Tény, és jómagam is aláírom, hogy a 2011-ben alakult stúdió valóban mindent megtett azért, hogy a Need for Speed: Rivals jó legyen, azonban hiába lett valóban jól összerakott, mondhatni kellemes a végeredmény, a klasszikus NFS-játékok hangulatát már nem igazán tudták visszahozni vele. Ez pedig úgy vélem nem is annyira az ő hibájuk volt, mint inkább az Electronic Arts csapatáé, akik évről-évre kikényszerítenek egy új epizódot, így a franchise már inkább egy zümmögő, ámde lecsaphatatlan légy, netán szúnyog képét idézi fel előttünk, ami akkor is itt van, akkor is az arcodba mászik, ha nem is kérted korábban.
A Need for Speed: Rivals keretein belül az első megdöbbenést egyébként számomra az okozta, hogy a Ghost Games valamiért kigyomlálta belőle a klasszikus kampányt, így sem a megszokott klisés történet nem kapott helyet az alkotásban, sem egy igazi egyjátékos mód. Itt ugyanis egy nagyobb, szabadon bejárható területen, a 160 kilométernyi útszakasszal rendelkező Redview megyében kell helyt állnunk, ami tulajdonképpen egy hatalmas online világ, ahol természetesen egymagunk is érvényesülhetünk a versenyek során, azonban a multiplayer szó szerint ránk lesz erőltetve, ami magányos NFS-rajongóként engem kifejezetten frusztrált.
Hogy miről van szó? Legfőképpen arról, hogy hiába választunk a két oldal közül – lévén lehetünk illegális utcai versenyzők, és rendőrök is -, hiába választunk magunknak elérendő feladatokat – ezeket csomagokban kapjuk, és egyszerre több célt is el kell érnünk -, amint kiszabadulunk a világba, látszólag talán egyedül vagyunk, azonban bármikor felbukkanhat egy őrült fakabát, vagy egy idióta játékos, aki belerondíthat az élménybe. A Need for Speed: Rivals-ban ugyanis például a versenyek után pontokat kapunk, ellenben ezek csak akkor íródnak jóvá ténylegesen a virtuális számlánkon, ha kocsinkkal visszagurulunk garázsunkba.
Igen ám, de autóink elméletileg sérülnek – a gyakorlatban ez egy igazi vicc -, így amennyiben éppen egy olyan versenyt fejeztünk be, ahol a nagy lökdösődésben csak füstölgő roncshalmaz maradt a verdánkból, majd a verseny végeztél éppen szembetalálkozunk egy rendőrállattal, aki úgy gondolja vicces lenne belénk rohanni, akkor máris kidob minket a játék a garázsba úgy, hogy pontjainkat elveszítjük. A pontokra egyébiránt azért lesz olyan nagy szükségünk, mert ezek segítségével vásárolhatunk magunknak új autókat, illetve felszereléseket négykerekűink számára, a Need for Speed: Rivals-ban ugyanis erre is lehetőségünk nyílik.
A garázsban szó szerint bármilyen optikai módosítást végrehajthatunk autónkon, és bár az alkatrészekbe nem tudunk annyira belenyúlni, mint amennyire annak idején az Undergroundban tudtunk, de azért így is végrehajthatunk pár érdekes módosítást az autó belsejében is, habár ezek valódi értelméről és hatásáról azért lehetne vitatkozni. Nem úgy a különböző technikai kütyükkel kapcsolatban, amelyek már-már futurisztikus hatást varázsolnak a játékba, hiszen olyan érdekességekkel vértezhetjük fel autóinkat, mint például az EMP, vagy az elektromos erőtér, amelyeket természetesen aktívan használhatunk is a versenyek során, elsődlegesen arra, hogy borsot törjünk az ellenfelek orra alá, vagy szemtelenül nagy előnyhöz juthassunk velük szemben.
Az állandó online jelenlétnek egyébiránt valóban nincs semmi értelme azon túl, hogy kifejezetten idegesítő, hiszen például emiatt nem is tudjuk a klasszikus értelemben megállítani, vagy szüneteltetni a játékot, így amennyiben elkap minket a szapora, akkor vagy feláldozzuk nehezen összeszerzett pontjainkat, vagy reménykedünk abban, hogy bár óvodás korunk óta nem volt rajtunk fecske, reggel azonban mégis azt vettünk fel, így a szapora a helyén marad legalább addig, amíg kibalettozunk a fürdőszobába. Jómagam annyira rühelltem az online versenytársakat, hogy inkább rendszeresen kiléptem a versenyekből, csak ne kelljen közösködnöm a Need for Speed: Rivals élményén, mert ez számomra mindig is – de legalább a második rész óta – egyet jelentett a magányos versenyzéssel.
A játékmenet természetesen ettől még többnyire azért szimpatikus, a bejárható terület például meglepően óriási és változatos is – a havas hegyektől a sivatagos környezetig mindent találunk -, de nekem nagyon tetszett az is, hogy random ellenfelek cirkálnak körülöttem a pályákon, illetve az útszakaszokon elszórva találjuk a versenyeket, amelyek túl sok újdonsággal nem szolgálnak ugyan, de ez nem is feltétlenül probléma, hiszen a játékmódok terén a Need for Speed-sorozat mindig is erős volt, így az ismétlés ezen a téren inkább pozitívum, mint negatívum még akkor is, ha az agresszív rendőrök gyakran már szó szerint az agyamra mentek azzal, hogy egy perc nyugtomat sem hagytak.
Az autók felhozatalára egyébiránt szintén nem lehet panasz a játékban, így a legismertebb és legvagányabb sportkocsik volánjai mögé pattanhatunk be, amelyek között végre ismét megtalálhatók lesznek a Ferrarik is, természetesen a számtalan egyéb jól ismert márka mellett. Habár a Need for Speed-sorozatra sosem volt jellemző, de azért egy újgenerációs résztől az ember elvárná, hogy egy belső nézetet készítenek hozzá a fejlesztők, de hiába volt ez sokunknak egyik féltett vágya, a Ghost Games csapata megelégedett azzal, ha az autó sejhaját láthatjuk a versenyek közben, netán egy elülső rendszámtáblanézetből követhetjük az eseményeket.
Hogy milyen elvárásaink voltak még a Need for Speed: Rivals kapcsán? Leginkább az, hogy a fizika terén hozzon komolyabb újdonságokat, de ez sem történt meg, így tulajdonképpen ugyanazoktól az ökörhibáktól szenved a játék, mint közvetlen elődei. Magyarán az autók úgy viselkednek, mintha guruló kartondobozok, de sokkal inkább gumilabdák lennének, amelyek pattognak a falakról, és még 200-as tempónál is úgy veszik a hajtűkanyarokat a jeges úton, mintha az lenne a világ legtermészetesebb dolga. Pedig nem az!
Mivel a Need for Speed: Rivals a franchise első újgenerációs része, ezért a küllem terén szintén nagyok voltak az elvárásaink. A Frostbite 3 grafikus motornak köszönhetően a végeredménnyel túl sok probléma nincs is, a pálya változatos és kiválóan összerakott, az autók nagyszerűen néznek ki, az összkép is csodálatos, azonban azt még mindig nem tudom felfogni, hogy miért nem lehet egy next-gen játékban igazi törésmodellt alkotni. A Grid 2 számára sem jelentett ez problémát, így nem hiszem, hogy éppen egy olyan nagy név, mint a Need for Speed alatt ne lett volna pénz kivitelezni egy jó fizika mellett egy derekas törésmodellt, mert ezek nélkül a végeredmény olyan, mintha matchboxokat dobálnék a falhoz, és azt élvezném, hogy a falban egyre nagyobb lyuk lesz – mert a környezet itt is szépen törik -, majd apám egy atyai pofon társaságában észhez térítene, hogy „de fiam, megint hülye vagy”.
Mit is mondhatnék zárásként a Need for Speed: Rivals-ról? Talán azt, hogy én ismét többet vártam, bár magam sem tudom miért. Tény, hogy a sorozat sajátos bája ezúttal is jelen van a játékban, ergo képes azonnal beszippantani a száguldás szerelmeseit. Tény továbbá az is, hogy vannak újdonságok, de sokkal inkább visszatérő elemek, amelyek örömöt okozhatnak a régi arcoknak is, ellenben a végeredmény messze van a tökéletestől, de különösen a – TROLL MODE ON – Need for Speed Undergroundtól – TROLL MODE OFF. Ha szeretsz száguldani, ha szereted a szép, de nem kirívó játékokat, és nem zavar az állandó online jelenlét sem, akkor a Need for Speed: Rivals neked is tetszhet, de számomra idén is csalódást jelentett…
A teszt során nVidia GTX 780 videókártyát és 16GB Kingston HyperX Beast memóriát használtunk, ASUS Maximus VI Hero alaplappal, Cooler Master HAF XB házba szerelve.
jezzahun
12 éve, 1 hónapja és 5 napjaxbox 360-nál is kötelező az online? akkor nem szerzem be mert ugye a xboxom offline only csak….
rabirland
12 éve, 1 hónapja és 5 napjaSzuper! Kaptunk egy újabb Hot Pursuit-ot…
„Mindenki” erre vágyott, köszönjük EA…
lolz
12 éve, 1 hónapja és 5 napjaHát én még ennél is gyengébbet vártam.Aki nagyon NFS fan annak kötelező de aki csak játszogat vele én annak egyáltalán nem ajánlanám.
vendeg
12 éve, 1 hónapja és 5 napjaAzt hogy?😮
marco
12 éve, 1 hónapja és 4 napjaLassan le kell arról tennünk hogy a régi NfS hangulatot várjuk. Nem fog menni, ez már biztos. Más irányból kell közelíteni ehhez a játékhoz, ha nem keressük benne a régi vonalat akkor baromi jó szórakozás!🙂
ipet
12 éve, 1 hónapja és 4 napjaMegy offline is dobozon. Csak akkor ugye az AllDrive funkcióját veszti
1000feri
12 éve, 1 hónapja és 4 napjaA reklámban is megmondták….már semmi sem olyan mint régen 🙂
kpal
12 éve, 1 hónapja és 4 napjaJónak tünik de valahogy , Én leragadtam a Grid1-nél (régi NFS után az volt a legjobb amivel játszottam az elmúlt 8 évben kb. ) az totál beszippantott , 2. rész nagyon elrontott a fizikája 🙁
csirkee
12 éve, 1 hónapja és 4 napjaki fogom próbálni ha lesz időm rá, szeretem az nfs-ket csak a rendőröket rühellem benne 😄
denielphoto
12 éve, 2 napja és 7 órájaNFS Carbon után már nem volt olyan ami lekötött volna.
hdmate
12 éve, 1 napja és 9 órájaSzerinem az utóbbi 1-2 nfs a Rivals előtt nagyon Trágya lett de ez egész jó nem annyira bugos stb. nekem bejött
beni9915
11 éve, 12 hónapja és 3 napjaÉn kifejezetten élveztem a játékot, a kocsik igen sokfajta „mozgáskulturával” rendelkeztek, de ez jol kielégitette a különbözö vezetési stilusu gamereket. Ja és az online trollkodás egy kifejezetten jo szorakozás kivéve persze abban a kényelmetlen helyzetbe amit a cikkben is leirtak.De ha egy kiss arcade autozásravágyik az ember és nem veti meg az onlinet akkor nyugottan ajánlhatom.
tomis
11 éve, 11 hónapja és 3 heteGrafikára nagyon szépen meg van csinálva szerintem, de nekem a játékmenet (ha lemész az útról, akkor autómatikusan visszatesz) videók alapján nem tetszik. NFS sorozatól a legjobb játékélményt az Underground és a Carbon rész adta.
becikehun
11 éve, 11 hónapja és 3 heteSzörnyen jó lett imádom 🙂
lordgun
11 éve, 9 hónapja és 1 heteahogy a need for speed részek kijönnek úgy romlik az egész… nekem nagyon bejött az hogy nem csak versenyezni lehetett hanem külön a pályákon menni és nem csak a versenyeken és hogy mindig lehetett tuningolni a verdákat mostmár azokat se lehet..
rdave
11 éve, 8 hónapja és 1 napjaKedves EA!
Kérlek told a képed a Sony elé és add oda nekik kedvezményesen a PS Plus szolgáltatáshoz, de persze PS3-ra, kösz. 😄
Na, játszani akarok vele! Nem egy nagyon jó játék, de kellenek az autós címek. 😄