A kötelező technikai köröket gyorsan letudva: ugye a PlayStation 4-re megjelent változat a stuff optikai tuningját hivatott ellátni, azaz Joel és az őszülő borostája immáron teljes Full HD-ben pompázik, 60 fps-es képfrissítéssel megáldva. Persze azért ez édeskevés lett volna még egy ilyen cím esetében is, ezért a készítők a lemezre pakolták az egyszemélyes kampányt kibővítő Left Behind DLC-t is, ami olyan plusz három órával toldja meg az amúgy sem gyenge szavatosságot. De ezekre mindjárt részletesebben is kitérek, csak még egy gondolatot engedjetek meg előtte. Természetesen így is végigjátszottam a kalandot, és a totális katarzis mellé még egy gondolat fészkelte be magát a fejembe: ezek alapján az előző generációra kiadott változat, ha lehet, még nagyobb csodának minősül!
Döbbenet
Ha esetleg barlangban élsz és nem hallottál volna a játékról, egy nagyon pici gyorstalpaló következik. A TLOU egy TPS nézetet használó horror-kaland-túlélő játék, amely rendkívül erős narratívával, történettel és párbeszédekkel van ellátva state of the art grafika mellett. Ha láttad az I am Legend című filmet (magyarul azt hiszem Legenda vagyok), akkor nagyjából egy olyan apokaliptikus világra számíts, ahol az emberiséget megtizedelte egy fertőzés, ami kvázi agresszív zombikat csinált majdnem mindenkiből, a túlélők pedig táborokba verődve próbálják kihúzni addig, amíg lehet. Persze a dolog nem ennyire egyszerű, mert feltűnik a színen Ellie, a 14 éves kamaszlány is, de ebbe már tényleg nem mennék bele, nagyon remélem, hogy legalább kétszer már mindenki kipörgette a játékot.
A tartalom az már egyébként is nagyon rendben volt, hiszen simán elérte a húsz órát is az első végigjátszás, de ahogy fentebb írtam, még ezt is kitolja a lemezre felkerült Left Behind. Ha esetleg nem próbáltad volna, akkor most itt ugorj egy bekezdést, mert minimálisan spoilerkednem kell. Szóval a LB egyszerre két idősíkon játszódik. Az egyik, amikor Joel ráesik az ominózus vasrúdra és a kislánynak kell a túlélését biztostani egy EÜ csomag formájában. Ez a rész egy coloradoi plázában játszódik, amit teljesen egyedül Ellie-nek kell felfedeznie. A másik vonal a múltat meséli el, pontosabban az előbb említett hölgy és legjobb barátnője, Riley sztoriját. A végkifejletet itt már pontosan tudjuk, ezért egyfajta szomorúság lengi be az egészet. Felemás érzéseim voltak egyébként a végigjátszás után. A jelenben játszódó szakaszok nagyon jól megkomponáltak, viszont a múltba révedés valamiért bennem egy nagyon nagy űrt hagyott.
Meg ez is
Lehet, hogy a kicsit faramuci befejezés miatt, esetleg a totális akciómentesség nem tetszett, nem tudom, de az biztos, hogy valami hibádzik ebben a részben. Persze ne értsetek félre, a rossz kutyusok így is több időt és energiát öltek ebbe a cirka három órába, mint a Capcom egy teljes szett kiegészítőbe, szóval egy rossz szó sem érheti a ház elejét. Oké, nézzük azt a részt, ami talán a legjobban érdekel Titeket, avagy a grafikai fejlődést. Hazudnék, ha azt mondanám hogy elsőre olyan látványos az előző kiadáshoz képest, hogy teljesen sokkolt az élmény. Nem, itt erről első körben szó sincs. Emlékszetek még, amikor mindenki arról beszélt, hogy ezt a játékot eredetileg PS4-re kezdték el fejleszteni, csak idő közben átvándorolt PS3-ra? No, ezeknek a hangoknak teljesen igazuk van, mert elsőre olyan túl nagy különbséget nem veszünk észre a két verzió között. Itt egy picit húztam is a számat, hogy oké, szép meg jó, de azért na. Aztán ahogy jobban belemélyedtem, egyre szembetűnőbb lett a különbség, ami bizony itt a részletekben rejlik. Ha közelről mutatják a szereplőket, bizony az utolsó szőrszál is tökéletesen látszik rajtuk. Amikor sétálunk valami félhomályos helyen, olyan fény-árnyék hatásokat észlelünk, amire nagyon még nem volt példa. Az utcákon az utolsó lepusztult autó is teljesen élethű módon rohad és rozsdásodik.
Nagyon sok példát tudnék még hozni ezekre az apróságokra, de nem lenne elég hely az interneten, hogy mind kiférjen. Szóval igen, a grafika tényleg sokat lépett előre, viszont ez nem egyből mutatkozik meg, hanem belemélyedve, játék közben. Egészen döbbenetes az összhatás, ilyet még játékban nem nagyon láthattunk, az biztos és ahogy állnak a dolgok, valószínűleg nem is fogunk még egy darabig. Úgy vettem észre, hogy a mesterséges IQ-n is javítottak. Társunk nem annyira butus, valamint az ellenséges humanoidok is mintha taktikusabban közelítenének meg minket amikor észrevesznek. A multi is maradt, itt ugyanúgy két frakció közül választhatunk, aztán már gyepálhatjuk is a másikat. Bevallom, hibából rettentően keveset találtam, ráadásul azok is inkább ilyen szőrszálhasogatóak, mint valós negatív faktorok, de azért megemlíteném őket.
Ismerős a táj?
A telepítés sem rövid, de utána még egy jó 5-7 percet tölt a cucc, amit nem igazán tudtam mire vélni, hiszen már felrakott a HDD-re előzetesen mindent. A másik, hogy valamiért néhány objektumnál hiányzik az anti-aliasing, azaz recések a körvonalai néhány dolognak, főleg a kerítéseknek. És akkor ezek voltak a negatívumok. Ez a cucc egészen egyszerűen egy olyan magas, vagy ha úgy tetszik, más minőséget képvisel, mint ami eddig megjelent az új pléjstációra, hogy az valami döbbenet. A sztori, a karakterek, a színészi játék, a hangok, a harcok, a sunnyogás, a kommentek, a lehetőségek, a nem öncélú brutalitás, minden tökéletesen a helyén van. Emlékeztek, hogy a Fable remake-et hogy ekéztem? No, azt garantálom, hogy ha a Last of Us-t elővennénk mondjuk 10 év múlva, pont ugyanilyen remekül szórakoznánk vele, mert időtálló alkotás.
A stuff ajánlásával viszont elég komoly gondban vagyok. A nagyon egyszerű eset az az, ha valamiért láma voltál és kihagytad az előző generációra, akkor habozás nélkül vásárold is meg a Remastered kiadást. Ellenben ha meg van, mondjuk a kiegészítővel együtt, akkor nem tudok olyan indokot mondani a grafikai fejlődésen kívül, amiért ezt be kellene szerezned, már csak azért sem, mert eléggé érthetetlen módon nagyon durván borsos lett az ára. Én ettől függetlenül beszerezném, mert rajongója vagyok a dolognak.
Az egyik kedvenc részem
The Last of Us Remastered / Tesztplatform: PlayStation 4
kihagyhatatlan!- Stílus: Kaland
- Megjelenés: 2014. július 31.
- Ár: 17.990 Ft-tól
- Multiplayer: van
- Szinte tökéletes grafikai prezentáció
- Minden alkotóeleme tökéletesen a helyén van
- Csak szőrszálhasogatni tudnék