Mark of the Ninja teszt

A csapat úgy határozott, hogy amennyiben ez kell a népnek, rajtuk igazán ne múljon semmi sem, így idén év elején sorozattá bővítették a franchise-t, ám mielőtt még megetették volna velünk a harmadik részt, a Klei Entertainment elhatározta, hogy újabb utakat is felfedez magának, ennek köszönhetően elkészítették a Torchlight II átvezetőit, valamint bejelentettek két vadonatúj projektet is, a még mindig javában készülődő Don't Starve-ot, valamint a cikkünk tárgyát is képező Mark of the Ninját, amellyel nem titkoltan ismét új színt szerettek volna hozni az oldalnézetes platformerek világába.

Van lámpa, de ezeknek így is fejlámpa kell...

Hogy rögtön lelőjem a cikk végkifejletét, véleményem szerint ezt a küldetést maximális sikerrel teljesítette a Klei Entertainment, hiszen olyan magas fokon, mint a Mark of the Ninja, talán még egyetlen videojáték sem ötvözte a lopakodás lehetőségét az oldalnézetes platformerek stílusával. Nyilván a hőskorból lehetne példákat hozni, de ebben a formában, illetve az elmúlt 10-15 évben garantáltan nem találkoztunk még csak hozzá hasonló projekttel sem, ennek is köszönhette talán a játék, hogy a már szeptemberben megjelent Xbox Live-os változatok óriási sikernek örvendtek, de a nemrégiben debütált PC-s változatok is hasonlóan kellemes sorsra fognak jutni, hiszen a portolás finoman szólva is jóra sikeredett, én legalábbis sem az irányítás, sem a küllem optimalizálása terén nem tudnék belekötni semmibe sem. Apropó küllem! Ha már szóba került, akkor fontosnak tartanám megjegyezni, hogy első ízben éppen ez az, ami engem személy szerint elvarázsolt a Mark of the Ninja esetében. A srácokat ugyanis nem hiába kérték fel a Torchlight II átvezetőinek megalkotására, egyszerűen ugyanis csodákat képesek művelni az animációk terén, ami esetünkben színes és rajzfilmes átvezetők képében mutatkozik meg, de a pályák is kellemes összhatást nyújtanak, különösképpen a fény-árnyék effektek, amelyek óriási szerepet kaptak a Mark of the Ninjában. Hogy miért?

Ezt még Peter Parker unokatesómtól tanultam.

A válasz rendkívül egyszerű, a játék ugyanis a nindzsákról, a nindzsalét sajátosságairól szól, és ehhez kapcsolódik részint a történet is, amelynek középpontjában egy a dodzsónk elleni támadás áll. Bizonyos érdekcsoportok ugyanis nem nézik jó szemmel, hogy a nindzsák még a jelenben is hasznos, mindemellett pedig igazságos jótevői a társadalomnak, így a főhadiszállás lerohanásával elfogják a mestereket, hogy ezzel tegyenek keresztbe az ősi harcművészetek és hagyományok tisztelői előtt. Névtelen főhősünk szerencsére kimarad a fenti balhéból, aminek köszönhetően talán máris kitaláltuk, hogy ő, pontosabban mi leszünk azok, akik felkerekednek a rend helyreállításának érdekében. Feladatunk a bosszú mellett az, hogy kiszabadítsuk a mestereket, hogy a nindzsák újra erős és ütőképes csoportosulást alkothassanak. Ennek érdekében be kell majd szivárognunk különféle épületekbe - többségében toronyházakba vagy raktártelepeken lévő épületegyüttesekbe -, hogy a lehető legkisebb feltűnést keltve vigyük véghez feladatainkat, hiszen a nindzsák sosem arról voltak híresek - kivéve néhány középkori ütközetet - , hogy szemtől-szembe küzdjenek meg ellenfeleikkel, sokkal inkább a lesből való néma támadás tartozott az erősségeik közé.

Mint a mókus fenn a fánn, buta őrre ugrok tán?

Ezzel az utolsó momentummal máris elárultam, hogy mi a legnagyobb különbség a Shank és a Mark of the Ninja között. Míg ugyanis előbbi alkotás esetében a vérengzésé és a látványos, gyakran test a test elleni brutális harcoké volt a főszerep, addig utóbbi esetében pont ennek ellenkezőjével fogunk találkozni, tehát a kimért, sötétben megbújó és csendes harcmodorral, ami talán unalmasnak tűnhet, de a Klei Entertainment legújabb alkotásában mégis elképesztően hangulatosra sikeredett. Lássuk tehát közelebbről a játékmenetet, ami a hagyományos oldalnézetes platformerekre épít, de a közvetlen harcok helyett inkább az ügyességet és a kimértséget helyezi előtérbe. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a pályákon - amelyek rendkívül összetetten és kitűnően kerültek felépítésre - csak unalmas és az ellenséget kerülő hadműveletekbe bocsátkozhatnánk, a Mark of the Ninja küldetései és minden egyes kihívása ugyanis érdekes, mindemellett pedig izgalmas is lesz, nem mellesleg pedig teljes egészében képességeinkre, valamint döntéseinkre épít. Ennek fényében választhatunk, hogy lerohanjuk az ellenfeleket - ennek nem sok értelme lesz -, netán megkerüljük őket - járhatóbb út -, de megtehetjük, hogy az árnyékokban meghúzódva, kijátszva a védelem hiányosságait, hátulról csapunk le rájuk, ami alighanem a legizgalmasabb lehetőség mind közül.

Ez nem ér, neked nagyobb a burkod!

Mivel csak oldalnézetben látjuk a pályákat és az eseményeket, azt hihetnénk, hogy eléggé korlátozottak lesznek a lehetőségeink, de ez egyáltalán nincs így, a legtöbb kihívást minden esetben legalább kétféleképpen oldhatunk majd meg, hiszen nem lehet eléggé hangsúlyozni a pályák felépítettségének kiválóságát, a rengeteg alternatív útvonalat és a lehetőségeket, amelyek főhősünk képességeire építenek. Nindzsánk oldalán ugyanis lesznek alapvető felszereléseink, például egy csáklya, amivel könnyedén elérhetjük a magasabb helyeket is, vagy a dobótőr, amivel kiolthatjuk a fényeket, zajt csaphatunk, netán kikapcsolhatunk halálos lézerberendezéseket üzemeltető elektromos dobozkákat. Ezek lesznek a korlátozás nélkül a rendelkezésünkre álló kiegészítők, de akadnak majd olyanok is, amelyek limitált mennyiségben állnak rendelkezésünkre. Ilyenek például a különféle aknák vagy a füstbomba, de lesz egy speciális zajkeltő készülékünk is, ami hasznos lehet olyan helyzetekben, amikor képtelenek vagyunk megfelelő taktikával előállni az adott helyzetre. A pályákon egyébiránt minden tettünkért cserébe pontokat kapunk - minél stílusosabban és "nindzsásabban" játszunk, annál többet -, amelyeket a szintek utáni összesítésben verhetünk el újabb aktív vagy passzív képességekre, illetőleg kiegészítőkre.

Talán úgy tűnhet, hogy felplaccsantam a falra, de ez csak a látszat!

A játék állandó kihívások elé állít minket az izgalmas küldetések segítségével, és bár legnagyobb sajnálatomra kooperatív mód vagy egyéb online móka nem kapott helyet benne, de ha végigdaráljuk a küldetéseket, akkor feloldhatunk egy vadonatúj játékmódot, aminek teljesítése a rémálom kategóriába tartozik, és könnyedén kibővíti az egyébként szerintem igencsak rövid játékidőt. Jómagam alig 4 óra alatt ugyanis végeztem a Mark of the Ninja néhány pályáján, és bár életre szóló élményt szereztem, még legalább 2-3 órát szívesen eltöltöttem volna vele. Ezt elsősorban azzal érdemelte ki a játék, mert valóban azt éreztette, mindemellett pedig el is hitette velem, hogy szabadság fogad a pályákon, hogy amennyiben nem akarok, akkor nem muszáj szembeszállnom egy adott ellenféllel, elég csak kikerülnöm, vagy egy későbbi időpontban visszatérnem hozzá, hogy likvidálhassam. Nem tagadom, hogy óriási ötletnek tartom, hogy a Klei Entertainment ötvözte az oldalnézetes platformerek stílusát a lopakodós játékmenettel, hiszen az efféle címekből hatalmas hiány van a piacon, ami eredményezhetett volna egy összecsapott alkotást is, de az illetékesek megmutatták, hogy vagy minőséget vagy semmit. Ez a mentalitás, illetőleg a kitűnően összerakott Mark of the Ninja ismét ráébresztett arra, hogy sokszor ott talál kincset az ember, ahol nem is keresné, a Klei Entertainment legújabb alkotása ugyanis egy igazi, egyáltalán nem csiszolatlan gyémánt a sokadalomban, ami rövidsége ellenére hatalmas élményt képes nyújtani mind az oldalnézetes platformerek, mind a lopakodós videojátékok kedvelőinek. Remélem lesz folytatás!