Rocketbirds: Hardboiled Chicken teszt

Feltételezem, hogy nem én vagyok az egyetlen ember, aki látta a Rocky első részét, úgyhogy gondolom, többen emlékeznek arra a jelenetre, amikor az ifjú bokszoló egy csirkét kergetve edzett az udvarban. Nos, a film csak addig taglalja az eseményeket, amíg az Olasz Csődör elkapja az állatot, azonban jelen játék, illetve annak főszereplője a bizonyíték arra, hogy a nézők csak a vágott verziót kapták meg.

A Rocketbirds főhőse maga Hardboiled Chicken, a kommandós szárnyas, akinek a neve elsőre nem sokat mondhat, azonban a maga világában meglehetősen kemény arcnak számít. A játék egy alternatív univerzumban játszódik - vagy a történelemkönyveink kamuznak -, ahol a pingvinek próbálják átvenni a hatalmat az egész madárvilág felett. Persze ehhez a tesztoszterontól duzzadó, nem annyira tyúk, mintsem inkább struccmellű barátunknak is lesz egy-két szava, aki kakaskodva üti bele mindenbe a csőrét, és a tojásait se... na jó, feladom, nem megy nekem ez az állandó szóviccezés. Szóval csak röviden: Rambo tollas verziója elpusztít mindenkit, aki az útjába kerül, csak hogy a világ ismét fellélegezhessen.

Bár, az alapsztori nem a legkreatívabb szösszenet, amellyel eddig találkozhattunk, kellő táptalajt biztosít ahhoz, hogy megfelelően építve rá egy kiváló játékot lehessen összehozni. Hogy ez sikerült-e a készítőknek? De még mennyire!

Barátságos jelzések

A Rocketbirds egyik legnagyobb pozitívuma egyértelműen a játékmenet. Egy oldalnézetes platformerrel van dolgunk, amelyben egy harcedzett szárnyast kell irányítanunk tűzön-vízen, de főleg katonai bunkereken át. A játékmenet kellően egyszerű, ám nem primitív, s meglepő módon ez nem azt takarja, hogy az ügyességünket kell bizonyítanunk minden harmadik méteren, hanem a reflexeink mellett a logikánkat is használnunk kell.

Eleinte a játékmenet kimerül annyiban, hogy előre haladva minden pingvint kilyuggatva haladunk szobáról szobára, ám, pont mielőtt megunnánk a dolgot, jetpackünkkel a hátunkon a levegőbe repülünk, hogy az eget büszkén hasító Zeppelinek ellen vívjunk egyszemélyes égi háborút. Később fogságból kell majd kiszabadulnunk, méghozzá az ellenség tudatának az irányításával, aztán pedig még... számos móka jön.

Hősünk már csak árnyéka régi önmagának

A játék egyszemélyes kampánya 15, kooperatív játékmódja pedig 10 fejezetet tartogat a számunkra. Egy fejezet alatt átlagosan 10-15 perc alatt végig lehet lövöldözni magunkat, bár nem egyszer sikerült hosszú percekre megakadnom, mivel a játék olyan dolgot várt tőlem, amelyre éppen akkor szellemileg képtelen voltam. Miután rájöttem, hogy az adott helyzetből csakis a szürkeállományom stimulálása után tudok kikerülni, már nem volt probléma, ám az eset után már tudtam, hogy ezentúl jobban oda kell figyelnem, mert nem minden esetben az erő a nyerő.

A játék üde pontja egyértelműen az ellenség irányítása, amelyet apró poloskákkal érhetünk el. Elég egy jó dobás, s pingvin barátunk pár pillanatnyi dülöngélés után máris a csatlósunkká válik. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ilyenkor mi irányítjuk ők, s így olyan kapcsolókat, valamint egyéb tárgyakat is elérhetünk, amelyeket Hardboiledként nem tudnánk aktiválni, megszerezni. Miután az alkalmi társunk elvégezte a dolgát, egy laza mozdulattal fejbe lövi magát, s mi ismét Hardboiledet irányítva kopaszthatjuk meg a pingvinek állományát.

"Azért mégiscsak Rocky az apám!"

A játék egy másik fénypontja egyértelműen az atmoszféra. A Rocketbirds olyan elképesztő hangulattal bír, amelyet ritkán tapasztalni "nagy" játék esetében is, nemhogy platformer körökben. A pörgős játékmenet és elborult sztori nem sokat érne, ha a technikai megvalósítás miatt nem szippantana be a játék, azonban az összhatás olyannyira kellemesre sikerült, hogy az első végigjátszás során alig bírtam letenni a játékot.

A második világháború hangulatát idéző, elsődlegesen szürke tónussal és fakó színekkel dolgozó grafika rögtön megfogja az embert, s ami még szebbé varázsolja az összképet, az nem más, minthogy a játék által használt technológiába nehezen lehet belekötni. A kinézet hiába nem a teljes realizmusra törekszik, nagyon szép látványt nyújt, s ezt tovább erősíti a félig 3D-s környezet is. A tereptárgyak között haladva, azok folyamatosan más dőlésszögben látszódnak, dinamikus hatásúvá változtatva az egyébként statikus környezetet. Akinek persze nem elég a térhatás így keltett, mondhatni alapszintű illúziója - bár ez a kijelentés nem állja meg a helyét, mert az évezredes bump mapping technológiának is ez volt a szerepe -, az megfelelő technikai felszerelések tulajdonában bekapcsolhatja a valódi háromdimenziós megjelenítést.

Alternatív mandulaműtét

A hangok tekintetében sajnos vegyesek az érzéseim. Amennyire a grafikát meglátva leesett az állam, úgy a zenét meghallva is lejött a fülem - vagy valami ilyesmi. A játék főcímdala, valamint az átvezetők alatt hallható muzsikák egyaránt nagyon hangulatosak, átadják a "badass" háborús hangulatot, azonban egy sarkalatos ponton elvérzik a játék: a szereplők megszólalásán. Illetve azon, hogy ezt nem teszik, csupán csak... hát... egyfajta baromi idegesítő madárhangot adnak ki. Olyan az egész, mintha egy félresiklott Sims verzióval lenne dolgunk. A különbség persze az, hogy a két játék teljes mértékben eltér egymástól, s míg az EA világverő játéka esetében vállalható a dolog, addig a minimális szövegfelhozatallal rendelkező Rocketbirds kapcsán már annyira nem könnyű szemet hunyni felette.

"Kopppppasztás!"

Ami az irányítást illeti, a játék tökéletesen játszható a billentyűzet-egér kombóval, mivel azonban konzolportról van szó, feltételezem, hogy sokan szeretnék kontrollerrel terelgetni a háborús pacsirta útját. Én is vidám kiscserkészként dugtam be a gépbe az ezeréves Genius kontrolleremet, hogy aztán szomorúan vegyem észre, hogy a játék valamiért nem akarja felismerni azt. Miután meggyőződtem róla, hogy nem driver problémával állok szembe, szomorúan realizáltam, hogy a játék bizony nem kezeli az én irányítómat, mi több, egy rövidke üzenet alapján csak az Xbox 360 kontrollerjét "eszi meg". Mivel ilyet nem bírtam felmutatni, ezért maradt a fentebb említett metódus, ami bár tökéletesnek bizonyult, azért maga a tény, hogy mást nem használhattam, kissé fájt.

Menetelés a vágóhídra

A zavaró madárhangokon és a kontrolleres rasszizmuson kívül azonban nem tudok több negatívumot felhozni a játéknak. A gépigénye kellően alacsony, aminek köszönhetően gyönyörűen futott a netbookomon is, ami manapság azért már elég ritka dolognak számít.
Mindent összevetve azt kell, hogy mondjam, hogy a platformer játékok kedvelőinek vétek lenne kihagyni a Rocketbirdsöt, míg a stílussal most ismerkedőknek tökéletes alapot nyújthat. Nem túl nehéz, de azért tartogat kihívásokat, játszható kooperatív módban egy gépen és interneten keresztül is, valamint a játék végigjátszásakor kapott videó alapján hamarosan szériává bővülhet az egyelőre még csak magányos rész.

"Neked is jó reggelt, Rezső!"