Soldier of Fortune Payback teszt

A Payback sajnos nem igazán tanult elődei és az azóta eltelt évek tapasztalataiból: az egyjátékos mód kampánya rendkívül gyenge és halovány, a játék telis-tele van valószerűtlen elemekkel és egyéb bosszantó jelenségekkel. Ha azonban a "kicsire nem adunk, a nagy meg nem számít" elvet követjük, és néhány önfeledt percet akarunk tölteni egy kis kedélyes mészárlással, nos, akkor semmi kifogásunk sem lehet e téren. A játék grafikailag (néhány kisebb hibától eltekintve) kimondottan csinosnak mondható és elárulhatjuk, nem a semmire kapta a szigorúan felnőtt (18+) besorolást. A Havok motort használó Payback elég sok véres megoldást nyújt a kísérletező kedvűek számára: levágott fejek, átvágott/lőtt torok, hiányzó végtagok és persze vér tonnaszámra. Persze mindez hosszú távon pont az ellenkező hatást váltja ki és előbb megszokottá majd kissé nevetségessé válik.

A Gyaloggaloppból ismert jelenet (pl.: Arthur király és a Fekete lovag harca) immár karnyújtásnyi távolságban! A féllábon ugráló, kezetlen ellenfelek, testükből Monthy Python stílusban spriccelő vérrel, egy idő után sajnos tényleg inkább humorosak, mint félelmetesek.

Bár kétséges, hogy a fent említett látványosságok az "erények" kategóriába sorolhatóak, mégis így érdemes rájuk tekintenünk alternatívák hiányában. Mivel hátrányainak és kevésbé pozitív tulajdonságainak részletezése egy elszomorítóan hosszú listát tenne ki, itt csupán néhány észrevételt emelünk ki. Valószerűtlenség. Bár tetten érhető a fejlesztők törekvése a játék minél valószerűbbé tételére, annál inkább érezhető, hogy - hiába fogadtak fel tanácsadónak egy valódi zsoldost-, céljukat nem sikerült elérniük. Míg a legtöbb ellenfél néhány lövéssel leteríthető a "főnökök" irreálisan strapabíróak. Határozottan demoralizáló látvány, amikor a beleeresztett párszáz golyó valamint egy két gránát majd páncélöklünk tiszta találata után öltönyös ellenfelünk egyetlen puskalövéssel kifekteti szuperzsoldosunkat. No comment.

Szintén elég gyatra az ellenfelek intelligenciája. Terroristáink előszeretettel keresnek benzines hordók (!!!) mögött fedezéket illetve teremek elő a semmiből. Mivel az általuk ismert legbonyolultabb taktika a "sok lúd disznó győz", irreális mennyiségű ellenféllel fogunk szembenézni. Tényleg.

Mégis talán a legbosszantóbb tulajdonsága a játéknak az, hogy pusztán tapasztalatokra, jó reflexekre és kézügyességre építve abszolút esélytelen végigjátszani komolyabb fennakadások nélkül. Számos helyszín ugyanis megoldhatatlan, amíg 4-5-ször neki nem fut az ember. Egyes esetekben pusztán a szerencsén múlik a dolog, máskor pedig az újra- és újrapróbáláson. Az egyik küldetésben például az általunk kiszabadított rabszolga - egy tőlünk függetlenül mozgó és cselekvő fegyvertelen karakter - az utat mutatva előttünk halad. Az esetek többségében éppen a minket kiiktatni igyekvő rosszfiúk kezei közé (értsd mozgó céltábla). A tizenötödik próbálkozásra, amikor már pontosan tudjuk, mikor és melyik fa mögül ugrik ki az aktuális terrorista, persze életben tartható szuicid vezetőnk, aki a továbbjutás szempontjából sajna elengedhetetlen. Mivel menteni nem tudunk (checkpoint rendszert használ a játék), kimondottan bosszantó tud lenni, amikor újra és újra vissza kell lépnünk egy korábbi ponthoz, mert akár valamelyik szinte halhatatlan főellenség akár valami nem várt fordulat következtében egész pályarészleteket kényszerülünk megismételni.


Nem válik a játék előnyére a hírhedt "láthatatlan" határok alkalmazása sem. A "megyek és egyszer csak láthatatlan falba ütközök" módszer igazán más játékokban sem vált be, itt azonban néhány pályánál határozottan rossz hatást keltett. Néhol már-már úgy érezhetjük nem csak azon a bizonyos egyetlen, a fejlesztők által kitaposott úton haladhatnánk, de még mielőtt megbarátkoznánk ezen szívmelengető érzéssel, máris szembe találjuk magunkat valami illúziórombolásra kiválóan alkalmas eszközzel: akár a már említett láthatatlan fal, akár a térdig érő, de egyébként átugorhatatlan és megkerülhetetlen fakerítéssel.

Három nehézségi fok adható meg a játékban - könnyű, közepes és a nehéz. A közepes fokozat se nem könnyű se nem teljesíthetetlen szinten tartja a játékot, már persze ha eltekintünk a túlságosan ritka chekpointoktól és a fent vázolt egyéb problémáktól.

Kissé ellentmondásos a kapcsolatunk a fegyvereinkkel is. 32 választható kézifegyver 6 kategóriában (pisztoly, géppisztoly, puska, rohampuska, géppuska, gránátvető), négyféle gránát és egy csomó fegyver kiegészítő (pl.: célzó berendezés, cső alatti gránátvető). Maguk a fegyverek is eléggé változatosak: repertoárunkban megtalálható mind a jó öreg AK-47 és az M16A3 együtt modernebb társaikkal. Sajnos a lőszerkérdés erőteljesen meghatározza az egyébként, a küldetés elején általunk kiválasztott fegyverek hatékonyságát. Hiába választjuk ki csili-vili, csillagháborús kütyükkel gazdagon felszerelt csúzlinkat, ha nincs megoldva a lőszerutánpótlás, akkor kényszerítve leszünk arra, hogy legalább az egyik fegyverünket lecseréljük minden terrorista kedvencére az AK-47-esre, mely lényegében az egyetlen fegyver, ami bárhol előfordulhat és viszonylag biztosan találunk hozzá lőszerutánpótlást.

Általában az egyes pályákon van egy az ellenfelek által preferált fegyvertípus, ami általában legtöbbet használt fegyverünkké válik. Bizonyos típusú fegyvereket (pisztolyok, géppisztolyok) párosan is használhatunk, azonban az általános lőszerhiány következtében ezzel csak lőszerfogyasztásunk látványos növekedését érjük el. (De ne hazudjunk magunknak - amint elérhetővé vált, én is kiválasztottam az első lehetséges dupla fegyverkombinációt).

A fegyverek relatív nagy száma mellett negatívumként jelenik meg, hogy sem azok kiválasztásánál sem cseréjénél nem kapunk információkat az adott eszköz képességeivel kapcsolatban, ezért végig a játék során van egy kissé bizonytalan, sötétben tapogatózás jellegű érzésünk.


A csekély számú átvezető kép is inkább ne lenne. Amikor mesterlövészpuskánk célkeresztjéből szemléljük a kiiktatandó ellenfelet, meglehetősen érthetetlen, miért nem intézzük el egyetlen tiszta lövéssel. Mr Mason (zsoldosunk) szépen megvárja, míg a célpont biztos fedezék mögé vonul, majd néhány macsó megjegyzés után egyedül megrohamozza az ellenséges erődítményeket, leendő győzelme teljes tudatában. Szintén nem túl lélekemelő, amikor a játék végén (az egyik legintenzívebb tömegmészárlásunk után) Mr Masont szimplán leütik egy aktatáskával, majd három terrorista beszélgetéséből megtudjuk, mekkora hiba volt életben hagyni. Schwarzenegger híressé vált mondása: "I\\\'ll be back - visszajövök" után ez az egyik legotrombább utalás az esetleges folytatás lehetőségére.

A cselekmény három fejezetre van bontva, mely fejezetek más és más kontinensen játszódnak. Afrikában kezdődik az értelmetlen mészárszék, majd Ázsiában és végül Kelet-Európában folytatódik. A történet és a végtelenül lineáris játékmenet (sajnos) néhány szóval összefogható: Thomas Mason macsó kliséhős küzd a mesék gonosz klisé terroristáival.

A többjátékos mód nem rejt sem nagy csalódásokat, sem titkos erényeket, szimplán azt kapjuk amire számíthatunk: maximum 12 játékos kergetheti egymást öt választható térképen a már megszokott típusok (capture the flag, deathmatch ...stb.) felvonultatásával. A multiplayer játszható, de sajnos egyben könnyen felejthető. Kimondottan érthetetlen, miért nem koncentráltak jobban a fejlesztők a többjátékos módra. Egy jól felépített, pörgős FPS esetén, ami a multiplayer-re van kiélezve, szinte megbocsátható a gyenge egyjátékos kampány, mely sok esetben csak egy alapos oktató/bemutató játéknak készül. A Soldier of Fortune Payback azonban nem ilyen.

Összefoglalva: minden negatív tapasztalatunk ellenére azonban nem szabad lebecsülni a játék látványvilágának morbid varázsát. Ha megtehetjük, legalább próbáljuk ki!