Thief teszt

Pedig minden olyan szépen indul! Egy nagyon gusztusos, kellően félhomályos szobában, ideális körülmények között kezdjük az aznapi tevékenységeket. A tulaj békésen szendereg, mi meg közben szépen kinyitogatjuk a fiókokat, szekrényeket, meg természetesen a jól elrejtett széfet is kirámoljuk. A baj csak ez után kezdődik egy formás(nak szánt) hátsóval, ami jelen esetben partnernőnkhöz tartozik. Erinnel együtt derítjük fel célpontunkat, egy hatalmas birtokot, ahonnan egy ékszert kellene eltulajdonítanunk.

Na ilyenkor van baj

Egy aprócska kis baj van a fent nevezett tárggyal: éppen egy eléggé szentségtelen szertartáshoz használják, mint katalizátort. Garrett érzi, hogy itt valami nagyon nem oké, de persze agresszív és morcos, baltával faragott arcú társnőnk ezt nem így gondolja és sikeresen megzavarja a rítust, mert ugye a munka mindenek felett! Hősünk próbálja még menteni a menthetőt, de csak azt éri el, hogy sikeresen bezuhan a csuhások közé, aztán pedig jön a nagy sötétség. Egy évvel később, egy kordén tér magához, amit két borzasztóan rosszul öltözött alak vontat egy elég gusztustalanul festő városban. Némi közjáték után Dzsí elszabadul és nagyon szeretné kideríteni, hogy tulajdonképp mi is történt a távollétében.

Az eredeti Thief nem sokkal a megjelenése után már a kultstátusznak örvendett, mert nem sok olyan belső nézetes, de ugyanakkor sunnyogós játék volt akkor a piacon, mint az eredeti Tolvaj. A Tomb Raider esetében már kifejtettem a reboottal kapcsolatos véleményemet, ráadásul jelen tesztünk tárgya szintén egy jó példa, csak sajnos túl sok negatív felhanggal. Azt már a teszt elején is leszögezném, hogy a hősön és néhány elemen kívül egy teljesen új játékot kapunk, persze még mindig a lopakodásra építve.

És senki nem szól ránk!

Játszóterünk egy egészen egyszerűen csak The Citynek keresztelt (A Város) város lesz, ami egyébként rendkívül hangulatos, hiszen gót, steampunk és viktoriánus elemek keverednek benne, ami egy jófél, igazi dark fantasy hangulatot eredményez. Folyamatosan szakad az eső, minden tiszta kosz, amerre nézünk emberek fetrengenek a sárban, vagy elgyötört hangon próbálnak koldulni némi pénzmagot. Ha egy kicsit jobban beleszagolunk a levegőbe, akkor még talán a bűzt is érezzük magunk körül. Szerencsére a készítők nem lineárisra tervezték a programot, így bejárhatjuk az egész települést, felkutatva az összes rejtekhelyet, eldugott értékeket. A terep egyébként úgy lett kialakítva természetesen, hogy sokkal előnyösebb a háztetőkön, gerendákon kobászolnunk, mint a nyílt terepen, mivel szinte mindehol őrök mászkálnak, ami határozottan káros az egészségünkre.

Az első igazán jó pontot itt meg is kapta tőlem az anyag, mert a lövöldözős FPS dolgokon edződött mentalitásom nagyon hamar a háttérbe vonult, hogy teret adjon az igazi ninjázásnak. Garrett nem egy isten, hanem egy leleményes tolvaj, ergo itt nem fogunk pallost lóbálva felszecskázni minden utunkba akadó ellenséget. Rá leszünk kényszerítve, hogy a sötétben, árnyról árnyra haladjunk, memorizáljuk az őrök útvonalát, kerülvén minden konfrontációt. Persze a terep nagy segítségünkre lesz, mert több útvonalon is meg lehet közelíteni a célpontokat, csak jobban körbe kell nézni illetve használni a felszerelésünket. A Thief tehát ilyen szempontból méltó a nevére, és egy rendkívül jó sunnyogó szimulátor.

Ha most galamb lennék, bosszút tudnék állni.

Most jön az első de, ugyanis a pozitívan lelombozó városi hangulattól eltekintve a stuff egészen egyszerűen ronda, ocsmány, kidolgozatlan. Nálunk a PlayStation 4 változat járt tesztelésen, de nem tudom elképzelni, hogy a többi platformon ennél szebben fest. Iszonyúan sok a repetitív tereptárgy és környezeti elem. A lakások kis túlzással teljesen megegyeznek. A szereplők olyannyira kidolgozatlanok, hogy először csak pislogni tudtam. Szintén fura, hogy rettentő mennyiségű pixeles felülettel lehet találkozni, ami azért már a Ps3 hajnalán is elég cinkes volt, hát még az erőgépeken! De talán ami a legjobban kiverte a biztosítékot, az az átvezetők iszonyú gyenge minősége, ahol a fenti problémákal hatványozottan lehet találkozni. Az egyetlen pozitív dolog, amit őszintén ki tudok emelni, azok a remek fényhatások. Pompázatos, ahogy a különböző fényforrások eloszlatják a sötétséget, ráadásul az sem mindegy, hogy mi a forrásuk. Egy máglya teljesen máshogy világítja be a folyosót, mint mondjuk egy neonlámpa. Összességében tehát a grafika technikailag egy erős közepes, de legalább a körítés hangulatos.

Ahogy már mondtam, a játékmenet a rejtőzködésre és lopakodásra épít, a felszerelésünk is ezt fogja elősegíteni. Rendelkezünk ugyan egy bikacsökkel, ami arra bőven elegendő, hogy hátulról fejbevágjunk valakit, de a frontális küzdelmeket jobb, ha elfelejtjük vele. Az íjunk és a különböző nyilak viszont már pár fokkal használhatóbbak: lesz itt olyan, aminek segítségével felmászhatunk bizonyos helyeken, vagy említhetném azt, aminek egy kis vizespalack van a végén, ezzel természetesen fáklyákat olthatunk el. Vannak még sima nyilak a fejlövésekhez, meg olyan is, amivel el tudjuk kábítani a katonákat. Akad egy mászóvas is a repertoárban, ennek segítségével elérhetetlen helyekre is fel tudunk majd jutni.

Igen, bőrszerkóban siklunk.

A készítők eredetileg terveztek egy tapasztalati pontos rendszert is, de szerencsére ezt elvetették. A tuning lehetősége így is megmaradt, csak xp helyett kőkemény pénzért vásárolható meg, de ezzel el is érkeztünk a második kérdéses pontjához a stuffnak. Hiába a változatos környezet meg a sok őr, a játék egészen egyszerűen olyan iszonyatosan unalmas, hogy szinte leírni sem merem! Behatolunk egy helyszínre, leütjük vagy kikerüljük az őröket és kirámoljuk a helyet, hogy aztán elverjük a fejlesztésekre. És ezt fogjuk ismételni a teljes idő alatt! Bemegyünk, sunnyogás, 20 percig nyitogatjuk a fiókokat, majd előröl, két emelettel feljebb. Tisztában vagyok vele, hogy ez valamilyen tolvaj - szimulátor, de azért könyörgöm, valami változatosságot igazán belecsempészhettek volna. Sose fordult elő még velem ilyen, de valahol a negyedik pálya magasságában bele is aludtam a tevékenységbe, pedig délután volt, nem hajnal.

Minden pálya végén kapunk egy értékelést a teljesítményünkről, ami a Splinter Cellhez hasonlóan három osztályba sorol a gép. Lehetünk gyilkosok, akik hidegvérrel lenyilaznak mindenkit, aki az útjukba kerül. Ennek ellentéte a szellem, amikor teljesen észrevétlenül, a képességeinket és az agyunkat használva oldjuk meg a feladatokat. A harmadik a kettő között helyezkedik el, amikor nem leszünk bérgyilkosok, de mondjuk a fényforrásokat eloltjuk, néhány őrt leütünk. Ezen kívül minden szinten lesznek kihívások, amik teljesítése után extra jutalmakat kapunk.

Na jó, akkor kirámolom.

Természetesen a pályákat újra is játszhatjuk a jobb eredmény érdekében, valamint főnökünknél mellékküldetéseket is felvehetünk, amik azért egy picit megtörik a monotonitást, meg persze egy valag lótyit is bezsebelünk az elvégzésükkel, hogy a kapcsolódo trofit már ne is említsem. A sztori amúgy egyáltalán nem rossz, vannak benne érdekes momentumok, az érdeklődést fenn tudja tartan, csak nem szabad, hogy a hamar unalomba fulladó dolgok elvonják a figyelmünket róla. A különböző felvehető újságokból és jegyzetekből aztán össze is áll a kiesett egy év, érdemes ezeket is gyűjteni. Szintén nem lett túl erős a mesterséges intelligencia, de talán a legjobb szó rá a hektikus. Simán van olyan, hogy állunk valakivel szemben a fényben, de ügyet sem vet ránk, hogy aztán négy láda mögött, a vaksötétben meg kést állítsanak a bordáink közé. Ezen azért még kellett volna dolgozni. A kommandózásban amúgy a segítségünkre lesz egy olyan fénygömb, ami jelzi a környezetünk fényerejét á lá Splinter Cell. Az viszont nagyon zavaró, ha éles fényben állunk, akkor a Ps4 joystickján lévő világító csík olyan vakító fehér fényt sugároz, hogy alig láttam tőle a tv-t.

A szavatosság nagyon rendben van, mert a lassú, megfontolt haladásnak köszönhetően nem tudunk átrohanni a pályákon, hanem szépen, taktikusan kell haladnunk, valamint a több megközelítési lehetőség és a kihívások is növelik az újrajátszási faktort. Nekem elsőre olyan 12 óra volt, de ebben a rém gagyi átvezetők és a párbeszédek, meg néhány mellékküldetés is benne volt. A hangok és a zenék szintén elég jók lettek, különösen Garrett szinkronja telitalálat, olyan igazi badass.

Meg persze őt is.

Nem lett tehát egy szörnyen rossz játék az új Thief, de sajnos bőven elmaradt a várakozásoktól. A grafika sajnos nem nextgen, sőt, a lopkodás és szobák kirámolása iszonyatosan unalmas, de azért a sztori valamennyire megmenti a stuffot. Voltak periódusok amikor nagyon jól szórakoztam vele, ugyanakkor sokszor az is előfordult, hogy a pokolba kívántam az egészet és az ablakon kivágtam volna a lemezt. Beszerzés előtt mindenképp próbáljátok ki valahol ha tudjátok, mert könnyen mellé lehet vele nyúlni! Ha a következő részre tudnak javítani a hibákon (mondjuk megkapja az új TR motorját), akkor örömmel várom a folytatást.