Csupán egyetlen baj van a fenti bekezdéssel: az, hogy egyáltalán nem igaz. Elnézést, ha az irónia-mutatóm kissé túllőtt a megszokottnál (amihez lehet, hogy köze van a szilveszterkor elfogyasztott mézes-metiles pálinkának), de ép ésszel fel nem foghatom, hogyan lehet még talpon ez a csapat, amikor náluk sokkal sikeresebb stúdiókat is megcsapkodott a bezárás szele. Egész Olaszország csak ezekkel a stuffokkal játszik? Ráadásul a tavalyi évük kifejezetten termékeny volt, hiszen jelen tesztünk alanyával, a Ride 3-al együtt összesen öt különböző alkotásuk jelent meg, amiből kettő teljesen új IP (Gravel és a Monster Energy Supercross). Szóval tényleg nem értem a dolgot, de nézzük is inkább, hogy mi történik a legújabb motoros őrületükben.
Ha mindenképp ki kell emelnem egy műfajt a portfóliójukból, mint pozitívum, akkor az biztos, hogy a kétkerekű száguldozás lesz az. Valamiért ezek jobban megvalósítottabbak, mint az autós darabok, amire talán a legjobb példa a két éve megjelent Ride 2. Egy messze nem hibátlan, de korrektül összerakott alkotás, ami talán az eddigi legjobb a cég életében, szóval az előjelek kedvezőek voltak. Több órányi tesztelés után azonban meglehetősen keserű szájízzel kapcsoltam ki a gépet, mert az új epizód néhány apróbb dologban valóban előrébb lépett, de inkább stagnálásról van szó.

Mindenesetre a főmenü meglepett, mert állóképek helyett egy lakásban vagyunk, ahol virtuális énünk tesz-vesz, miközben mi válogatunk az elérhető opciók közül. Mielőtt ezt meglátjuk, a rendszer amolyan tutorial jelleggel rögtön egy bemutató versenyre dob minket, ahol megismerkedhetünk a kezeléssel, majd pedig közelebbi barátságot kötünk a falakkal, padkákkal meg az alattunk futó betonnal. A Ride 3 továbbra is a szimulátor vonalat erősíti, szóval, aki valami egyszerű árkád száguldozásra vágyik, az rossz helyen keresgél. Itt nem lesz instant sikerélmény, ráadásul az újragondolt vezetési modellt és a fizikát is szokni kell elég sokáig.
Szóval, az animált főmenüben első blikkre meglehetősen sok opciónk lesz, viszont ez egy picit csalóka, mert ide kerültek az optikai tuning lehetőségei is. Ahogy azt már megszokhattuk, a karrier mód alkotja anyagunk gerincét. Először kusztomizálhatjuk pilótánkat – továbbra sem RPG mélységben, de tisztességesen paraméterezhető az utcai ruházaton keresztül a különféle géposztályban viselt versenyszerkón át a bukósisak vízorjáig szinte minden. Természetesen az összes, valóságban is létező gyártó képviseli magát, plusz, ahogy haladunk előre, nagyon sok dolog nyílik meg előttünk, így tényleg nem panaszkodhatunk. Amint ezzel végeztünk, a meglehetősen pofásra sikeredett versenyekhez kerülünk. Az egész egy képregényes design-t kapott, ami szerintem nagyon jól áll neki.

Minden egyes füzet több versenyt takar. Ha dobogós helyen végzünk valamelyikben, akkor csillagokat kapunk. A „naptár” több szintre van osztva. Ahhoz, hogy elérjük a második, harmadik, satöbbi részt, mindig egy bizonyos csillagmennyiséget kell begyűjtenünk az éppen elérhető futamokon. Persze nem indulhatunk bármilyen motorral ezeken: van, hogy teljesítményhez kötött egy-egy komplett futam, de ugyanígy függhet géposztálytól is. Új paripákat pénzből vásárolhatunk ofkorsz, amiket a versenyek után, helyezésünktől függően kapunk. Itt meg kell említenem az első dicséretet. Már önmagában a számok lenyűgözőek, ugyanis hét géposztályban több, mint 230(!!!) járművet tudunk megnyitni. Ezekhez ráadásul nagyon komoly leírás is tartozik, valamint egy bemutatóteremben az utolsó csavarig szemrevételezhetjük őket.
Amikor azt írták a fejlesztők, hogy a létező legnagyobb enciklopédiát szeretnék belesűríteni a stuffba, akkor tényleg nem vicceltek. Amennyiben nem volt elég a bevezetőként odavetett pár körös bemelegítés, erősen javaslom a valódi tutorial szegmenst, ami ugyan egy kicsit fapados, de legalább valamennyire rá tudunk érezni a kanyarok bevételére, a féktávokra, meg úgy az egész gameplay-re. Amúgy ez a karrier rész meglehetősen sok lehetőséget takar, szóval garantáltan el tudunk bohóckodni vele jó pár hétig. Sajnos a többi elérhető opció meglehetősen nyúlfarknyi. Mindösszesen egy Time Attack lehetőség, valamint sima, saját szánk íze szerint összerakott versenyeken van lehetőségünk indulni, ráadásul a program nem támogatja a splitscreen opciót sem.

A Weekly Challange minden héten más kihívás elé állít minket, de ez már a Ride 2-ben is ott volt. Ezeken kívül már csak az online Multiplayer marad, ami jó Milestone hagyományokhoz hűen elképesztően fapados, ráadásul a játékosok ritkák, mint a fehér hollók. Amikor nagy nehezen, néha fél órás várakozás után sikerült egy-egy randevút összehozni, akkor egészen szórakoztató amúgy, de ha csak emiatt vásárolnád meg a stuffot, inkább hanyagold. Beszéljünk inkább a grafikáról, ami sajnos túl sokat nem változott az elődhöz képest az UE4 grafikus motor ellenére sem.
Ahogy már említettem, ronggyá pimpelt pilótánk, valamint az alatta lévő vas egészen impozánsan fest, már-már megközelíti a versenyjátékok királyait kidolgozottságban. Viszont a pályák továbbra is meglehetősen ingerszegények, valamint finoman szólva sem kidolgozottak. Továbbá elég kemény technikai hibák borzolják az idegrendszerünket. Itt elsősorban a már megénekelt, dinamikus háttérképekre gondolok, ahol ha virtuális énünket közelebbről mutatják, látszik, hogy élsimítást még csak hírből sem ismer játékunk és teljesen szétfolynak a kontúrok. Amennyiben közelebbről megvizsgáljuk gurulás közben környezetünket, nem kevés alacsony felbontású, öklömnyi pixelekből álló elemet fedezhetünk fel.

Ehhez társítanám még a helyenkénti gyalázatos töltési időket is. Játékmechanikai szempontból úgyszintén felemás a helyzet. Abszolút dicséretes, hogy tényleg az utolsó csavarig, elképesztően részletesen paraméterezhetjük beállításainkat, pont úgy, mint az előd esetében. Viszont valamit változtattak a játék fizikáján, ami valószínű, hogy egészen realisztikussá vált így, de pont ezért nagyon durva mennyiségű időt kell gyakorlással eltölteni, különben még a minimális sikerek is elkerülnek minket. Szintén belenyúltak a mesterséges intelligenciába, ami sokszor produkál finoman szólva fura dolgokat.
Az egyik pillanatban kenyérre lehet kenni ellenfeleinket, míg egy körrel később kirúgják alólunk a motort, majd egyesével áthajtanak az összes végtagunkon. Azt is érdekesnek tartom, hogy sokszor úgy hagynak ott minket, mintha valami gőzhajtású mozdonnyal közlekednénk, miközben papíron miénk a legerősebb cájg. Remélem, ezen később még finomítanak, mert így tényleg vért kell izzadnunk minden komolyabb eredményünkért. Amin viszont egy kicsit meglepődtem, az az audio rész kettőssége. Túl szépeket nem lehet írni sok tekintetben a fejlesztőkről, azonban a járművek hangjai általában a pozitív részhez tartoznak. Egészen eddig.

Nem azt mondom, hogy fülsértően rosszak, viszont sok esetben egyáltalán nem érzed, hogy 400 lóerős gépszörnyeket navigálsz. Amikor meg valami gyengébb dologgal mászol fel egy közepesen meredek emelkedőn, az kifejezetten botrányos. Ezzel szemben valahogy sikerült egészen jó aláfestő dalokat alkotni, amiket a tesztelés lezárultával is örömmel hallgattam/hallgatok. Kicsit rock, kicsit jazz, kicsit elektronika, de félelmetesen fülbemászóak. Anyagunk árfekvése továbbra is egészen kedvező, de a hiányolt előrelépések miatt erősen megkérdőjelezhető létjogosultsága.
Sokáig lamentáltam a végső pontszámon, mert alapjában véve egy korrektül összerakott motoros szimulátort kapunk, amiben a műfaj rajongói tisztességgel el tudnak veszni. Egészen pazar mennyiségű kétkerekűt nyithatunk meg, a hozzájuk kapcsolt leírás pedig tényleg nagyon komoly, a showroom-mal egyetemben. A szingli rész sokáig kitart, ráadásul egészen változatos. Ugyanakkor technikai hibák garmadája, kétarcú AI, valamint realisztikus, de finoman szólva sem egyszerű vezetési élmény várja a bátor játékosokat.

Tiszta szívből azért nem tudom ajánlani (az egészen magas pontszám ellenére sem), mert a Ride 2 is nagyjából ezeket hozta, csak az talán még szebben is néz ki, valamint kicsit egyszerűbb a kezelhetősége, ráadásul már fillérekbe kerül. Ha azonban az kimarad, valamint élsz-halsz az ilyen fajta programokért, akkor egy próbát tehetsz vele, mert tényleg nem olyan szörnyű.