Patapon 2 teszt

A first party gárda a sikeres platform-reform kísérlete után a valós idejű stratégia stílusát szemelte ki magának, a saját módjukon elképzelt, majd megvalósított alkotásuk Patapon címmel vonult be a Sony zsebkonzoljának kínálatába, bő egy esztendővel ez előtt. A játékkal való első találkozás eredménye masszív szemöldökráncolás lett, pedig az előítéletek félrerugdosása után a napnál is világosabb tény, hogy újfent valami unátozhatatlan unikumot sikerült életre hívniuk, egy olyan alkotás képében, amely magába olvasztja a ritmus, a szerep és stratégiai játékok legfőbb jellemzőit, így egyben szórakoztató, hangulatos, sokáig kitart, ugyanakkor gondolkodásra serkentő. A LocoRoco 2-höz hasonlóan a Patapon folytatása sem hoz magával megváltó újításokat, végletekig egyszerű vizuális körítést kapott, szintén szemtelenül egyedi tálalásban, akárcsak a nyitó epizódja. A hangulatról és a szórakozásunkról a már bevált recept megfejelt változata gondoskodik. Megérkezett a második felvonás, berendezkedtünk újra egy több napos Patapolásra, ismét hatalmasat szórakoztunk, amíg bírta szuflával.

A Patapon egy ősi nemzetség, kiknek egyedei leginkább egy megtermett, végtagokkal és mérhetetlen harci szellemmel megáldott szemgolyóra hasonlítanak. A pöttömnyi törzsünk ádáz csatákat vívott a Zigoton birodalom ellen, miután azok puszta rossz szándékból legyalulták a Pataponok virágzó nemzetségét. A csöppnyi hadjáratuk során számos abszurd kreatúrába mélyesztettek lándzsát, íjakat, férgekkel, sárkányokkal és gólemekkel hadakoztak, mígnem elérték a tengerpartot és onnan nem tovább. Pataponjaink minden áron a Világvégét szerették volna meglelni, de egy pillanatig sem hitték, hogy a nagy víz és a szárazföld találkozásánál helyezkedik el a keresett végvidék, így a Zigotonok és a Pataponok végre összefogtak egymás gyilkolása helyett, hogy bárkát építsenek a nagy utazáshoz. Ezen képsorokkal zárult az első epizód, amelyet a második felvonás pontosan innen folytat. Bármily rátermettek is a Pataponok, Fortuna időnként tőlük is elfordulhat, az óceán kellős közepén bekövetkezik az, aminek egyetlen hajón utazó sem tud igazán örülni, egy testes teremtmény a nagy víz fenekére küldi a csapatunk ladikját, ezzel megpecsételve hányatott sorsukat.


Az anyavíz nem minden esetben végez áldozataival, hogy, hogy sem, a Pataponok végül szerencsésen partra vetődtek egy számukra ismeretlen, furcsa földrészen, remélve, hogy egy lépéssel ismét közelebb kerülhettek a Világvégéhez és a számukra oly fontos valamihez, amelyről a törzsben legendák is szólnak. Hogy pontosan merre járnak, azt mi sem tudjuk igazán, azt viszont hamar elkönyvelhetjük, nyugalmunk itt sem lesz, visszasírjuk még a Zigotonok ellen vívott csatáinkat, az új mumusaink a Karmenek, a harcias bennszülöttek, és a velejükig romlott Akumaponok nehezítik meg jócskán az életünket. Nem is beszélve az újabb, számunkra gigantikus méretű lényekről, rákokról, sárkányokról, madarakról és az élő fáról, sok egyéb más mellett. A Pataponok, távol otthonuktól jobb híján tábort vernek és lépésről-lépésre új települést hoznak össze szedett anyagokból, az új Patapoliszt. Berendezkednek vallásos, harcos törzsi életvitelükhöz illőn, így a legfontosabb létesítmények egyike az élet fája, az oltár és a gyakorló ring lesznek. Számunkra az új falucskájuk lesz a portál, az L és az R gombokkal navigálhatunk a létesítmények között, amelyeknek meghatározó sajátos szerep jutott. Első ízben megesik a bemutatkozás, bármily bátor népség is a Patapon, Istenük nélkül egy tapottat sem hajlandók mozdulni, a mindenható szerepét örömmel hárítják ránk ismét, bennünk lesz minden bizodalmuk, nekünk mormolják fohászaikat, és a mi vezényletünkkel indulnak el felfedezni az idegen, új világot. A közvetlen irányítás lehetősége nem járható út, ritmusos dobolásra cselekednek, semmi egyébre nem hallgatnak.


Mivel az istenek legtöbbször nem létesítenek verbális kapcsolatot a földi halandókkal, az egyetlen kommunikációs csatornáink a daloló dobok lesznek, mely hangszerek négy szótag variálásával képesek parancsokat osztogatni a Pataponok csapatának. Hívhatjuk magunkat dobverőnek, vagy mindenható istenségnek, kezünkben a nemzetség sorsa, újra háborúba vezetjük a mókás, mindig vidám, naív törzset. A második felvonás feltételezi, hogy jó eséllyel maradtunk le az első epizódról, ezért újból átrágja velünk a játék alapszabályait és megtanít a három fő vezér parancsra, amelyeket a dobjaink segítségével tehetünk számukra érthetővé. A PlayStation Portable négy akció gombjának mindegyike egy-egy szótagot szimbolizál, így összesen négy szótagból (Négyzet: PATA, Kör: PON, Háromszög: CHAKA, Iksz: DON) keverhetjük ki az alapvető vezényritmusokat. Az első és legfontosabb parancsunk a PATA, PATA, PATA, PON lesz, általa bírjuk haladásra a kezdetben csak pár főből álló kompániát. Amint belebotlunk az első levadászandó jószágokba, máris bevéshetjük a második létfontosságú parancsot, a PON, PON, PATA, PON-t, amely masszív támadásra ösztökéli a Pataponjainkat. A későbbiekben kibővül a repertoár egy CHAKA, CHAKA, PATA, PON rigmussal, ennek hatására tompítanak a támadások erején és felerészben a védekezésre összpontosítanak, ily módon tehetjük ellenállóbbá a sereget a ránk zúduló lándzsazáporokban.

Minden kiadott parancsunk egy taktus erejéig tartja csak hatás alatt a Pataponokat, ezért folyton-folyvást csapkodnunk kell a dobokat, hogy pörögjenek az események. Igen ám, de nem csak a megfelelő sorrend nyomkodása fontos, hanem maga, a ritmus is ugyanennyire. Ha néhány alkalommal hibátlanul eltaláljuk a megfelelő tempót, a Pataponok fenemód belelkesednek és óriási FEVER felkiáltással extázisba zuhannak, ezzel növelve a sebzési és a védekezési értékeiket, hangos kántálásba kezdenek és valami elbűvölő lelkesedéssel szórják a hajítófegyvereket, vagy egyéb más módokon esnek áldozataiknak attól függően, hogy milyen összetételű bandával startoltunk portyázni, ám egyetlen ritmusbeli botlás is véget vethet a sorozatnak. Ilyenkor ismét belassulnak, kezdhetjük újra láncba fűzni az utasításainkat, hogy a kombók által visszanyerjék elsöprő erejű harci kedvüket. A Patapon vázával, és egyben lényegével megvolnánk, ha még velem vagytok a továbbiakban is, elmerülünk a részletekben, hiszen a tartalom mély, szerteágazó, érdemes a játék előtt tájékozódni a lehetőségeinkről. A végtelenül egyszerű dizájn és vicces külső mögött egy meglepően tartalmas játékmenet rejtőzik, rengeteg tápolással, küldetéssel, és persze okosan megválasztandó stratégiai elemekkel.


A Pataponok dolga, hogy levadásszanak különféle állatokat, belőlük nyernek a fejlődéshez nélkülözhetetlen nyersanyagokat, csontokat, agyarakat és egyéb matériákat, melyeket a karakterfejlesztésnél tudunk a saját javunkra fordítani. Az első néhány küldetés habkönnyű rutinbevetésnek indul, majd miután szép lassan kezdünk ráérezni a dolgok lényegére, visszagyűrűznek a keményebb megmérettetések, újabb legyűrendő ellenfelekbe botlunk, pillanatok alatt szembesülhetünk a ténnyel, hogy nem egy laktalan szigeten sodródtunk partra. A missziók sorban nyílnak meg, ahogy teljesítjük az előttünk álló változatos feladatokat, az időjárás pedig egy markáns meghatározója lesz a körülményeknek. Hol esőben, hol erős szélben, hol hóviharban, hol ködben, hol pedig szikrázó napsütésben gyalogolunk végig a tájon és használjuk nagyra nőtt tűpárnaként az utunkba tévedőket. A kondíciók folyton váltakoznak, ezzel pedig eleve rákényszerítenek minket a stratégiázgatásra. Amennyiben számunkra nem megfelelő egy adott misszióban az aktuális széljárás, vagy éppen el szeretnénk kerülni a szakadó esőt, minden gond nélkül megtehetjük, egyszerűen csak kivárjuk a nekünk tetsző körülményeket és akkor vágunk bele ismét, ha a számításaink szerint alakulnak a dolgok. Minden misszióválasztás előtt informálódhatunk a meteorológiáról, és a küldetés jellegéről, nem zsákbamacska tehát a ránk váró természeti erők alakulása. Ügyelnünk kell a lesújtó villámokra, de a csikorgó mínuszokban is sújthatnak nem kívánt mellékhatások, konkrétan jégkockákká fagyva válunk kiszolgáltatottá.


Bizonyos fokig a Pataponok is befolyásolhatják az aktuális időjárást, amint megtanulják eljárni a számukra elengedhetetlen esőtáncot, a hóból esőt varázsolhatnak, a ködöt és homokvihart pedig elmoshatják a záporaikkal. A esőtáncnak is saját bejáratú parancsa van, DON, DON-DON, DON-DON, ezt csak és kizárólag feltüzelt állapotban kivitelezhetjük, amint elhangzik a FEVER felkiáltás, nekiláthatunk a csapadékfakasztásnak, ezt egy külön mini-ritmusjáték képében juttathatjuk érvényre. Aggodalomra semmi ok, folyamatosan ellátnak minket hasznos tanácsokkal, ezeket pedig egy arra létrehozott menüpontban, összegyűjtve is átnyálazhatjuk a későbbiekben, de ha figyelmesen követjük az eseményeket, a jól strukturált tutorial egy villanás alatt a fejünkbe veri a lényeget, egyszerűen, érthetően. A Patapon osztag maximum öt egységből állhat össze, ebből három tetszőlegesen variálható, tápolható, bővíthető és felszerelhető. Az első személy a Hatapon, ő a zászlóvivő, aki sohasem ragad fegyvert, helyette szorgosan cipeli a Patapon felségjelzését a kalandjaink során és leginkább a harcosok gyűrűjében érzi biztonságban magát. Rá kiemelten figyelnünk kell, hiszen ha ő egyedül fűbe harap, oda az egész küldetés, de akkor is megbuktunk, ha rajta kívül kihal a támadó sorunk, egyedül nem harcol. Mellette lesz egy vezérük, a nagy Heropon, aki már tevőlegesen is részt vesz az összecsapásokban, különleges támadási képességekkel bír, rangjánál fogva mellé nem pakolhatunk újabb Pataponokat, a mögötte álló három szakasz felállása ellenben a lehetőségeinkhez képest szerkesztgethető.

Egy szakaszban maximum hat alap típusú (gyalogsági, normálméretű) katona helyezhető el, a nagyobbakból pedig három. Minden misszió előtt elláthatjuk őket újabb harci felszerelésekkel a főhadiszálláson, ezeket pedig a hadjárataink során zsákmányolt eszköztárból végezhetjük el. A támadás mellett legalább ilyen fontos a védekezés hatékonysága is, a kezdetleges fapajzsokat idővel fémre cserélhetjük, a védő sisakokkal ugyanez a helyzet, hasonlóképpen van ez a fegyverekkel, ahogy haladunk előre a történetben, egyre erősebb és erősebb offenzív, valamint defenzív eszközök állnak a rendelkezésünkre. A csapat összetételét mindig gondosan válogassuk meg, számtalan tényezőt kell figyelembe vennünk, mielőtt bevetésre küldjük a Patapon sereget, úgy, mint például az állandóan változó időjárás, de az sem mindegy, hogy kik, vagy mik ellen készülünk csatározni. Szélirányban ne vadásszunk jó szaglással bíró állatokra, mert idő előtt megpattannak a támadási hatótávolságból. A közelharcban jeleskedőket nem célszerű légből jövő támadók ellen bevetni, rájuk a nyilasok és a lándzsás osztag lesz a legnagyobb hatással, akik egyben a legtávolabbról is képesek megzáporozni az ellenséges erőket. Ki ellen tüzes nyíl, ki ellen pedig más tulajdonságokkal felvértezett íj lövedék képvisel magas sebzési értéket, ezt idővel könnyedén kitapasztalhatja az ember, csupán legyünk résen és vegyük számításba minden esetben a ránk váró szituációkat.


Az egyik legtanulságosabb stratégiai baklövés lehet például alacsony belmagasságú barlangokba nagy ívben tüzelő íjasokat, lándzsásokat bevetni, az ő fegyverzetük ilyenkor rendre a mennyezetben landol, mialatt minket biztonságban csépelnek szét a közelharcra rendszeresített ellenséges haderők. Hasznos bölcsességek és tapasztalatok gyűjthetők be egy-egy elbaltázott küldetés során, még szerencse, hogy elbukás után veszteségek nélkül áll módunkban újra és újra nekifutni az adott missziónak. A háborúban elesett katonáink az élet fájánál elföldelésük után feltámadnak halottaikból és újfent a csapathoz csapódnak, teljes létszámmal veheti kezdetét a következő portya. Ebből a szempontból nincs igazán nagy tétje a játénak, és amennyiben szánunk időt a megfelelő tápolásra, emellett körültekintően építjük fel a csapatokat, különösebb nehézségbe nem fogunk ütközni, persze igaz a megállapítás az ügyesebb, remek ritmusérzékkel megáldott játékosokra, a többiek esetenként megszenvedhetnek a sikerekért. A több ízben említett tápolás elengedhetetlen az előre haladás szempontjából, hiszen mint minden szerep és stratégiai játékban, úgy a Pataponban is pályáról-pályára nehezednek a küldetések, ha fejlődésben lemaradnak katonáink, hamar arra a pontra juthatunk, ahonnan képtelenség tovább vinni őket, mert nem rendelkeznek elegendő tűzerővel. Az első rész alapgárdája ezúttal három új fajjal gyarapodott.


A szárnyas Toriponok a levegőből képesek csapásokat mérni, a Roboponok a sziklahajigálás valódi mesterei a harmadik típusú új kaszt pedig a Mahopon faj, az ő erősségük pedig a mágia lesz. A játék kezdeti szakaszában csak az alap gyalogsági katonákkal, a Yariponokkal operálhatunk, a későbbiekben válnak elérhetővé a többiek, immáron összesen kilenc féle teremtménnyel variálva a csapatok összetételét. Tovább bonyolódnak a dolgok az evolúciósfa képbe kerülésével, hiszen általa szerteágazhatunk egy-egy kasztot, újabb és újabb fajokat, Rareponokat generálva, természetesen mindenki másban lesz majd erősebb a többinél, a mutálódott fajok színben, formákban és tulajdonságaikban is eltérnek a kiindulási fajoktól. Az egyedfejlesztés előtt igyekezzünk a nyersanyagainkat a létszámbővítésre felhasználni, majd ha minden elérhető fajunk létszáma teljes, kezdhetünk szinteket növelgetni, plusz újabb alfajokat gyártani a színesebb összeállítások reményében. Jobb egy egész csapat, mint egy magányos hős, szól egy bölcs Patapon mondás, tartsuk be, többre visszük. Információkat minden esetben kapunk, így tudni fogjuk, hogy egy adott kaszt upgrade-eléséhez milyen tárgyakra, forrásokra lesz szükségünk, és azokból éppen mennyi kell a szintlépéshez.

Néha a távolból kell csapást mérnünk, néha pedig a kardozós közelharcban jártas Dekapon katonák és a lovasság, a Kibaponok a nyerők, ettől válik vérbeli stratégiai mélységűvé a Patapon 2, ezért is hangsúlyozandó, hogy az egyszerű felszín egy összetett és szerteágazó, tartalmas játékot takar, persze nem a professzionális fajtákkal vetekedős, de egy marokkonzolon úgy véljük, az ilyen maga módján egyszerűbb anyagoknak van nagyobb létjogosultságuk. Ha úgy érezzük, hogy már nem boldogulunk a sokadik szinteken, bátran merészkedjünk vissza az előzőleg teljesített, könnyebb pályákra, ahonnan feltankolhatunk rengeteg nyersanyagot, különösebb erőfeszítések nélkül, adjuk meg a módját, ne rohanjunk betonfalnak, mert ez esetben a fejünkre nőnek és megtorpan a lelkes bagázs. Jegyezzük meg, hogy mely szinteken botlottunk a legnagyobb zsákmányokba, azokon érdemes később újra próbálkozni. Ha szeretsz rejtett dolgok után kutakodni, azokból is kijut majd, a ritka állatfajok levadászása további gondolkodást, a stratégiák helyes alkalmazását igényli. A srácok nem feledkeztek meg a multiplayer szekcióról sem, néhány haverral összeülve, vagy online kooperációban tolhatjuk ki az szingli kampány által nyújtott játékidőt, plusz minijátékokra is futotta erejükből, ahol újfent a ritmusérzéké, illetve a memóriáé lesz a főszerep.


A Patapon 2 valahol a legendás Populous nyomán indulhatott el, korcsosodott, majd lett belőle egy hamísíthatatlan szerep, stratégia, ritmus játék, isten szimulátor beütéssel bolondítva. A játék dizájnere, Hiroyuki Kotani elképzelése nagyszerű, valódi unikum, szórakoztató és gondolkodásra serkentő is egyben. A látványvilág letisztult, absztrakt, elborult, de mérhetetlenül jópofa, karakteres, teremt néhány tízezer pixel-ből egyedülálló légkört, amelyet biztosan nem verünk ki hamar a fejünkből, a Patapon törzs mozgáskultúrája és dalai velünk maradnak egy életen át. A szemgolyó nemzetség mulatságos, elragadó, egy emberként mozognak az általunk diktált ritmusokra, dalolásznak, ha meghozzuk a harci kedvüket, lelkesedésük ránk is átragad, néhány napig nagyon nehéz megválni tőlük, addiktív szórakozást nyújt, de sajnos a nagyszerűsége, és relatív egyszerűsége elég hamar agyoncsaphatja a magas élvezeti faktort. Zsinórban nyomni hetekig nyilván senki sem fogja majd, - bár áll mögötte jócskán tartalom - viszont többször elővehető, így elkerülhetjük a túladagolásból származó ellaposodást. A folytonos fejlődés, valamint az újabb egységek mindig hoznak üde színeket a harcokba, és a már említett, változó időjárási kondíciók is remekül ellátják feladatukat, változatosságot biztosítanak számunkra. A Patapon 2 remekül hozza igényes casual szintre az általában bonyolult, nehezen átlátható műfajt, ebből adódóan az unikumra éhezőket széles körben csípheti meg, de előre szólunk, sajátságos, erősen keleti, elvont stílusa nem mindenki szimpátiáját fogja elnyerni.


Pedig az előítéleteket ezen cím esetében is ajánlatos félresöpörni, adni neki egy esélyt, mert több van benne, mint sokan elsőre tippelik. Dante576 Barátom, hivatásos moderátorunk szintén beleesett ebbe a hibába és elsiklott felette, mondván, neki nem jön be ez a móka, majd húszpercnyi telefonbeszélgetésbe iktatott rövid bemutatóm után kedvet kapott hozzá, és egészen felvillanyozta a dolog. Remélem hasonlóképpen álltok hozzá Ti is, miután felálltatok a cikk mellől és elgondolkodtatok azon, hogy egy másik tucat anyagot vásároltok a pénzeteken, vagy megnyíltok egy újabb mestermű irányába és szórakoztok egy felhőtlent. A Patapon 2 mindenkinek ajánlható, aki kicsit is fogékony a friss, egyedi alkotásokra, nem veti meg a taktikázgatást és nem zavarja, hogy egy szürreális, maximálisan egyszerű, ám stílusos tálalásban kapja mindezt kézhez. A folytatás nem újított markánsat, viszont kibővült, a frissen bevezetett egységek eltérő tulajdonságaiknál fogva az eddiginél is mélyebbre viszik a taktikai, stratégiai oldalát, több eshetőséggel számolhatunk, és több síkon kell gondolkodnunk. Az első rész rajongóinak persze elvből is kötelező, a többieknek pedig minimum egy demó végigjátszása ajánlott, de az erősen. A próbakör egyébként jó ideje tölthető a PlayStation Store-ról, vásárlás előtt éljetek a lehetőséggel. A Patapon 2 egy réteg stílus mögé bújtatott, népszerű műfajokat ügyesen vegyítő, - megkockáztatom - művészi jellegű alkotás, ezzel mindent el is mondtunk róla.

Patapon enciklopédia, az alap csapat tulajdonságaival...

Yaripon: gyalogsági egységbe tömörülő faj, lándzsákkal fegyverkeznek, távolabbról is biztonságban célba találnak, erős szél és az alacsonyabb belmagasságú terekben nem javasolt bevetni őket. Egy szakaszban maximum hatan lehetnek.

Tatepon: szintén gyalogsági egységekbe tömöríthető faj, kardokkal és pajzsokkal szerelkeznek, ebből adódóan a közelharcban jeleskednek, emellett a védekezésből is aktívan kiveszik a részüket. Egy szakaszban maximum hatan lehetnek.

Yumipon: a legtávolabbról célba találó egyedek, íjakkal és nyilakkal operálnak, őket célszerű küldeni olyan csatákban, amelyekben az ellenség a levegőből támad, vagy egyszerűen csak rövid hatótávolságba képesek tüzelni. Barlangi bevetésekre ne vigyük el őket. Egy szakaszban maximum hatan lehetnek.

Dekapon: ők jóval megtermettebb egyedek, testközelből hatékonyak, erejük elsöprő, belőlük viszont csak maximum három állítható hadrendbe egy szakaszon belül.

Kibapon: ők a lovasság, masszívak, és szúróeszközökkel a kezükben juttatják érvényre akaratukat az ellenséggel szemben. Belőlük is csak három helyezhető el egy adott csapatban.

Megapon: nevükből fakadóan hatalmasak, erősek és szintén csak hárman vonulhatnak harcba egy szakasz sorait erősítve. Kinézetük talán a legfurcsább az összes kaszt közül...