Ha a Nioh van terítéken, és ha én írom a tesztet, akkor már megszokhattátok, hogy viszonylag sokat nyünnyögök a nehézségen, hát előre szólok, hogy ez most sem lesz másként. Kezdeném azzal, hogy az ajánlott kezdő szint 217-es. OMG.

Ha nincs bennünk ennyi, szinte labdába sem rúghatunk a játékban. Ha van is, de már régen játszottuk, akkor hasonlóan nehéz dolgunk lesz, úgyhogy aki nem szereti a már-már túlzottan nagy kihívást a játékokban, az olvassa el a tesztet, hisz azért írtam, és kétszer is gondolja meg, hogy meg-e veszi a Bloodshed’s End-et.
Nehéz volt elképzelni, hogy a Team Ninja az eddigiek után milyen pluszt tud még a Nioh-ba szuszakolni, hisz ezidáig tartalom terén eléggé kitettek magukért a srácok. Szerencsére nincs ez másként most sem: Igaz ugyan, hogy új ellenfelek vagy fegyverek ezúttal nem kerültek a csomagba, viszont tennivaló és történeti kiegészítés annál több-utóbbinál inkább a sztori minőségére, mintsem hosszúságára gondolok.

Nagy vonalakban hasonló a helyzet, mint az előző DLC esetében: három új főküldetés és néhány melléksztori. A fősztori ezúttal egy Maria nevű nyugati boszorkány körül forog, helyszíne pedig elsősorban egy égő kastély és annak környéke lesz. Ha valóban eszméletlenül profi Nioh-harcos vagy, akkor időben talán nem is feltétlenül fog sokáig tartani, de ehhez tényleg szinte vadembernek kell lennünk.
Annak sem kell csalódnia, akinek a bossfightok a szíve csücskei, érkezik belőlük pár- ráadásul a jobb, fantáziadúsabb fajtából, ahogy azt a Team Ninja-tól már megszokhattuk. Már említettem, hogy újfajta ellent és fegyvert ezúttal nem kapunk (pedig a Dragon of the North DLC nindzsakutyáira még ma is nosztalgiával gondolok), de van itt egy jóval nagyobb újdonság, az Abyss.

Úgy képzeljük el, mint a különböző bugyrokra osztott poklot, csak itt nem a bűneinkért való vezeklés a cél, hanem az eszeveszett grindolás, azaz hogy ittlétünk alatt minél több jó cuccot, XP-t, miegymást összeszedjünk. A bugyrokat/szinteket itt emeleteknek nevezzük, és mindegyikben található egy boss is. Minden emelet, minden boss nehezebb az előzőnél, de mindig nagyobb a megszerezhető jutalom nagysága is, valamit valamiért tehát.
Van viszont egy csavar is a dologban: A kedves kis Guardian Soul itt nem tart velünk, és ha nélküle dobjuk fel a talpunkat, akkor az csak hagyján, hogy páros lábbal rúgnak ki minket az Abbys-ból, de még az addig nehezen megszerzett kincseink is odavesznek. Nagyon, NAGYON idegesítő tud lenni.

Kissé szemét és kegyetlen húzás, ezért is nem üt el a kiegészítő többi részétől…ha valamelyikőtök emlékszik a Bloodborne Chalice Dungeonjaira, na, az kapizsgálhatja, hogy nagyjából hogyan is kell elképzelni ezt az új színteret. Mindenféleképp ad a játékhoz, ez kétségtelen, de talán ezt is jobb lett volna egy kicsit játékosbarátabbra szabni.
A legeslegnagyobb probléma még csak nem is a már unalomig emlegetett nehézséggel van, sokkal inkább az elkerülhetetlen grindolással, és annak mennyiségével. Igen, ez változatlanul probléma a Nioh-ban, ráadásul ebben a DLC-ben nagyobb, mint valaha. Extrém magas szintekig kell eljutnunk mér azért is, hogy egyáltalán esélyünk legyen előre haladni, ellenkező esetben a legegyszerűbb mezei ellenfelek is valóságos bossoknak tűnhetnek.

Említettem, hogy az ajánlott kezdő szint 217. Nos, ez nem túlzás, nem valamiféle marketing, hanem a rideg valóság. Ha ez nincs meg, akkor kezdődhet a végeláthatatlan grindolás, ami akár még azelőtt is könnyen elveheti a kedvünket az egésztől, hogy valójában belekezdenénk. Nem mondom, hogy a kihívás-faktor miatt a Bloodshed’s End rossz játék vagy rossz DLC lenne, el tudom képzelni, hogy valakinek ez jön be, de mindenképpen fontoljátok meg vásárlás előtt ezt a tényezőt is.
Ha a szinte már szadista méreteket öltő kihívástól eltekintünk, akkor nem szabad sajnálnunk a dicséretet sem a játéktól, sem a Team Ninja-tól, miszerint ez a DLC egy jó kis játék jó kis lezárása. Egyáltalán nem érződik rókabőr-szagúnak a dolog, ami sajnos sok letölthető kiegészítőnél előfordul.

A pozitívumok szerencsére mind-mind megmaradtak, gondolok itt legfőbbképpen a pályadizájnokra. Igaz, hogy a főküldetés égő kastélyos helyszíne nem kifejezetten változatos, sőt, kissé talán egyhangú is, de amit látunk, az szemre szép és átgondolt. Érdemes ügyelnünk arra, hogy elég sok helyen levághatjuk az utunkat, átjárókra bukkanhatunk és hasonlók, ezek viszonylag megkönnyítik a Nioh világában való cseppet sem könnyed bóklászásunkat.
Ha a technikai részt nézzük, szintén nem szolgálhatunk sok újdonsággal, a játék úgy grafikailag, mint szinte minden szempontból pontosan olyan, amilyen volt. Az én észrevételem csak annyi lenne, hogy bizony nem csak a sztori, de a megvalósítás is ott tart, hogy ez még elmegy, de több már nincs a Nioh-ban. A látvány szerintem már az alapjátéknál is hagyott kívánnivalót maga után, mára pedig (igaz, még egy év sem telt el) tovább erősödött bennem ez az érzés.

A zenék és a hangulat ugyanakkor még mindig a helyükön vannak, főként a rajongóknak biztosan jó érzés lesz még egy kicsit időzni a Team Ninja által megálmodott alternatív japán történelemben. Hasonlóan a jelenlegi magyar focihangulathoz: csak azok a fránya ellenfelek ne lennének, ugye.
A Nioh, és főként a fejlesztői tehát elmondhatják magukról azt a nagyon dicséretes dolgot, hogy pontosan tudták, mennyi új tartalom kell ahhoz, hogy a játékuk minőséget is szállítva életben maradhasson, és azt is, hogy mikor kell vele leállni. Az alapjáték és kiegészítői egy nagyon szép csokrot alkotnak, ráadásul a befejezés alapján van esély folytatásra is.

Mindenesetre szívesen látnánk a csapattól egy akár egy Nioh 2-t, akár valami más új cuccot, hiszen szemlátomást profikról van szó, akik kedvezni akarnak a játékosoknak, ez pedig a mai világban meglehetősen nagy szó. Csak máskor egy kicsit könnyebbet, lééégysziii!