MLB The Show 17 teszt

A jó öreg EA Sports sem minden szegmenst fed le a sportjátékok terén, az MLB (Major League Baseball) videojáték-formáját ugyanis nem ők, hanem a SIE San Diego Studio és a Sony Entertainment hozza el nekünk.

Mielőtt komolyabban kiveséznénk a dolgot, elöljáróban csak annyit, hogy bizony érdemes lehet bepróbálni a dolgot azoknak is, akik amcsi barátaink egyik kedvenc sportjával eddig csak álmos éjszakai tévékapcsolgatások alkalmával találkoztak néhány pillanatra, mielőtt pánikszerűen továbbkapcsoltak volna erről a kissé unalmas(nak tűnő) játékról.

Akkor meccs után a kiskocsmában, el ne felejtsétek!

Kezdeném azzal, hogy jó baseball-videojátékot alapból sem könnyű készíteni, hiszen nagyon tradicionális, mi több statikus sportágról van szó, szinte semmit nem változik évtizedek óta. Ebből következik, hogy a játékok sem tudnak évről évre forradalmi újításokat bemutatni, a hangsúly inkább a realizmus fejlődésén van.

Az előző, 16-os epizód ennek ellenére elég sok mindenben igyekezett újítani, így tehát végképp nem számítottam egetrengető újdonságokra, az MLB The Show 17 azonban még ezt az akadályt is viszonylag ügyesen ugrotta meg.

Ahogy elindítjuk a játékot, egy rendkívül hangulatos intro-videóval találjuk szemben magunkat, túlzás nélkül állíthatom, hogy ez a legjobb, amit sportjátékban valaha láttam. Hasonlóan hangulatos a menü is, csakúgy, mint a háttérben hallható archív kommentárok a sportág legendás pillanatairól, ez mind nagyon meghozza a kedvet egy kis meccseléshez.

Ott van anyám, integessetek!

Ha belekezdünk magába a mérkőzésbe, akkor bizony szembeötlő javulást láthatunk a grafika terén: egyszerűen gyönyörű a játék, a sport-stuffok atyaúristenének tartott EA bizony példát vehetne erről a képi megjelenítésről, legfőbbképpen a napfényes meccsek esetében.

Nagyon tetszett továbbá, hogy az elkapó játékosok ezúttal nagyon emberinek tűnnek, viszonylag sokat hibáznak, nem az az ember érzése, hogy robotokkal áll szemben, ez is fontos fejlődés a tavalyi részhez képest. Sok az új animáció is, akik ismerik és szeretik a sorozatot, biztosan észreveszik, és örülnek majd neki. Nagyon élethűek a meccsek, a kinézetért tényleg óriási pirospont jár a készítőknek.

Dobjad csakm leveszem mellel!

Egy ilyen játékban nagyon fontos a kommentár is, ami elsőre szinte tökéletesnek tűnik, a legváratlanabb, nagyon ritkán látott szituációkról is hosszabb eszmecseréket folytat egy Harold Reynolds nevű csóka és társai. Előfordult, hogy három hazafutást ütöttem egyetlen játékossal egy meccs alatt. Az ilyesmi szinte lehetetlen a valóságban, a kommentátorok azonban teljesen fel voltak készülve rá, el is mondták, hogy ez egy hatalmas pillanat, stb. stb.

Igen ám, de ha lejátszunk jó pár találkozót, hamar rájöhetünk, hogy bizony elég sokat ismételnek embereink. Újabb konkrét példával élnék: egyazon meccsen mindkét csapat kezdő dobójátékosát takkra ugyanazokkal a mondatokkal mutatták be.

A biztató kezdet után itt nem akartam hinni a fülemnek, de összességében azért mégsem venném el a szpíkerek érdemeit, az ismétlés ugyanis mint tudjuk mindig a sportjáték-kommentárok rákfenéje, a nagy átlaghoz képest pedig még mindig kiválóan teljesít az MLB The Show 17.

Nem látom Torghellét, biztosa a jó stadionban vagyunk?

Néhány szó a játékmódokról. A legfőbbek ismét visszatérnek, az egyik ilyen a Road to the Show, ami tulajdonképp a karrier-mód, egy zöldfülű spílerből kell az új Alex Rodriguezt vagy Derek Jetert faragnunk. Ez a játékmód a megvalósítása miatt külön kiemelendő, mivel úgy tálalja a program, mintha egy dokumentumfilmet néznénk az adott játékosról. Bár láttunk már hasonlót, egyszerűen zseniális az ötlet, le a kalappal.

Itt van nekünk továbbá a Franchise, aminek akár Season Mode is lehetne a neve, de így exkluzívabban hangzik, és a Diamond Dynasty, ahol saját csapatot rakhatunk össze, jó kis lehetőségként pedig csatasorba állíthatjuk akár a legnagyobb régi ászokat is, például Jackie Robinsont, aki az első fekete játékos volt a liga történetében, és filmet is forgattak róla nemrég.

Jó ez a maszk, szigorúbb tőle az arcom.

Van egy újdonság is a palettán, a Retro mód. Ebben annyi a truváj, hogy a menü és a zene átvált a 80-as a évek játékainak stílusára. Ennyi, maguk a meccsek változatlanok. Teljesen felesleges ez a dolog, el nem tudom képzelni, hogy bárki így használná a programot.

Végezetül megjegyeznék még egy a sok magyar és más európai játékos számára fontos dolgot. A baseball legbonyolultabb része természetesen nem az, hogy egy bottal nagyot kell górni egy kis labdába, hanem ami ezután következik, azaz a bázisfutások, satöbbi.

Itt kérhetjük a játék segítségét, magyarán elvégzi helyettünk a gép, ha szeretnénk, ennek folyományaképpen pedig bátran állíthatom, nulla baseballos előképzettséggel is jól szórakozhatunk a játékkal, és megismerhetünk egy másik nemzet által olyan gyönyörűnek vélt sportot. Simán el tudom képzelni, hogy valaki emiatt meg is szereti a baseballt, de tényleg.

Tudtam, hogy nem kellett volna a céges buli után meccsre jönnöm.

Nagyon jó kis játék tehát az MLB The Show 17, és mondom, én közel sem vagyok egy baseballkártya-gyűjtő fanatikus, de nagyon kellemes perceket tudott így is szerezni, ha sportszeretők vagytok, szerintem Ti sem lesztek ezzel másképp.

Igaz, lenti pontszámot főleg azok számára mértem, akik nem teljesen újoncok MLB-téren, de ha már unjátok a FIFA-NHL-NBA triót, akkor itt egy újabb hárombetűs alternatíva, próbáljátok csak ki nyugodtan, egyáltalán nem kell félni tőle.