A mai napig emlékszem rá, milyen lelkesedéssel vetettem bele magam a kalandokba, hogy aztán még talán annál is nagyobbat csalódjak az egészben. Ugyanakkor minden keserűségem ellenére éreztem, hogy ebből sokkal többet is ki lehetne hozni, emiatt kifejezetten birtokolni akartam a második felvonást.
Arra vártam, hogy a sok hátha meg talán opcióból, amik visszajelzésként érkeztek, esetleg néhányat beleépítenek az új részbe. Volt rá 22 órám, hogy alaposan szemrevételezzem a végeredményt, aminek összegzését az értékelő dobozkában találjátok. Igen, hétfél, de a feléig nagyon közel állt a kerek nyolcashoz.
Attól függetlenül, hogy mennyire kutyáztam az elődöt, imádtam azt a zsigeri, már-már az ösztönökig lenyúló félelmet és őrültséget (káoszt?) ami sugárzott az összes képkockájából. Sok jelenet mintha a saját lázálmaimból pattant volna elő, éppen ezért nagyon bele tudtam magam élni Sebastian Castellanos nem túl jól animált bőrébe.
A folytatás sem kezdődik túl bíztatóan, ugyanis hősünk újra átéli azokat a perceket, amiben elvesztette szeretett kislányát. Túl későn ért haza egy nap, így pedig esélye sem volt, hogy kimentse az égő házukból őt. Rémálmából felébredve azonban a valóság sem túl rózsás: egy késdobálóban szenderedett el, néhány üveg olcsó lőre társaságában.
Hiába zajlott az átélt kaland csak az ő fejében, kirúgták a rendőrségtől, felesége eltűnt, korábbi társai magára hagyták, így tehát helytálló a kifejezés, hogy romokban az élete. Ez nem tart túl sokáig, mert feltűnik Kidman és nemes egyszerűséggel közli, hogy életben van Lily, a kislánya, csak a Mobius nevű szervezet elrabolta (akiknek ő is dolgozik, ugye), hogy egy stabilabb, szintén a STEM-ben lévő kvázi valóságot alkossanak, aminek ő a pillére.
Némi pofozkodás után Sebastiant "meggyőzik" hogy ez jó lesz neki, már csak azért is, mert valami nagy gebasz történt, újfent, így ki kéne deríteni, hogy mi is van tulajdonképp.
Feladatunk tehát két lépcsőből áll: először is meg kell tudni, hogy a beküldött Mobius katonákkal mi a helyzet, illetve Lily-t ki kéne szabadítani/meg kéne menteni, csak nem lehet tudni, melyik variáció érvényes. Ezzel a felütéssel veszi kezdetét tehát kalandunk. A helyszín változott, mivel a derék tudósok ezúttal egy egész kisvárost, Union-t alkották meg, hogy a fehér szmötyibe alámerülő polgárok otthonosan érezzék magukat a mesterséges világban.
Persze ordít a helyről hogy valami nem okés, mivel már megérkezésünk első pillanatában egy helyi, kissé átváltozott lakos nekünk ugrik. Ezen kívül vadászik ránk valamilyen fotós görény, meg persze hegyekben állnak a hullák az utcákon, sőt, a kisváros fizikálisan sem fest túl jól, mivel egyes darabja az égben lebegnek, bizonyítván, hogy itt kezd minden atomjaira hullani.
A felütés, valamint az első bő óra tehát kifejezetten izgalmasan kezdődik. Megismerkedünk az alapokkal, ami nagyban épít az előd lopakodós-gyűjtögetős mechanikájára, természetesen kibővítve és finomhangolva azt. Érdekes újítás, hogy a helyszín valamennyire nyitott világú, azaz szabadon bejárható.
Egészen pontosan ahogy haladunk előre a sztoriban, úgy váltogatják egymást a nyitottabb, valamint klasszikus cső rendszerű pályák. A szabadabb részeket azért ne úgy képzeljétek el, mint mondjuk egy GTA epizódban, mert itt nagyjából két utcát fed le egy-egy ilyen szakasz, cserébe nagyon sok házba be lehet menni.
Erre pedig szükségünk lesz, mert sokkal nagyobb szerepe van a keresgélésnek, mint eddig. Arról van szó, hogy felszerelést az úgynevezett Safety House-okban lehet kreálni sok egyéb más mellett. Persze találunk is majd cuccokat, de nem túl sokat, így rá leszünk kényszerítve a kraft szisztéma használatára. Itt a különféle lőfegyverekhez gyárthatunk muníciót, életerő visszatöltőket kreálhatunk, illetve erősíthetjük flintáink tulajdonságát, több lépcsőben.
Eszközök tekintetében nem vagyunk nagyon eleresztve: lesz pisztoly, shotgun, mesterlövész puska, gépfegyver, lángszóró meg persze a nyílpuska, cserélhető vesszőkkel. A zöld trutyi szintén visszatér, amiket meg képességeink erősítésére használhatunk fel az elődből ismert pszichiátrián. Igen, a bájos nővérke szintén ott lesz.
A játékmenet újfent erősen épít a lopakodásra, főleg az elején. Késünkkel szinte mindenkit ki tudunk belezni egy mozdulattal, amit használjunk aktívan, mert nem könnyű a stuff, főleg az első negyedben, amikor csak egyetlen pisztolyunk van.
Hozzátenném, hogy én összesen ötször haltam meg a teljes végigjátszás alatt Survival (Normal) fokozaton, abból is kettő a saját hülyeségem miatt történt, szóval azért barátságosabb a nehézség, mint az elődben. Persze csak akkor ha ésszel játszunk.
Szomorúan vettem tudomásul, hogy megközelítőleg sem annyira kegyetlenül beteg a képi világ mint az első rész esetében, ezáltal félni tulajdonképpen nem is fogunk. Vannak benne persze kifejezetten nyomasztó jelenetek, amikor gyomrunk görcsbe rándul az idegtől és csak sunnyogva merünk közlekedni, meg persze lesz néhány jump scare is, de inkább az akció felé terelődött a hangsúly, mint a pszichológiai hatás felé.
Ezzel együtt az atmoszféra kifejezetten erős, főleg amikor egy nyomorult szellem üldöz minket, aminek érintése instant halált okoz. Sajnos a külcsín újfent egy gyenge pont, főleg ha mellé rakjuk a PC-s verziót, ami köröket ver a konzolos portokra.
Ne értsetek félre, nem néz ki katasztrofálisan, de az esetek nagyobbik részében az átlagos értéken belül marad, alulról karistolva a jót. Hősunk kifejezetten pofásan fest a maga lecsúszott módján, valamint ellenfeleink között is akad félelmetes, például a kést hurcibáló, félig leszakadt arcú, hófehér zomib-izé, akit ráadásul nem is lehet likvidálni hátulról egy szúrással.
Az egyik legparásabb jelenet is hozzá köthető amúgy: láttam egy legyilkolt Mobius katonát az utca közepén, mellette sok begyűjthető cucc. Fütyörészve elindulok felé, de két másodperccel később belépett mellé egy fentebb taglalt lény. Lehajtott fejjel, egy hang nélkül állt felette, csak egy lámpa világította meg felülről. Nyilván nem mertem még csak a közelükbe sem menni.
Az ilyen apróbb momentumoktól leszámítva tényleg nem fejlődött a külcsín számottevően (konzolon). Technikailag is akadnak gondok, mert bugos, mint a rohadalom, így az átlógó testrészek szinte megszokottá válnak. A képfrissítés viszonylag stabil, de 30 FPS, a hatvanhoz köze sincs. Mivel nem ennek a stuffnak a grafikája az új iparági standard, így kissé értetlenül csóválom a fejem.
A főellenségek, meg a hozzájuk tartozó harcok szintén a negatívumok táborát erősítik. Egyrészt nagyon kevés van belőlük, másrészt olyan nevetségesen egyszerűek lettek, hogy már nekem fáj. És igen, ez a leguccsó harcra is igaz, mivel itt egyedül a pisztolyomat használva győzedelmeskedtem.
A sztoriba nem szeretnék belerúgni, nem kell csodára számítani, de szerencsére a műfajban a jobbak közé tartozik. Mivel szabad a világ, ez magával hozza a másodlagos feladatokat, amiket itt szerintem példaértékűen valósítottak meg. Egyrészt nincs belőlük sok, ezért nem válnak repetitívvé.
Másrészt ezeknél villan meg valami a korábbi beteges stílusból. Kapunk egy adóvevőt, amivel különféle frenkvenciákat mérhetünk be. Lehet, hogy csak egy halott katona töltényövét mutatja, de előfordul, hogy valamilyen eseményt mutat meg nekünk, aminek végeztével valami erősebb dögöt kapunk nyakunkba. Szóval kiszámíthatatlanok, de nagyon sokat dobnak az egész játék hangulatán, ezekben a szituációkban fogunk remegve állni, célra tartott shotgunnal és ordítozunk, hogy gyereeeeee.
Van még egy elem, ami segít a megfelelő atmoszféra megteremtésében, ami nyilván nem más, mint a megfelelően kikevert hang szekció. Szörnyeink sokszor elég keményen hörögnek, morognak, de ehhez nyilván egy idő múlva hozzá lehet szokni, plusz segítség is belőni, hogy merre és mennyien vannak.
A szinkronszínészek egy fokkal jobb munkát végeztek most, viszonylag nagy átéléssel mondták fel soraikat, de azért még Oscarra nem jelölném egyiküket sem.
Első nekifutásra huszonkét órámba került a végigjátszás, ráadásul nem éreztem vontatottnak egy percig sem, szóval ebben mindenképp előre lépett a program. Sajnos nem kapunk túl sok érdemi dolgot a befejezés után, nem igazán inspiráló, hogy meg tudjak nyitni egy új kosztümöt, vagy a Magnummal (nem a Thomasszal, még mielőtt) tegyek hidegre mindenkit, szóval a trófeavadászokon kívül nem hinném, hogy más neki fog szaladni másodszorra is.
Az a jó, hogy az elődhöz képest sok téren előrelépés történt. Van épkézláb sztori, Union városkája kellően változatos, nincs túltolva a sandbox rész, kiemelkedőek a másodlagos objektívák, illetve helyenként nagyon nyomasztó.
Ugyanakkor a grafika továbbra is messze van a széptől, valamint nem túl szerencsés, hogy a kifejezetten beteges dolgokból ennyire visszavettek, szinte Resident Evil 4 mértékben.
Sokáig nyolc pont körül szerettem volna adni neki, de sajnos nem üti meg azt a szintet. Reménykedtem valami nagyon cool lezárásban, amit csak félig-meddig kaptam meg. Elképzelhető, hogy jobb főellenfelekkel, emlékezetesebb harcokkal simán mehetett volna rá, de így egyszerűen nem ér annyit.
Ez persze ne tántorítson el senkit, mert egy kifejezetten jó stuff az Evil Within 2, amit érdemes beszerezni mindenkinek. Ezzel együtt remélem, hogy a harmadik epizódot végre tényleg a szűk elitbe lehet beemelni.
The Evil Within 2 / Tesztplatform: XBOX ONE
jó lesz ez!- Stílus: Túlélő horror
- Megjelenés: 2017. október 13.
- Ár: 18.790 Ft-tól
- Multiplayer: nincs
- Kellemesen bizsergető atmoszféra
- Jól működő játékmechanikai
- Helyenként rettentően nyomasztó
- Jól megvalósított nyitott helyszínek
- Nem olyan beteg mint az előd
- Kevesen veszik elő másodszorra is
- Nem túl acélos grafika
- Gyenge főellenfelek