LittleBigPlanet Ps Vita teszt

Hogy mi? Nem tudjátok hogy ki az a Sackboy? Na, akkor tartok egy rövid töri órát, megvizsgáljuk hogy pontosan mitől is lett olyan zseniális a LittleBigPlanet széria. Az egész gyakorlatilag a közösségi média térhódításával kezdhető. Sokan még a Twitter illetve a Facebook indulásakor nem is hitték hogy milyen, gyakorlatilag újkori történelmi jelentőségű applikációk lesznek ezek. Tölts fel egy képet egy portálra, ahol lehet kommentelni, megosztani, kedvelni? Senki se hitt benne hogy ez komolyabban fog érdekelni valakit! És lám, mégis. Külön szakma lett a digitális világban a social media, illetve ezek elemző. A marketing mint olyan egy teljesen új területtel bővült, ráadásul teljesen ingyenesen lehet használni ezeket az extra forrásokat.

Adodideadidit? (By Feket Pákó)

A továbbiakban ez lesz a kulcsszó: megosztás! A Sony már többször is bebizonyította hogy nem pitiáner embereket alkalmaznak ha új tehetségek felkutatásáról van szó. Volt egy cég, bizonyos Media Molecule, akik azt mondták a kiotói cégnek hogy srácok, van egy új AAA franchise ötletünk, ami mindent le fog tarolni egy egyszerű elemmel, a közösség bevonásával. Ez volt a Kisnagy Bolygó első része, ami gyakorlatilag egy új idea, egy új üstökös lett a kicsit lanyhuló gémer-égiszen. Az alapkoncepció nem volt annyira szokatlan, csak a tálalás. Van egy nagyon cuki rongybaba világ, ahol különböző pályákat kell megoldani, mindezt platform köntösbe bújtatva. Itt a csavar: mindezt tegyük új, hogy adjunk alkotói szabadságot a játékosoknak, akik már sokszor bebizonyították hogy rendelkeznek olyan egyedi ötletekkel mint mondjuk a nagy cégek fejlesztői!

Így került tehát bele a share, a megosztás funkciója a játékba. De továbbmegyek, sokkal többet jelent mint pusztán a szó metafizikai értelme. Itt nem csak az általad készített pályákat osztod meg, hanem magát a nagybetűs élményt, érzéseket, mondanivalót. Egy igazi közösségépítő anyag tehát az előd. Elnézéseteket kérem a hosszadalmas bevezetőért, de mint láthatjátok ez nem egyszerűen egy játék, hanem inkább a kreatív elmék gyűjtőhelye, illetve egy eszme ha úgy tetszik. Az anyagi siker természetesen nem marad el, így születhetett meg az egyenes ági folytatás, illetve így érkezhetett el a PlayStation család legújabb üdvöskéjére, a Vitára is egy új rész. Nagyon fontos kiemelnem, hogy nem remake-t vagy újrahasznosított terméket kapunk, hanem egy teljesen különálló, számozás nélküli részt, ami legalább annyira zseniális mint a nagy előd, sőt, sok helyen bizony messze túl is szárnyalja azt!

Gyááááááááá

Az alapkoncepció természetesen változatlan, Sackboy a főszereplőnk és a játékmenet is ál-3D-s platformer, nagyon sok ügyességi és logikai résszel fűszerezve, kiegészítvén nem kevés minijátékkal illetve természetesen az esszenciát adó online módokkal. Nézzük is szép sorban a lehetőségeinket, de annyit előre el kell árulnom hogy bizony ez a rész is zseniális lett! Az egyszemélyes történetről annyira nem is beszélnék sokat, bár az is több mint korrekt lett. Nagyon dióhéjban és mindenféle spoilerek lelövése nélkül, Carnevali világa a gonosz Puppet Master (Bábjátékos) rémuralmát nyögi épp, ezen kell jó zsákhős módjára változtatnunk. Nem a sztori volt a fő erőssége már az eddigieknek sem, gyakorlatilag egy mellékesen hozzáadott extráról van szó, annak viszont kifejezetten jópofa! A tartalomról azonban itt is csak szuperlatívuszokban tudok beszélni, tonnányi extra tárgy, matrica, kiegészítő érhető el, azonban egy részük szorosan összefügg a multival, de erről egy picit később.

Szerencsére a közel tökéletes kezelhetőség és a fizika is maradt. Mint ahogy mondtam, hősünk egy rongybaba, annak megfelelő paraméterekkel. Kvázi ha ugrik, akkor nem fog Pókember babérjaira törni. Ha fut, akkor bizony nem ő lesz a Flash. Bár még sosem láttam rongybabát mozogni, de valószínűleg ha lennének élők akkor pont így viselkednének mint a játékban találhatóak. A jól, szinte tökéletesen lemodellezett fizika a tárgyakra is vonatkozik. Például ha egy dobozt szeretnénk egy alsóbb platformra lelökni, ha mondjuk nem bírjuk el, akkor elég a szélére ráugranunk és voilá, már lent is van. De mondhatnám a himbálózós köteleket is vagy még ezermilliónyi dolgot, azt hiszem azonban elég annyi hogy Half-Life 2 szinten mozog az egész gravitáció és fizika. A következő pont legyen mondjuk a külcsín, amihez foghatót én még konzolos pályafutásom alatt nem igen láttam hordozható formában!

Elég abszurd a szitu haver. Egy virágon állsz.

A látványvilág, a stílusjegyek természetesen maradtak, azonban az egész annyira részletes és tű éles hogy először nem akartam hinni a szememnek! A pályákat egyébként hétköznapi használati tárgyak alkotják, gyerekszobán kell átvágnunk, aztán megérkezünk a konyhába, vagy éppen egy flipper elemei között rohangálunk, teljesen mindegy, a minőség tényleg döbbenetes. Ha már próbáltátok valamelyik részt Ps3-on, akkor tudjátok hogy mire kell számítani nagyjából. A legutolsó csavarig minden annyira cukin, zabálnivalóan stílusosan van megalkotva, hogy sokszor bolondnak néztek a metrón ahogy elkezdtem gügyögni mondjuk egy tv-hez. De inkább nézzétek meg a mellékelt képeket, azt hiszem hogy magukért beszélnek.

Mindenképpen szót kell ejtenem a minijátékokról is. Ez gyakorlatilag egy új szegmens, ráadásul elég alaposan kihasználja a Vita összes funkcióját. Igen, mindkét tapipadot, a mikrofont és a döntögetést is, sőt, akad olyan szakasz ahol magát a gépet kell 90 fokban elforgatnunk! A Nintendo Ds tucat-platformerekre volt az jellemző, hogy mindenféle használhatatlan extra játékkal tömték tele az anyagokat, mintegy helykitöltés gyanánt, messziről bűzlöttek az izzadságszagtól, ha élhetek ilyen gyönyörű hasonlattal így 35 fokban. Itt azonban szó sincs ilyesmiről, például nagy kedvencem volt az említett forgatós dolog, ahol volt 12 lyuk és a megjelenő fejeket kellett visszacsapkodni. De lesz itt még egy Tapling nevezetű is, ahol fénylényeket kell kiszabadítanunk az ujjunkat és a gravitációt használva. A többi legyen meglepetés!

Hárman hintázunk egyszerre. Thug Life!

El is érkeztünk a legnagyobb és legjobb részhez, az online multihoz. Ez a rész gyakorlatilag átszövi az egész játékot. A legegyszerűbb mód a négy playert támogató online coo-op vagy kompetitív multi, azt hiszem ezt nem is kell nagyon túlmagyaráznom, egymást segítve vagy akadályozva kell abszolválni a sorban jövő pályákat. Sőt, igazából még a szingle kampány is annyira a négy játékosra van kihegyezve, hogy vannak extra tartalmak amiket kooperációval tudunk csak elérni. A következő hatalmas szegmens természetesen a saját pálya és emberkészítés. Itt gyakorlatilag a lehetőségek száma végtelen, pontosan ugyan úgy a kreativitásunkra és a fantáziánkra van bízva az egész mint a nagygépes változatban. Ott például megcsinálták a Metal Gear Solid ominózus szakaszait, vagy említhetném a Killzone-t is, na az tényleg haláli lett!

Természetesen itt is mindent meg lehet osztani, sőt, kell is lévén trófea jár érte! De amúgy a már PSN-re feltöltött, mások által készített szakaszokat is lehúzhatjuk, tesztelhetjük, értékelhetjük. Van még egy érdekes lehetőség, az úgynevezett Pass'n Play, ahol egy Vitán játszhatunk többen, lévén kör alapú az egész meccs. Tömören összefoglalva, simán megcsinálták azt a készítők mint az asztali gép esetében, semmiben sem szenvedett csorbát az online multi. Ez már önmagába véve is döbbenetes, hát még ha a minőséget is megnézzük mellé! A hangokról és zenékről csak annyit mondanék, hogyha egyszer meghallod ezeket a dallamokat és prüntyögéseket, garantálom hogy teljesen rájuk is kattansz. A szavatosságot direkt nem említettem, mivel gyakorlatilag végtelen, ezzel a programmal akár az idők végezetéig is el lehet szórakozni, köszönhetően az állandóan frissülő tartalom miatt.

Szemesnek áll a világ!

Zárszóként igazából nem is nagyon tudok mit mondani, teljesen letaglózott a LBP Pd Vitás inkarnációja. Az a minőség, az a kreativitás és az az eszme, amit a hordozható verzióba belepakoltak, párját ritkító. Ha szeretted az előző részeket akkor kötelező vétel, ha van benned egy kis gyerek, akkor kötelező vétel, meg amúgy is, kötelező vétel

Az ujjlenyomatot nyomasd ota tesókám