Noha a MagicToMaster egyelőre nagyon az út elején jár, de egy néhány napos teszt után bátran ki merjük jelenteni, hogy mi már érezzük benne azt a potenciált és lehetőséget, ami néhány hónapon, maximum éven belül hozzásegítheti a játékot a sikerhez. Hogy hozzásegíthessük ehhez a fejlesztőket, ránéztünk nektek a MagicToMasterre, hogy megoszthassuk veletek saját tapasztalatainkat.
Ha csak azért kerested fel ezt a cikket, mert arra a kérdésedre szeretnél választ kapni, hogy érdemes-e időt szánni a játékra vagy sem, akkor most rögtön kiemelnénk, hogy igen, sőt határozottan. A válasz azonban nem ilyen egyszerű, így ezt fejtegetnénk nektek az alábbiakban. Kezdeném rögtön egy kis negatívummal – nem kell aggódni, nem lesz belőle sok -, ami nem más, minthogy a legtöbb MMO-val ellentétben a MagicToMaster esetében nincs egységes koncepció, vagy egy olyan történet, amit el lehetne mesélni, ami célként lobogna előttünk folyamatosan, amire felépülhetnének a küldetések, mint például a Guild Wars 2-ben volt. Amíg ezt nem oldják meg a fejlesztők, addig sajnos csak a grindereket tudják bevonzani, azonban aki egy mély történetre vágyik, az elkerüli a játékot.
Jó megoldás lenne felépíteni egy háttérvilágot, amihez hozzá lehetne igazítani a küldetéseket, az adalékanyagokat, mert most egyelőre csak annyi van, hogy a kezünkbe adnak egy pályát, egy halom tennivalót, valamint egy végcélt, miszerint öljük meg a főellenfelet. Ez egy lecsupaszított alapnak jó, de a sikeres MMO titka a színezés, a körítés, ami egyelőre még hiányzik. Nyilván a MagicToMaster esetében tudni kell helyén kezelni a dolgokat, hiszen lényegében egy indie MMO-ról van szó, ami mögött nem állt nem hogy több millió dollár, de még csak több millió forint sem. Ez áldás és átok is egyszerre, hiszen a fejlesztők így kreatív ötletekkel tudják felépíteni mindazt, amit a nagy csapatok csak sok-sok pénzből. Ez pedig már egy óriási jó pont!
Mint említettem, a MagicToMaster a történet tekintetében kicsit hiányos. Bár van néhány hosszúra nyúlt adalékanyag a hivatalos honlapon, egy korrekt összefoglalóra azonban igencsak szükség lenne mielőbb. A játékban három család vívja harcát, amelyek a Rahun, a Teven, a Rasan és a Solon. A játékosok közülük választhatják ki a számukra szimpatikusabb célokkal, illetve természetesen háttérrel rendelkezőt, kivéve az elsőket, akik a császári dinasztia tagjaként kis híján érinthetetlenek. Végletekig leegyszerűsítve, a Teven család oldalán a harcosok, a Rasan család oldalán a mágia kedvelői, míg a Solon família képviselőként a kalmárhajlamú játékosok találják majd meg számításaikat.
Választásunk különösebb hatással – a játék jelenlegi állapotában – még nem jár, az viszont már annál inkább, hogy milyen kaszt képviselői leszünk! Összesen négyféle karakterosztály közül választhatjuk ki a számunkra legszimpatikusabbat, ezáltal lehetünk harcosok, sámánok, nindzsák és petrunok. A harcosokat és a sámánokat bizonyára nem kell különösebben magyarázni, hiszen míg előbbiek a közelharc, addig utóbbiak a mágia mesterei, de általánosságban minden kasztra igaz, hogy képes a mágiahasználatra. A másik két kasztról annyit kell tudni, hogy a nindzsák a papírforma szerint a lopakodás mesterei, azonban a játékban inkább az erős közelharci támadásokban járnak az élen, míg a petrunok tulajdonképpen a sámánok sötét oldalát képviselik, nagyon erős támadó varázslatokkal a tarsolyukban. Számomra ők voltak az abszolút kedvencek!
A MagicToMaster, mint a legtöbb MMO értelemszerűen egy alapos karakteralkotással indít el minket utazásunkon, ami egy kicsit hiányos még ugyan, tehát lehetne több arcforma, választható ruhák, frizurák, esetleg olyan extrák, mint a tetkók, de a későbbiekben újabb páncélok, illetve ruhaneműk vásárlásával vagy megszerzésével legalább öltözékünket tudjuk módosítani bizonyos mértékig. A játék egy nagyon kellemes és gyors oktatópályával vezet be minket az irányítás, majd a harcok rejtelmeibe, sőt már itt, a Karantén szigeten megtanulhatjuk a teleportálás, valamint a harc művészetét is. Az oktatópályán néhány perc alatt át lehet rohanni, és ezt követően azonnal eljutunk a fővárosba, ahonnan kalandjaink jelentős része is indul majd.
A főváros számtalan kisebb kerületből tevődik össze, rengeteg kereskedő kínálja portékáit, és általánosságban mindig itt találjuk a legnagyobb életet is, ezáltal amennyiben szeretnénk magunknak barátokat szerezni, vagy csak beszélgetni valakivel, itt érdemes próbálkozni, főként a teleportkapuk előtti téren. Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy kiemeljem: bár nem sok magyar fejlesztésű MMO-val játszottam már életem során, de a MagicToMaster nagyon barátságos, mi több értelmes közösséggel rendelkezik. Mivel többnyire magyarok nyüzsögnek a szervereken, szinte bármikor belefuthatunk valakibe, ha elakadtunk, és jómagam szinte bárkihez is fordultam segítségért, minden esetben találkoztam olyanokkal, akik szóba elegyedtek velem. Ez a közösségi élmény és maga a közösség a lehető legnagyobb pozitívuma a játéknak, hiszen ezzel a jövőbeni megítélése, illetve az alkotás sorsa 50 százalékban biztosított.
Természetesen a fejlesztők maguk is tettek azért, hogy ez a jó közösség kialakulhasson, ezáltal rengeteg interakciós lehetőséget helyeztek el a játékban. Példának okáért egyetlen kattintás, és beszélgethetünk másokkal, van közös chat is, de szintén egyetlen kattintással kereshetünk magunknak klánt vagy kisebb közösségeket, sőt a PvP elől sem zárkózik el a program. A jó közösség azért is nagy előny, mert a küldetések többsége egyelőre még nem túl kidolgozott – több helyen hiányosnak is éreztem őket -, azonban legalább garantáltan folyamatosan lesz egy tennivalónk, amivel foglalkozhatunk. Részemről örültem volna több – szabadon felfedezhető – és izgalmas mellékküldetésnek, illetve változatosabb feladatnak, mert az eddigi missziók során vagy futárkodtam, vagy mészároltam, más opció még nem volt.
A fővárosban egyébiránt bár sok időt eltöltünk majd, a nagy kalandok a város falai körül várnak ránk. Különféle teleportkapuk segítenek minket abban, hogy eljuthassunk az egyes helyszínekre, amelyek természetesen egy bizonyos szinthez vannak rendelve. Először például a Farkassámán Erdő vár ránk – néhány napos tesztidőszakunk során meg is ragadtunk ezen a sűrű erdővel ellátott, különféle farkaslények által lakott területen, ahol egészen a 20. szintig várnak minket feladatok, mígnem eljutunk az adott pálya főellenfeléhez, ami minden egyes újabb külső területen így lesz majd.
A játékmenet tekintetében egyébiránt a MagicToMaster nem vonultat fel komolyabb újdonságokat – nincs is rá igazán szüksége -, így tehát a lényeg, hogy folyamatosan újabb és újabb tapasztalati pontokat szerezzünk, közben fejlődjünk, fejlesszük karakterünk képességeit, újabb varázslatokat és fogásokat sajátítsunk el, újabb fegyverekhez és páncélokhoz jussunk hozzá, aminek köszönhetően folyamatosan nyílnak majd meg előttünk az újabb területek, kihívások és ellenfelek is. A harcok a szokványos „kattints és várj amíg az ellenfél életereje nullázódik” metódust követik, de vannak lehetőségek taktikázásra is, főként miután egyre több képességet tanultunk meg, illetve egyszerre több ellenfelet akarunk a másvilágra küldeni.
Figyeljétek a Game Channel oldalát, mert hamarosan sokkal többet is megtudhattok a játékról és a fejlesztőkkel is kapcsolatba tudtok lépni…;)
Nyilván rengeteg apróság van, ami feldobja a MagicToMaster játékmenetét, így a lelkekhez köthető tárgyak, a varázsitalok, a meglovagolható állatok, a saját gazdasági- és valutarendszer, vagy éppen a démonkapuk, amelyek alaposan megszínesítik a nagy egészet. A játék ugyanis rendkívül összetett és szerteágazó, nem utolsó sorban pedig szinte hetente bővül valamivel, mivel a fejlesztők folyamatos finomhangolásokat végeznek a tartalmi bővítések és javítások mellett, aminek köszönhetően nemrégiben például egy alapos grafikai ráncfelvarráson is átesett a játék.
A végső megítélés tekintetében nyilván tudni kell helyén kezelni a MagicToMastert, ezáltal sem a pontszámot, sem a véleményt nem úgy kell tekinteni, hogy mindez egy Guild Wars 2-höz mérvadó, hiszen nyilván nem említhető egy lapon a két projekt. Az M2M azonban úgy vélem, hogy mind grafikailag, mind a megvalósított ötletek tekintetében büszkén nevezhető az eddigi legösszetettebb és legjobban felépített magyar fejlesztésű és magyar nyelvű (!) MMO-nak, ami ráadásul még a közösség tekintetében is erős, sőt mi több, egyre erősebb lesz. Jómagam csak a Metin 2-vel tudnám összevetni a végeredményt, ahhoz képest a MagicToMaster egy sokkal ígéretesebb, színesebb és változatosabb MMO, amit ingyenessége miatt érdemes mindenkinek legalább kipróbálnia, és ha rám hallgattok, legalább egy-két órányi esélyt adjatok neki, hiszen ennyi szükséges ahhoz, hogy rejtett szépségei megmutatkozzanak.
A teszt során nVidia GTX 780 videókártyát és 16GB Kingston HyperX Beast memóriát használtunk, ASUS Maximus VI Hero alaplappal, Cooler Master HAF XB házba szerelve – Windows 8.1 rendszeren.
zender
11 éve, 7 hónapja és 1 heteNem szeretem sem az MMO-t, sem az RPG-t!😄 Viszont ezt már csak azért is kipróbálom, mert MAGYAR!!!!!! Köszönjük a fejlesztőknek!
vendeg
11 éve, 7 hónapja és 1 heteMég van mit fejleszteni rajta, de alapvetően jó játék! A lag nálam nem annyira jelentkezik, de mondjuk még túl sokat nem is játszottam vele.
rdave
11 éve, 7 hónapja és 1 heteLáttam már facebookon, de akkor haladtam tovább, mert azt hittem egy újabb metin 2 valami, amiről nincs túl jó véleményem… Még jóval a fordítása előtt is játszottam vele és utána is, de mindkétszer pocsék benyomást tett rám. Viszont így, hogy ennek nincs köze hozzá még ma belevetem magam. 🙂De akkor tényleg nincs hozzá köze, igaz? 😄
wegh
11 éve, 7 hónapja és 1 heteMajd ha egy kicsit fejlődik, akkor valószínű kipróbálom. Túl sok reményem nincs, nem hiszem, hogy sokáig le tudna kötni. De ne legyen igazam 😉
vendeg
11 éve, 7 hónapja és 1 heteNekem van egy 145 körüli karim, de nem tudtam vele mit kezdeni. Kezdtem egy harcost hátha ad valami új élményt a játék de semmi. nem tudom mi alapján fejlesszek hogy működnek a dolgok. elsőként a védekezésre alapoztam azaz az erős testre tettem és kard aurára valamint harci mámorra. Na most ezekből 1 spell levitte az összes manám. itt lett elegem nem tudtam mit csinálni. A Metin2 elindítja szépen a játékot hogy feltudd fedezni de itt semmi (Még). Nagyon remélem hogy egyszer kész lesz a játék mármint minden téren nézve és én is tudok vele játszani 🙂 grafikailag ott van/volt. Ezt azért mondom mert BÉTA teszteknél még gyönyörű háttér volt most meg egy papírbol kivágott hegy van háttérnek ami kellemes windows XP hatást keltett 😄 de ez az én véleményem. sok sikert a játék sikereihez még azért várok rá 🙂
vendeg
11 éve, 7 hónapja és 1 hetecsak karakter ügyileg van hozzá köze 🙂 ninja harcos sámán és hogy nagyon változatosak legyenek és ne tünjön koppintásnak a surát lecserélték Petrunra.
vendeg
11 éve, 7 hónapja és 1 heteULtra Szar látszik hogy magyar Metin Klon féle!! Dragon Nest Europa Ott kezdödik a MMORPG!
bese
11 éve, 7 hónapja és 1 heteNem ismertem eddig! Ránézek, bár a stílust nem annyira szeretem, de legalább nem kell honosítás hozzá!🙂
vendeg
11 éve, 7 hónapja és 1 heteDícséret és jószándékú kritika! Előre a göröngyös úton M2M! Már most is jó, de tuti hogy jobb lesz! 🙂
zender
11 éve, 7 hónapja és 1 heteJó hogy nem a több száz fejlesztőből álló stúdiókkal méred rögtön össze pfff. Becsülni kéne azt az igyekezetet inkább amivel egyáltalán pörgetik a srácok a projektet!
vendeg
11 éve, 7 hónapja és 1 heteEnnyire gyökér te sem lehetsz!😄 Majd akkor szarozd le,ha jobbat csinálsz öcsi😉 És alapból ez már nem metin2,hanem eredetileg metin3 csak a mester elvileg megvette a jogokat,szóval..🙂
vendeg
11 éve, 7 hónapja és 1 heteNe vedd fel. Kötözködik. Troll.😉
vendeg
11 éve, 7 hónapja és 1 hetebombazzuk otletekkel a teamet….de keves sikerrel !!🙁
blub
11 éve, 7 hónapja és 1 heteBírom a papírzacskóba bújtatott „Vendég” fikázását, azt hiszi ér valamit az amit ír. A játék egyre jobb, egy ideje már tolom, aki csak rosszat tud írni, az be sem lépett a játékba.
blub
11 éve, 7 hónapja és 1 heteMiért is kevés sikerrel? Minden javaslatot meghallgatnak, és ha egyezik a terveikkel, akkor be is teszik a játékba, erre több példa is volt már!
marco
11 éve, 7 hónapja és 1 heteMiért? Mi az amiben nem találtátok meg a közös hangot?🙂
Sokat fejlődött a játék az utóbbi időben, folyamatosan jönnek az újabb fejlesztések. Szerintem – ez a személyes véleményem – egy másik motor sokat dobna a dolgon játékmenet tekintetében.
Mivel ez valószínűleg nem teljesíthető olyan könnyen, ezért bele fog telni egy időbe, amíg a grafikára nem 6-ost kell adni, viszont a küldetések semmivel sem rosszabbak mint más MMO-k.
blub
11 éve, 7 hónapja és 1 heteHa megengeded, kíváncsivá tettél. Mit értesz az alatt, hogy „egy másik motor sokat dobna a dolgon játékmenet tekintetében”?
marco
11 éve, 7 hónapja és 1 heteEgy fejlettebb, jobb grafikai lehetőségeket felvonultató motort értek alatta. A Hero nem túl szép.
kosza
11 éve, 7 hónapja és 1 heteÉn úgy tudom, tavaly váltottak a Hero Engine-re. Nem tartom valószínűnek, hogy lecserélik. 🙂
Lehet, hogy csak bele kell jönniük, és jobban kiismerni a lehetőségeit. A legutóbbi grafikai frissítésük elég sokat dobott az amúgy is nagyot változott grafikán.
blub
11 éve, 7 hónapja és 1 heteFélre ne értsd, nem kötözködni akarok, csak nem értem, a hozzászólásodban amire érdeklődtem ezt írtad: „egy másik motor sokat dobna a dolgon játékmenet tekintetében”
Akkor most a játékmenet nem jó vagy a grafika?
Egyébként nem is értünk egyet, de persze ezzel nincs is gond, vélemények különböznek, kinek mi tetszik, de nekem bejön a grafika. 🙂
vendeg
11 éve, 7 hónapja és 1 heteÉrdekes cikk !
A játék is érdekes… bár sajnos most még vannak hiányosságai.Elötte is játszottam vele és most is már az elejétől probálgatom.Hangsulyozom probálgatom.Mert ahogy a cikk is irta a mesének még fejlődnie kell.Havonta benézek és figyelem miket ujjitottakbenne.
A társaság régen nagyon jó volt.Most még gatyába kell rázodni és talán lehet belőle még valami jo is 🙂
Ez nem 1 rosz kritika volt!(tőlem)
shade
11 éve, 7 hónapja és 1 heteKipróbálás után a véleményem.
Egy metin2 átnevezve (majdnem sikerült is) új grafikával, pályákkal és modellekkel, és küldetésekkel. De ezeken kívül egy az egyben ugyanaz… Felmerült bennem, ha valakik ennyire értenek a játék fejlesztéshez, hogy így kicserélnek mindent, más enginebe rakják, stb, miért nem valami újat csinálnak… de eddig ez a legjobb próbálkozás egyértelműen.
rdave
11 éve, 7 hónapja és 1 heteKipróbáltam, de nem hiszem, hogy folytatnám. Egyáltalán nem rossz, csak nekem ez már 2014-ben kevés. Ha nem játszottam volna már ennyi MMO-val, akkor lehet megvehetne magának. 😄 A magyar nyelvű ellenfeleit viszont már elveri.
paulmarlow
11 éve, 7 hónapja és 1 heteManapság nehéz újat és eredetit csinálni így inkább a fejlesztők az ötleteket gyűjtik egy képzeletbeli kosárba és gyúrják azt a saját játékukba Shade kommentje szerint ez a játék is ilyen lehet.
És a saját véleményem pedig az hogy akármennyire is magyar attól még 2014-re elég gagyi…ezek a pályák,(azok az óriási, üres terek) karakter modellek…a teleport feletti betűtípus…remélem még változtatnak rajta…mert ez 8 éve még menő volt..de már ma nem. 😄
(Ha valaki beszólna arra hogy egy mmonak kis gépigénye kell hogy legyen akkor lessen rá az Age of Wushu -Age of Wulinnek is nevezik máshol- nevezetű játékra…az megmutatja hogy lehet igényes játékot csinálni kis igényű motorral is.)
nathria
11 éve, 7 hónapja és 1 heteMár a képek alapján is egy az egyben metin klónnak tűnik, a karakterek tényleg úgy néznek ki, mintha szimplán átemelték volna őket. Ez így eddig egy nagy semmi, ebbe kér időt ölni.
vendeg
11 éve, 7 hónapja és 6 napjaHat en is ki probaltam de nem az igazi sok jo MMORPG vel jatszottam es ez az NextWorld2 nyomaba se er en igy vagyokvevvel !!!!!
vendeg
11 éve, 7 hónapja és 6 napjaEgyet ertek a NextWorld2 hungary jobb!!!
vendeg
11 éve, 7 hónapja és 6 napjaAki régebb óta játszik a játékkal tudja hogy régen Metin2Mester a játék neve csak utána a játékot bizonyos okokból felújitották.
vendeg
11 éve, 7 hónapja és 6 napjaHát szerintem is jobb a NextWorld.Bár a Metin2Mester is jó volt a legjobb de már most nem igazán jött be az új ujítások!!!
vendeg
11 éve, 7 hónapja és 6 napjaÉn drukkolok ennek a Magyar fejlesztő csapatnak. Láttam a videokat, beregeltem. kicsi lassú volt a betöltése a játéknak, és elősször nem estem el a grafikától sem, de aztán a beállításokban megtaláltam hogy minimum grafikán van alapból, így a maxra húzva, már szerintem most szebb mint egy cabal online, vagy egy perfect world meg még vagy fél tucat siker MMO!(nyílván egy GW2 höz és társaihoz sehol sincsen.. sőt biztosan van még másik 5-6 olyan MMORPG ami szebb, de én kicsit büszke vagyok rá, hogy Magyar stúdióbol Magyarokank lett egy olyan MMORPG ami az indulása pillanatában bizonyos dolgokkban megelőz nagy múltú sikeres MMORPG-ket is
Az viszont nagy negatívum, hogy a klán rendszere, egyszerű mint egy bot.. 10 tag lehet max és én „még” nem látom semmi értelmét ennek a klán opciónak.
Az sem tetszett, hogy elég sokat kell futkorászni, mert ami érdekes az első 20 percben a 4. órában már nem érdekes.. szóval ezzel jó lenne ha a fejlesztők kezdenének valamit
és ahogy a tesztben is le van írva, egy kicsit indetitás zavarban van a játék.. AOIN–nak kevés. metin2 nek sok GW2-nek gagyi, WOW-nak meg sehol sincsen hozzá… egyszóval jó lenne tudni mi is ez a Magic To Master.. valahogy még rá kell éreznem 🙂
„A magyar nyelvű ellenfeleit viszont már elveri. ” Ezzel egyetértek, mert egy metin2-nél már most összehasonlíthatatlanúl szebb *játszottam azzal is kb 1 évet* mellet pedig még a gates of andaron van magyar nyelven ami nekem sehogy sem tetszett.
egy illegális Privát szervert mint az a „next-micsoda” meg ne nevezzünk magyar nyelvű MMO-nak, sőt kár eggyáltalán szóba hozni itt bármilyen nem rendes játékot… olyan mintha ha egy Tera-onlinet hasonlítanánk egy tauri-hoz.. tök más kaliber tök más műfaj. ez egyik mögött valódi fejlesztés van, a másik meg meglovagolt és kihasznált egy már müködök játékot, és „saját”-ként működtet.
Egyszóval, bár nem lettem még függő ettől a játéktól, de biztosan figyelemmel kísérem majd, hogy mit hoznak ki ebből, mert az irány és az eredmény amit eddig hoztak, egy tapsot mindenképpen megér, tőlünk Magyaroktól
blub
11 éve, 7 hónapja és 6 napjaTöbb, a neten fellelhető oldal is foglalkozik a Magyar helyesírással, hirtelen ezt a kettőt tudom ajánlani:
http😕/helyesiras.mta.hu/
http😕/www.magyarhelyesiras.hu/
A hozzászólásod nagyjából semmit sem ér, az első gondolatom az elolvasása után az volt, hogy most másztál ki a homokozóból, és gondoltad írsz valami okosat mintha értenél hozzá. Ja, és még valami. Akik a http😕/www.gamechannel.hu-t olvassák, azok nem azzal a játékkal játszanak, amelyiket itt próbáltál reklámozni. Vagy soha nem játszottak vele, vagy rájöttek időben, hogy annak a játéknak vége.
sadahsoul
11 éve, 7 hónapja és 6 napjaSziasztok.Azt szeretném kérni az itt hozzászóló embereket akik játszottak több MMORPG-vel, hogy segítség azzal a MagicToMaster munkáját, hogy megkeresik a honlapon található Support felületet és árasszák el őket ötletekkel,javaslatokkal, hogy minél szebb,jobb MAGYAR fejlesztésű játékra lehessünk büszkék.Én személy szerint már az első béta teszt óta fent vagyok és próbálok segíteni de mivel én nemigazán játszottam Aion-on kívül más hasonló játékkal így én érdemi segítséggel,ötletekkel nemigazán tudok feléjük szolgálni.Mi magyarok tegyünk érte, hogy büszkék lehessünk egy magyar fejlesztésű MMORPG-re 🙂
kosza
11 éve, 7 hónapja és 6 napjaÍzlések és pofonok, de mint ahogy néhányan már írták, ne keverjük a szezont a fazonnal.
Ideje megérteni sok-sok játékosnak, hogy a „privát” szerver csak egy szép, jól hangzó (marketingben jól felhasználható) neve az ILLEGÁLIS szervereknek. Ami azt jelenti: van egy alap játék, tulajdonossal, jó esetben szerzői jogi védelmekkel, akinek a szerver és kliens rpogramjait feltörték és közkinccsé tették. Az, hogy egy adott cég nem él (vagy nem tud élni ezzel a jogábal bármi más okból) nem jelenti azt, hogy ezek a szerverek legálisak. Felesleges bedőlni bármilyen dumának, hogy nekik van engedélyük… mert nincs. 🙂
Valóban vannak olyan kis csapatok, akik ezeket a feltört cuccokat meg tudják piszkálni, esetenként egy határig „sufnituninggal” érdekesebbé tenni. De ez akkor sem ér fel azzal, mikor egy csapat felvállaltan alkot meg egy saját játékot.
Lehet jönni azzal, hogy metin2 klón, meg Wow másolat, meg ez Aion, ez meg Terra benne… de egy picit kapjunk már a fejünkhöz. Az MMORPG ezen világában minden játék alapjaiban hasonlít egymásra. Amelyik fejlesztő csapatnak sikerül belevinni valami pluszt, egyéni arculatot, egyedi történetet – abból siker lesz. Vagy lehet.
Egyébként pedig szerintem bármelyik játék ezek közül valójában azoknak a szerepjátékoknak a klónja, amit még asztalok mellett játszottunk néhányan anno. 🙂
Aki a MagicToMaster saját történetét hiányolja, annak ajánlom figyelmébe a (jelenleg csak weboldalon, sajna a játékban nem olvasható) történeteket, leírásokat, ami a világában igazít el minket. Aki hiányolja az egyéni arculatot itt felfedezheti. Drukkolok, hogy mielőbb sikerüljön ezeket beemelni a játékba is!
A sok hiányjel mellett dícséret illeti a srácokat ott! Ha jól emlékszem, valamikor november tájékán jöttek ki az első verziókkal. Emlékszem én még 10 perces töltődésekre, és iszonyat nagy Fővárosra, aminek ma már nyoma sincs. Aki az első perctől ott van, látja és érezheti a változást, pedig csak 8 hónap telt el azóta. Nyolc hónap! Tessék egy picit emlékezgetni, nagy jtékfejlesztő cégek fél éves, éves csúszásokat jelentenek be arcrezdülés nélkül….
Hajrá MagicToMaster fejlesztő gárda! Csináljátok végig, tegyétek büszkéve a magyarországi MMORPG kedvelőket!
neanderco
11 éve, 7 hónapja és 4 napjaKA-CHING! $$$
danyee
11 éve, 7 hónapja és 2 napjaValamiért nekem is a Metin2 ugrott be egyszerre. Volt már hozzá szerencsém, de annyira nem kötött le. Ahogy a cikkben is írva vagyon, egy jó sztorival rengeteg embert lelehet ültetni a játék elé. PL. engem is 😄
vendeg
11 éve, 6 hónapja és 4 heteMikor Metin2mester Néven indult, talán jó három éve, szinte az elsők között voltam, akik regisztráltak. És elképedve olvastam, hogy megszűnik…. De jött a hír, miszerint újra éled! Szintén az elsők között voltam, akik letöltötték az új klienset. Kicsit csalódott voltam, mert ez a játék más lett, nem rosszabb, vagy jobb – MÁS! Nem találtam semmit és semmimet 🙂 Pár hét múlva vissza néztem, addig csak olvastam, és figyeltem az infókat. Végül rászántam magam, és, rendet raktam magam körül a játékban. Ebben sokat segített az addig közölt infó, és a közösségi oldalon közzétett egyéb tájékoztatók, hírek, stb. Szóval, ahogy a cikkben is olvashatjuk a játék rövid időn belül látványos változásokon ment át, amitől egyre jobb, egyre játszhatóbb lett. Sajnos a régi közösségek megszűntek, és elvétve találok ismerőst, de reméljük ez is változni fog! Végezetül, köszönöm a gamechannel munkáját, amivel lehetővé tette, hogy még több ember megismerhesse ezt az igazán remek játékot. Üdv: Damoklesz
marco
11 éve, 6 hónapja és 4 heteMegtisztelsz.🙂
jezzahun
11 éve, 6 hónapja és 3 heteezt holnapi nap folyamán kipróbálom.. magyar is meg magyar feliratos… szóval… megnézzük mit tud..
vendeg
11 éve, 6 hónapja és 3 hetewslslspspspspspsps
warpraystr
11 éve, 6 hónapja és 2 heteErre a játékra jött a szavazás?
foldim
11 éve, 5 hónapja és 3 hetenem ártana kis szintre egy küldetés amiből lovat vagy valamiféle hátast szerezhetnének a kezdők mert amíg össze nem gyűjt egy pokol/uni ra elég gt vagy el nem éri azt a szintet hogy a kaszást le tudja ütni addig gyalogszerrel futkozik