Need for Speed The Run teszt

/>Mindez lehetne akár egy izgalmas regény felütése, vagy akár egy film kezdő képsora is, de esetünkben egészen másról van szó: ezzel a jelenettel indul a Need for Speed-sorozat legújabb része, a The Run. Ha a széria eddigi részeinek ismeretében kicsit szokatlannak is hat ez a felütés, arra mindenképp jó, hogy felkeltse az érdeklődést a játék iránt, és egyben előrevetítse azon újdonságokat, melyeket elsőként ebben a részben eszközöltek a készítők. Már csak azért is, mert a fent vázolt képsornak nem csupán passzív nézői, hanem aktív részesei vagyunk a játékba beépített, és néhány héttel ezelőtt a Battlefield 3-ban is látott quick time eventeknek köszönhetően - tudjátok, ez az, amikor a képernyőn felvillanó gombokat kell veszettül nyomkodnunk, hogy cselekvésre bírjuk az általunk irányított karaktert. A filmszerűség tehát az első perctől kezdve adott, ami nagyon jó, nagyon pozitív újítás...lehetne, ha nem lenne itt egy hatalmas "ha".

De nincs mit tenni, itt van, méghozzá azért, mert az izgalmas, érdeklődést felfokozó kezdet utáni lelkesedés röpke fél óra játszadozás után könnyen alábbhagy, melynek oka, hogy a filmes szál jórészt megszűnik, és mi ugyanazt az élményt kapjuk, mint az összes eddigi Need for Speed részben: száguldj, előzz meg mindenkit, és te leszel a király! Nem feltétlenül lenne azzal baj, ha egy játék sokadik része az eddig jól bevált recept fűszerezését gondolná csupán újra, de az Electronic Arts legújabb termékén látszik, hogy valami nagyon újat akartak alkotni, ám sajnos az is, hogy idő közben elfogyott a szufla, és a játék sztorija az ötlettelenség mocsarába fulladt. Mert ha kidolgozott történetet akarunk felmutatni egy ilyennel eddig nem nagyon rendelkező széria legújabb darabjában, akkor nem elég annyi, hogy főhősünk benevez egy, az Egyesült Államokon átívelő autóversenyre annak reményében, hogy ezáltal könnyedén megszabadul üldözőitől, ez ugyanis ettől még nem lesz sztori. Ha viszont a készítők is érezték, hogy kilóg a lóláb, akkor vajon miért kellett ráerőltetni egy ilyen történetcsökevényt egy olyan játékra, amiben úgyis a száguldás, és a minél menőbb verdák felvonultatása a cél?

Persze nem arról van szó, hogy teljesen eltűnne a cselekmény, hiszen megbízónk - a vele való állandó telefonos kapcsolatnak köszönhetően - időnként a fülünkbe duruzsol olyasmiket, hogy "ez kemény menet lesz", vagy "vigyázz, csúszik az út", és egyéb hasznos információkat, melyekre csak annyit reagálnék, hogy "Köszönjük, Emese!". Emellett a versenyeket olykor megszakítják még olyan jelenetek, melyben az előzetes ígéretekhez híven "kiszállhatunk a kocsiból", de még véletlen se gondoljon senki valamiféle GTA-s játékelem-integrációra, vagy hasonlóra. Amikor ugyanis jellemtelen keményfiú Jackünk éppen nem a volán mögött ül, akkor rohan a rendőrök elől, vagy épp új verdát lop magának a verseny további részére, ám a mi feladatunk ezekben az intermezzókban ugyanúgy kimerül néhány space és enter nyomkodásában, mint az első, autóbontós jelenetben. Szó sincs arról, hogy bármiféle gyalogos kalandozást vártam volna a játéktól, hiszen ez nem az a műfaj, csupán ezzel is azt szeretném érzékeltetni, hogy mennyire felesleges volt ezen betétek beágyazása a száguldozások közé. És mindez különösen fáj akkor, ha belegondolok, mennyi más dolog fejlesztésére lehetett volna fordítani azt a drága időt, amit a készítők a filmes történetszálra vesztegettek.

Lehetett volna a játékban például többféle versenytípus, ám mivel erre már nem volt idő, pénz, ötlet, akarat, vagy ki tudja, mi, kénytelenek vagyunk beérni a puszta versennyel, ennek egy Battle Race fantázianévre hallgató változatával, melyben adott idő alatt kell megelőznünk egy-egy ellenfelet, a fennmaradó időben pedig megtartani vezető pozíciónkat, valamint egy checkpointokat sorjázó időfutammal, amikor más versenyző nincs is a pályán rajtunk kívül. Olykor nevesített ellenfelekkel is találkozunk, akik - elvileg - tapasztaltabb sofőrök, és az autójuk is elnyerhető egy-egy jól teljesített futam után, de esetükben is ugyanaz a feladat vár ránk, mint máskor: előttük kell célba érnünk. Minden teljesítményünket tapasztalati ponttal jutalmazza a játék, ami a koccanásos, vagy attól mentes előzések mellett jár még driftelésért, autónk maximális sebességének eléréséért, és egyéb apróságokért. Az xp-gyűjtögetés bizonyos idő után vezetői szintlépést eredményez, melynek következtében profilhátterek is -ikonok oldódnak fel - amikkel elsősorban az online multiplayer esetén vagánykodhatunk barátaink előtt -, valamint a sztori módtól független challenge játékmenet egyes pályáit és járműveit is ekképpen szerezhetjük meg.

Az említett két további játékmód sem tartogat túlzottan nagy meglepetéseket a fő szálhoz képest: nagyobb járműkínálattal, de ugyanazokon a pályákon száguldozhatunk az ugyanúgy csaló gépellenfelek ellen a challenge módban, illetve barátaink vagy vadidegen versenytársak ellen az online multiplayer esetében. Noha a sztori módban is van lehetőségünk autóváltásra verseny közben - hogy kinek a "remek" ötlete volt, hogy mindezt a pályákon elhelyezett, reklámokkal túlzsúfolt benzinkutaknál tehetjük meg, azt ne kérdezzétek - de a választék itt sokkal szegényesebb, mint a másik két említett játékmódban. Ha már a pályák kialakításánál tartunk - és hogy végre valami pozitívumot is mondjuk a játékról - meg kell jegyeznünk, hogy egészen változatosra sikerültek. A nagyvárosi hajszákon kívül bizonyíthatjuk vezetői képességünket a sík Alföldön - vagy legalábbis ennek amerikai megfelelőjén -, valamint egy hófödte hegyvidékre is ellátogathatunk, ahol saját bőrünkön tapasztalhatjuk meg, hogy nem csak a mi hőn szeretett Mátránkról vezet le szerpentin alakban kialakított úthálózat.

Szintén a hegyekben élhetjük át a játék messze legizgalmasabb momentumát, amikor is az előre kihelyezett táblákkal és útlezárásokkal nem törődve behajtunk egy olyan szakaszra, melyen épp mesterséges hólavinákat gerjesztenek a későbbi balesetek megelőzése érdekében. Ha valahol, hát itt különösen nagy szükségünk lesz minden vezetési tapasztalatunkra, hiszen az ellenfelek legyőzésén túl a kiemelkedően rossz látási viszonyokkal, valamint néhány elénk zuhanó szikladarabbal is meg kell birkóznunk. Ehhez hasonló izgalmakat hivatottak a játékba csempészni a rendőrök is, akik csak egy-egy pályán bukkannak fel, hogy üldözéseikkel és úttorlaszaikkal megnehezítsék a dolgunkat. Talán mondanom sem kell, hogy ők is csalnak (nem épp jelentéktelen gyorsaságot produkálni tudó autóm maximális sebessége mellett is vígan húznak el, akár nitromentes járműveikkel is), ám ennek ellenére mégsem zavarnak túl sok vizet.

Nem úgy, mint a különböző útviszonyok, melyek olykor meglepő hirtelenséggel változnak az egyes pályákon belül. Aszfaltról földútra, vagy épp hó által borított, de szorgos munkások által letakarított útszakaszról lefagyott, jeges útra tévedve igencsak megváltozik járművünk irányíthatósága, amiért a játék fizikájának jár hatalmas pluszpont. Persze nem meglepő, hogy ilyen realisztikus útviszonyokat képes produkálni a The Run motorja, hiszen ugyanaz a Frostbite 2 fut a játék alatt, ami a Battlefield 3 esetén nemrégiben már bizonyított. Ez persze magával vonzza azt a cseppet sem elhanyagolható tényt is, hogy a grafika csodaszép, a tájak pedig a nagyvárosi fényektől a hegygerincen felcsillanó napfényig egytől egyig szemet gyönyörködtetőek. Az már persze más kérdés, hogy mindezért cserébe olyan vassal kell rendelkeznünk, ami képes a motor által nyújtott teljesítmény megjelenítésére, és ez különösen problémás azok esetében, akik nem hardcore gamerként vetnék bele magukat a száguldozás örömeibe, csupán alkalmi, akár kizárólag Need for Speed játékosoknak tekinthetők.

A szép látványhoz remek hangok is dukálnak - gondolná az ember teljes joggal, ám ezen a téren sajnos felettébb gyengén teljesít a The Run. A gondok ott kezdődnek, hogy a sorozat korábbi részeiből megszokott, pörgősebb-slágeresebb muzsikák mellett felütötték a fejüket - gondolom a fentebb említett, filmszerű hatás kiváltásának céljából - filmzenésebb-aláfestőbb trackek is, amik egyrészt feltépik az elbaltázott kezdeményezés által okozott sebeket, másrészt némelyikük sokkal alkalmasabb egy könnyed nyáresti sétakocsikázás felidézésére, mint a határtalan száguldásra történő biztatásra. Ám mielőtt jönne a vád, hogy csak azért szólom le a játék hangkulisszáját, mert nem az én ízlésem szerinti muzsikákat tettek bele a készítők, gyorsan megemlítem, hogy sajnos nem csak a zenék terén múlta alul magát a fejlesztőcsapat. Az autók - hiába van belőlük 21 különböző, licenszelt márka a játékban - típustól függetlenül ugyanúgy nyekeregnek, ráadásul a nitro-befecskendező robosztus karakteres hangját is lecserélték valamilyen halvány sípolásra.

Összességében sajnos azt kell mondanom, hogy a többség nagy valószínűséggel nem ezt várta a legújabb Need for Speedtől. Bár a hatalmas gépigény eleve sok alkalmi játékost kirekeszt a potenciális közönség köréből, azok sem lehetnek túlzottan elégedettek, akik rendelkeznek otthonukban a játék által megkövetelt erőművel. A sokszor bosszantó kivitelezési húzások egyaránt árulkodnak ötlettelenségről, kapkodásról és "kötelező hiányosságokról" - mint például az, hogy autónk rongálódása semmilyen hatással nincs annak kezelhetőségére, illetve az adott pálya teljesíthetőségére. A sztori mód erőltetettnek hat, és könnyen unalomba fullad, de még a multiplayer opció sem nyújt annyi változatosságot, amiért el kellene gondolkodnunk egy esetleges gépfejlesztésen. Mindenesetre bízom benne, hogy az EA egy életre megtanulja a most elkövetett hibákból, hogy a szép látvány bizony nem minden, és legközelebb egy olyan Need for Speed résszel állnak elő, ami sokkal felhasználóbarátabb és élménydúsabb lesz, mint a jelenlegi produktum.