Mások nem is voltak játékként tekinteni rá, hiszen az a téveszme ütötte fel a fejét hogy a Super Mario Maker-ben csak pályákat lehet szerkeszteni. Megnyugtatok mindenkit, a Super Mario Maker ízig-vérig Mario-játék lett, annak minden elemével, sőt sokkal több is annál, hiszen a napokban lépte át az elkészített pályák száma a több mint kétmilliót, így garantált játékőben nem lesz hiány.
Az első képernyőn választhatunk hogy pályát szeretnénk-e szerkeszteni, vagy csak játszanánk egyet. Ha a játékot választjuk, ismét két lehetőségünk van: a 10 Mario Challenge és a Course World. Előbbi egy 10 Mario élettel operáló rövid, 8 pályából álló kampány mód, amit a fejlesztők állítottak össze. A kihívás a szokásos Mario szintű nehézséget jelenti, de rögtön bedobja a játékost a melyvízbe.
A Course World esetében három újabb választási lehetőségünk van, elsőként a 100 Mario Challenge, amelyben 100 élettel garázdálkodhatunk, nehézségtől függően 8 vagy 16 pályán. A Mario 10 és Mario 100 Challenge-et talán úgy lehet a legegyszerűbben felfogni, mint egy állandóan változó kampány módot. Ezek a random (de persze a visszajelzések alapján) összeválogatott pályákból álló kihívások hasonlítanak legjobban az eredeti Mario játékokra, hiszen ugyanúgy mennünk kell és a végén megmenteni Princess Peach-et.
Ha egy ilyen 8-16-os pakkot végigtoltunk, akkor jön egy újabb, szintén összeválogatott pályákkal, ami mondandom sem kell, a bevezetőben említett pályamennyiséggel számolva gyakorlatilag kimeríthetetlen mennyiségű, állandóan új és új, változatos Super Mario játékot jelent számunkra.
A játék közben egyébként kommentelhetünk gyakorlatilag mindenhol, így üzenve a pálya kreátorának, valamint a többi játékosnak. Sőt ha elhalálozunk valahol, a játék jelzi, hogy mások hol hullottak el a környezetünkben. Baromi érdekes tud lenni, a saját büszkeségünket is erősítheti ha látjuk, mi meddig jutottunk, persze ez fordítva is igaz, eléggé lehangoló tud lenni, ha kinyiffanunk és nincs körülöttünk egyetlen ikon sem, mert ez azt jelenti: béna vagy haver.
A Course World második pontja a Courses, amelynek keretében kis méretben láthatjuk a pályákat és az alapján tudunk választani egy kihívást, amelyik tetszik. Természetesen láthatjuk, mennyi szavazatot kapott az adott alkotás, magát a megjelenítést is többféleképpen tudjuk rangsorolni, de akár a legújabb pályákat is listázhatjuk, függetlenül attól, mennyire népszerű.
A Makers pontban tudjuk a legsikeresebb pályákat szerkesztő játékosokat megtalálni, onnan pedig egyenes az út az ő általuk szerkesztett pályákhoz. Ezek bizonyos esetekben egyébként még a jó öreg Mario fanokat is meg fogják lepni, mert egyik másik nem hogy megközelíti a hivatalos Mario játékok pályáit, hanem egyenesen ugyanolyan jók, ha nem jobbak azoknál.
Ha mi magunk tervezünk pályákat, természetesen rengeteg lehetőségünk van. Az első lépésekben egy félig kész pályát kell befejezni, ez amolyan tutorial, a játék végigvezet minket az egyes elemek elhelyezésén, azok módosításán, méretezésén. Amikor egy teljesen önálló pálya elkészítésébe fogunk, egy négyzetrács segít a tájékozódásban, valamimnt a szerkesztő segít elhelyezni úgy az egyes elemeket, hogy azok működjenek is, ne csak értelmetlen egymásra dobálá legyen a végeredmény.
Félreértée ne essék, teljesen szabad kezet kapunk, de amelyik pályán megmozdulni sem lehet, annak ugyebár semmi értelme, tehát a javaslatokat illik megfogadni, főleg ha dicsőségre vágyunk, hiszen ha jó pályát alkottunk, a játékosok imádni fogják.
Minél több időt töltünk a pályák szerkesztésével – pontosabban minél többször lépünk be -, annál több lehetőség nyílik meg számunkra, egyre több szerkesztőeszközt kapunk a kezünkbe, ezzel is sarkallva a kreátorokat a minél több és jobb pálya megalkotására.
A fentiekből talán már kitűnik, hogy nagyon ajánlott vétel a SMM minden WiiU tulajdonos számára, Mario fanoknak pedig egész egyszerűen kötelező anyag. Az alapvetően négy Super Mario játékból is építkező kihívások, a korlátlan mennyiségű tartalom és a tény hogy olyan pályán pöröghetünk, amilyenen csak akarunk, egyedülálló alkotássá teszi a stuffot.
A Super Mario Maker szlogenje: „egy végtelen Mario játék” tökéletesen megállja a helyét. A milliónyi pálya gyakorlatilag végtelen élményt jelent, amíg a pályákat tároló szerver él, addig kifogyhatatlan mennyiségű kalandban lehet része annak aki megveszi a játékot – ami több mint egy játék.
kpal
10 éve, 3 hónapja és 1 heteWiiU venni kell most már Mario örök megunhatatlan . Nem csodálom közel majdnem maximum kapta. 🙂
(Mint pc-n a Cat Mario 😄 az is király.)
tommy
10 éve, 3 hónapja és 1 heteTök jó élmény lehet… 🙂 Durva pontot kapott! 😮
totyak
10 éve, 3 hónapja és 1 heteElőször én sem értettem, hogy miért is lesz jó ez a játék, aztán később megértettem, hogy ez tényleg végtelen szórakozást nyújt. Párszor én is szívesen eljátszanék vele, de hogy ezért WiiU-t vegyok, totálisan kizárt. Az a konzol nálam semmiképp nem lenne nyerő választás.
linuxfan
10 éve, 3 hónapja és 1 heteNagyon tetszik ez a nem játék de mégis játék! 🙂 Szerintem nagyon ötletes, valami hasonló mintha már eltt volna régebben nem?
italianman
10 éve, 3 hónapja és 1 heteElőször én is úgy voltam vele, hogy minek(de , gondolom láttátok a kommenteimet), de most csak ezért akarok Ninteno wii U-t.
italianman
10 éve, 3 hónapja és 1 heteJa és ez egy erősen időt álló alkotás, úgy hiszem.
nefaria
10 éve, 3 hónapja és 1 heteDe kíváncsi voltam, pontosan mi lesz benne! 🙂 Tudtam hogy kell, csak az volt a kérdés eddig, hogy ráérek-e megvenni. Most már tudom: nem. 😄
santonio
10 éve, 3 hónapja és 1 heteNem tudom kinek mennyire nagy a késztetés hogy emiatt vegyen Wii U-t, de megmondom kerek perec hogy én is mint kpal, emiatt beruháznék egyre.
Gondolom nem baj (hiszen 576 mindenhol ajánlatban van a GC-n 🙂 ), ha ezt belinkelem:
http😕/576.hu/wii-u-premium-pack-black-super-mario-maker-amiibo
Nekem ez a pakk rohadtul nyerő. És azt hiszem, ezt be is zsákolom. Wii U-s leszek… 🙂
golem
10 éve, 3 hónapja és 1 heteHát így elolvasva nem csodálom hogy majdnem maxot kapott! 🙂 Jó lehet!
zender
10 éve, 3 hónapja és 1 heteErősen System seller lett volna ha a Wii U megjelenésekor együtt jött volna vele.
Nagyon tetszik a teszt alapján, de ha Nintendot vennék, akkor is megvárnám már az NX-et. 🙂
petrovicsz
10 éve, 3 hónapja és 1 heteLehet szidni a Nintendot, de az tény hogy az ilyen típusú játékokban verhetetlenek. Ezt is képesek úgy kiadni hogy végeredményben nem is igazi játék és egyben rengeteg játék is.
Nagyon tetszik maga a koncepció, az meg hogy már most ennyi pálya van hozzá, garantálja hogy nagyon sokáig el fogja látni a gamereket szórakozással.
marco
10 éve, 3 hónapja és 1 heteHajrá-hajrá! 🙂 Sok örömöd lesz benne, azt garantálom. Ez a stuff meg annyira egyedülálló, hogy az élmény sokáig biztosított.
colecollins
9 éve, 11 hónapja és 1 heteA WiiU eddigi legjobb címe!