Midnight Club: Los Angeles teszt

A Halálos Iramban című hollywoodi alkotás az ezredforduló elején elvégezte a piszkos marketing munkát, akik a moziból kiléptek, csak egyet akartak mind, egy dögös tuning verdát a seggük alá és minden jót, ami ezzel az életformával együtt jár. Az erekben szétáradó adrenalint liter szám, reputációt, lengén öltöző bomba bébiket és persze az illegalitás édes érzését. Ezek a srácok/csajok törvényen kívüliek, megvetik a halált, vérprofi sofőrök, hidegvérű versenyzők, valódi idolok, akikre sokan irigyek, akikre sokan felnéznek. A szerep csábító, a terep veszélyes, bármily vonzó is, halálos veszélyekkel teli. Vagy hat láb mélyen a föld alatt, vagy a rácsok mögött végzik legtöbben. Számos videojáték alapmű épült a népszerű film témája, sémája köré, köztük a Need For Speed sorozat legújabb darabjai, valamint a semmiből hirtelen feltörekvő Midnight Club széria. Ez utóbbi közel sem rendelkezik olyan patinás múlttal, mint az Electronic Arts csaknem másfél évtizede futó franchise-a, ám fejlődése sokkalta látványosabb ívet írt le riválisáénál.

#tv#
Az első Midnight Club szinte radar alatt mozgolódott, a folytatásról már jóval többen szereztek tudomást, majd 2005-ben jött a derült égből villámcsapás, a brand váratlanul felnőtt az igényekhez és abszolút méltó ellenfélként húzott kesztyűt a második Need For Speed Underground ellen. A Dub Edition az előző generáció legfényesebb illegális street racer-e, sokan osztják a véleményt, sokan viszont az Underground mögé sorakoztak fel, és a harc folytatódott, melyből egyértelműen a Rockstar gyermeke került ki végül győztesen. Az Electronic Arts sorra elpuskázta az érkező Need For Speed epizódokat, a kiváló Most Wanted után érkezett egy semmitmondó Carbon, a Pro Street újítási szándéka rendesen elhasalt, a gyökerekhez visszatérni kívánó Undercover pedig óriási csalódás lett, így az igényes választék egyetlen műre redukálódott ebben a generációban, a Midnight Club: Los Angeles jött, nyomtuk és belezúgtunk. A Rockstar San Diego nem az évenkénti megjelenéseket tartotta fontosabbnak, a minőség és a tartalom mindenekelőtt volt, ennek pedig komoly eredménye született világra.


A sorozat negyedik darabját köszönthetjük immáron a képében, amely a Midnight Club: Dub Edition-höz képes relatív keveset változott, de a küllem és a méretei, amellyel felruházták, mindent odaver. Alapszintű történeti szál ezúttal is akad, a megszokott sablon kerül felvezetésre, egy szakadt suttyó érkezik az Angyalok Városába szerencsét próbálni, pénz és az őt övező tisztelet nélkül. A nulláról indulva építhetünk neki egy karriert, hogy az utcai versenyek fenegyereke válhasson belőle. Egy lepukkant verda, néhány pártfogó és miénk az éjszaka, lerakhatjuk népszerűségünk alapköveit. A játék megtartotta a szabadon barangolás lehetőségét, minden eddiginél nagyobb teret biztosítva ámokfutásainknak. Ezúttal csupán egyetlen digitális városra fókuszál a játék, a korábbi hármas leosztások helyett, de a virtuális Los Angeles még így is háromszor akkora bejárható térképet dob a kerekeink alá, mint a Dub Edition három városa (San Diego, Detroit, Atlanta) összesen. A story felvezetésében sallang nincs, azonnal a mély vízbe kerülünk, veszünk egy olcsó benzinfalót a dílerektől és indulhat a feltérképezés. Egy GPS azért akad a lepusztult négykerekűhöz, a navigálás létfontosságú, ezen követhetjük nyomon a yard mozgását, figyelhetjük meg a potenciális versenytársak lelőhelyeit és persze tanulhatjuk be a város utcáit. Számunkra két kiemelt fontossággal bíró objektum létezik, a garázsunk és a töltőállomások. Míg előbbiben nyílik módunk bütykölni a kocsikat, motorokat, eladni, venni, díszíteni, javítani, tuningolni, addig a kutakon tudjuk szervizelni és nitróval feltankolni a vasakat szükség esetén.

A garázst illendő sűrűn látogatni, hiszen ahogy nyerjük sorra a versenyeket, úgy nyílnak meg előttünk az újabb kusztomizációs lehetőségek, alkatrészek, matricák, illetve speciális képességek. A játékban felvonultatott járműpark minden egyes darabja liszenszelt, és ez a megállapítás igaz a tuning alkatrészeinkre is, létező márkák portékáival operálhatunk. Módunkban áll műszaki, vizuális valamint enteriőr módosításokat is elvégezni, új ülések, új kormány, hipp-hopp újraépíthetjük az egész belteret is. A versenyeken aratott győzelmeinket pénzben és reputációban mérik, de nem csak az első helyezés fizet, persze minél rosszabb helyen végzünk, annál kevesebb jut ki mindenből. A behalászott zseton mellett elnyerhetjük mindazok kocsiját, akik hajlandók feltenni a járgányt az adott versenyre, de ezzel vigyázzunk, mert könnyen visszafelé sülhet el a mutatvány és alólunk szedik ki a netán értékes paripát. A megnyert pénzekből tudunk gazdálkodni, elszórhatjuk mindenfélére, újabb cicomákra, tuningokra, alkatrészekre, hasznos holmikra, kevésbé szívderítő, amikor a hatósági szervek csapolgatják az egyenlegünket, miután elfogtak minket gyorshajtásért. A fakabátok durván bekeményítettek a harmadik epizód óta, ha egyszer magunkra húzzuk őket, véres verejték árán tudjuk csak lerázni magunkról, őrült kemény hajszák eredményeképp, ami rengeteg időt szakít le a tényleges játékból.


Ha a GPS-en kék nyilakat látunk közlekedni a közelben, még a piros lámpánál is álljunk takarékra, mert pillanatok alatt kiszúrják a forgalmi faultokat és utána nem győzünk szaladozni előlük, amerre csak látunk. A versenymódozatok széles skálája adott ismét, de a legsűrűbben előforduló változat az ordered race, amelynek lényege, hogy érintenünk kell a kijelölt ellenőrzési pontokat, a megadott sorrendben, a hozzájuk vezető út viszont szabadon választható. Ilyenből találunk szakasz és körversenyeket egyaránt, a további variánsok felfedezését gavallér módon a játékosokra bízzuk. Számíthattok idővel küldetés alapú feladatokra is, lényegében annyi a történet, hogy egy-egy méregdrága járműkölteményt kell szűkös határidővel a címzettnek eljuttatni, persze lehetőleg sértetlenül, ami az Angyalok Városának forgatagában izzasztó vállalkozás. Ahogy járjuk a várost keresztbe-kasul, újabb és újabb arcokra bukkanunk, akiket az illegális utcai versenyek etikettje szerint egy reflektorvillantással hívhatunk ki magunk ellen, majd irány a kijelölt rajtvonal, ami általában egy jóval távolabbi helyen lesz meghúzva. A versenytársak rádiókapcsolatban állnak egymással, és a koccanások alkalmával nem mulasztják azokat szitkok formájában szóvá tenni. A riválisok szélárnyékában való autózgatás megtérül, feltölti a dinitrogén oxid-os tartályunkat, majd rakétaként lőhetünk ki mögülük.

#tv2#
Ez a feature alapjáraton is igénybe vehető, ehhez csaphatjuk hozzá a megszokott, előre töltött nitró készleteket, némi tuning hadművelet után. A napszakok dinamikus váltakozása hozzájárul a maximális változatossághoz, Los Angeles minden arcát megmutatja és miként a való életben, a Midnight Club digitális városában is erősen napszak függő az aktuális közúti forgalom sűrűsége, ennek megfelelően az éjszaka leple alatt bonyolított őrült futamok némileg lazábbak, könnyebben manőverezhetünk a kevesebb mazsola között. A forgalom szerves részét képezik a gyalogosok, akiket nem tudunk laposra vasalni, elfutnak, kitérnek a veszély elől. A villanyoszlopok és a különféle jelzőlámpa konzolok mélyebbre lettek betonozva, mint az előző részben, ahol még gond nélkül sodorhattuk magunkkal őket, ezúttal ez a mutatvány nem kivitelezhető, ha nem vigyázunk, könnyen fennakadhatunk rajtuk, ami potenciálisan az elágazások éles kanyarjaiban jelenti a legnagyobb problémát. Az autóink sérülnek, roncsolódnak, melyeknek látványbéli vonzatai vannak, a kezelhetőségre abszolúte nincsenek hatással. Időnként felajánlja a gép a versenyek utáni gyors szerviz lehetőségét, de teljesen helyrerántani csak a garázsban, vagy a kutakon tudjuk őket, bár mondom még egyszer, ez csupán esztétikai mélységű, a vezetés minőségét nem befolyásolják. A vasak tuningolása mélyre ható, a festéstől a matricázáson át az alkatrész upgrade-eken át minden módosítható, variálható, lehetőségeink tárháza a végtelenhez tendál, ehhez jönnek a különleges képességek, amelyekkel már a harmadik epizódban is találkozhattunk.


Ezekből összesen négyet számolhatunk össze (Zone, Roar, EMP, Agro) és segedelmükkel félresöpörhetjük az előttünk haladó forgalmat, vagy akár az időt is belassíthatjuk, a kemény szituációk hatékonyabb elkerülése érdekében. Hasznos, látványos, izgalmas adalékok, valóban megváltoztatják a versenyzési körülményeket, hiszen például a roar lökéshullám birtokában nem kell szlalomozni a civil járgányok között, egyszerűen letakarítjuk őket a térképről, magunk elől. Használatuk töltöttségi szinthez kötött, viszont szintén fejleszthetők. A Midnight Club-ot aposztrofálhatnánk akár autós szerepjátéknak is, minden aspektusból illik rá a címke, hiszen van egy - vagy több - járgányunk, amelyet megfelelő pénzösszegek birtokában fejlesztgethetünk, csinosítgathatunk, adott egy óriási, hajszálpontosan lemodellezett világváros, ahol megmérkőztethetjük a kreálmányainkat, majd azok a megnyert versenyek után tovább és tovább fejleszthetők. Újonc funkcióként áll a sorba a Rate My Ride menüpont, itt lehetőségünk nyílik más játékosok verdáit meglesni, és osztályozni őket, persze mi magunk is feltölthetjük a büszkeségeinket, hogy azokat a többiek minősíthessék a világhálón. A sztori módozat mellett masszív, maximum 16 személyes multi gyarapítja a játékmóduszok számát, az online megmérettetéseknek egyszerűen párja nincs, nem mellesleg pillanatok alatt válthatunk online mókára a sztori szekcióból.

Erre külön nem térek ki, mert meglehetősen szerteágazóak a lehetőségek, elég tudni a meglétéről, élvezni kell, nem firkálni róla. A hangulatfelelős zenei matériák stílusokra lettek osztva, akár csak a korábbi részben, találhatunk rock-ot, rap-et, hip-hop-ot és persze electro-t, olyan ismert előadók tolmácsolásában, mint például a Digitalism, az Evil Nine, a G-Unit, a Nine Inch Nails, és a Plump DJ's. Összesen 68 track-et tartalmaz a korong, plusz a custom soundtrack-ek használatára is módunk nyílik a merevlemezről, ami gyakorlatilag vég nélküli muzikális változatosságot hoz a versenyekbe. Az alap kínálatra panasz nem lehet, de valahogy nekem az előd válogatása jobban kedvemre való volt. Ha már megpiszkáltuk a számokat, ide vésem az autópark tagjainak létszámát is, négykerekűekből valamivel negyven darab felett vagyunk megdobva, a motorok választéka viszont ezzel szemben szégyenszemre három darab, viszont legalább márkás, jó féle gépcsodák. A verdák is kategorizálva vannak - luxury, muscle, tuner, exotic és bike -, kinek mi a kedvenc stílusa, furikázhat bármilyennel, miután összekaparta az árát és megnyitotta a megvásárlásának jogát. Az autókat darabonként átlagban 100,000 polygon testesíti meg, ebből a mennyiségből igencsak korrekt küllemű modellekre futotta, a látvány jeles, szép, kategóriájában a legszebb. A Los Angeles-i (csúcs)forgalom járművei szintén példásan festenek, az autóbuszoktól az egyszerű kis furgonokig, amik a kanyarokban indexelnek, a pirosnál várakoznak, mintha csak egy éles forgalmi modellt demóznának, viszont atom hülyén reagálnak, ha feléjük száguldozunk.

#tv3#
Máris helyesbítek, sajnos egyáltalán nem reagálnak, maximum ránk dudálnak, de, hogy urambocsá, valaki is kitérne előlünk, arra már nem futja, mínusz pont a mesterséges intelligenciának. Túl a száraz tényeken és számszerűsített adatokon, térjünk át a megtapasztalt atmoszféra körvonalazására, mert a játékélmény mindenekfelett, ugyebár. A grafikusok tisztességgel építették újra fel az Angyalok Városát, minden négyzetcentimétere bejárható, és ami szintén fontos, a végletekig részletes. Parkolóházak, plázák, tengerpart, belváros, autópálya, vasúti sínek, folyékony halmazállapotú, csapadék elvezető, nyílt medrű betonvájat-hálózati rendszer (csatorna)?, bárhol repeszthetünk és ez a korlátlan szabadság a játék sava-borsa. Téphetjük az aszfaltot Santa Monica-n, Hollywood Hills-ben, Westwood-ban, Century City-ben, Beverly Hills-en, Hollywood-ban és a Downtown-ban. A fakabátok bárhová követnek majd, a versenyeken kívül az előlük való lógás lesz a jellemző, nem kis meló lepattanni tőlük, időnként komoly kihívás, sajnálom, hogy ennyire hardcore szintűre szabták az alkotók, mert a hajszákból csak mi jövünk ki rosszul. Ha lepattanunk, nullával szállunk ki, haszon nélkül, ha elkapnak, rendesen megcsapolják a számlánkat.


A változó napszakok új és új ruhába öltöztetik a várost, a felkelő nap vöröses fénye megcsillan az úttesten, a reggeli pára feelinges, az éjszakai kivilágítás pedig durva mód látványos, ehhez társulnak a szintén változó időjárási körülmények és ezzel, valamint a perfekt pontos térképpel maximális a realitás. Ugyanez nem mondható el a vezetési modellről, mert a Midnight Club továbbra sem tör szimulációs babérokra, marad a könnyen tanulható, ám élvezhető árkád kaptafánál. A Rockstar piszkosul jól eltalálta az irányítást, külön tisztelet az ezért felelős bandának, vérprofi, játéktermi fizikai modellt csúsztattak a játék alá. A térkép és a real time nézet közötti váltások úgyszintén karaj látványvilágot kaptak. Képzelj el egy kétdimenziós térképet, amelyre zoom-olva beközelítesz valós idejű aspektusba. Óriási, az egyik kedvenc megvalósításom volt, kiválóan működik, használható és oltári szemléletes. A belső, műszerfalas nézet nem kevésbé dicséretes, úgy igaz rá vizuálisan, mint gameplay megközelítésből. A versenyek kezdetben kellemesen nehezek, majd egyre csak keményebbé válnak, a tempó is fokozódik, nem őriz casual hagyományokat, a fejen dagadó erek lesznek jellemzőek, magas kihívási szintje okán. A kézbesítési küldetések közül egyet sikerült nyugodt idegállapot mellett kivégeznem, a többinél már erős kényszert éreztem hallatni a hangom, cenzúrázatlan anyázások záporát szórtam szerte a tetthelyen.


Nem feltétlenül negatív pontja ez, nehézre faragták, keménytökű gamer-eknek, ezzel a tudattal érdemes belevágni, hosszabb távú, emberes kihívás. Nem a kedvenc szekcióm a kötekedés, a szőrszálhasogatás, ennek megfelelően csak akkor teszek említést negatívumokról, ha azok komolyan képesek lehúzni egy-egy játék minőségét, élvezhetőségét. A grafikai oldal roppantul erős, ilyen sebességet produkálni, szaggatásmentesen, töltőképernyők nélkül, egy ekkora városban szinte technikai bravúr, a mérnökök megoldották, de még hogy. Minimális pop-up megfigyelhető ugyan, de abszolút bagatell, jelenlétük alig észrevehető. A fények, a tükröződő üvegépületek, a textúrák, a járművek?, mind-mind hozzák a kurrens generáció képviselőitől áhított magas szintet, ehhez társul egy saját életet élő, lélegző városi forgatag. Az időnként eltúlzott kihívási szint elrettenthet néhány lelkes próbálkozót, de mostanság egyébként is gyakran hánytorgatjuk fel a mai játékoknak, hogy túlságosan is elkényelmesedtek, nincs bennük a régi, kőkemény hardcore szellem.

Ebben most társadra találtál, izzadni fogsz, nem keveset. A tartalommal szintén elégedett voltam, bár a motor park lelombozóan alacsony létszámú, az események, a város kolosszális mérete és a tuningolási lehetőségek mindenért kárpótolnak. Felfedezés, versenyek, rabló-pandúr játék a szervekkel, és az elmaradhatatlan bütykölés. A dobozban találunk egy széthajtogatható papír térképet, rajta az összes járgánnyal és a látogatandó lokációkkal, pofás, emellett hasznos ajándék. Nem vitás, nem kérdéses, a Midnight Club ismét hozta a legjobb oldalát, aláírom, nem eget rengető újításokkal, de egy új várossal, új lehetőségekkel, a kornak megfelelő grafikai színvonallal vághatunk bele az illegális utcai versenyzés jelenkori fejezetébe. Felkerült a korona, illegal street racer királyt avattunk.

P.S.: Köszönettel adózom Danyek úrfinak a teszt létrejöttében tett segítségéért.