Habár sokak szerint a Gears of War név még mindig régi fényében tündököl – én speciel ezzel sem értek egyet -, de a Dead Space és a Lost Planet esetében a színvonal rendkívül meredek mélyrepülést élt meg, így már a harmadik részek megjelenése előtt tudtuk, hogy a végeredmény csak valami nagyon átlagos lehet. Habár személy szerint megbarátkoztam a Dead Space 3-mal is – a végére azért eléggé meguntam -, a Lost Planet 3 végigjátszását követően azonban nem igazán értettem a külföldi sajtóban megjelent túlzóan negatív véleményeket, a játék ugyanis bár tényleg nem lett kiemelkedően jó, de nem is lett túlzottan rossz sem a közvetlen elődhöz, sem a legendás bemutatkozó részhez képest.
Ne szaladjunk azonban ennyire előre, lássuk inkább első körben azt, amiben a Lost Planet 3 a legerősebb! Ez nem más, mint a történet, amelynek keretein belül a franchise gyökereihez térhetünk vissza, még a legelső rész eseményei elé. Ez több szempontból is érdekes, hiszen bár a második részben már megismerkedhettünk az E.D.N. III bolygó berendezkedésével, és tisztában voltunk az akrid létforma veszélyeivel is, de a harmadik részben mindez a múlté lesz, így a NEVEC vállalat egyelőre minimális kolonizálási célokkal, leginkább a Földet értékes ásványokkal ellátó bányászati lehetőségekkel telepedett meg a fagyott bolygón, a föld alatt élő létformák fenyegetéséről pedig igyekeznek tudomást sem venni.

Jim Peyton bőrébe bújva egy egyszerű jómunkásemberként érkezünk a kérdéses planétára. Jim nem egy bonyolult fazon, nem kérdez sokat, nem érdeklik a részletek, csak megcsinálja amit rábíznak, hiszen nem foglalkoztatja őt más, csak családja egzisztenciális helyzete, hogy szeretett felesége – akitől többször is kapunk videó-üzenetet – és gyermeke semmiben se szenvedjenek hiányt ott a messzi Földön. Ha másért nem is, sokan már emiatt a szívükbe zárják a Lost Planet 3-at, hiszen nagyon sokan járunk a valóságban is Jim Peyton cipőjében!
Persze mi nem élünk állandó mínuszokban, nem vezethetünk menő robotokat és nem kell attól sem félnünk, hogy mikor ugrálnak elő a föld alól a különféle akrid szörnyetegek, hiszen a Lost Planet 3-ban a sorozat korábbi részeihez hasonló problémákkal kell szembenéznünk annak ellenére is, hogy alapvetően a franchise alapjaihoz vezetett vissza minket a Spark Unlimited fejlesztőcsapata, akik elsőként dolgoztak a sorozaton, korábban ugyanis a Lost Planet is a Capcom belsős stúdióiban formálódott. A váltás azonban csak helyenként lesz észrevehető, így például abban, hogy nem pályáról-pályára haladunk majd a kampány során, hanem tudunk szusszanni egyet a fő- és mellékküldetések között – habár minőségi különbséget nem észlelhetünk az alá- és fölérendeltségi viszony ellenére sem -, így szabadidőnkben bejárhatjuk majd az E.D.N. III-on kialakított bázist, avagy saját munkahelyünket.

Hogy minek, arra sajnos magam sem tudtam rájönni, hiszen az unalmas folyosókon bár mindenkinek van hozzánk pár jó szava, mi azonban senkivel sem tudunk szóba elegyedni, így ez a játékelem maximum arra szolgál majd, hogy felvegyük a főküldetéseket, illetve fejlesszük lépegetőnket, valamint fegyvereinket, netán újabb csettegőkre ruházzunk be a bolygó őslakói ellen, lévén bár mi csak egyszerű munkások vagyunk a játék kezdetén, de csakhamar igazi harcosokká válunk, hiszen alkalmazkodnunk kell a kialakult helyzethez, avagy az akridok folyamatos támadásaihoz.
A játékmenetbe egy kicsit alaposabban belemélyedve, sajnos a változatosság a Lost Planet 3 esetében sem tekinthető mérvadónak és erénynek, az ugyanis finoman szólva sincs a játékban. A legtöbb küldetésünk ugyanis úgy kezdődik – a kötelező, bázison belüli lótifuti után -, hogy beülünk saját lépegetőnkbe, majd feleségünk fényképét bámulva, az űrrádió meghökkentően földi adását hallgatva kivágtatunk a fagyott bolygóra. Aki ismeri a sorozat korábbi epizódjait, az bizonyára tudja, hogy a mechák nem állnak távol tőle, ezúttal azonban nem harci lépegetők várnak majd ránk, hanem csak szimpla szerelőrobotok, amelyek képesek fogni, fúrni és olyat ütni, mint a bivaly, de sem gépágyúval, sem egyebekkel nem rendelkeznek.

Ennek köszönhetően az ellenfelek támadásait vagy annyiban hagyjuk, vagy megpróbáljuk elkapni és jól megfúrni őket – nem vicc -, de persze ki is ugorhatunk a kabinból, aminek köszönhetően nem kell azzal szerencsétlenkednünk, hogy miként kapjuk el a kis rovarszerű szörnyetegeket, akikkel a fegyveres harc sokkal izgalmasabb, és bár a játék első felében meglepően kevés van belőle, ahogy haladunk előre, egyre gyakrabban bonyolódunk efféle összecsapásokba.
Ha már szóba kerültek az összecsapások, meg kell jegyeznem, hogy rendkívül gördülékeny és intenzív harcokban lesz részünk, méghozzá egy Gears of Warhoz hasonlító szisztémának köszönhetően, egyszerűsített fedezékrendszerrel, könnyed fegyverváltással, fejleszthető fegyverekkel, amelyeket az ellenfeleinkből nyerhető narancssárga trutyi, avagy a hőenergia segítségével ejthetünk meg a bázison. Ezzel el is érkeztünk a Lost Planet 3 összecsapásainak sajátosságaihoz, hiszen legyen szó akár a kisebb, hereszerű ellenfelekről, akár a nagy, több emeletnyi magas főgonoszokról – akiknek gyakran még a végbelében is megfordulunk majd a siker érdekében -, minden esetben arra kell koncentrálnunk, hogy a testükbe épített narancssárga hőforrásokra célozzunk, lévén csak és kizárólag így érhetünk el hatást a sok ólom elpazarlásával. Természetesen a nagyobb ellenfelek már igyekeznek jól elrejteni ezeket a gócokat, így gyakran valóban olyan helyeken akadhatunk rájuk, ahol nem is sejtenénk, hogy vannak, de amennyiben megkínáljuk ezeket ólommal, azonnal láthatjuk az eredményt, sőt, bizonyos esetekben végtagok és egyéb testrészek leszakadását is eredményezhetjük egy-egy jó lövéssel.

A játékmenetről összességében nem is lehetne többet elmondani azon túl, hogy hozza a korábbi részekben megszokott sajátos hangulatot és színvonalat, így nem is értem a sok-sok újságíró hisztijét azzal kapcsolatban, hogy ez így, meg úgy rossz. A fenéket rossz, a Lost Planet 3 a sorozat szintjéhez mérten nagyon is jó lett, habár kiemelkedőnek azért egyértelműen nem nevezhető. Ezt annak is köszönheti a végeredmény, hogy grafikailag akad azért már hiányossága, így az Unreal Engine 3 sajnos nem olyan mutatós, mint fénykorában, ami persze nem az ő hibája, a kor ugyanis kíméletlenül elhaladt felette, akár tetszik, akár nem. Legalább az optimalizálás a helyén van!
Mit is mondhatnék zárásként a Lost Planet 3-ról? Elsődlegesen azt, hogy a sajtó valóban túlhisztizte a játék minőségét, többen indokolatlanul adtak alacsony pontszámot a végeredményre, ami hangsúlyoznám – és ezt szerintem a mi pontszámunk is mutatja -, hogy nem született egy mestermű, egy alfa és ómega, de az első bekezdésekben emlegetett pályatársak szintjét így is hozta a Spark Unlimited a játékkal. Őszintén remélem, hogy legalább a rajongók bebizonyítják lojalitásukat, így beruháznak a Lost Planet 3-ra, hogy az újgenerációban is folytatódhasson a sorozat. Természetesen ennél azért ott már jóval magasabbak lesznek az elvárásaink!

A teszt során nVidia GTX 760 videókártyát és 16GB Kingston HyperX Beast memóriát használtunk, ASUS Maximus VI Hero alaplappal, Cooler Master HAF XB házba szerelve.