Előbb azonban egy kis történelem! A Ship Simulator-széria története egészen pontosan hat esztendővel ezelőttre nyúlik vissza, 2005-ben látott ugyanis napvilágot a Ship Simulator 2006 címre keresztelt alkotás, amelyben a rotterdami vízi taxitól kezdve, a konténerhajókon át a Titanic-ig mindenféle vízen sikló alkalmatosságot irányításunk alá vonhattunk. Ezt követte 2007-ben a Ship Simulator 2008, mint a széria második tagja, itt már szupertankerek, de kis és nagy gőzősök is egyaránt vezérelhetővé váltak. Az alkotás egy kiegészítést élt meg még 2008-ban, ő volt a New Horizons, amit követően a kiadóként díszelgő Lighthouse Interactive bezárta kapuit, és veszélybe került a franchise jövője. Szerencsére a Paradox Interactive gárdája látott fantáziát a sorozatban, és a meglévő stílust egy teljesen új koncepcióba helyezve, 2010 végén feltámasztotta a nevet, ő lett a Ship Simulator Extremes, amely már címével is egy sokatmondó darab, és bár elsőre furcsán hat az „extrém” kifejezés, higgyétek el, nincs itt semmi mellébeszélés, a koncepció nagyon is rendben van.
A Paradox Interactive csapata ugyanis úgy gondolta, hogy már kezd egy kicsit unalmassá válni a szimpla hajókázás, hogy hiába játszunk órákig a játékkal, tulajdonképpen nem történik benne semmi. Majd most fog, gondolhatták magukban, mert a Ship Simulator Extremes-ben búcsút mondhatunk a sima hajókázásnak, itt ugyanis a program igyekszik majd olyan extrém helyzetekbe hozni minket, amelyek egyrészt nem lesznek túl egyszerűek, másrészt pedig valóban izgalmas darabok, természetesen csak és kizárólag a széria múltjához képest. A kampány betöltését követően három irányban mozgolódhatunk majd, ezek a Greenpeace, a Tourist Tales és a Core. Mindegyik útvonalon több küldetés vár majd ránk, amelyek bár logikusan egymáshoz kellene, hogy kapcsolódjanak, a valóság mégis mást mutat, a feladatok ugyanis teljesen rendszertelenül, tulajdonképpen konkrét és összefüggő történet nélkül következnek. Bár minden pályán érdekes feladatokat kapunk, a kivitelezéssel akadnak problémák, amiről az alábbi bekezdésekben részletesen beszámolok majd.
A kampányon belül választható útvonalak neveiből talán már kikövetkeztettétek néhányan, hogy milyen feladatok is várnak ránk a játékban, ha mégsem, akkor lássuk egy kicsit szájbarágósabb formában. Ha úgy döntünk, hogy a Greenpeace felé indulunk, akkor értelemszerűen a megszállott környezetvédelmen lesz az elsődleges hangsúly. Itt meggyűlik majd a bajunk a tengerbe mérgező anyaggal töltött hordókat dobáló hajókkal, az illegális faszállítókkal, illetve a szintén nem legális orvvadászokkal is. A Tourist Tales betöltését követő feladatok egy kicsit nyugodtabb vizeken zajlanak, itt azt a szerepjátékot játsszuk, hogy éppen egy óriási, turistákat szállító óceánjáró kapitányai vagyunk, és a felmerülő kisebb problémákat, a motor meghibásodását, és egyéb apróságokat kell korrigálnunk, szem előtt tartva természetesen az utasok elégedettségi szintjét. A kampány Core menüpontja felé kacsintgatva pedig egyértelműen a legnehezebb feladatsor betöltése előtt állunk majd, eltűnt hajókkal, lángoló olajfúrótornyokkal, és egyéb kihívásokkal.

A program által lefektetett kihívások tehát rendben vannak, ehhez nem is férhet kétség, azonban hiába az „extrém” koncepció, a végeredmény összességében mégis unalmas lett, és valljuk be, egy kicsit még csúnya is. Kezdjük talán a vezérléssel, amely minden szimulátor lépfenéje szokott lenni. Ha ugyanis túl nehéz az irányítás, akkor csak a legkitartóbb játékosok fogják rászánni az időt arra, hogy megtanulják a hajók kezelését, ha viszont túl egyszerű ez a rész, akkor pedig már nem szimulátorról van szó. Nos, a Ship Simulator Extreme nagy sajnálatomra ebbe a hibába esett. Jómagam a Train Simulator-sorozaton nevelkedtem fel, a mai napig felcsapok néha masinisztának, hogy bepöffentsek egy 424-est. Aki játszott már a vonatszimulátorok keresztapjával, az tudja jól, hogy sem elindulni, sem megállni nem könnyű a több tonnás szerelvényekkel, nem elég csak megnyomni például az előre gombot ahhoz, hogy elinduljunk. Persze akad ilyen mód is, de ezzel éppen a játék lényegét fogjuk megölni. Nos, a Ship Simulator legújabb epizódjának betöltését követően éppen ez volt a problémám, avagy, hogy csak nevében beszélünk szimulátorról.
A játékot ugyanis tulajdonképpen egy óvodás is képes vezérelni. Nagyon ritka, ha két vezérlőpanelnél többel kell vacakolnunk a képernyőn, és hiába vannak extra részletes térképészeti adataink, vagy hiába tudjuk, mekkora a víz mélysége, avagy honnan, milyen erő lökdösi hajónkat, ha úgy érezzük magunkat, mintha egy lelassított Need for Speed-ben nyomkodnánk a gázt, illetve a jobbra-balra nyilakat, csak éppen itt nem az aszfaltot, hanem a vizet szántjuk fel. Így tehát hiába ez a sok részletesség, az izgalmas pályák, nem tudjuk elhinni, hogy egy valódi hajót irányítunk, amelynek minden apró rezdülésére hatással vagyunk. Pedig az illetékesek mindent megtettek, ezt valóban elhihetitek nekem. Lehetőségünk van például körbejárni az egész hajót, de még a kormánykerékhez is odapofátlankodhatunk, a nagy kérdés csak az, minek? A fent felvázoltaknál többet ugyanis sajnos ott sem tudunk tenni hajónkkal. Ez pedig baj, méghozzá nem is kicsi, hiszen ha az ember megvesz egy szimulátort, akkor egyértelműen nem ezt várja tőle.
Márpedig sajnos azt sem mondhatnánk, hogy a látvány miatt ajánljuk a játékot, az alkotás ugyanis kifejezetten ronda, és optimalizálatlan is. Példaként nézzetek meg például közelről egy jéghegyet. Pixeles emberek, értitek? Pixeles! Bár több helyen is olvastam, hogy szép a vízeffekt, aki azonban így vélekedik, az még feltehetően nem látott igazán szép vízmodellt, ennél ugyanis csak szebbek léteznek, és rögtön tudok is mondani példát, méghozzá egy igazi szimulátort, a Silent Hunter legutóbbi részét, ami szép is volt, jó is volt, mindemellett pedig élvezetes is, nem úgy, mint a Ship Simulator Extremes, amely tehát megbukott a játékmenetét és grafikáját tekintve is. Egy szimulátor esetében azonban roppant fontosak továbbá a hangok. Feltehetően már kitaláltátok, ezen a téren is óriásit bukott az alkotás. Bár egynémely hajó motorhangja elég jól sikerült, én a legtöbbször nem éreztem azt az elementáris dühöt és erőt, amit ezek a dögök a valóságban képesek produkálni. Az pedig, hogy a hajókürtnek még visszhangja sincs, egy kifejezetten amatőr húzás volt, így szinte látom magam előtt, hogy amíg nyomom a gombot, addig megy a .wav fájl, amint azonban elengedem, a lejátszás megáll. Vicces!
Magán a játékon azonban sajnos nem tudok nevetni, ez ugyanis nem poénnak készült. Nagyon gyenge, és rettentően hamar megunható a játék menete, a kinézetre egyenesen fáj ránézni, a hangok pedig egyáltalán nem jók. Akárhogyan is közelítek a Ship Simulator Extremes felé, képtelen vagyok megszeretni és jó oldaláról bemutatni, mert azon túl, hogy érdekes a koncepciója, nem tud túl sok pozitívumot felmutatni. Sőt, mondjuk ki bátran, szinte semmit. Mindemellett pedig az illetékesek nem bántak csínján a bugokkal sem, beakadó hajók, villogó textúrák, és egyebek színesítik majd utunkat, az pedig, hogy csónakjaink még akkor sem törnek, ha maximális sebességgel nekizúgunk egy jéghegynek, szerény véleményem szerint blaszfémia. Bátran ki merem jelenteni, hogy bár más stílus, de a maga nemében a valamikori Train Simulator is mérföldekkel lekörözi a Ship Simulator Extremes-t, aminek a folytatását ezen az úton tovább haladva teljesen felesleges elkészíteni. Vagy legalább vigyék bele a valódi szimulátoros jelleget, avagy a hajók realisztikus irányítását, mert ha az meglett volna most, akkor az én véleményem is más lenne. Így azonban nem túl pozitív!