Silent Hunter 5 teszt

/>Szerencsére a színtéren majdnem egyeduralkodónak számító sorozat idén újabb résszel jelentkezett, amely minden tekintetben visszatért a gyökerekhez, és a végeredményt szemlélve mindenből szebbet, többet és jobbat kínál a rajongóknak. Az elhangzottak pedig nem túlzások, hiszen tényleg rengeteg mindenben újítottak és módosítottak a UbiSoft Romania emberei, és mielőtt még belevágnánk a játék konkrét elemzésébe, fontos, hogy tisztázzunk valamit. Aki játszott már szimulátorral, az tudja, hogy a hardcore stratégiák után talán a legösszetettebb műfaj. Ennek fényében a Silent Hunter 5 bemutatását sem tesszük meg túlzottan mélyrehatóan, inkább belekapunk minden fontos opciójába, és igyekszünk bemutatni a prioritást élvező dolgokat. Ha tehát valaki nem találja, hogy Herr Swartz másodtisztnek milyen morális beállításokat adhatunk - mert akár ez is szóba jöhet - akkor az azért van, mert nem akartunk százezer karakteres cikket rátok zúdítani. Ezt tisztázva, indulhat is a merülés, tartsatok velünk!

A játék menüjét elérve rögtön számtalan választás elé kerülünk. Indulhatunk a kampány felé, amely dinamikussága miatt éppen úgy alakul, ahogy mi, vagy a háború alakítja, tehát a jövő, akárcsak a valóságban, itt is bizonytalan. Természetesen van többjátékos mód is, amely óriási ütközetekre nyújt lehetőséget hús-vér humánok ellen, de a legjobbak, illetve amelyek talán további egyediséget is kölcsönöznek a programnak, azok a múzeum, illetve a történelmi küldetések, amelyek aztán minden második világháborús fanatikus szívét megdobogtathatják. A történelmi missziók között ugyan kevés lehetőségünk lesz, de mivel egy-egy jól felépített küldetés akár napokat is elvehet az életünkből - nem vicc -, ez a néhány, történelmileg teljesen hiteles feladat bőven elegendő, pláne a kampány mellett, amellyel ha valós időben játszunk, akkor éveket, de felgyorsítva is garantáltan heteket, többszörösen tíz órát is elszórakozhatunk. Időmilliomosnak kell tehát lennünk, ha ki akarjuk élvezni a játék minden momentumát, de ha esetleg mégis elunnánk magunkat, a fentebb említett múzeumba belépve minden egyes tengeri csatában részt vett nemzet rombolóit, tengeralattjáróit, anyahajóit és egyéb vízi alkalmatosságait megtekinthetjük, természetesen valós adatokkal megfűszerezve. Maga a mennyország, nem igaz?

Ha a válaszod egyértelmű igen, akkor csak óvatosan közelíts a játékhoz, ugyanis könnyen függőséget okozhat. Egyértelműen ugyanis leírhatatlan és utánozhatatlan hangulattal rendelkezik, már természetesen akkor, ha a világháború szerelmesei vagyunk, és szerettünk volna világ életünkben egy konzervdoboz..., akarom mondani, egy tengeralattjáró kapitányai lenni. Ha igen, az álmunk valóra vált, a Silent Hunter 5 ugyanis a legszebb, legjobb, legrealisztikusabb és a műfaj "leglegje" - bár nem volt nehéz dolga kihívó nélkül -, tehát a csalódás kizárva. Ki ne olvadna el például akkor, ha a felszínen úszkálva, saját tengeralattjárója fedélzetén a végtelen tenger pásztázása közben meglát egy ellenséges kereskedőhajót. Ki ne ájulna el, ha ő maga adhatná ki a parancsot a merülésre, és a hajó üldözésére. Ki ne fohászkodna a készítőkhöz, ha ő célozhatná be a befogott hajót, és néhány torpedóval saját maga küldhetné a tengeri koporsóba. Ha már most elolvadtál, akkor nyugodj meg, a Silent Hunter 5 minden fenti vágyadat teljesíteni fogja.

Feltéve akkor, ha megtanultuk kezelni a játékot, ugyanis mivel szimulátor, ezért minden apró kütyüt nekünk kell, illetve lehet tekergetni, forgatni, nyomkodni és kapcsolgatni. A Silent Hunter 5 egy rendesen átdolgozott, megnagyobbodott kezelőfelületet kapott, a legjobb újdonsága azonban egyértelműen az, hogy immáron teljesen szabadon, FPS nézetben bejárhatjuk saját tengeralattjárónkat, interakcióba léphetünk mindennel, beszólhatunk mindenkinek, beszélgethetünk a legénységgel, lefeküdhetünk pihenni, belenyúlhatunk egyesek munkájába, egyszóval bármit megtehetünk, mert mi leszünk a kapitányok. A periszkópot használva a mi feladatunk lesz fürkészni a tengert, kiadni a tűzparancsot, lemerülni, feljönni a víz tetejére, de riadót fújni, illetve tájékozódni, avagy a kiváló térképen rajzolgatni, számolgatni és vonalzózni is a mi vállunk terhe lesz. Óriási vizeket tudunk majd behajózni, alapesetben a Németország feletti tengereket rójuk majd prédára vadászva, de ha kedvünk szottyan, eljuthatunk akár Amerika partjaihoz - mint ez megtörtént a valóságban is -, sőt, ha igazi mazochisták vagyunk, mindezt valós időben, több napos vagy hetes utazási idővel.

Ezzel feltehetően éreztettük, hogy eszméletlen sok lehetőséget kínál a program, óriási területen, hatalmas szabadsággal párosítva. Természetesen lehetőségünk lesz begyorsítani az időt - különben elég unalmas lenne a késztermék - lehetőségünk lesz akár 1024-szeres gyorsításra is, amit csak a térképen követhetünk, ha a tengert is szeretnénk látni, vagy hajónk szorgos munkásait, akkor maximum 32-es sebességre tekerhetjük az eseményeket. A lényeg azonban az egész játék alatt a nyugalom és a türelem. A Silent Hunter 5-t nem lehet idegesen, kapkodva játszani, bár az ilyen játékosok valószínűleg már a tanulópályán elbuknak. Ugyanakkor soha ne higgyük azt, hogy a program nem tud már nekünk meglepetéseket nyújtani. Ha azt hisszük, hogy mindent tudunk, akkor jön általában a fekete leves, hiszen például, ha úgy gondoljuk, magabiztosan képesek vagyunk irányítani vízalatti ladikunkat, akkor biztosan jön egy tengeri ütközet, ahol nem elég a "messze merülök, torpedózok és elhúzok onnan" taktika, hiszen minden egyes ütközet más és más lesz.

#tv#

Akad, amikor felfedezünk egy rakás kereskedőhajót, rendre meg is támadjuk őket, de a semmiből egyszer csak feltűnik néhány romboló hajó, akik azonnal célba vesznek minket. Ha a felszínről támadunk, mivel nem csak torpedóink, hanem fedélzeti gépágyúink is lesznek, amelyekkel szintén becsületes pusztítást lehet végezni, a légitámadás veszélye is fenyegetni fog minket, ilyenkor pedig fő a nyugalom, a megfontoltság, hiszen gyakran csak egyetlen hajszálon múlik minden. Ez sajnos egyben a negatívuma is lehet a programnak, hiszen nincs is rosszabb annál, mint ha már napok óta kint vagyunk a tengeren, és már térnénk vissza a kikötőbe, de belefutunk egy csapat ellenséges hajóba, akik kiszúrnak minket, mi pedig - mivel már ellőttük az összes torpedónkat és egyéb lőszerünket - maximum menekülni tudunk, hacsak ők nem gyorsabbak nálunk. Ha nem, szerencsénk van, ha igen, akkor lehet csapkodni a billentyűzetet, vagy mélyebbre merülni, és jobban lapítva visszasunnyogni a kikötőig, ahol a megszerzett pontjainkat fejlesztésekre költhetjük.

Lehetőségünk lesz ugyanis fejleszteni kicsiny tengeralattjárónkat, fegyvereit, kinézetét, teljesítményét, de ami a legjobb, hogy legénységünk képességeihez is hozzányúlhatunk, tehát képesek leszünk fejleszteni a szakácsot, aki finomabbat főz majd a legénységnek, ezáltal nő a csapat morálja, de a motor kezelőjét magasabb szintre emelve képes felturbózni egy kicsit a drágát, aminek köszönhetően könnyebben képesek leszünk eltűnni a tett színhelyéről, amelyet nagyon sokszor meg fogunk hálálni majd neki. Érdemes egyébként komolyan átnézegetni a fejlesztéseket, hiszen bár az elején roppant nagy káosznak tűnik az egész, később rájövünk, hogy mi, merre és hány lépés, és bár biztosan lesznek félrenyúlásaink, próbáljunk megy úgy feljebb lépni, hogy először megnézzük, miben vagyunk gyengék, miken szokott bukni egy-egy csata, hiszen ha ezzel tisztában vagyunk, hasznát is fogjuk látni ezeknek, nem csak azt érezzük, hogy valamire költöttünk pár pontot, de ebből nem érzékelünk tulajdonképpen semmit sem.

A fentiekből talán már kiderülhetett, hogy a Silent Hunter 5 bizony egy réteg játéka lesz. Nagy vonalakban érintettük minden fontos jellemzőjét, azonban akad még néhány apróság, amit nem árt kiemelni. A játékmenet, ha fordítunk elég időt az amúgy egyáltalán nem nehéz irányítás elsajátítására, természetesen hibátlan. Valóban olyan hangulatot és érzéseket kölcsönöz a program, mintha óriási felelősség, illetve az irányítás súlya rajtunk lenne. A szimulátoros jelleg pedig ne riasszon el senkit sem, hiszen bár roppant összetett alkotásról beszélünk, ha kellő türelemmel állunk hozzá, akkor már az első küldetés után elsajátíthatjuk az alapokat, aminek következtében nem veszhetünk el a végtelen tengereken. Persze akadnak negatívumok is, illetve a fentebb kifejtett apróságokat is tovább lehet boncolgatni, de a lényeget összeszedtük, így lássuk is, vajon mi a rossz a játékban. Előre leszögezhető, szerencsére túl sok ilyen nem lesz!

Elsőként talán fontos megjegyezni a korábbi részek nehézségének elvesztését. A Silent Hunter előző részének fanatikusai ugyanis esetenként talán túl könnyűnek találhatják majd a játékot, hiszen némiképpen egyszerűsödött néhány opció. Szintén szemet szúrt az a néhány bug, amelyek nem kerültek kigyomlálásra a programból, és képesek voltak olyan hibákat generálni, amelyek újraindításig feszítették a helyzetet, ám ennél is idegesítőbb volt a játékmenet kiegyensúlyozatlansága. Gyakran ugyanis nem csak rajtunk, hanem a mesterséges intelligencián és a vak szerencsén múlik egy küldetésünk sikere, hiszen bár gépünket mi irányítjuk, azt éppenséggel nem, hogy bizonyos helyeken mennyi ellenséges cirkáló tűnik fel, és akarja belénk mélyeszteni karmait. Számomra a fejlesztések is elég kuszák voltak, és bár később kicsit tisztult a kép, ezt úgy érzem sokkal jobban ki kellett volna dolgozni annál, mint amit így készként kaptunk. Végül, de nem utolsó sorban óriási hiba még a percekig tartó töltési idő. A program képes ugyanis 5-10 perces töltésekkel untatni minket, miközben nyugodtan kimehetünk matatni a hűtőben, vagy elvégezni a kis dolgunkat, sőt, aki igazán gyors, még egy röpke zuhanyzás is belefér ebbe az időbe. Idegesítő, nincs is rá jobb szó!

Szerencsére a hosszú és unalmas töltések után egy olyan látvány fogad minket, ami azért nem mindennapi. A grafikus motor ugyanis amellett, hogy optimalizált, elképesztő dolgokra is képes. Ott van rögtön a hajó belseje, amelyet elképesztően szépen összehoztak a programozók, de ha kimerészkedünk a fedélzetre, és meglátjuk a tengert, az is maradandó élményt fog nyújtani számunkra, ez garantált. Ami nem tetszett, hogy ebben az idilli környezetben kicsit gyatra lett a felhők ábrázolása, amely ma már nem lehetetlen, de a kézzel faragott emberi arcok és animációk - már ha vannak - is otrombára sikeredtek. Így tehát nem egységesen, de többnyire szép játék a Silent Hunter 5. A zenék tekintetében nehéz véleményt formálni, azok ugyanis legtöbbször csak zörejek, vagy a hangulathoz illő darabok, vonósokkal, és a többi, igazából kisebb gondunk is nagyobb lesz annál, mintsem figyeljünk rájuk, ellenben a szinkronok valami csapnivalóan rosszak. Ha már ennyire figyeltek az illetékesek egyes dolgokra, ezt a részletet is befoltozhatták volna.

Összességében azonban túl sok rossz szavunk nem lehet a játékra. Mindenképpen maradandó darab született a sorozat életében, ám tökéletes alkotásról korántsem beszélhetünk, hiszen ahhoz természetesen lényegesen több kell ennél. A hangulat, a játékmenet - a maga hiányosságaival egyetemben is - két olyan masszív oszlopa lett a Silent Hunter 5-nek, amit a fentebb említett apróságok nem tudnak lerombolni. Mivel egy réteg játékáról van szó, garantáltan lesznek ellenvélemények is, azonban aki ráérez a hangulatára, az egész alkotás miértjére és hogyanjára, az biztosan egy örök kedvencet avathat vele, hiszen a maga nemében ez egy maradandó darab lett, amire - kihívó nélkül - még évek múltán is emlékezni fogunk, ezek a szavak pedig egyáltalán nem nevezhetők túlzásnak, méghozzá semmilyen formában sem. Aki világ életében arról álmodott, hogy egy német tengeralattjáróba zárva szembeszáll a szövetségesek haderőivel, annak most itt a nagy alkalom, ne féljen megismerkedni és megbarátkozni a játékkal, hiszen egy örök szerelem születhet.

#tv2#