A franchise fullajtára (az első rész) ugyan már 87-ben tett egy tiszteletkört a játéktermi gépmonstrumokon, a cím valójában csak második részével vágta állba a nagyközönséget egy markáns Shoryuken-nel. Hozzávetőlegesen húsz év szállt el észrevétlenül a Street Fighter felett, a Capcom azonban szemmel láthatóan gondoskodik róla, hogy jószága még a halálos ágyán is produkálja magát. No, csak módjával a becsmérlő szavakkal: a Street Fighter IV széria utolsó példányáról beszélünk.
Köztudomású, hogy a Capcom előszeretettel tolja elénk azt a zsírosbödönt, amit annak előtte már több ízben is tisztára nyalt a Nagyérdemű; erre aligha lelhetnénk kifogásolhatatlanabb példát, mint a Street Fighter széria, amelyet időközben szanaszét toldottak az ilyen-olyan „hiper-szuper-mega-titán-XXX” utótagokkal, hogy ezáltal konzerválják nekünk évről-évre lényegében ugyanazt az alkotást. Férfiasan megvallom, a Super Street Fighter Arcade Edition esetében is arra számítottam, hogy mindösszesen egy hamarjában összeütött, elnagyolt kiegészítővel akadt dolgom. A játéktermi hangulatot idéző kiadás azonban a negyedik felvonás méltó fináléjának bizonyult, és még egy ilyen nihilista, fekete öves cikkírót is remekül elszórakoztatott.

„Áh, figyelemreméltó ellenfélnek tűnsz” – Gouken

Sokáig abban a hitben éltünk, hogy az Arcade Edition egész életét a játéktermekhez láncolva éli le, s csak nagy sokára jutott a fülünkbe, hogy a kiegészítő 2011-ben leveti béklyóit és a konzolok területén is beveti magát. Ez meg is történt e hó hetedikén (letölthető tartalom formájában). Alapos okunk volt feltételezni, hogy a történet kimerül majd egy átszabott menüben és néhány új karakterben, ugyanakkor – noha azért többet is elvárhattunk volna tőle – az arcade kiadás több fronton is megreformálta kissé a negyedik epizódot, már amennyire erejéből futotta. Kapásból négy új karakterrel indít a játék, név szerint Yun, Yang, Oni és az ígéretesen csengő Evil Ryu.

Bár Yun és Yang karaktere felett szemmel láthatóan nem töprengtek sokat a készítők, mindazonáltal remekbe szabott harcművészekre sikeredtek, eddig soha nem látott mozdulatsorokkal és elképesztő sebességgel megáldva. A velük való harc – bátran mondhatom -, új ízt kölcsönöz a Super Street Fighter IV már-már elcsépeltnek tetsző küzdelmeinek. Ugyanakkor illenék megjegyeznem, hogy vezérlésükre mintha kissé nehezen állna rá az ember keze: villlámgyorsan kalimpálnak, az vitathatatlan, de távolról alig egy-két hatásos mozdulatra képesek, legalábbis addig, amíg az ember meg nem tanulja rutinszerűen kombinálni a különféle kombókat. Az talán már mondanom sem kell, hogy mindketten saját felvezető videóval gazdagodtak az Arcade részlegben.

A Gonosz Ryuban aggodalmaink ellenére nem csupán a legendás Ryu kevésbé morális beállítottságú formáját tisztelhetjük, akit a semmittevős délutáni órákban megdobtak néhány sajátos kombóval: Evil Ryut teljes mértékben új harci technikákkal és kombókkal vértezték fel, és ugyan támadásaival hegyeket lehet arréb pakolni, arra azért ügyeltek, hogy original inkarnációját még véletlen se múlja felül. Bevitt ütései nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket eredményeznek, ám szemlátomást kevesebb ideig marad talpon a ringben, mint az erkölcsi normáknak élő hasonmása.

Ami Oni-t illeti, nos, alighanem ő is doppingszert ken a reggeli pirítósra és a vegyi hulladékok zömétől sem riad vissza, ha a győzelem a tét. Oni meglehetősen lomha, azonban a megfelelő pillanatban megfelelő helyre bevitt ütései könnyedén más karrier felé orientálhatják ellenfeleit, hathatós kombóiról már nem is beszélve. Evil Ryu-val ellentéten Oni több szempontból is vitathatatlanul felülmúlta eredetijét, Akuma-t, legyen szó az ütések vagy a combos kombók felhozataláról.

„Az igazság a harc szívében rejlik” – Ryu

A remekbe szabott újoncok (nos, ami azt illeti, Yun és Yang egy ízben már felbukkant a 3rd Strike harcmezőin) beiktatásával azonban korántsem ér véget a történet…
A negyedik felvonás korábbi epizódjaiban végig szívtuk a fogunkat, ugyanis minduntalan felbukkant az egyenlőtlen küzdelem jelensége, amely a műfaj egyik démona – ezt kivált akkor érezzük át, ha tíz évvel fiatalabbik öcsénkkel játsszuk. Nos, történt ami történt, a Super Street Fighter IV Arcade Edition az ízléses új karaktek mellett eme problémára is gyógyírrel szolgált, Capcomék ugyanis rendkívül körültekintően „rebalanszolták” a cím valamennyi szereplőjét. A kigyúrt és fürge karakterek erejéből, vagy éppen gyorsaságából vettek vissza a készítők, s a villámkezű szereplők fehérje-adagját is mérsékelték egy csöppet. Hogy mi lett az eredmény?

Minden eddiginél élvezetesebb és szórakoztatóbb küzdelmek elébe nézhetünk, akárkivel és akárki ellen is játszunk, hisz bármelyik karakterrel padlóra küldhetjük a másikat, ám eközben persze senki sem veszítette el sajátos mozdulatait. Minden tökéletesnek tűnik…

Ámde valaki, illetve valaiK kilógnak az immáron egymással egálban álló harcosok közül – ezek pedig az új karakterek. Olybá tűnik, rájuk nem vonatkoznak az új szabályok, Yun, Yang, Oni és Evil Ryu egész egyszerűen azok a karakterek, akiket előszeretettel vetünk majd be online – és nagy-nagy bánatunkra mások is így tesznek -, minthogy az ő segítségükkel seperc alatt letudhatunk egy-egy küzdelmet, és közben még csak random moódon sem kell ütlegelnünk a kontrollert. Fogalmunk sincs, mi történhetett, de az „új fiúk” valahogy több orrszarvút és istent tudhatnak felmenőik között, mint a többiek. Ha van olyan tulajdonsága a játéknak, ami vissza-visszatérő fantomként olykor a kedvünket szegheti, hát akkor ez AZ! Őket akkor érdemes kezünk ügyébe venni, ha történetesen ellenük, az újoncok ellen játszunk, vagy fogalmunk sincs, mi fán terem a Street Fighter.
Összegzés:

A Super Street Fighter IV Arcade Edition nem esett messze a fájától. Ami azt illeti, kissé az lehet az érzésünk, mintha egyenesen a fára esett volna vissza, hisz néhány új karakteren és a régiek újrabalanszolásán kívül sok újdonságba aligha botlunk. Ezen nincs mit szépíteni: a Capcom csak egy újabb bőrt húzott le arról, aminek egy ideje már avas szaga van, és közben abban reménykednek, tűrhetően sül majd el. Mindazonáltal meg kell valljam, örömmel konstatáltam, hogy a Super Street Fighter IV Arcade Edition nem tért le a vágányról (ami egy ideje már véget ért), és egy cseppet sem veszített felbecsülhetetlen értékű világából. Röviden: a Super Street Fighter Arcade Edition továbbra is kissé olyan, mint a gyorséttermi menük többsége – nem lehet NEM disznó módjára habzsolni! No és persze: a két zsömle közé mindig befér egy zamatos Shoryuken, vagy éppen egy elcsépelt, akarom mondani, semmitmondó bölcselet, ha értitek, mire gondolok.

A Super Street Fighter IV – Arcade Edition-t rendületlenül ajánlom mindenkinek, akinek a műfaj komfortos helyet bérel a szíve mélyén, akik nem idegenkednek a destruktív örömöktől, aki világéletében odáig volt mindenért, ami Street Fighter – még a cím jegyében készült vízipisztolyért is -, vagy éppen annak, akit már kinőtt az öccse, és többé nem mérhetünk bűntetlenül egy barackot a kobakjára.