Ez a nagy dolog nem más, mint a grafikai körítés, amit először még félve fogadtunk, majd az első videók és képek után egyre jobban megkedveltünk. Egyenlőre nem szeretnék lelőni egyetlen poént sem (csak szép sorban), de a grafikába komolyan bele lehet szeretni, hiszen annyira csodálatos lett, mintha egy interaktív rajzfilmet irányítanánk.

Bár egy rajzfilm és a Prince Of Persia új része között van egy alapvető különbség. A meséknél általában nagyon jó történet van, ami a játéknál sajnos egy kicsit elmarad, de legalábbis nem minőségi sztorival állunk szemben, ami nem is olyan meglepő ha ismerjük a régebbi részeket, de ha már ekkorát újítottak a grafikában, akkor örültünk volna egy velős, tartalmas, fondorlatos sztorinak, hiszen ez is hozzásegítette volna ahhoz, hogy ne csússzon le az év játéka címről. Hoppá, azt hiszem korán lelőttem egy apróságot, de már nem törlöm ki…

Nézzük akkor át a sztorit egy kicsit mélyre hatóbban. Minden komolyabb bevezető vagy intro nélkül, bumm, belevágnak minket a történet kellős közepébe, ami alapból már egy kicsit rossz pont, de jó, ha azt nézzük, hogy megtanulhatjuk elég hamar az irányítást. Főhősünk (aki amúgy a sivatag parasztja címre is pályázhatna modortalanságával) éppen egy homokvihar kellős közepén jár-kel, egy nevet üvöltözve a káoszban (később kiderül elveszett szamarát keresgéli), egészen addig, amíg meg nem hall egy kétségbeesett kiáltást. Bizony, már össze is találkozunk Elikával, akit néhány megtermett alabárdos katona próbál megnyugtatni és mivel éppen nincs más dolgunk a szamárkánk keresgélése mellett és mert a hölgyemény sem éppen a csúnyábbik fajta, segítünk neki.

Itt bonyolódunk bele mi is a történésekbe, kiderül, hogy a lány nem más, mint Ahriman, a sötétség istenének őrzője. Elika éppen apja elől menekül, aki valamitől komolyan megőrült, hiszen el akarja pusztítani az élet fáját és vele együtt Ahrimant is szabadon ereszteni. Nincs más választásunk, felkerekedünk és segítünk a lánynak (akit egyébként néhol feltűnően nagy hátsó fertállyal ábrázolnak). Mire elérünk célunkhoz, avagy a nagy templomhoz, ahol az élet fája és a sötétség istene is lakozik, Elika nem éppen kedves édesapja ránk támad és mivel még elég zöldfülűek vagyunk, alul maradunk a harcban, mire ő kiszabadítja Ahrimant. A sötétség istene nem is tétovázik, azonnal megfertőzi a sivatagot, hol eddig napsütés volt és rét-virág (igen, a sivatagban), ott már csak szürke, komor és fagyos vidék. Na mi lesz akkor a mi feladatunk? Nem, nem a szamár megkeresése, hanem a sivatag felvirágoztatása és a sötétség eltüntetése, mert Elika kisasszonynak így nem tetszik a táj. (Pedig sokkal jobban néz ki, mint a napsütéses verzió…)

Egy kis eszmecsere után hercegünk nem is habozik, Elikával karöltve elindul a sötétség visszaszorítására. Kalandozásainkat félig már szabad környezetben tehetjük meg, nincs úgy megkötve a kezünk, mint a régebbi epizódokban, bár annyira azért mégsem szabad, mint amennyire azt várnánk. Mehetünk bármerre a kis térképünkön (mert már az is van), de ajánlatos egy biztonságos és illedelmes sorrendet betartani. Az elhalálozásra nem sok esélyünk van, ez a sorrend nem azért fontos, hanem a fölösleges munka miatt, amit okozhatunk ezzel magunknak.
Az elhalálozás hiánya, amit fentebb is említettem egy kicsit megkönnyíti a játékot (sőt túl könnyű is), hiszen ha szorul a hurok vagy rongyokba tekert lábunk megcsúszik egy kiálló fapadlón, Elika kérdés nélkül utánunk veti magát, hogy a legutóbbi biztonságos pontra tegyen minket. A játék ezen része egy kicsit bután lett megoldva, hiszen legalább a szörnyeknél lehetett volna több kihívás és egy pici elhalálozási esély, amit akár Elika néni meg is sirathatott volna. De nem, ilyenről a Prince Of Persiában szó sincsen.

Ha már belefogtunk a játékmenetbe, akkor vesézzük is ki egy kicsit. Ha egy igazi harcolós PoP részt vártunk a friss epizódtól, akkor le kell lombozzak mindenkit, csatára csak nagyon ritkán kerül sor, akkor is többnyire csak főellenségekkel vívunk harcokat. Az előtérben az ugrálás, mászkálás opciója van, ami ügyességünket teszi próbára, de nagy rizikó faktor itt sincs, hiszen az akadályok könnyűek, ha pedig baj lenne, Elika segélyvonalán mindig menedéket találunk. A harcok, mivel elég csekély szerephez jutnak, nincs is olyan sok kombó a tarsolyunkban. Néhány alap fogás kivételével az összes megjegyezhető első használat után, bár a megjegyzés nem elég, alkalmazni is kell őket, hiszen néhány főellenségnél nem elég az ütök-vágok taktika, ott már kell egy-egy kombó is a cél érdekében.

A Prince Of Persia játékmenetétől tehát sok jót ne vájatok, az ugrálás és ügyeskedés viszi el a hátán a játékot, de az is kihívás nélküli. Sokszor éreztem azt, hogy az állatkertben épp a majomketrecet bámulom, hiszen a Herceg és Elika olyan hajmeresztő mutatványokat mutatott be, akár a legközelebbi őseink, csak éppen a lépéseket mi irányítottuk. Mivel a PC-s verziót sikerült górcső alá venni, az irányítást is meg kell említeni, ami hihetetlen egyszerűre sikeredett.

Úgy bizony, egy Prince Of Persia rész PC-n is könnyen irányítható, a kombók nagyjából két gombbal előhozhatóak és az ugrás, menetelés gombok mellett még egyetlen fontos billentyűt kell megjegyeznünk, ami alapesetben az E betű lesz. Ez a gomb Elika hívására funkcionál, amire elég sokszor fogunk rátenyerelni, hiszen ha egy szakadék, amit egyedül nem tudnánk átugrani, Elika segítségével hamar áthidalható akadály lesz. Kis hercegnőnk tehát nem csak jól néz ki, de fontos segítőtársunk is az alkotásban, ami ötletnek jó, de túl könnyűvé lett általa a produkció.

A játékmenethez még annyit kellene mindenképpen megjegyezni, hogy elég pörgősre sikeredett, ha már magabiztosan kezeljük hercegünket, eszeveszett száguldozásokat érhetünk el vele, ami nem csak nagyon jól néz ki, de oltári élmény is. Ha sikerült egy pályán sikeresen átvergődnünk, Elika széppé varázsolja a barátságtalan és komor környezetet, aminek hatására színes labdák kerülnek napvilágra. Ezek begyűjtése ajánlott, sőt kötelező, hiszen ezzel töltjük fel Hercegnőnket és ezzel nyitunk meg új részeket a térképen, ahol a feladatunkat és a "történetet" vihetjük tovább.
A játékmenet tehát nagyjából így épül fel, így térjünk is rá rögtön a Prince Of Persia szenzációs újítására, ami a grafikai körítés lenne. A közismert cell-shaded technológia közreműködésével készült végeredmény enyhén szólva is csodálatos összképet ad a játéknak. Az egész olyan mesés és csodálatos, tényleg olyan, mintha egy interaktív rajzfilmet irányítanánk. Szavakkal el sem lehet mondani ezt a grafikai orgazmust, ami a realisztikus megközelítés és a mesés alapok miatt valami hihetetlen összképet nyújt a produkciónak.

Érdekes, hogy a mozgás és az animációk rovására sem ment az új technológia bevezetése, sőt, még bugokkal sem találkoztam a nem is olyan rövid játékidő alatt. Az egyetlen negatívum talán a néholi monotonitás lenne, hiszen sokadjára már elég unalmas ugyanazokon az akadályokon átugrálni, de ilyenkor mindig figyelmünkbe ötlik, hogy a grafika valami csodálatos. A teljes összkép érdekében és mivel az élményt tényleg nem lehet elmondani, néhány saját készítésű képpel örvendeztetnélek meg titeket. (Szerettem volna saját videót is, de a technika ördöge közbeavatkozott, így az egy következő játéktesztnél lehet esedékes…)

A teszt során még nem került szóba a hang és a zene, ami tulajdonképpen nem is annyira jelentős a játékban. Zene alig van, amikor van, az korrekt és illik is ehhez a sivatagi hangulathoz, a hangok pedig nagyon jól sikeredtek, a herceg földre huppanása (ami szinte már toccsanás) életszerű, szinte érezzük a mezítelen talpunk alatt a sivatagi homokot. A hangok terén (bár ez nem is annyira ide tartozik) egyedüli negatívum a herceg idétlensége és vakbél-repesztő poénjai. Enyhe kifejezés az idegesítő és az összképromboló jelző, mégis ezzel illetem, hiszen a marcona és tekintélyt parancsoló megjelenése eléggé szerte foszlik, mikor megszólal az igazi szépfiús hangján és jobb esetben csak idétlen bókokat szór Elikára. Ezt a részét ki lehetett volna hagyni, de ha már így sikerült, akkor nyugodjunk bele…
A Prince Of Persia jött, látott és megvívta a saját csatáját, ami összességében sikeredhetett volna sokkal jobbra is. Az igazi hiány a sztoriban és a játékmenetben kereshető (főleg a harcok mennyisége csekély), de ebből valamennyit feledtet velünk a csodálatos körítés, amivel a fejlesztők megáldották a játékot. A régi részek után úgy gondolom egy szinte teljes fordulat következett be a Prince Of Persia életében, ami nagyrészt pozitív és csak kis részt negatív változás. Az alkotást mégis nyugodt szívvel merem ajánlani, ha másért nem, a grafika miatt mindenképpen, de az ugrabugrálást kedvelő egyének is bátran befektethetnek ebbe a játékba, ami már megjelenésekor is pénztárcabarát áron került forgalomba. Ha van felesleges apró a tárcádban és nem tudod mire költsd el, ajánlom figyelmedbe a Prince Of Persiát, ami egy kiváló befektetés lehet, hiszen apró hibái ellenére is hihetetlen szórakoztató és csodálatos…