Real Warfare 1242 teszt

/>A játék címe után talán senkit sem fog meglepetésként érni az a tény, miszerint a programot betöltve egyenesen a XIII. századba repülhetünk vissza, méghozzá Oroszországba, ami akárcsak manapság, az egyik legnagyobb állam volt a világon, befolyása pedig megkérdőjelezhetetlennek tűnt. A határokon belüli viszályok azonban mindennaposak voltak, ezt a belső széthúzást pedig hamarosan külső fenyegetések is tetézték, az oroszokat ugyanis rendre megtámadták a svédek, a germánok, de a legnagyobb csapást talán mégis a mongol hordák megjelenése jelentette számukra. Ebben a korban élt - egészen pontosan 1220-tól 1263-ig - az orosz történelem alighanem egyik legnevesebb alakja, a mára már szentté avatott Alexander Nevsky, aki csapataival sikeresen szállt szembe a behatolókkal. A Real Warfare 1242 betöltését követően természetesen az ő oldalán fogjuk megvívni életének legnagyobb csatáit, és összesen nyolc küldetésen keresztül tapasztalhatjuk meg, hogy milyen nehéz dolga is volt az orosz hadvezérnek. A nyolc misszió igyekszik feldolgozni Alexander Nevsky legnagyobb ütközeteit, olyan neves csatákkal az élen, mint például a Peipus befagyott taván történt összecsapás.

Számomra első ízben akkor lopta be magát a szívembe a játék, amikor betöltöttem a tutorialt. Az oktató módban ugyanis az orosz seregeket kellett vezetni a középkori magyar harcosok ellen, akik árpádsávos zászlókat lobogtatva, hasonló mintázatú pajzsokkal rontottak rá az irányításunk alatt álló orosz hadseregre. Az oktatás természetesen tökéletesen bevezet a játék rejtelmeibe, hiba egy szál se volt benne, jó hazafiként azonban első körben elbuktam a csatát, hiszen természetes volt, hogy hagytam győzedelmeskedni a magyar seregeket. Második alkalom pedig nem volt, hiszen elsőre is megtanulhatjuk a Real Warfare 1242 irányítását, ami semmiféle extrával nem szolgál a többi stratégiához képest, tehát aki már legalább egy Total War epizóddal játszott, az minden bizonnyal magabiztosan fogja kezelni ezt az alkotást is. Apropó Total War! Korunk egyik legjobb valós idejű stratégiáját már második alkalommal sikerült megemlítenem a cikkben, és higgyétek el, ez nem a véletlen műve, hiszen tesztünk tárgya enyhén szólva épül a The Creative Assembly alkotására.

Mint tudjuk jól, RTS és RTS között is van különbség. A Real Warfare 1242 nem az a stratégia, ahol építkeznünk kell, nyersanyagokat kitermelnünk, majd ész nélkül gyártanunk az egységeket, itt ugyanis a hangsúly az óriási seregeket megmozgató csatákon van, ahol egyáltalán nem járható út az a taktika, hogy eszetlenül lerohanjuk az ellenséget a haderőnk teljes létszámával. Akik ilyen módon szeretnek stratégiát játszani, azok jobb, ha meg sem közelítik a Unicorn Games alkotását, itt ugyanis a túlerővel semmit sem érünk akkor, ha nincs egy nyerő taktikánk. Hiába támadunk például nyolc századnyi íjásszal négy századnyi ellen, ha azok egy dombtetőn vannak, valamilyen fedezék mögött, a dupla túlerőnk ellenére is levadásznak minket, hiszen egyrészt jobb a látótávolságuk, előbb tudnak tüzet nyitni ránk, nem mellesleg pedig védve is vannak. Nyilván ez egy olyan példa volt, amit a kezdő stratéga sem vállalna be, de kellőképpen érzékelteti, hogy a programban nem csak a számbeli fölényt kell alkalmaznunk, hanem a gondolkodást és a taktikázást is.

Az ütközetek - amelyek egyébként óriási területeken zajlanak, hegyekkel-völgyekkel, síkságokkal, amiket bele lehet kalkulálni a haditervünkbe - mindig úgy kezdődnek, hogy a gép felméri az erőviszonyokat, megmutatja az ellenfél állásait, elmondja a történelemkönyvekből ismert sztorit, majd felkínálja a lehetőséget a csata indítására. Ilyenkor érdemes megállni egy pillanatra, hiszen ha csak nem engedélyeztük az ellenséget rejtő ködöt, akkor néhány percet szánjunk arra, hogy kidolgozzuk stratégiánkat. Minden pályán legalább két olyan pontot lehet találni az ellenséges állásokon, amiket valamilyen formában át lehet törni, vagy egy kis praktikával ki lehet mozdítani onnan a sereg jelentős részét. Ha például négy gyalogos hadosztály terpeszkedik harcra készen egy olyan domboldalon, ami mögött íjászok hada áll, két dolgot is tehetünk. Vagy egy feláldozandó egységgel elcsaljuk onnan a gyalogságot, és nyílt terepen ütközünk meg velük mondjuk ugyanakkora létszámú lovassággal, vagy hátba támadjuk az íjászokat, majd mire odaér segíteni a gyalogság, ők már szétszéledtek, nekünk pedig tulajdonképpen nyert ügyünk van.

#tv#

Ez természetesen egy nagyon fapados példa volt, a Real Warfare 1242 ennél lényegesen komolyabb kihívások elé állítja majd a játékosokat, és valószínűleg emiatt a tulajdonsága miatt fognak nagyon sokan beleszeretni, hiszen azokat az időket hozza vissza képernyőinkre, amikor egy stratégiát betöltve valóban szükségünk volt némi tervezgetésre, taktikázásra és a többi. A játék természetesen közelébe sem ér a hardcore stratégiák összetettségének, de így is lényegesen nehezebb, mint jelenleg a piacon lévő társai. Az illetékesek egyébként nem bonyolították túl a témát, semmiféle extra opciót nem építettek be a játékba, így tehát csapatok vezénylésén kívül semmi dolgunk nem lesz, nem kell ezernyi más aprósággal törődnünk, csak magával a csataszituációval. A missziók között azonban akad egy kis szerepjátékos vonulat is, amit az egységfejlesztés esetében érhetünk tetten. A csaták sikerétől függően ugyanis hadvezérünk kincstára komoly összegekkel gyarapodik, amiből bővíthetjük és fejleszthetjük csapatainkat.

Lehetőségünk lesz többféle lovasságot, kardos, dárdás, harci pörölyös és íjász gyalogsági egységeket vásárolni - ennél többféle "kaszt" amúgy sincs a játékban -, valamint ha van elég pénzünk, ezeket fejleszthetjük is, így könnyen elérhetjük, hogy egy elsődlegesen íjász hadoszlop ugyanolyan jól bánjon a karddal, mintha eredetileg is arra képezték volna ki. Néhány jól elosztott arannyal ugyanakkor képesek leszünk csapataink morálját és állóképességét is feltornázni, amikre érdemes lesz adni, hiszen a legtöbb esetben - fentebb már kiemeltem - nem a számbeli fölény, hanem a taktika, és akár egyetlen századnyi lovasság szívóssága is dönthet egy csata kimenetelében. Nagy szívfájdalmam a játékkal kapcsolatban, hogy a készítők mindössze nyolc küldetéssel lezártnak tekintették a kampányt, pedig nem kell sokáig keresgélnünk a világhálón azért, hogy ennél több eseményt is találjunk Alexander Nevsky nevéhez kötődően. Szerencsére a fejlesztők egy rengeteg pályát felvonultató skirmish-t, valamint többjátékos lehetőséget is építettek a programba, ami bár sovány vigasz, azért mégis érdemes rájuk pillantani, ha már időt áldoztunk a késztermékre, főleg, hogy ott már a magyar csapatok felett is teljes körű irányításunk lesz.

A helyzet az, hogy a Real Warfare 1242 játékmenetéről nehéz lenne ennél többet írni, hiszen egy meglepően rövid alkotásról beszélünk, ami mellesleg nem tartalmaz újdonságokat, csupán egy néhány órás kikapcsolódást nyújt azoknak, akik szeretik a csatákra fókuszáló, nehezebb valós idejű stratégiákat. A fentiekben nem szóltunk még a hanghatásokról és a kinézetről. Előbbivel kapcsolatban nem érheti sok panasz a ház elejét, az effektek derekasan fel lettek véve, a zenék pedig illeszkednek a középkori hangulathoz, akárcsak a játék kinézete is, amire sok mindent lehetne mondani, de azt, hogy szép, csak nagyon nehezen. Nincs komoly gond egyébként a Real Warfare 1242 alá tett grafikus motorral, de olyannyira optimalizálatlanul hagyták a fejlesztők, hogy csak egy nagyon bivaly gép kíséretében tudjuk kiélvezni annak képességeit, máskülönben vissza kell vennünk egyes effektekből, és marad a bloom csillogása, ami az oroszoknál kötelező tananyag lehet az iskolában, hiszen a Unicorn Games munkatársai is előszeretettel alkalmazzák.

A tájak és az egységek lemintázása egyébiránt közelről is szép, bár lehetett volna még csiszolni rajtuk, és a suliban sem ártott volna a bloom effekt alkalmazásának oktatásán túl beülni még néhány fizika órára, de azt biztosra vehetjük, hogy amit lehetett, azt a srácok kihozták az alacsony költségvetésből. Ha pedig úgy tekintünk a játékra, hogy nem álltak mögötte milliós összegek, sem reklámhadjáratok, de még csak fél évtizedes fejlesztési időt sem kapott a kiadótól, akkor máris felfelé görbül a szánk, és büszkén kijelenthetjük, hogy igen, a Real Warfare 1242 - szigorúan a maga kategóriájában - jó lett. Nem hasonlítható össze a vezető, AAA kategóriás RTS játékokkal, de a középosztályban megállja a helyét, és nem mellesleg még az orosz történelem egy dicső szakaszát is méltóképpen adja vissza, ami főleg a história szerelmeseinek lehet nagy élmény. Ha úgy érzed, a mai stratégiák képtelenek megizzasztani, próbáld ki ezt, és garantáltan nem maradsz szárazon.