Elnézést a kissé gúnyos felütésért, de azt hiszem, a tűréshatárom szélére értem, ami a felújított játékokat illeti. Befutott hozzánk tesztre a Resident Evil 6 FullHD-ra és 60 FPS-re felhúzott változata (igen, még boxon is), megspékelve az eddig megjelent kiegészítőkkel, foltocskákkal meg miegymással. Ráadásul ez csak egy apróbb előszele a zombi áradatnak, mert érkezik az ötödik epizód is, valamikor április végén, május közepén.
Illetve hogy a sztori kerek egész legyen, megcsinálják az ikonikus negyedik epizódot, szóval tisztességgel el leszünk látva ebben az évben csoszogó hullákkal és átalakult napszámosokkal, akik sokat fognak zsörtölődni a tej drágulásán és a mezők csökkenésén. Node, mit is kínál nekünk Leon legújabb kalandja a nem túl baráti árért cserébe?
Erre a retorikus kérdésre sem tudok pozitívan felelni, mivel a felhúzott grafikán és a kibővített tartalmon kívül szinte semmiben. Engedelmetekkel nem bonyolódnék bele az eredeti újfent kivesézésébe, hiszen anno már megkapta tőlünk a nem olyan rossz 7.5-ös osztályzatot, viszont az már nagyon rég volt.
Pedig a Capcom fogadkozott, hogy a hatodik rész lesz az igazi, sosem látott büdzsével és emberállománnyal dolgoznak rajta és majd jól meglátjuk. A négy részre osztott kampány önmagába véve tényleg nem olyan vészes, viszont ha egymás mellé rakjuk őket, akkor ki is jön a legnagyobb hiba: túl sokat akartak egyszerre.
A felújított változatban továbbra is Leon, illetve Helena kalandja a legnormálisabb, talán ez sikerült a leghangulatosabbra. Chris és Piers kettőse leginkább valami elcseszett Gears of War koppintás, indokolatlan mennyiségű tréningruhás katonával. Sherry és Wesker zabigyereke, Jake szegmense pedig a fenti kettő mixe, de sajna a rossz dolgokat turmixolták össze.
Virtuális cseresznyénk pedig Ada kalandja, ami tényleg kritikán aluli, hiszen a lopakodásra építették fel az egészet, ami a rettentő rossz mesterséges intelligenciának köszönhetően élvezhetetlen. Már az eredeti megjelenés idejében is ott voltak ezek a hibák, csak akkor picit szemet hunytunk felettük, viszont így több év távlatából még durvábban jöttek elő. És hogy mik ezek? Sorolom.
A történet hiába próbál meg grandiózus lenni, több szálat szőni térben és időben egyszerre, ha maga a narráció kriminális. Ne értsétek félre, sosem vártam MGS mélységű párbeszédeket egy zombikat feltrancsírozó cuccban, de például Leon egysorosai a maradék agysejtjeim is elrabolták ? ez a rész nem öregedett szépen.
A harcrendszer továbbra is irdatlanul béna. Lövünk kettőt, aztán mehet is a ZS kategóriás filmeket megszégyenítő kung-fu. Jön valami nagyobb tömeg, odavágunk egy gránátot, mindenki meghalt, következő szoba. Hiába szeretne túlélő-horror lenni, ha olyan mennyiségű zombit meg egyéb dögöt kell bedarálnunk benne, hogy inkább érezzük magunkat valami Chuck Norris féle Delta kommandóban magunkat, mint a túlélésért kaparó menekültekként.
Napestig sorolhatnám még az elavult elemeket, de említenék inkább két pozitívumot. Az egyik ilyen a tartalom, amire semmi panaszunk nem lehet. A négy szelet egyenként olyan 8-10 óra játékidőt biztosít, ami már önmagába véve is elég tisztességes, pluszba még ott lesznek a többjátékos módok, illetve a No Hope nehézség is. A másik pedig a grafika, ami meglepő módon ennyi év távlatából sem tűnik rossznak, sőt. A campus például nagyon hangulatos és visszahoz valamit a régiből.
Persze egy uszkve 4 éves cuccról beszélünk, tehát senki se várjon csodát azért. A végére hagytam a slusszpoént: noha boxon is FullHD a felbontás, viszont a nagyobb tömegjeleneteknél korrektül beszaggat, illetve a frame rate is lezuhan olyan 25 környékére.
Ha még ehhez hozzávesszük, hogy jelenleg 5990 Ft-ot kérnek el érte, ami szerintem pofátlanul sok, akkor láthatjuk, hogy ez egy nagyon elbaltázott kiadás lett. Nagyon elavult játékmenet, agyzsibbasztó narráció, egymás mellé dobált történeti elemek a legfőbb jellemzői, míg a pozitív oldalon csak a relatíve jó külcsín, meg a durva kontent található.
Ha mindenképp szeretnél beruházni a franchise valamely részére, akkor a nemrég tesztelt Collection-t javallom inkább, ezt a portot pedig felejtsük is el.
kpal
9 éve, 9 hónapja és 1 heteEnnyire elvérzett ez 😮 🙁
terminator
9 éve, 9 hónapja és 1 heteUhh az szép nagyon 😄
paint
9 éve, 9 hónapja és 1 heteHát a resi már ellaposodott, a pontszámon meg sem lepődtem. Amúgy a Resi 6-osa csak engem emlékeztet egy zsiráfra? 😄
drift3r91
9 éve, 9 hónapja és 1 heteGTX 460 i5 2500k 8gb ram maxon vitte és ebből csinálnak remaket? Nincs elég kreativitás az új dolgokhoz? Sztem mindenki kijátszotta aki akarta, nem tudom kik fogják venni.
ravor
9 éve, 9 hónapja és 1 heteAmúgy se vártam sokat az ilyenektől, ezek az újra kiadások nekem nem nagyon jönnek be, ez csak arra jó, hogy még egy utolsó bőrt lehúzhassanak a játékról.
santonio
9 éve, 9 hónapja és 1 heteKorrekt. 😄 Kár hogy ilyenekbe fektetik az energiát, normális játékok létrehozása helyett. 😖
totyak
9 éve, 9 hónapja és 1 heteElhiszem, hogy full szär az egész, de 6 ezer nem is olyan sok egy felújításért. Mások teljes árat kérnek az ilyenekért. Mondjuk ezek lehet azért adják féláron, mert ők is érezték, hogy híg fos az egész.
ronalddo
9 éve, 9 hónapja és 5 napjaA Resident Evilnek a harmadik rész után vége kellett volna legyen. Az még jó volt. Erre kiadják az egyik legszarabb részt ami ráadásul a legújabb is talán állítólag felújítva. Képzavar.
illegalfreq
9 éve, 9 hónapja és 5 napjaÉn megvettem PS4-re mert kimaradt a hat az előző genben 🙂