Prince of Persia: The Forgotten Sands (PSP) teszt

Véleményemet nagyon gyorsan szeretném nyilvánosságra hozni: a PSP-s Prince of Persia mérföldekkel jobb lett, mint nagygépes társa. Nyilván lesz, aki ezzel nem ért majd egyet - az is egy vélemény -, ugyanakkor az első két PoP epizód óta én nem szórakoztam még ilyen jól a Herceg egy újabb kalandjával. Innen a megállapításom, amit remélhetőleg az alábbiakban sikerül bizonyítani is. Hogy mi változott a PlayStation Portable-re írt verzióban az eredetihez képest? Minden túlzás nélkül állíthatom, hogy minden. Elsősorban a játékmenet, de az nagyon, másodsorban pedig a történet, amelyről nem kívánok szólni az alábbiakban, ugyanis rövid, tömör és lényegre törő mivolta miatt meghagynám saját felfedezésre. A játék menetét azonban illene bemutatnom, tehát ne is halogassuk tovább az elkerülhetetlent, kezdjük el. A stílus, ahogyan fentebb már kiderült, egy kettő dimenzióba ültetett, oldalnézetes platformer lett, ahol elsősorban ügyességünkre és reflexeinkre lesz a legnagyobb szükségünk, de természetesen előfordul, hogy kardot is kell rántanunk.

A pályák kivétel nélkül tele lesznek akadályokkal, és míg egyesek a szabad ég alatt játszódnak, addig a legtöbb egy kastély falai között, hol a trónteremben, hol a börtönben, hol egyéb más helyeken, nagy különbség nem lesz köztük, maximum annyi, hogy feladataink egyre csak nehezedni fognak. Nagyot téved aki azt hiszi, hogy a pályákon itt csak át kell rohanni, ugrani néhányat, majd a végén lekardozni egy főellenséget. Van ilyen is, de azt úgy hívják, hogy gyakorlópálya. A futás és az akrobatika természetesen alapkövetelmény, oszlopokon fel-le mászkálni, kiszögellésekről peremekre ugrálni, elkerülni a lecsapódó szöges tömböket, átsuhanni a falból kilövellő nyílvesszők előtt, elkerülni a talajból előugró dárdákat, ezek egyáltalán nem jelentenek újdonságot sem az új, sem a régi iskolából származó fanatikusok előtt, ez azonban csak a The Forgotten Sands egyik, talán legkönnyebb oldala. Van ugyanis Hercegünknek különleges képessége, amellyel képesek leszünk manipulálni a dolgokat, úgymond játszadozni hol a platformok mozgásával, hol a homokkal.

Az ügyességünk mellett erre is figyelni pedig már igazán óriási kihívást nyújthat számunkra. Igen, lényegesen nagyobbat, mint kijátszani például egy Call of Duty-t. Különleges képességünknek hála ugyanis gyakran komolyan el kell majd gondolkoznunk azon, hogy mit és hogyan is kellene tennünk. Ha például lelassítunk egy zuhanó vagy himbálózó platformot, de utána át akarunk ugrani egy olyan részre, ahol újabb ilyen mozog, úgy kell megterveznünk az előttünk álló kihívást, hogy miközben szaladunk és ugrunk, meg kell állítanunk a másik elemet, de eközben a már megállított újra elindul - lévén egyszerre csak egy elemre alkalmazhatjuk képességünket -, így tehát nem szabad csak belerohanni a végtelenbe, mert annak is megvan a maga helye, de nem ilyen esetekben. Hatalmunkkal ugyanakkor képesek leszünk manipulálni a falból vagy a talajból kilövellő homokot is, amit megdermesztve masszív platformot kaphatunk, így általuk könnyebben eljuthatunk elérhetetlen helyekre, de egy lefagyasztott "homok-kocka" tökéletes például egy kapcsoló nyomva tartására, vagy belökve egy mélyedésbe, a szakadék átugrására is használhatjuk.

#tv#

A fentiekből remélhetőleg már kitűnt, hogy számtalan, tényleg rengeteg lehetőségünk, illetve kihívásunk lesz a PSP-s The Forgotten Sands betöltése után, és akkor még nem is beszéltünk a harcról, hiszen előfordul majd, hogy néhány rossz arcú szörnyeteg az utunkat állja, nekünk pedig muszáj lesz kardot rántani, máskülönben kezdhetjük elölről az adott pályaszakaszt. Amennyire jól kivitelezték az illetékesek a platformer ugra-bugra részeket és az ügyességi feladatokat, véleményem szerint olyan bénán sikerült a harcrendszer. Számtalan kombónk van, a fentebb felvázolt hatalmunkat ráadásul tudjuk alkalmazni ellenfeleinken is - meg tudjuk őket dermeszteni vagy felgyorsítani -, de mégis olyan egyszerű és felesleges volt beletenni ezt a lehetőséget, hogy azon imádkoztam folyamatosan a nagy szórakozásom közepette, hogy csak most ne kelljen harcolnom, mert olyan jó ez és ez a rész. Tehát a küzdelmek nélkül még jobb lehetett volna ez a játék, nem sírtunk volna érte, kicsit el is vesz a klasszikus PoP hangulatból - szigorúan első két epizód -, de szerencsére a platformer részek minőségire sikeredtek, ami így lényegesen az átlag fölé emeli az alkotást.

Az illetékesek ugyanakkor próbálták átemelni a PlayStation gépezetére írt verzióra a nagy testvér néhány újdonságát is, így például kis sárga fénygömböket gyűjtögethetünk a kihívások teljesítése közben. Ezeket összegyűjtve az arra alkalmas helyen fejleszthetjük karakterünket, nagyobb életet, komolyabb varázslatokat, vagy éppen több újraéledési lehetőséget aggathatunk rá. Hogy utóbbi minek? Mert hiába a sok-sok ügyességi rész, elég gyakori eset az elhalálozás, de csak sérülni is tudunk, méghozzá nem csak harc közben, hanem ha leesünk egy platformról, vagy éppen eltalál minket néhány lengő szögekkel kibélelt farönk. A pályákon elszórva találhatunk kutakat, amelyekből ihatunk, feltöltve ezzel életerőnket - ezeknél tudjuk fejleszteni is magunkat -, de az újraéledési lehetőségeinket is itt tudjuk helyre tenni, ha korábban már párszor elhaláloztunk volna. Ha még mindig nem érted, minek is az életerő kijelzője, és a respawn rendszer, akkor érdemes tudnod, hogy a Prince of Persia: The Forgotten Sands igazi kihívásokat tartogat számodra.

Ez nem egy kéjutazás, lesznek vidám, egyszerűbb részek, ahol könnyebben át lehet jutni, de akadnak brutális helyzetek, például egyes főellenfelek, vagy az olyan pályarészek, amikor széthullik körülöttünk minden, és rohannunk kell a túlélésért. Előfordulnak majd olyan esetek, amikor egyenesen vért fogunk izzadni, a checkpointos rendszernek hála pedig gyakran lesz olyan, hogy az elhalálozási ponttól lényegesen távolabb fogunk feléledni, tehát ha legyőztünk egy komoly akadályt, amellyel akár napokig is elszórakoztunk, majd utána véletlenül meghalunk, mert rossz gombot nyomunk, akkor így jártunk, újra végig kell küzdenünk a durva kihívást, ha tetszik, ha nem. Itt ötlött fel bennem egy gondolat, amelynek a gyökerei valahol a cikk első felében már szóba kerültek, miszerint sok kiskölyök előszeretettel szidja az ilyen játékokat. Amikor nagyjából ötvenedik alkalommal veselkedtem neki egy combosabb akadálynak, akkor gyúlt fel bennem az isteni szikra, és megvilágosodtam, a mai ifjúságnak - tisztelet a kivételeknek - nincs kitartása. Azért nem szeretik ezeket a játékokat, mert itt nem sikerül minden elsőre, itt keményen küzdeni kell, próbálkozni, és ha feladod, nagy buliból maradsz ki. Ők feladják, idejekorán, és inkább rossznak titulálják az oldalnézetes platformereket.

Ezt a gondolatmenetet órákig lehetne ragozni, és le lehetne vetíteni a mai kor társadalmára, de inkább kanyarodjunk vissza a játékhoz, amelynek a legfontosabb pontjait említettük már fentebb, így summázhatjuk az elhangzottakat, kiegészítve annyival, hogy PSP-s szinthez képest a játék kiváló kinézetet, és abszolút átlag feletti hanghatásokat birtokol, ami nem véletlen, a UbiSoft általában ad az ilyesmire, hiába csak egy kézi konzolról van szó. Ugyanakkor nem csak erre, a játékmenetre is nagyon odafigyelt a megbízott brigád, és bár vannak hiányosságai, így a felesleges harc, a helyenként túl nehézkes feladatok, de kellemes, nem mellesleg nosztalgikus, és izgalmas játékként marad meg majd emlékezetünkben a Prince of Persia: The Forgotten Sands (PSP)-s verziója. Ha van a birtokodban a Sony masinájából, és szereted az oldalnézetes platformereket, egy komoly kedvencet avathatsz. Kár, hogy a szélesebb nyilvánosság nem tudja majd megismerni ezt a verziót, simán megérdemelne egy PC-s, és egy HD konzolos változatot is.