Metro 2033 teszt

/>Az ukrán 4A Games srácai semmit sem bíztak a véletlenre a Metro 2033 kapcsán. Kezdésnek kézbe vették Dmitriy Glukhovskiy azonos című könyvét, és elhatározták, hogy az egész, rendkívül izgalmas, folyamatosan érdekes történetet az iromány alapján hozzák össze. Sikerült is nekik olyan forgatókönyvet készíteniük, amelyik akár egy film alapjaként is szolgálhatna, hiszen nem csak rengeteg fordulat, hanem érzelmekre ható szálak, illetve elkeseredett, akciótól duzzadó pillanatok is találhatók benne. A történet egészen a 2013-as esztendőig nyúlik vissza, amikor nem csak megszületik hősünk, Artyom, hanem bekövetkezik egy óriási világkatasztrófa is, a nukleáris holokauszt. Az atom szinte minden élőt kipusztít a Földön, Moszkva városában azonban néhány szerencsésnek sikerült lemenekülniük a metróalagutakba, ahol az évek folyamán kisebb földalatti települések alakultak ki az egyes állomásokon. Az élet szerénnyé vált, de legalább létező fogalom maradt, az emberek abból gazdálkodtak, ami megmaradt, ám sajnos nem elég a szűkölködés, a sanyarú sorsot még néhány nem kívánatos frakció, illetőleg a nukleáris fertőzés következtében mutálódott állatszerűség is megnehezíti.

Hogy mi a célunk, azt nehéz lesz megállapítani még a játék elején - eszméletlen kezdésben lesz részünk -, de ahogyan halad előre a történet, úgy válik világossá, hogy nekünk itt rendeltetésünk van, és minden egyes lelőtt ellenség, minden lekaszabolt mutáns, illetve minden megmentett jó lélek elősegítheti az emberi faj fennmaradását. Tovább nem szeretnék merészkedni a sztoriban, ugyanis bár könnyen összefoglalható, garantáltan csak kevesek kiváltsága lesz a teljes megértés, mert pár mondatban összefoglalható, a megértése és feldolgozása már nem ilyen egyszerű. Sokkal több rejlik ugyanis a Metro 2033 történetében, illetve egészében, mint azt elsőre gondolnánk. Hogy pontosan megértsd, mire is szeretnék kilyukadni ezzel a gondolattal, fontos, hogy végigolvasd ezt az irományt, amely egy személyes megtapasztalás is egyben. Nekem ugyanis elsőre nem nyerte el a tetszésemet a játék, azonban ahogyan egyre jobban elmélyültem a történetben, és vitt magával a koncepció, azon kaptam magam, hogy örök szerelembe estem. Ez pedig valószínűleg sokatokkal megesik majd a jövőben, ha betöltitek az alkotást!

Történt ugyanis, hogy a first person shooter kategóriába skatulyázható Metro 2033 egy roppant kemény indítással vet bele minket a mély vízbe. Ez alapjaiban nem baj, de számomra akadtak olyan idegesítő pontjai, hogy első blikkre egyértelmű csalódásként könyveltem el. (Csak zárójelben jegyzem meg, ilyen volt a gázálarc megvalósítása, a kevés lőszer, az idegesítő utántöltés, az elsőre bugyuta hanghatások, de aztán később mindez nemhogy megszokható, hanem egyenesen hiányozna is, ha nem lenne...) Aztán újabb és újabb betöltések után megragadott a hangulat. Eszméletlen ugyanis, amit ezek az ukrán srácok képesek voltak kihozni a koncepcióból. A sötét, dohos és enyhén klausztrofóbikus hatást keltő metróalagutak ugyanis egyrészt félelmetesek, másrészt éreztetnek egy olyan elkeseredett, de mégis beletörődött melankolikus vidámságot, amit játék hangulata ezidáig még képtelen volt visszaadni. Erre is csak a keleti fejlesztők képesek! Mindez természetesen sok-sok apróságból tevődik össze. A karakteres szereplők, a berendezett, velejéig kidolgozott környezet, a fényjátékok, a kopottas megvalósítás, a mellékszálak, az elkeseredett, soha véget nem érő harcok, a rongyokban szaladgáló, önfeledten játszó gyermekek, az őket bámuló, teljes jövőképüket vesztett szülők, egyszóval minden.

Húsz év telt el a nukleáris katasztrófa óta, mégis még mindenkin érződik a hatás, és akkor jövünk a képbe mi, akik reményt gyújtunk egy sötét alagút végén. Egyetlen barátunk a fegyverünk lesz, a legtöbbször vele kettesben fogunk útra kelni, illetve megküzdeni a betolakodó mutánsokkal, valamint az ellenséges frakció embereivel. A történet bonyolultsága tehát tovább fokozódik azzal, hogy mindenki, mindenki ellen harcol, holott a tét a túlélés. Talán ez lesz az egyik legkeményebb dolog, amit nem lesz könnyű feldolgozni az amúgy folyamatos nyomást gyakorló történet alatt. Utunk során rengeteg metróállomásból lett telepen átvágunk majd, jobb híján lineáris útvonalon haladunk előre, összetákolt, sínen futó autókkal jutunk el egyik pontból a másikba, ám téved az, aki úgy gondolja, csak a föld alatt hajtjuk érdekeinket. Néha elkerülhetetlen lesz ugyanis, hogy kimerészkedjünk a szabad ég alá. Az igazi megrökönyödés csak ekkor fog bekövetkezni, hiszen bár a külvilág semmivel sem veszélyesebb a metróalagutaknál, de a nukleáris szennyezés - állandó gázmaszk viselésre leszünk kötelezve - és a következtében kialakuló eljegesedés teljesen élettelenné, lakhatatlanná tette a bolygót. Szinte a szíve szakad meg az embernek, amikor korábban virágzó városokat lát romokba dőlve. Az az egy másodperc, amikor a katasztrófa lökéshulláma végighaladt a környezeten, szinte örök fényképként maradt meg az örökkévalóságnak, és mi ott járunk, a mozdulatlan, térbeli fényképen, miközben próbáljuk teljesíteni a teljesíthetetlent.

#tv#

Mint ahogyan fentebb már szóba került, a legjobb barátunk a fegyverünk lesz. Egy FPS játékban talán nem véletlenül van így, lévén bármennyire is erős a történet, azért a másodlagos hangsúly az akción, illetve a felderítésen lesz. Az akciózást különböző fegyverekkel tesszük érdekessé, az ilyetén játékokból ismerős fajták lesznek felfedezhetők itt is, azonban mivel a metróalagutakban elszabadult a "csináld magad mozgalom", természetesen szinte minden csettegő egy átalakított darab lesz. Kések, pisztolyok, sörétes és távcsöves puskák, valamint sorozatlövők, ennyi a kínálat, ám mindegyik fajtának legalább három-négyféle változata megtalálható, de mi magunk is vásárolhatunk fegyvereket, illetve kiegészítőket, attól függ éppen mire van szükségünk. Pénz nincs a játékban, az egyetlen fizetőeszköz a lőszer! Szerencsére fizetésre túl sokszor nem fogjuk használni, hiszen előbb vagy utóbb, de minden kiegészítős fegyvert megtalálunk majd a pályákon - általában jól eldugva -, tehát a töltényeket az eredeti rendeltetésüknek megfelelően, emberölésre használhatjuk fel. Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy röviden elmondjam, az akciók kicsit unalmasra és monotonra sikeredtek. Gyakran több lőszer sem elegendő az ellenfelek elpusztításához, ez pedig akkor a legidegesítőbb, amikor éppen szűkölködünk az ólomban. Szerencsére az ellen mesterséges intelligenciája elég jóra sikeredett, így elég sokszor képesek lesznek furcsa és újszerű helyzeteket produkálni, ami kicsit feldobhatja a "na már megint lőni kell" hangulatot.

Maga a játékmenet ugyanakkor sokak szerint egy átlagos FPS, szerintem azonban sokkal több annál. Elsősorban azért, mert nem csak megyünk és kaszabolunk, hanem mert szinte minden egyes lövésünket jó előre meg kell fontolnunk, köszönhetően az erősen korlátozott lőszermennyiségnek, amelyeket elhullott ellenfelekből szedhetünk össze, méghozzá sokszor pár darabonként. Így kapott egy nem kicsit túlélőhorroros beütést is a program, és bár nem kizárt, hogy sokaknak idegesítő lesz az állandó skúlóhajkurászás, én mégis azt mondom, hogy ez éppen így van jól, és ha első körben idegtépő is lenne, később garantáltan hozzászokunk majd. Mint ahogyan a gázálarc viseléséhez is, amelyhez a keleti fejlesztőknek valami titkos vonzódásuk lehet, hiszen szinte minden onnan érkező FPS-ben lemintázásra kerül. A Metro 2033-ban továbbfejlesztették annyival, hogy össze kell gyűjtenünk a pályákon elvétve megtalálható szűrőket hozzá, mert ha már képtelen tiszta levegőt átengedni, akkor nekünk sem lesz sok hátra. Szerencsére úgy optimalizálták ezt az opciót, hogy rohannunk soha nem kell, és bár meglepően idegesítő tud lenni ez a momentum is az első pár pályán, később abszolút megszokható, bár a hozzá tartozó hangeffektek - kis híján a (elnézést a kifejezésért) "taknyát visszaszívó ember" hanghatása is belekerült - már kissé furcsán hatnak, de könyveljük el ezt is amolyan keleties jellemvonásként.

Küldetéseink során mindemellett nem kell majd túl sokat gondolkodnunk, elsősorban a történet és az akciók visznek minket előre. Taktikázásra ugyan sok lehetőségünk nem akad, a hangtompítók, a robbanószerek, illetve a fénnyel történő játék azét okoz néhány kellemes percet. Természetesen akad azért elvétve fejtörő is, ám ezek sem fogják elsorvasztani agysejtjeinket, legtöbbször ugyanis fegyvereinkhez kapcsolódik a megoldás, ez a tény bármennyire is hangzik furcsán egy FPS-akció esetében. Ha nagyon kötekedni akarunk, akkor kijelenthetjük, hogy a játékot a hangulat, a sztori és az akciók tartják életben, minden más egy kicsit unalmasra sikeredett, ám mivel a lényeg úgyis ebben a triumvirátusban rejlik, ezért ezt csak kis negatívumként éljük meg. Pláne azért, mert az irányítás, a fegyverek használata, és úgy összességében az egész játék is roppant könnyen kezelhető, elakadni esélyünk sincs, a kiválóan felépített történetbe halálosan beleszeretni viszont van. Méghozzá nem is kevés!

Az ukrán játékok egyik sokak által kritizált pontja a grafika szokott lenni. Nos a 4A Games brigádjának sikerült itt is nagyot alkotnia, és felrúgni a bevett sztereotípiákat, lévén eszméletlen kinézetet birtokol a Metro 2033. Nem csak minden egyes négyzetmétere - egy csepp túlzás nincs a kijelentésben - végletekig kidolgozott, hanem az előírt konfiguráción csodálatosan, akadások nélkül zakatol, méghozzá rendkívül rövid töltési időkkel. Rendelkezésünkre áll ráadásul a DirectX technológia legújabb kivetülése is, amivel aztán tényleg olyan elképesztő ábrázolást és effekteket varázsolhatunk elő a sötét alagutakból, hogy az már szó szerint élmény. Szintén hasonlóan pozitív dolgokat mondhatunk el a hangeffektekről is. A zenék igazából nem képezik szerves részét a játéknak, így azok mellőzésre is kerültek, ellenben a hangok, a szinkronok és minden más egyéb, szinte hiánytalanul szólal meg hangfalainkból, ezzel is segítve a történet átélését, hiszen nem azzal kell foglalatoskodnunk, hogy ez a fegyver milyen bénán szól, vagy az a szinkron enyhén akcentussal lett felvéve, hanem minden a helyén van, minden rendben, a mi feladatunk csak a teljes beleélés lészen.

A Metro 2033 tehát olyan, mint egy interaktív mozifilm. Kiváló a sztorija, elképesztő a mondanivalója, hátborzongatóan hiteles a hangulata, és bár hosszútávon kicsit unalmasak a játékmenet egyes pontjai, a kevés negatívumot bőven ellensúlyozzák a fenti pár ezer karakterből kiderülő információk. Arra a kérdésre pedig, hogy mi a rossz a játékban, sajnos nincs egyértelmű magyarázatunk. A Metro 2033 ugyanis vagy elkap teljesen, és képes leszel apró hibái ellenére is maradéktalanul szeretni, vagy a legapróbb ellenszenves pont is kiszúrja a szemed, és betartod vele kapcsolatban a pár méteres távolságot. Természetesen a játék egyáltalán nem tökéletes, de egy végigjátszás után is azt kell mondanom, hogy élvezetes kikapcsolódást nyújtott, alig várom, hogy újra belecsaphassak a történetbe, még akkor is, ha már kívülről ismerem minden porcikáját. Olyan ez, mint egy jó könyv, csak a főszereplőre valóban befolyással vagy. Remélem, hogy lesz folytatás valamilyen formában! Ötös alá, leülhet!

#tv2#