylag tisztává, átjárhatóvá tesszük a menedéket, rálelünk első szerzeményeinkre is. Az alapanyagok egészen széles skálája áll rendelkezésünkre, melyekből meglepően sokféle (fajta és funkció szerint) tárgyat gyárthatunk le. Kombinálgatni az alapból rendelkezésre álló munkapadon tudunk, de a fémek megmunkálásához már újabb szerszámbak kell, külön építhető esővízszűrő, kályha, bútorokat alkothatunk, ágyat, és rengeteg sok eszközt, mindnek funkciója van, mind nagy segítség, és a szűkös alapanyagkészlet miatt már itt döntéseket kell hozni.

Tolvajkulcs vagy pajszer? Mind a kettő ajtót nyit, de a pajszer hangos, észrevehetnek, viszont ha harcra kerül a sor, fegyverként is használható. Cigi vagy gyógyszer? A cigi oldja a stresszt, a gyógyszer életet menthet, ha rosszra fordulnak a dolgok. Ezen felül minden munkapad fejleszthető is, újabb lehetőségeket nyitva meg. A craft rendszer letisztult, az eszközök piktogramokkal vannak jelölve, az egész remekül működik, áttekinthető. Minden alapanyag és eszköz, amit összeszedünk, megépítünk, a menedék nagy közösébe kerül és mindenki tudja őket használni.
Ember embernek farkasa

A játékban az idő nappalra és éjjelre van felbontva. Nappal a menedékben teszünk-veszünk, éjszaka azonban döntenünk kell: valaki kimehet a városba portyázni, nyersanyag után kutatni, aki otthon marad, az őrködhet, vagy aludhat, ezt is mi döntjük el. Azt is megtehetjük, hogy senki nem megy portyára, de ilyenkor semmi új nyersanyagunk nem lesz aznapra, ez hosszabb távon nem megoldás, mert a menedék forrásai egy két nap alatt elfogynak.

Ha eldőlt, ki megy portyára és kiválasztottuk a célpontot is, a játék arra a helyszínre vált és karakterünkkel bejárhatjuk a zónát. Alapból lopakodunk, de lehetőség van futni is, ha úgy alakul, sitt halmokat bontunk el, zárakat feszegetünk, de minden mozgásnak zaja van. Lehet, hogy nem csak mi vagyunk ott, és ekkor kezdődik a játék legerősebb aspektusa.

Az ott talált NPC-k lehetnek vagy barátságosak, vagy ellenségesek, és életünket is fenyegethetik. Öt ökölcsapással már mindenki maradandóan padlóra küldhető, a nők kevesebbet bírnak, és ez a rendszer a mi túlélőnkre is igaz. Számos kézi és lőfegyver is van a játékban, életünket ezer veszély fenyegeti.

Kialakul az interakció, és a játék kivillantja sárkánykörmeit. Gyorsan kell döntéseket hoznunk, és ezeket a döntéseket gyakran megbánjuk, jó példa erre, mikor a ránk támadó fegyverest sikerül késsel harcképtelenné tenni (a csata is point and click elven folyik), mikor a lépcsőn lejön egy idős nő, „Fiam miért nem válaszolsz?” szavakkal, rádöbbennünk, mit tettünk. De ha viszont nem tesszük meg, akkor ő lő le, és eggyel kevesebb túlélő van, a maradék két ember túlélési esélye csökken, szóval a játék elég mélyen belevisz az emberi természet legsötétebb bugyraiba.

Mindezt azon zavarba ejtő módon, hogy a lépéseket mi tesszük meg döntéseink által. Lehetőségünk van segíteni is, gyógyszert, élelmet adni, de mérlegelnünk kell, hogy mit nélkülözhetünk, mit nem. Karaktereink éheznek, álmosak, megsérülhetnek, és ezek kivédése, kezelése nem kis feladat.

Ha visszatértünk, kiderül, mi történt az otthon maradottakkal, lehet békés éjjel volt, de lehet rajtuk ütöttek portyázok, ilyenkor megsérülhetnek, és ami még rosszabb, hogy a betörők a készleteinket is jócskán megcsapolhatják.
Az emberi elme sötét labirintusa

A játék az emberi érzelmekre van kihegyezve és ebben valami egészen frenetikusat alkottak. A túlélők naplót írnak, követhetjük vívódásukat, hogyan lesznek hétköznapi emberekből a túlélésért küzdő vadállatok, vagy reménytelenségbe csúszó lelki roncsok. Ha valaki meghal, onnantól eggyel kevesebben vannak, mindenki szomorú lesz, elkezd félni, a hangulat megzuhan. Ilyenkor segít a cigi, vagy egy jó beszélgetés, a szövegek mindenhol kis szögletes „buborékokban” jelennek meg, a grafika képregényes hatását erősítve.

Ám ha az adott karakter mélyebbre süllyed a kilátástalanságban a szomorúságot felváltja a depresszió, majd az összeomlás, ilyenkor már csak ül egy helyben és motyog, vagy sír. És ha nem segítünk neki valahogy, akkor jön az öngyilkosság. Itt térnék ki a játék nehézségi fokára. A játék nem nehéz, hanem könyörtelen, életszerű.

Ha észnél vagyunk, és tudjuk mik a túlélőink határa, kialakíthatunk egy napi rutint, egyre erősebbek lehetünk, a játék ekkor nem annyira nehéz, de Damoklész kardjaként lebeg a fejünk fölött a hibázás lehetősége, elég egy-két rossz döntés és fél másodperc alatt vége a játéknak. Egy történet addig tart, amíg legalább egy emberkénk életben van, de minden egyes veszteség hatványozottan csökkenti az életben maradottak túlélési esélyeit.

És itt a túlélés az egyetlen cél.
Lélekkovács

Összességében azt kell mondanunk, a This War of Mine egy remekmű. Nem is igazából játék, hanem utazás a háború véres, könyörtelen poklába, egy figyelemfelhívó jobbegyenes, de épp ezen aspektusa teszi nehezen értékelhetővé is. Aki nem nyitott arra, hogy a játék alapmechanizmusa csak keret, aki nem elég érett ahhoz, hogy megértse valamennyire, mi folyik a képernyőn, azok számára a játék csak egy unalmassá váló point and click túlélőcím a felső-közép mezőnyből. De aki képes helyén kezelni, és érezni a történések súlyát, annak egy egyáltalán nem vidám, de emlékezetes utazásban lesz része.

„A modern háborúkban homályos eszmék miatt, kutyaként halunk meg…”

A Game Channel fő teszthardvere nVidia GTX 780 videókártyát, 16GB Kingston HyperX Beast memóriát és ASUS Maximus VI Hero alaplapot tartalmaz, Cooler Master HAF XB házba szerelve – Windows 8.1 rendszerrel.