A Might & Magic univerzumának nevét a legtöbben a közelmúltban egyértelműen a Heroes-sorozattal hozták párhuzamba, ami mondhatni egy természetes állapotnak tekinthető, hiszen a kérdéses alkotás az elmúlt évtizedben aktívan jelen volt a színtéren, ergo folyamatosan kapott újabb epizódokat - méghozzá a rajongók legnagyobb örömére. A Might & Magic név mögött azonban egy olyan történet áll, ami lényegesen régebbre nyúlik vissza, mint az egész Heroes-mizéria, hiszen míg a körökre osztott stratégia első része a kilencvenes évek közepén látta meg a napvilágot, addig konkrétan a Might & Magic történetét 1986-ra vezethetjük vissza.
A franchise kacifántos útvonalát még címszavakban is csak nagyon nehéz lenne összefoglalni, hiszen 2003-ig két kiadó állt mögötte, de a New World Computing azért képes volt arra, hogy folyamatosan minőséget produkáljon, így kilenc teljes értékű epizódot élhetett meg a sorozat a nyolcvanas és a kilencvenes években, amelyekre a szerepjátékok kedvelői mindmáig könnyes szemekkel emlékeznek vissza. 2003-ban aztán nagy törés következett be a széria életében, a fejlesztők ugyanis csődbe mentek, a jogokat pedig átvette a Ubisoft, akik közel 10 évig nem tudtak mit kezdeni a Might & Magic világával. 2014-ben aztán a sorozat számára ismét felragyogott egy új kor hajnala!
Szamuráj gyíkok, vagy gyík szamurájok?
Hogy miért, de legfőképpen mire várt ennyit a Ubisoft, azt sajnos nem tudom, de a Might & Magic X: Legacy érkezése nem csak megdöbbentett, hanem olyan váratlanul is ért, hogy kis híján jobban vártam már, mint a The Witcher 3-at. Nyilván ez azért ebben a formában túlzás, az viszont korántsem, hogy szó szerint vágytam arra, hogy mielőbb belekóstolhassak a játékba, mert annak idején felejthetetlen estéket töltöttem el a Might & Magic világában, és egyszerűen újra szerettem volna élni azokat a feledhetetlen perceket, órákat, napokat, mi több heteket és hónapokat, hiszen mindegyik rész garantáltan többször tíz órányi játékidővel rendelkezett.
Amikor először belecsaptam a játékba, őszintén szólva nem igazán voltak elvárásaim. Hogy pontosabb legyek: egyszerűen nem tudtam, hogy mit várhatok el egy olyan játéktól, amiről előzetesen alig érkeztek információk, és ami hosszú évekig volt hibernálva. Aztán belecsaptam a lecsóba, és annak ellenére, hogy már az első percekben óriási csalódás ért - erről egy kicsit később -, mégis képes volt azonnal magába szippantani a játék olyannyira, hogy még mindig nem tudom miként magyarázzam ki magamat Marco előtt, hogy megcsúsztam a cikkel. Nem magyarázkodom, inkább elmondom: egyszerűen képtelen voltam felállni a játék elől. Mert ez egy ilyen stílus!
Józsikám, feküdj le te is, mint a másik, és add ide szépen azt a hülyeséget!
A Might & Magic X: Legacy - hangozzék bármennyire is közhelyesen - ott folytatja a sorozat továbbálmodását, ahol a kilencedik rész még 2002-ben abbahagyta. Ez sajnos a negatívumokra és a pozitívumokra egyaránt igaz, de őszintén szólva a Legend of Grimrock óta nem szórakoztam olyan jól klasszikus szerepjátékkal, mint a cikk tárgyát képező alkotással. A Might & Magic X: Legacy ugyanis a lehető legklasszikusabb formában veszi a grafikus szerepjátékok fogalmát, ami annyit tesz, hogy rengeteget kell olvasni, gondolkodni, miközben szinte teljesen hiányt szenvedünk az animációból, és csak egy óriási virtuális sakktáblán haladhatunk, sőt még a harcok is körökre vannak osztva.
Aki játszott az imént említett Legend of Grimrockkal, vagy a sorozat korábbi epizódjaival, az nyilván tudja, hogy miről beszélek, aki viszont nem, az most egy kicsit alaposabb képet kap a végeredményről. A Might & Magic X: Legacy a karakterek megalkotásával indul. A nagy kalandokban egyszerre négy hőst irányítva vehetünk részt, így emberek, elfek, orkok és törpök oldalán, különféle kasztok, illetve képességek szülötteiként indíthatjuk el karrierünket, amelyben újfent világunk megmentése lesz a cél, ezt pedig kezdő harcosokként vagy mágusokként, tapasztalatlanul, alapszintű felszerelésekkel kezdve nem is lesz olyan könnyű végrehajtani, mint gondolnánk.
Minek nevezzelek?
A cél tehát a folyamatos fejlődés! Ahhoz azonban, hogy egyre jobbá és erősebbé váljunk, mindenféle pitiáner feladatot el kell vállalnunk, így a főküldetések mellett olyan együgyű mellékes bevetéseken is részt kell vennünk, amelyekben egyszerű postás szerepét töltjük be. Bármit is vállaljunk azonban, biztosak lehetünk abban, hogy a Might & Magic X: Legacy-ban bizony soha, ismétlem soha nem lesz könnyű dolgunk, mert a játék a kihívás és a nehézség terén is a hőskort idézi, így egyetlen pók legyőzése is komoly problémákat okozhat számunkra, ha nem igazán vagyunk felkészülve az ütközetekre.
Hangsúlyozandó, hogy egy rendkívül agyas játékról van szó, amelyben a pályák négyzetrácsosan vannak felosztva, és bár ez a taktika szempontjából sajnos nem számít, a haladásban okozhat problémákat, hiszen nem tudunk elkerülni bizonyos ellenfeleket, holott gyakran ez az opció igencsak hasznos lenne. Baráti jó tanács, hogy bárhová is indulunk, csata előtt legalább 20 életerőt regeneráló ital legyen nálunk, de fontos az ellenméreg is, ami a pókmarás és egyebek ellen kell, máskülönben mérgezett embereinket elveszítjük már a bandukolás során is. Habár a nyitott világban járkálva találhatunk majd hordókat, ládikákat és egyebeket, ahonnan ezeket össze tudjuk szedni, de a csaták során olyannyira a számok, és nem az ügyesség lesz a mérvadó, hogy egy tízes pakk már egyetlen ütközet alatt könnyen elfogyhat. Ha pedig így járunk, bizony kénytelenek vagyunk vásárolni magunknak utánpótlást!
Magyar indián bodzagyűjtés után - Level 17!
A problémák pedig itt kezdődnek a játékban, hiszen azon túl, hogy elképesztően bugos az alkotás - simán beakadhatunk például a pálya közepén -, valamint a nehézségi szint sincs a helyén, még elképesztően kiegyensúlyozatlan is az egész rendszer, olyan mintha egy félkész játékot kaptunk volna, amit mégis könnyű megszeretni. Hogy példát is mondjak, nagyon egyszerű például legatyásodni a kampányban, könnyű tehát úgy anyagi zsákutcába kerülni, hogy csak a teljes újraindítás segíthet, netán egy korábbi mentett állás visszatöltése, már amennyiben a bugok miatt működik a mentési rendszer.
A csaták - és a játék egésze - során karaktereinket egyébiránt egyáltalán nem látjuk, csak kattintgatni tudunk arcképükre, illetve arra, hogy éppen mivel támadjanak, és vagy marad elegendő ellenmérgünk és életerőitalunk a csata végére, vagy nem - összességében ilyen egyszerű az egész. Természetesen a küldetésekkel és a harcokkal karaktereink szintet léphetnek, így erősebbé és szívósabbá válnak, de amíg nem jutunk hozzá erősebb felszerelésekhez, addig a szintlépés - az új képességeket leszámítva - szinte csak dísznek van, ergo ez is kiegyensúlyozatlanságnak tekinthető.
Hé Sányi, hoztunk magunkkal rovarölőt?
A Might & Magic X: Legacy egyébiránt nem szól másról, mint a kalandozásról, a világ felfedezéséről, és a rengeteg harcról, hiszen garantáltan minden lépésünk után belebotlunk majd egy-egy újabb ellenfélbe, akik nem kérdeznek, csak támadnak, mintha muszáj volna. Az alkotás ugyanakkor nem csak játékmenetével idézi fel előttünk vitathatatlanul a kilencvenes éveket, hanem küllemével is. Nem túlzás ugyanis kijelenteni, hogy ennyire ocsmány, mi több, gusztustalan játékot már nagyon régóta nem láttam, és őszintén meg is döbbentem, hogy éppen a Ubisoft logója alatt a grafikában kell csalódnom.
Pedig amennyiben a grafika szebb lenne, a tonnányi bug kigyomlálásra került volna, a játékmeneten pedig finomítanak egy kicsit a fejlesztők, akkor a Might & Magic X: Legacy-ra ma úgy emlékeznénk vissza, mint a klasszikus szerepjátékok feltámasztójára, avagy igazi mártírjára. Persze a műfaj kedvelőit a végeredmény így is rendkívül könnyen képes lesz magába szippantani, de a nyilvánvaló hibák miatt az alkotás egyáltalán nem kaphat akkora pontszámot, mint amekkorát szívem szerint megérdemelne, mert élmény tekintetében egy óriási tízes lenne a jutalma. Engem ugyanis visszarepített az időben, egyenesen gyermekkorom hajnalára, egy olyan időbe, amit a mai napig visszasírok, ezt pedig köszönöm a Might & Magic X: Legacy-nak. Hibái ellenére is szeretem, sőt mi több, még magyar felirattal is el lett látva, ami külön öröm volt számomra, de összességében ennél sokkal többre érdemes ez a legendás franchise.
A teszt során nVidia GTX 780 videókártyát és 16GB Kingston HyperX Beast memóriát használtunk, ASUS Maximus VI Hero alaplappal, Cooler Master HAF XB házba szerelve - Windows 8.1 rendszeren.
