The Humans teszt

/>Mielőtt belemennénk a játék elemzésébe, fontos megemlíteni, hogy ez nem egy új franchise, hanem tulajdonképpen egy remake. 1992-ben, a GameTek fejlesztőstúdióban merült fel először a játék gondolata (1998-ban sajnos bezárt a stúdió), abban az évben pedig már napvilágot is látott a játék, az akkori kor platformjaira, így nem csak a PC-s társadalom, hanem a Mega Drive/Genesis, Super NES, Game Boy, Amiga, 3DO, Jaguar és Lynx rendszerekkel rendelkezők is ismerhették, bár volt olyan platform is, ahol más és más nevekkel jelent meg a játék, csakhogy egyszerű legyen a történet. A '92-es The Humans-ben (információm szerint folytatása is volt két érsz erejéig), ugyan az volt a feladat, mint 2009-ben megjelent társa esetében, azaz néhány ősemberrel, teljes 2D-s, oldalra scrollozós irányítással megoldani pár egyszerűnek tűnő feladatot.


A játék tehát a klasszikus platformer kategóriába sorolható, és semmiképpen sem a casual részlegbe, hiszen a mai világban szokásos minden "nem menő grafikával" ellátott játékra ráhúzni a casual jelzőt, pedig olykor-olykor nagyobb kihívás lehet egy ilyen mögött, mint a csilli-villi kinézettel megáldott "A" kategóriás címek esetében. Hiába is próbálnánk bizonyítani igazunkat, a mai kor gyermeke már nem tud eljátszadozni egy ilyennel (tisztelet a maroknyi kivételnek, kinek nem inge, nem veszi fel), mivel ránézésre túl egyszerű, a grafikában nem találkozik három dimenzióval (a karakterek esetében megfigyelhető egy kis csalás), sem vérrel, belekkel, fegyverekkel, a régi harcosok viszont tudják jól, hogy anno mennyire örültünk egy ilyen alkotásnak, ami akkoriban mindennek a teteje volt. A The Humans éppen ilyen, az 1990-es évek elején még megállta volna a helyét, ma viszont már nem sok esély van arra, hogy komolyabb sikereket érhet el, bár a fejlesztők szándéka sem valószínű, hogy ez volt, sokkal inkább a név feltámasztása.


Ezt az akadályt pedig sikeresen vették, és ugyan semmilyen sztorival nem találkozunk a játék betöltése után, egy-két pálya végigjátszása alatt hamar kiderülhet, hogy ez a tipikus képernyőhöz szögező alkotás, amely annak ellenére, hogy nem tartalmaz többjátékos módot, több végigjátszást is megérhet. Nem kevesebb, mint 8 különböző világban, 10-10 pályát ügyeskedhetünk végig ősembereink segítségével, ami testvérek között is 80 pályát jelent, tehát nem két órás játékidővel kell számolnunk, hanem sokszorosával, persze mit érnek a számok, ha az érdeklődést és a kihívást nem tudja fenntartani a program, ugyebár. A The Humans szerencsére képes lesz rá, és fokozatos nehezedése miatt okozhat fejtörést is a későbbi pályákon, én például a hatodik világban már néha kapkodtam a fejemet, hogy most akkor mit is kellene tennem azért, hogy az az átkozott dinoszaurusz eltakarodjon az utamból. De lássuk a játékmenetet, hiszen az a legfontosabb.

A The Humans pályáit oldalnézetből csodálhatjuk meg, festett hátterekkel, valamint emeletes szintekkel, amelyeken ugyebár ősembereinkkel futkározhatunk. A pályák változatosak, ám inkább világonként vehetünk észre nagyobb változásokat rajtuk. Általában 4-5 ősembert kapunk egy-egy pályán, és ezekhez összesen 5 életet. Ebből kell gazdálkodnunk, de külön meg kell jegyezni, hogy mindegyik emberkének külön életerő csíkja van, ha az elfogy, akkor egy életet elvesztünk értelemszerűen. Minden pályán adott időre kell megoldanunk feladatainkat, melyek igen csak szűkösen vannak belőve, de ha nem sikerült a célul kitűzött időintervallumot lefutnunk sem lesz komoly baj, maximum a végső pontozásnál nem fogunk aranyat, hanem csak ezüstérmet kapni. Mivelhogy ilyen rendszer is van a játékban, ami aranyos és abszolút a régi időket idézi, túl nagy jelentősége pedig természetesen nincs neki, saját rekordjainkat a későbbiekben bármikor módosíthatjuk, ha ügyesek vagyunk.

#tv#

Ügyességünk pedig a pályákon is el kell, hogy kísérjen minket. Minden adott szakasz előtt három feladatunk lesz, melyeket egyenként értékel a program a fent elhangzottak alapján. Ezek nem túl bonyolultak, olyanokkal találkozhatunk közöttük, minthogy juttassunk el a célhoz bizonyos számú ősembert, vagy szabadítsunk ki egy ősnőt, vagy egy ősgyermeket, de alapjáraton szinte mindig feladatnak kapjuk a teljesítendő időt, és egy bizonyos szobor kifaragását, melyeket ha nem csinálunk meg, vagy nem tartunk be, sem lesz komoly következménye, csupán a pontozásban ugyebár... A pályákon viszont nem lesz egyszerű ezekhez az objektumokhoz, vagy éppen a végcélhoz elérnünk, hiszen számos akadály, fejtörő, vagy éppen ellenfél fogja keresztezni utunkat.

Ősembereinket tulajdonképpen az evolúció egyes szakaszain vezetjük végig, így a mi segítségünkkel fogják felfedezni a tüzet, a lándzsát, a bunkós botot, vagy éppen a kereket, amelyeknek mind-mind hasznát fogjuk venni a feladatok megoldásában. Első körben természetesen szinte semmi sem fog a rendelkezésünkre állni, puszta logikánkra, és irányítottainkra számíthatunk csak, így például lesz amikor egymás hátára kell állítanunk embereinket, hogy egy feljusson a végcélként kitűzött házikóhoz. Ahogy haladunk előre az evolúció létráján, úgy kerülnek birtokunkba a fegyverek és a tárgyak, amelyek színesítik és egyre bonyolultabbá teszik a játék menetét. (A vége felé már komolyan meggyűlhet a bajunk azzal, hogy most éppen mi mire is való.) Példaképpen álljon itt a lándzsa, amely elsődlegesen fegyver, másodlagosan pedig nagyobb szakadékok átugrására is alkalmas. De ott a kerék, amely ugyebár akkoriban még kőből faragott darab volt, és nem csak gurigázásra lesz alkalmas, hanem szintén nagyobb szakadékok átugrására, vagy éppen egy kapcsoló (amely például kinyit egy kaput) lenyomva tartására. Ezek a feladatok természetesen egyre csak bonyolódnak és bonyolódnak, míg végül a teljes káosz lesz úrrá az emberen, de ezt felfoghatjuk bátran a játék bájának is.

Továbbá nem csak logikai akadályok fogják keresztezni utunkat, hanem ellenfelek is, így például a kisebb dinoszaurusztól kezdve, a nagyobb dögökön át még rivális törzsek embereivel is meggyűlhet a bajunk, de a mamut és a kardfogú tigris is maradandó károsodást okozhat, ha nem cselekszünk időben, a megfelelő fegyverrel. Persze minden állat (és logikai fejtörő) alternatív módszerekkel is leküzdhető, így például egy hatalmas dinoszaurusznak sem kell szemtől nekirontanunk, hanem ha akad a közelben egy nagyobb szikla, a fejére dobhatjuk, de hatásos vele szemben a lándzsa is. Ahány ellenfél, annyi szokás, ezeket mind-mind ki kell ismerni a játékban, ettől lesz változatos és egyedi az egész.


Kis ősembereink továbbá kooperálhatnak is egymással, sőt mi több, kell is, hogy segítsenek egymáson, ami természetesen a mi irányításunk alatt fog megtörténni. Amikor például felfedezzük a kötelet, apró emberkéinkkel először egymás hátára mászva kell feljutni egy magasabb pontra, majd a legtetejére azt az ősmanust kell állítani, akinél a kötél van. Ilyenkor az felmászik, leeresztjük vele a kötelet, és a többiek is szép kényelmesen fel tudnak mászni hozzánk. Mivel tárgyainkat eldobálhatjuk, sőt akár egy nagyobb szakadékon is áthajíthatjuk őket, ilyen formában is segíthetünk egymásnak, példaképpen a lándzsával, amivel nagyobbat tudunk ugrani ugyebár. Ha mi átugrottunk, szépen átdobjuk társunknak is az alkalmatosságot, mire ő is át tud szökkenni hozzánk. Ilyen egyszerű az egész.


Amilyen egyszerű azonban, olyan bonyolult lesz egy idő után, hiszen a fentebb elhangzottak csak egy-egy példát szolgáltattak a sok száz opcióra, amelyben részünk lehet a játékban, tehát az agyunkat nem, hogy kell, kötelező lesz használnunk, ami hatalmas erénye a The Humans-nek. Véráztatta harctereket, fegyverropogás hangjait, agressziót és brutalitást mind mellőz a játék, aki ilyet keres, az kerülje el messzire a produktumot. Természetesen akad segítségünk is a játékban, minden pályán egy öreg bölcs lát el minket jó tanáccsal, persze csak akkor, ha képesek vagyunk eljutni hozzá, valamint megszerezni a "tudás gyümölcsét", mert ha az nincs nálunk, bizony egy szót sem szól az öreg. Továbbá van a játékban egy szokásos súgó is, amiből szintén ki lehet hámozni hasznos információkat, megijedni tehát nem kell.

A grafikáról annyit érdemes tudni, hogy a hozzá hasonló játékokhoz képest mindenképpen az elitben a helye, és természetesen ezt nem a Crysis-hoz kell hasonlítani, ugyanis akkor mínuszba hajlana a skála, ez gondolom érthető, a zenék viszont már összevethetőek lennének bármelyik nagyobb produkcióval, hiszen kisebb projektek esetében is hallottunk már kiváló zenei darabokat (pl.: Braid), a The Humans esetében azonban retro a muzsika, meg természetesen a hangok is, de annyira idegesítőek, hogy inkább valami jó kis metal zenét hallgassatok közbe, vagy ki amit szeret, én a metalt ajánlom, ha-ha.

Végítélet gyanánt még egyszer ki kell hangsúlyozni, hogy ezt a játékot más szempontok alapján kell értékelni, mint a mai kor next-gen alkotásait. Régi harcosok úgy gondolom egyetértenek abban, hogy játékélményben a legtöbb mai játékot kenterbe veri a The Humans, és mi más lenne a legfontosabb egy videojáték esetében, mint ez. A játék itt tényleg élmény, megfelelő kihívást nyújt, panasz tehát nem érheti a ház elejét, mint ahogyan tulajdonképpen semmi más lényegeset sem a játék esetében, én személy szerint örültem annak, hogy egy ilyen legenda kicsit feljavítva újra kiadásra került, remélem, hogy több másik régi jó játékkal is megesik majd ez a szerencse. Aki egy kis nosztalgiát keres, vagy a mai kor játékai egyszerűen elmennek mellette, szerezze be a The Humans-t, és garantáltan nem fog csalódni.