Tethers ügynök nem is vágyott különösebben másra, mint hogy alagsori irodájában különböző feladványok megoldásában lelje örömét, mígnem a Puzzle Agent előző részében szigorú utasítást kapott, hogy a helyszínen nézzen utána egy rejtélyes ügynek (nem mellesleg volt egy látomása is, egy űrhajóssal a főszerepben). A minnesota-i Scoggins városkában található radírgyár ugyanis leállt, ami súlyos állami problémákhoz vezethet. Ez a gyár látja el radírgumival a Fehér Házat, maga az elnök is scoggins-i radírral korrigálja a hibáit. Az első rész végén a gyár újraindult, de a tulajdonost, Isaac Davner-t elragadta egy csapat kis, piros erdei gnóm. Az FBI lezártnak tekinti a nyomozást, de Tethers-t nem hagyja nyugodni a befejezetlen ügy, szabadság ürügyén Scoggins-ba utazik, hogy folytassa a nyomozást.

Érdekes hangulatú játékkal állunk szemben a Puzzle Agent személyében. Igazi pihent humor keveredik benne David Lynch, Stanley Kubrick és a Coen fivérek által inspirált jelenetekkel. Mindezt Graham Annable, művésznevén Grickle álmodta a monitorra, akinek elborult animációit youtube-on már régóta megtalálhatjuk. Scoggins városa a semmi közepén található, örök hó borítja és a lakók nagy része legalább olyan fagyos az idegenekkel, mint az időjárás. A lakók egytől egyig kisebb-nagyobb mértékű pszichiátriai kezelésre szorulnának, mindegyiküknek megvan a maga furcsa szokása. Találkozhatunk kicsit zavarodott szálodatulajdonossal, Bjornnal, a manókultusz vezetőjével (és annak többi tagjával), a radírgyáros feleségével, aki az első részben láncfűrésszel támadt ránk, de most illedelmesen bocsánatot kér érte, vagy a seriffel, akinek nem nagyon áll érdekében a rend fenntartása. Ebben a részben felbukkan a kötelező femme fatale is, aki már majdnem normálisnak tűnik, de csak egy darabig :). Ami közös bennük, az a rejtvények iránti rajongás, sokszor segítséget is rejtvények formájában adnak Tethers-nek.
A játék megvalósításában nem más, mint egy point-and-click kalandjáték, abból is a nagyon egyszerű működésűek közé tartozik. Nincs tárgylistánk, a sztori tulajdonképpen lineáris. A továbblépést általában valamelyik párbeszédtéma, vagy egy rejtvény megoldása teszi lehetővé. Az irányítás pofonegyszerű, egérkattintásra az egérmutató egy karikát bocsát ki magából, annak a sugarán belül felvillannak az érdekesebb dolgok (ez gondolom a figyelmünket jelképezné). Nincs más feladatunk tehát, mint az adott képernyőt körbekattintgatni és kiválasztani a nekünk szimpatikus interakciót a felvillanó ikonok közül. Ez lehet mozgás valamerre (pl. ajtókon keresztül), párbeszéd (ha egy karakter fölött megjelenik egy képregénybuborék), a puzzle darabka megoldandó rejtvényt jelöl (ha piros, akkor a továbbhaladáshoz szükséges, ha fehér, akkor csak a saját szórakoztatásukra szolgál), ezen kívül még találhatunk használt rágógumit (amit később megmagyarázok). Amikor motorosszánunkra kattintunk, megjelenik a város térképe, ahol kiválaszthatjuk úticélunkat.
A szereplőkkel való párbeszéd során általában 4-5 lehetőségről kérdezősködhetünk, nagy részük csak poénként szolgál, nincs jeletősége. Itt talán túlzásba is estek a készítők, én jól elszórakoztam rajtuk, de egyeseknek sok lehet a rizsa mennyisége. Mentségül szolgáljon, hogy a szinkronhangok zseniálisak. Beszélgetéskor is előfordul, hogy valamelyik téma mellett megjelenik a puzzle ikon, ilyenkor ez a szál is egy megfejtendő rejtvényhez vezet.

Térjünk is rá akkor a játék lényegére, hiszen a sztori, a mászkálás és a párbeszédek csak köretként szolgálnak a rejtvények főételéhez. Feladványok terén eléggé változatos a játék: van itt matematikai, szöveges logikai, képkirakós, labirintusépítős, bútortologatós és számtalan másik feladvány. Összesen 33 kihívással nézünk szembe, de azért ezek között vannak azonos típusba sorolhatók. A hozzájuk kapcsolt kis történetek mégis egyedivé teszik őket. Ha az instrukciók alapján nem boldogulunk, három segítséget használhatunk fel. Ezek rágógumi formájában jelennek meg, ugyanis Nelsonnak ez segít a koncentrálásban. Sajnos Scoggins-ban betiltották a rágót, mert rontja a városképet, ezért vagyunk kénytelenek összegyűjtögetni a felragasztgatott rágógumikat. Azért ezzel a tudatserkentővel bőven ellátnak minket, szerintem vagy 50 darabot zsebre raktam a játék során. Ha úgy érezzük, jó a megoldás, el kell küldenünk az FBI központba, ahol vagy elfogadják, vagy visszadobják. Ha elsőre nem jön össze, kapunk némi segítséget innen is, és újra nekiugorhatunk. Ha végre siker koronázza a fejtörést, akkor értékelnek minket egy 10-es skálán. A végső pontszám a felhasznált rágók és a sikertelen beküldések számától függ. Ezek alapján összesített teljesítményünk is van, nekem a játék végére „Elképesztő Puzzle Zseni” volt a minősítésem :D. Egy-két feladvány volt csak fárasztó, például az, amelyikben kép alapján tudni kellett volna a dollárérmék értékét, az arcképek alapján. Sajnos én nem rendelkezem ilyen alapműveltséggel és elégg uncsi volt wikipédián kikeresgélni őket.
A játék grafikája tehát rajzfilmes, de azon belül szerintem kitűnő stílusa van, a szereplők és a helyszínek eltaláltak, Grickle nagyon jó munkát végzett. Néhol a minőséggel voltak gondjaim, a képek nagyrészt élesek, de egyes közelképelnék elég kásás felbontásúak voltak. A szinkronhangok mint mondtam, abszolút telitalálatnak bizonyultak, ahogy a különböző effektek is. A zene szintén csillagos ötös, igazi Twin Peaks-et idéző, hátborzongató swingzene csendül fel a háttérben. A játék hangulatáról összességében is csak szuperlatívuszokban tudok beszélni: hatalmasakat nevettem néhol a beteg humoron, máskor pedig a gyermeteg stílus ellenére egészen nyomasztó és sötét pillanatokban volt részem.
Műfajparódiaként tökéletesen bevált hát a játék, akinek a cikk elején említett rendezők álta elkövetett filmek ismerősek, azok különösen jól fognak szórakozni rajta. Például kapásból ott van az (egyébként látványosan béna) Tethers ügynök, aki a Twin Peaks Cooper-éhez hasonlóan egy diktafonba rögzíti épp aktuális gondolatait. Ez persze számtalan poén forrása a játékban. Azért azt föl lehet róni a játéknak, hogy nem igazi második rész, inkább kiegészítés. A grafikák, a zene, hangeffektek, irányítás mind-mind ugyanazok, mint az első részben (amihez nekem szintén volt szerencsém). Ha ismerjük az előző epizódot, akkor a rejtvények is visszaköszönnek (mármint a típusaik, nem a konkrét feladványok). Azoknak pedig, akik nem ismerik az előző fejezetet, még a rövid összefoglaló ellenére is sötét foltnak tűnhet a történet néhány részlete. Persze azok is csalódhatnak benne, akik komolyabb, összetettebb kalandjátékot várnak. Most kell leszögeznünk , hogy a Puzzle Agent nem más, mint afféle kávészünetes játék. A feladványokat általában elég egyszerű megoldani, 5-10 percnyi fejtöréssel sikerülhet. Ha mégsem, akkor még mindig ott vannak a rágók. A készítők biztosra mentek, elakadni szinte lehetetlen, cserébe igazán kikapcsolódhatunk néhány órára. Egyedül a játékidő rövidségét sajnálom, hiszen pár nap alatt kivégeztem a játékot, pedig nem ültem előtte fél napokat.
Aki bírja ezt a pihent humort és a kicsit fura, de egyedi játékokat, azon kívül nem riad meg egy kis fejtöréstől, annak mindenképpen ajánlom a Puzzle Agent-et. A második rész 10, az első 5 dollárért szerezhető be a Telltale Games oldalán, ennyi befektetést bőven megér, hogy megtudjuk hova tűnnek az emberek Scoggins-ból, miért álmodik Nelson Tethers asztronautákról és mégis mi köze van mindehhez az érthetetlenül sutyorgó, piros manóknak, akiknek a létezését senki nem akarja tudomásul venni.

Mindenkinek ajánlom grickle csatornáját youtube-on: http://www.youtube.com/user/grickle