Men Of War teszt

A játékokból kimaradt részek pedig olyan dolgok, amiket teljességgel lehetetlen leprogramozni, hiszen sokan el sem tudják képzelni, milyen lehetett, mikor egy ember előttünk szakadt darabjaira egy gránáttól, a vére pedig szétkenődött ruhánkon, arcunkon. Sem a játékokban, sem a filmeken nem lehet kiváltani azt az érzést, amikor ezrek állnak szemben a csatamezőn, és bármerre is nézünk, holttestek terítik a földet, hiszen ezeket a dolgokat csak azok tudják, akik ott voltak, akik életükkel fizettek azért, hogy megnyerjenek egy újabb értelmetlen háborút. Nekik nem volt mentési lehetőségük, ha elrontottak valamit, nem tölthettek be egy automatikus mentést, sem semmi mást. Túl gusztustalan, és túl igaz? Meglehet, de a tény, akkor is tény marad.

Ennek ellenére számos olyan játék készült már az idők folyamán, amelyek a háború harcászati, avagy taktikai oldalát nagyon profi, és hangulatos módon tudták visszaadni a játékosoknak. Persze itt sem lehetett átérezni azt a lelki megviselést, azt a lélekromboló összképet, ami egy valóságos háborúban elénk tárult volna, de talán egy játéknál nem is ez a lényeg, hiszen nem elrettenteni akarnak senkit, inkább szórakozást, illetve kikapcsolódást nyújtani. A tesztünk tárgyát képező Men Of War sem akart senkit lelkileg összetörni (ez lehetetlen is lenne...), viszont a Második Világháború hangulatát, kiszámíthatatlanságát, és taktikai nehézségeit magas színvonalon képes visszaadni.


Számos előzményét meg lehetne említeni a játéknak, mi viszont most maradjunk csak a Faces Of War című (számomra remekmű) alkotásnál, hiszen talán ez áll legközelebb a produkcióhoz. A sztorihoz hozzá tartozik az is, hogy a Men Of War egy ahhoz készült kiegészítőnek indult, de szerencsére kinőtt az expanzió szerepből, és egy teljes játékként teszi tiszteletét. Mielőtt részletesebben belemennénk a produktum ismertetésébe, nem árt megjegyezni, hogy orosz fejlesztésű játékról van szó, ami sokaknak már most okot adhat a reménykedésre, hiszen az oroszok mindig is tudtak valamit, játékaikat a nyugatiakkal ellentétben sosem a grafikával kívánták eladni, hanem hangulatukkal, és menetükkel. A Men Of War esetében ez szintén igaz, bár előrevetíteném, hogy szerintem a grafikával sincsen komolyabb gond.

Merüljünk is bele az alkotás rejtelmeibe. A történet, maga a történelem, hogy ilyen szép költőien fogalmazzak, hiszen ez maximálisan igaz. Alapesetben három kampány fog a rendelkezésünkre állni (plusz egy bónusz), amelyek értelemszerűen az orosz, a német, valamint a szövetséges haderő küldetéssorozatai lesznek. Mindegyik frakció oldalán egy-egy katona életútját, és apró cseprő dolgát élhetjük át, viszont a fejlesztők kicsit elvontan, vagy ha úgy tetszik ködösítve tálalják elénk a valóságban is megtörtént eseményeket. Nem fogunk tehát feltétlenül belefutni Sztálingrád-ba, vagy éppen más nevesebb világháborús helyszínbe, ellenben több olyannal is találkozunk, amelyek nincsenek nevükön nevezve, de a történelemben jártas egyének nagyon is tudják, hogy hová helyezzék el őket háttértáraikban. Tehát a valóság, és a kitaláció finom kis keverékét adja a Men Of War, ezzel pedig már csak azért sem lehet vitatkozni, mert a háború minden egyes apró csatáit nem sikerült rögzítenie senkinek, legalábbis pontosan, percről percre, semmiképpen.

Az alkotás, stílusát tekintve RTS, és inkább az említett elődhöz, valamint valamilyen szinten a Panzers sorozathoz is lehetne hasonlítani, hiszen nincs építkezés, sem más hasonló badarság, adott egy bizonyos számú egység, és azokkal kell végiggyalulnunk a pályát, persze csak a legrosszabb esetben. Sokszor ugyanis lehetőségünk lesz erősítést hívni, ami lényegesen megkönnyíti dolgunkat, de ha a sors úgy hozza, akár még az ellenség egy-egy páncélosát, lövegét is elfoglalhatjuk, ami nem új keletű dolog, de a Men Of War esetében sokszor a kényszer is rávisz minket arra, hogy egy páncélost magunkévá tegyünk, főleg ha az éppen egy Tigris, vagy egy T-34-es.


A játszadozást az orosz oldallal kezdhetjük meg (az első küldetés után már válthatunk bármelyik félre), és itt kell kiemelni azt, hogy ez a kampány mennyivel nagyobb figyelmet kapott, mint a többi. Sokkal hosszabb, tartalmasabb, és nagyobb volumenű az egész, míg például a német, vagy szövetséges oldalt kissé összecsapottnak éreztem. Ez értendő arra, hogy a szovjeteknél több küldetést élhetünk át, sokkal nagyobb számú egységgel vezényelhetjük le a csatákat, stb. Szégyen szemre egy orosz küldetésben kellett Királytigrist, valamint Párducot irányítanom (miután elfoglaltam), ugyanis a német hadjárat során erre nem volt lehetőségem. Alapból szégyen, viszont ha megnézzük a germán kampány időintervallumát (1941-1943), akkor hamar rájövünk, hogy nem is volt lehetséges akkoriban sem egy Párducba, sem egy Királytigrisbe bepattannunk, ugyanis az első Panther 1943. májusában gördült le a futószalagról, a Königstiger pedig 1944-ben, komolyabb bevetésükre is egyébként ebben az évben került sor. A történelemhűség tehát ilyen szempontból nagyon is korrekt lett, viszont a német kampány akkor is túl összecsapott, és csak a Földközi-tenger körüli hadszíntérre koncentrál, ami érdekes volt, de Európa nyugati, valamint keleti részein sokkal érdekesebb dolgokat produkáltak a nácik, szerintem több embernek okoztak volna örömet a fejlesztők, ha elsősorban nem sivatagban kell szerencsétlenkednünk a német egységekkel.


A szövetséges kampány egyébként teljesen ugyanebben a cipőben jár, de meg kell említeni a negyedik küldetéssorozatot, ami nagy ötletességgel a Bonus névre hallgat. Itt tulajdonképpen olyan harcokat élhetünk át, amelyek nem fértek bele egyik kampányba sem, példaképpen itt megjárhatjuk Ukrajnát, vagy éppen Hollandiát is. Érdekesek, és a Men Of War színvonalához felérő küldetések ezek, én mégis jobban örültem volna, ha ezek kimaradnak, és a másik két kampányt teszik izmosabbá. A bónusz küldetések egyébként eléggé a szövetségesekre hajaznak, magyarul a német oldal minden téren meg lett gyalázva, főleg ha arra gondolunk, hogy a kampány során is szinte végig csak hátrálnunk, vagy védekeznünk kell. Ez kifejezetten sajnálatos tényező...

A küldetéseket összevetve egyébként nagyon változatosra sikeredett a paletta, még egy-egy kampányon belül is. Sohasem fogunk két ugyanolyan küldetéssel összefutni, arról nem is beszélve, hogy egy-egy pályán belül is számos apróságot kell elintéznünk, hiszen vannak elsődleges, valamint másodlagos feladataink. Lesz, amikor hatalmas haderő birtokában kell betörnünk az ellenség által birtokolt területre, és ott rendet tenni, de akad olyan is, amikor védekezni kell, fokozatosan hátrálni, miközben mögöttünk épül a védvonal, vagy éppen kitelepítés folyik.

#tv#
A Men Of War nemkülönben egy olyan játék címét is elnyerte az én szememben, ahol a fejlesztők igyekeztek bemutatni azt, hogy a háború veszteségekkel is jár. Nem csak nyerni kell tudni, hanem veszíteni is, ehhez pedig nem egy, sőt nem kettő egységünk fog ottmaradni a csatamezőn romhalmaz, vagy holttest formájában. Sokszor hihetetlen nagy veszteségeink lesznek, és nem egyszer előfordul az is, hogy egy hajszálon függ a pálya eredményes végig vitele, hiszen az ellenség vagy többedmagával száll szembe maroknyi hadseregünkkel, mi pedig a a parancsok kiosztása közben izzadtan és idegesen tekintgetünk a visszafelé számláló órára, ami az ellenséges támadások elmúlását jelenti. Itt kell külön kiemelni a játék nehézségét is, hiszen ez sem sikerült mindennapira. Sokszor nem is az ellenfél mesterséges intelligenciája fog nehézséget okozni (ez amúgy is hagy némi kívánnivalót néhány résznél), hanem a magas létszámuk. Normál fokozatban valami hihetetlen izzasztó tud lenni a játék, ami Hard fokozaton simán üti egy-egy hardcore stratégia játék szintjét. Ebből pedig az következik, hogy minden egyes egységünknek megvan a maga szerepe, nem szabad ész nélkül ráküldeni senkit az ellenségre, minden lépést előre meg kell tervezni, és minimum kétszer átgondolni. Érdekes, hogy más RTS játékokhoz képest itt nem a fokozatos nehezedés van szem előtt tartva, hanem rendszertelenül hol nehéz, hol könnyebb a dolgunk egy-egy csatamezőn. Ez sokakat elriaszthat, hiszen már a kezdő orosz kampány sem piskóta, utána viszont többször találkozni fogunk olyanokkal, melyek végig vitele akár játszi könnyedségű is lehet.

Vannak pályák egyébként, ahol szinte már Commandos utánérzése is lehet az embernek. Példaképpen nyugodtan meg lehet említeni azt, amikor egy maroknyi ember felhasználásával el kell foglalnunk egy elég jól felfegyverzett bázist, utána pedig még meg is kell védenünk azt az ellenséges erőktől, mert miért ne. Na, ezeken a pályákon lehet előkészíteni a dezodort, valamint a sok-sok szál cigarettát, hiszen az eredményességhez olyan taktikai érzékre van szükség, amely simán elég lett volna egy-egy valós ütközetben is. Kihívás tehát nagyon is van a produktum esetében, erre nem lehet panaszkodni, egy kicsit sem.


Mivel a Men Of War egy stratégia kategóriában gyökeret verő alkotás, elég tartalmas, és szerte ágazó játékmenettel, valamint játékbeli elemekkel büszkélkedik. Mint feljebb említve volt, nincs építkezés, sem nyersanyag gyűjtés, adott néhány egység, és kész. Viszont külön ki kell emelni itt az egységek sajátos tulajdonságait, hiszen olyan is van nekik. Ehhez hozzátartozik az is, hogy mindenkinek (még a legprolibb gyalogos lövésznek is) saját inventory-ja van, amibe természetesen mi bármikor belenyúlhatunk, beletehetünk, vagy kivehetünk onnan dolgokat (akár egy ellenséges elesett katona cuccait is felvehetjük). Ez nagyobb csatáknál elég jelentéktelen, viszont egy pár emberes szabotázs esetében kifejezetten hasznos opció. Továbbá minden gépezet (tankok, lövegek, gépjárművek, stb.) úgy vannak kialakítva, hogy részekre vannak bontva, és azokon a részeken lehet őket károsítani. Egy tanknak például célozhatunk a tornyára, a motorjára, de még a lánctalpaira is többek között, aminek hála vagy rögtön mozgás-, vagy harcképtelenné tesszük őket. Persze ez azért nem olyan könnyű, hiszen nem minden lövedék fog célba érni. Minden egyes skúló útja ugyanis egyénileg van kiszámolva, és számos külső tényező befolyásolhatja. Ha például magasabban van a mi páncélosunk, az ellenségé pedig egy szinttel lejjebb, akkor mi minimum egy lövés előnnyel indulunk, hiszen korábban van rálátásunk. Hasonló külső tényező lehet még az éjszaka, vagy a homokvihar is, de természetesen az is számítani fog, hogy milyen tankkal megyünk minek. Egy Sherman-t például hiába küldünk neki egy Tigris-nek, annak jó vége nem lesz. Ez nem csak a játékban, a valóságban is így volt ugyebár, tehát ezen nem lepődünk meg, viszont akinek nincsenek meg a minimális világháborús ismeretei, itt is könnyen belefuthat a csapdába. Tankjainkat egyébként könnyedén megjavíthatjuk, hacsak nem sikerült akkora találatot bevinnie ez ellenfélnek, hogy apró darabjaira hullott szét.


A produktum egyik nagyon hangoztatott opciója mindemellett a Direct Unit Control, amit bevallom töredelmesen, én nem használtam, és szerintem amennyire beharangozták, annyira azért nem nélkülözhetetlen, sőt. A lényege, hogy egy egységet kijelölés után arra céloztatunk, és arra lövöldöztetünk, amerre mi szeretnénk, magyarul bármikor és bárhol átvehetjük felettük a vezérlést. Számomra sokkal nagyobb örömöt jelentett a fedezékrendszer, ami tulajdonképpen annyit takar, hogy katonáink bármit felhasználhatnak fedezékként, de ezek könnyen porrá zúzódhatnak, hiszen a pályák is ezekkel együtt, a sárga földig lerombolhatóak, ami még egy kis plusz élvezetet biztosít a játéknak, hiszen kinek ne dobbanna meg a szíve akkor, amikor egy hatalmas páncélos szörnyeteggel átrongyolunk egy házon, amin utána egy szép nagy lyuk fog tátongani.

Persze azért az összkép hagy maga után kívánnivalót, hiszen a törés-, rombolás modellje elég gyatra lett néhány résznél, viszont ellenpéldaként muszáj felhozni azt, hogy maga a játék kinézete RTS-hez képest nagyon is rendben van. Nincs túlcifrázva, nincs túlfényezve, ezáltal is egy kicsit nagyobb hangulatot tud sugározni, hiszen a II. Világháború is egy mocskos háború volt. Az összképet tehát grafikai téren egyáltalán nem érheti panasz, az egységek részletesen ki vannak dolgozva, szinte már TPS nézetbe közelíthetünk rá a dolgokra, tehát a végeredmény egy majdnem ötös, ha az RTS felhozatalt nézem, de azért egy Tom Clancy's EndWar-hoz viszonyítva, hát-hát...

A hangok terén sincs különösebb probléma, a szinkronhangok miatt kell komolyabban lepontoznom az alkotást, ugyanis valami hihetetlen rosszra sikeredtek ezek, ellenben a járművek és fegyverek hangjai pedig kifejezetten jól. A tankok tényleg több tonnás szörnyetegként dübörögnek, a lövedékek becsapódásai valami ijesztően realisztikus hatást keltenek, de az oroszos angol akcentus az jaj de rossz már... A hosszas bemutató után biztosan maradtak ki apróságok a számos lehetőség közül, viszont a lényegi dolgokat sikerült mind górcső alá venni. A játék szingli része amúgy sem egy pár órás elfoglaltság (simán egy hét is lehet a legnehezebb fokozaton), de a fejlesztők gondoskodtak további érdemekről is, hiszen van itt multiplayer, de még kooperatív lehetőség is, amelyek újabb plusz időt biztosítanak a játékosoknak.

A nagy bánat talán ott kezdődik, hogy a fejlesztők a beígért japán felet kihagyták a multiból, mondjuk ez nekem nem hiányzott, hiszen az oroszok, a németek és a két részre bontott szövetségesek teljes mértékben ki tudták elégíteni a szerény személyemnek egyáltalán nem fontos multiplayer csatákat. Aki erre utazik, szintén megtalálhatja a számításait, de ha valakinek még így is hiányérzete lenne, elárulom, hogy rengeteg mod már most fellelhető hozzá, és természetesen készíthető is, kinek kénye kedve szerint.

#tv2#
Amivel a Men Of War nagyon le tudja venni az embert a lábáról, az a hihetetlen hangulat. Persze ez csak azoknak okoz örömet, akik fanatikusai a világháborúnak, és teszem azt egy KV-2-es tanktól is minimum úgy fel tudnak izgulni, mint egy bombanő látványától. Ha valaki tényleg szeretné taktikai szempontból is átértékelni a világháborút, és belefolyni egy kis csatározásokba, ahol számos történelem hű hadigépezettel nekilendülhet az ellenfélnek, az már most utánanézhet a játéknak, amit elsősorban hardcore stratégiáknak mernék ajánlani, hiszen a legkönnyebb fokozaton is okozhat fejtörést, ez pedig abszolút nem túlzásként kezelendő.

Ha nem igényled a csillogó-villogó grafikát, és szeretnél egy kiváló II. Világháborús RTS játékot a polcodon tudni, a Men Of War a te játékod lesz. Számomra elnyerte a minden idők legjobb ebben a tematikában fogant stratégia játéka címet, de a pontozáshoz természetesen a fanatizmusom, valamint véleményem félretételével, objektívan álltam. Ajánlott produkció, nagyon is...