A PU talán azért az egyik legtöbbet emlegetett része a szériának, mert ott mertek először elkanyarodni az arcade-os irányítástól a realitás felé. Bár az eladott példányok, valamint a kritikák is azt igazolták, hogy a szimulátoros irányításban lehet az NFS jövőbeni sikere, a készítők végül visszatértek az adrenalin-szagú arcade élvezetekhez az Underground alcímmel rendelkező résznél. Ám az autók tuningolhatósága, a rendkívüli magasságokba szárnyaló vizuális szépítgetések, valamint az éjszakai setting ezt a részt emelte olyan magasságokba, amely után játékok tucatjai próbálták lemásolni a tökéletes formulát. Innentől a széria stagnált, majd folyamatosan hanyatlott: bár például a Most Wanted a mai napig az egyik legjobb NFS rész véleményem szerint, az újabb részekben lévő kevés újdonság és a sablonos játékmenet miatt a rajongók okkal érezhették úgy, hogy inkább a pénztárcák megcsapolásáról, sem mint az élvezetek fokozásáról van szó.

Talán a rajongók egyre apadó lelkesedése lehetett az oka annak, hogy a legújabb rész, a Shift már merőben más, mint amit eddig megszokhattunk. Az Electronic Arts a játék fejlesztését nem bízta a véletlenre, hanem kiadta a Slightly Mad Studios-nak, akik egyebek mellett olyan neveken dolgoztak eddig, mint a GT Legends és a GTR 2. Elég csak ránézni ezekre a játékokra ahhoz, hogy tudatosuljon bennünk már a vásárlás előtt: ez a Need For Speed nem az, amit eddig megszokhattunk. A hatalmas, szabadon bejárható városok helyett itt versenypályákon zajlik a harc az első pozícióért, az irányítást pedig oly szinten megreformálták, hogy az átlag NFS játékosnak órákig kell szoknia, mire tökéletesen ráérez az autók kezelésére.
A széria egyik meghatározó, az eladásokat is megugrasztó tulajdonsága szerencsére megmaradt: ezúttal is rengeteg, az utolsó csavarig kidolgozott, licenszelt autócsodák közül választhatunk. A rengeteg itt egészen pontosan hetvenkettő masinát jelent. A teljesség igénye nélkül csap pár példa, amit a játék gépparkja magában foglal: Mazda RX-7 FD, Ford GT, Bugatti Veyron, Mercedes-Benz SLR McLaren, Pagani Zonda, Toyota AE86. Ezek többek között azok az autók, melyeket átlag ember valószínűleg soha nem fog élesben kipróbálni, éppen ezért mindig nagy öröm, ha legalább egy játékban a kormányuk mögé lehet ülni.

A játékban szokás szerint lehetőségünk van karriert indítani, gyors versenyen részt venni, továbbá az igazán profiknak ott az online mód, amivel a neten száguldozó embertársainkkal mérhetjük össze tudásunkat. Ahhoz, hogy az összes autót vezethessük, természetesen a karrier módot kell végigvinni, valamint a betanulási fázisok miatt is itt érdemes kezdenünk. Már az első versenyen érdemes megcélozni az első helyet, hiszen rögtön 40,000 dollár ütheti a markunkat, amely összeg megszerzésekor közel tíz autóból választhatjuk ki a nekünk szimpatikus darabot. Az autók meglehetősen különböznek egymástól, így érdemes mérlegelni azt, hogy milyen stílusban is akarunk versenyezni, hiszen a Shift megkülönbözteti az agresszív, valamint a precíz vezetési technikákat.
Akármit csinálunk a pályán, azt a játék pontozza, és a verseny végén a teljesítményünknek megfelelő helyre skatulyáz be. Agresszió pontokat kapunk akkor, ha ellenfeleinknek nekimegyünk hátulról, ha egy kanyart az ő autójuk kárára veszünk be, ha kipördítjük őket, és mindenért, ami a rombolással kapcsolatos. Precízió pont azért jár, ha az ideális íven tartjuk sokáig a gépet, ha elérjük paripánk maximális sebességét, ha két autó között koccanás nélkül megyünk át. Tetteinket a program a versenyek végén összegzi, és az így szerzett pontokat hozzáadja a mindenkori tapasztalati pontunkhoz. Ami még fontos, hogy ha valamelyik vezetési típusból több pontunk van, akkor az annak megfelelő kategóriába sorolnak be minket. Ez két dologra jó. Az egyik, hogy időnként vannak úgynevezett meghívásos versenyek, amelyekre csak úgy juthatunk el, ha az adott kategóriában elég pontot érünk el. A másik, hogy egy idő után a nevünk mellett a driver details-ben ki fogja írni a ránk illő típust, így az online játékosoknak már lesz valami fogalmuk a vezetési technikánkról.

Először nagyon furcsa irányítani az autókat, hiszen teljesen máshogy reagálnak, mint amit eddig megszokhattunk a sorozatban. A szimulátoros megközelítés érezhető, a gépek sokkal realisztikusabban viselkednek, itt már nincs lehetőség háromszázzal bevenni egy éles kanyart. Az úton ezt azzal is érzékeltetik, hogy megjelent a már más játékokból ismert sáv, amely az ideális ívet jelöli, valamint azt is mutatja, hogy mikor célszerű lassítani. Bár a játék elején ez nagyon jó (tanulás céljára), azonban gyakran a játék élvezeti faktorából von le, hiszen így mindig csak arra fogunk törekedni, hogy az ideális íven haladjunk, ami miatt kifejezetten könnyűvé válhat a vezetés. Szerencsére a menüben kikapcsolható ez a funkció, így a nagyobb nehézségre vágyó játékosok is találnak elég kihívást maguknak. Ami nagyon tetszett, hogy igazi belső nézetet is kapunk, ami nem csak szép, de egészen jól lehet vezetni a műszerfal mögül is. A gépek belseje tökéletesen van kidolgozva, és a fejünket bizonyos fokig szabadon forgathatjuk. Mondanom sem kell, mennyire jó érzés látni azt, hogyan is néz ki belülről egy Lamborgini, s bár már láthattunk hasonló nézetet például a PGR sorozatban is, azért mindenképpen üdvözlendő ez az újítás.
Bár maguk az autók szinte tökéletesen ki vannak dolgozva, sajnos a pályákról már nem mondható el ugyanez. Személy szerint kissé sivárnak láttam a környezetet, igazából semmi olyat nem fedeztem fel a versenyek során, amin megakadt volna a szemem. Ez nem feltétlenül baj, hiszen amikor az ember kétszázzal száguld, akkor ne a tájat, hanem az utat nézze, de a környező fák kidolgozottsága azért hagy kívánni valót maga után. Az egyik visszajátszás végén például azt vettem észre, hogy a növényzet úgy hullámzik, mintha egy lepedőt ráznának. Ezzel lehet, hogy a szelet akarták imitálni, de összhatásilag inkább viccesnek tűnt, mint realisztikusnak.

A városi pályákon is hasonló a helyzet, hiszen az épületek nagy része eléggé sablonos, nem akad meg rajta az ember szeme. Ettől függetlenül a látványra nem sok panaszunk lehet, a sebességérzet a helyén van, az autók tényleg nagyon szépek, csupán annyi a baj, hogy már láttunk a Shiftnél szebb autós játékot is (PGR4, GT5). Ami viszont mindenért kárpótolhat, az a zenei anyag. Itt megint sikerült nagyon ütős muzsikákat összeválogatni, öröm volt látni a listában a Prodigy mellett például a zseniális klippel rendelkező Chase And Status feat Plan B. Pieces című számát, de a populárisabb zenét kedvelők is találnak pár zenét, amit hallgatva nagyobb beleéléssel taposnak majd a gázpedálba.
Nem tudom, hogy aki leül a játék elé, mit fog érezni. Nekem kellemes játéknak tűnt a Shift, azonban az NFS névtől nem igazán ezt vártam. A probléma az, hogy ebben a kategóriában mind Xboxon, mind PS3-on van jobb játék (Forza 3 hamarosan jön, valamint a Grand Tourismo 5), így nem biztos, hogy aki szimulátorra vágyik, az jól jár a Shifttel. Bár az autók törnek, ez a teljesítményükre nincs kihatással, és pl. az agresszív pontok miatt online biztos sokszor kipörgetnek minket, ami szintén nem a legjobb érzés. Autóinkat a végtelenségig tuningolhatjuk, azonban az irányítás ennek ellenére sem annyira mély, mint a fent emlegetett játékoknál. Ettől függetlenül az NFS: Shift egy egészen jó játék, a vérfrissítés már tényleg kellett a sorozatnak, a kérdés csupán annyi, hogy ebbe az irányba kell-e elvinni a játékot. Ezt majd az eladások eldöntik helyettünk, nekem azonban van egy olyan érzésem, hogy hamarosan viszont fogjuk látni az Underground óta megszokott játékmenetet.