The Keep teszt

Nos, igen, legújabb játékuk, a The Keep kicsit érdekes minden szempontból, de a legnagyobb kérdés az lehetne, hogy mi a manóért kerül terítékre egy 2014-es játék 2017-ben. A válasz pofonegyszerű: most jelent meg PC-re. Eredetileg a Nintendo 3DS-én jött ki a méltán híres CINEMAX fejlesztőcsapattól, akik főként erre a platformra adtak ki programokat, melyek... hát érdekesek.

Van itt sportjáték, zenés, vagy kalkulátor program és persze dungeon crawler is. Leghíresebb játékuk az Inquisitor, amit egyébként csak ajánlani tudok bárkinek, aki szereti a fent emlegetett zsánert. Sokan mondták a csapatnak, hogy ez a legjobb szerepjátékuk, és ezután már nem is fognak hasonló játékot készíteni. Tévedtek.

Nem akar meggyulladni a kék por. Új tervet ide.

A The Keep tipikus esete annak az arisztotelészi állításnak, hogy az egész több mint a részek összessége. Darabokra szedve a játék nem tűnik valami soknak, de egészében nézve a dolgot valamiért nem tudjuk rá azt mondani, hogy rossz. A történet egy esti meséhez hasonlítható, a grafika kellemes, de semmi izgalmas, a játékmenet, az irányítás egyszerű, a zene barátságos, bár kissé monoton, és a játék nem tart tovább pár óránál. És mégsem bírom abbahagyni.

Esti mesénk egy nevenincs férfiúról szól, aki bemászott az Erődbe, mint ahogy sok harcos eddig tette, hogy véghezvigye azt, ami nekik nem sikerült: legyőzzön egy gonosz mágust, aki trükkös kristályokat bányásztat gyerekekkel és törpékkel, ezzel nagy hatalomra téve szert. A Tanács szemet huny e felett, így a kisembert úgy zsákmányolja ki kedves gonosz mágusunk, Watyrs, ahogy akarja. A sztori itt-ott bonyolódik persze, de nem túlságosan; mintha egy kezdő, fiatal asztali szerepjátékos mesélő első kalandját hallanánk: jól van, végülis egész jó, de mikor ölhetünk már meg valamit?

Pikácsú, villámcsapás.

Tipikus retro dungeon crawler-rel van dolgunk. Kockákra vannak osztva a pályák, és 90 fokosan lehet forgolódni. Valós időben történik minden, ami kicsit furcsává varázsolja a harcot, ugyanis az előttünk lévő kockába mozgó ellenfelet mi nem találjuk el, de ha mi mozognánk egy támadás elől, akkor az gyakran betalál így is. Az irányítás zökkenőmentes, bár néha túlságosan érzékeny, gyakran túl lehet futni, vagy fordulni, ha nem vagyunk precízek, ami eléggé macerás tud lenni, ha egy rakás csapda között szeretnénk manőverezni.

Karakterünket nem lehet sehogyan sem egyedivé tenni sajnos, és a szerepjátékos rendszer is eléggé kezdetleges. Van erő, intelligencia és ügyesség, élet, mana, kitartás, támadás, páncél, illetve közelharci és varázslási képzettség. Nem nehéz kitalálni melyik attributum segíti melyik tulajdonságot, de a standard szintezés mellett a közelharcot és a mágiát is lehet fejleszteni azzal, hogy használjuk azokat aktívan.

Ezen utóbbi képzettségek csak arra jók, hogy jobban be tudjunk találni, míg a főstatok erőteljesebbé teszik támadásainkat, varázslatainkat. A páncél nem tudom, hogy százalékban, vagy nyers sebzéspontban csökkenti a bekapott támadást, de tény, hogy jó, ha van.

Kombóirány képletesen.

A karakterlapunk a rajtunk lévő holmikból, illetve az értéktáblázatból áll. Apró dolog, de engem kicsit bosszantott, hogy nem lehetett visszavonni a szintlépésnél kapott pontokat. Igen, az ember gondolja meg, mire ad pontot, de basszus, mennyibe kerül volna egy mínusz ikont odatenni, ha a növény játékos teljesen véletlenül megbánja a leosztást?

Mivel Nintendo 3DS átiratról van szó, a touchpad opciót átvitték az egérre, így a támadás egy kilenc kockával ellátott nagy kockában történik, ahol ugyan minden irányba húzhatjuk az egeret, támadni csak horizontálisan, átlósan, vagy kombó irányokba tudunk. A támadásoknál kapunk kombó pontot, amiből, ha elég összejön, a játék automatikusan, fegyvertől függően, felvillant egy bizonyos irányt ezen a kocka felületen. Ha végighúzzuk az egeret rajta, akkor egy erős támadást indítunk meg az ellenfél felé, ami nem kerül kitartásba; ez a kombóirány.

Hát ki ez a jóvágású úriember? Mi.

Lássuk a varázslást. Ugyanazon az elven működik, mint a támadás és a kockák, csak itt rúnákat kell behelyezni a kockákba, és egy bizonyos sorrendben kell végighúzni a kurzort rajtuk. Ha a kék kristály a legelső a szekvenciában, akkor a varázslat erősebb lesz, a kristály meg eltűnik, és az inventory-ból egy új kerül a helyére. A rúnakombinációk átmehetnek keresztül kasul, akár egymáson is a konzolon, ameddig megvan a sorrend, a mana, és a rúna nincsen "cooldown"-on, a csiribú létrejön. Na meg csak horizontálisan és vertikálisan lehet húzogatni az egeret, átlósan itt nem megy.

A legnagyobb fejfájás az ilyen játékoknál a térkép hiánya, amitől egy játék vagy nagyon nehéz, vagy nagyon könnyű lesz (ha megkapjuk). Itt van térképünk állandóan, így ez a dolog ki van szűrve, bár, mivel labirintusos részek is vannak a játékban, teljesen értelmetlenné tette a funkciójukat, hogy látunk mindent, és csak hangulati elemként tudnak szolgálni.

A játék egy paraszt és egy kristály szerelmi sztorija...

Grafikailag és hangok terén a játékra nem lehet haragudni. Csinos a megjelenítés, nem részletes ugyan, és ismétlődőek is a textúrák, de a hangulathoz megfelelők. A zene, amikor van, akkor kellemes, "feeling"-es, a hangok egyszerűek, odaillőek, bár főhősünk serülésének hangját szerintem egy az egyben a régi Doom-ból emelték át.

Sajnos túl rövid a játékélmény, és ehhez mérten háromféle páncél van: alap, közepes és egész jó. Fegyverből már van némi variáció, gyors fegyverek kevés sebzéssel, vagy nagyok, lassúak, de erősek, na meg a kettő között. A varázslatok is lehettek volna részletesebbek, kombózni is csak a jeget lehet a villámmal, az italokból meg van ugyancsak három féle: élet, mana, kitartás.

"Melyik út megyen itt Budára?" "Az ott!"

Emellett a puzzle-okhoz segítségül szolgáló fáklyákkal, kövekkel, csákányokkal, és a mágiaerősítő kristályokkal (igen egy puzzle-hez kell a csákány is, ne felejtsük el) is fogunk találkozni. Kész.

Maguk a fejtörők nem túl bonyolultak, csak két helyen akadtam el, úgyhogy íme, prezentálok segítséget, melyek még a titkos részekhez való eljutást is megkönnyíthetik. Kerek, egyszínű gombokra figyeljünk oda, mert könnyen beleolvadhatnak a háttérbe. A lenyomható platformokra MINDENT dobjunk rá, ha nem akar semmitől sem lesüllyedni. Ha egy teleport folyton visszadobál minket, akkor nézzük meg a falakat, mert azokon is lehet nehezen észrevehető nyomógomb. Sok sikert.

Ha egyszer azok onnan kijönnek...

Összességében egy eléggé közepes, rövid, és valószínűsíthetően nagyon kevesek által szerethető játékot kapunk, amit, ha egyszer felveszünk, képtelenség lesz letenni.

Nem bírtam megunni, még az elakasztó puzzle-ok is végül (miután kidühöngtem magam) megoldásra kerültek, úgyhogy, aki szereti a dungeon crawlereket, aki értékeli a retro élményeket, annak mindenképpen kötelező játék a The Keep, mely baráti áron beszerezhető, nettó egy biztos újrajátszási lehetőséggel, ha kíváncsiak vagyunk az ALTernatív befejezésre.