Lightning Returns: Final Fantasy XIII teszt

A többi, ahogy mondani szokás, már történelem, hiszen számolatlan folytatás, mellékszál, remake készült gyakorlatilag minden egyes epizódból, hogy a merchandise szörnyeteg beindulását ne is említsem. A lényeg, hogy a Final Fantasy egy olyan meghatározó branddé vált az évtizedek során, ami nagyon kevés játéknak adatott meg. Az egyik ismertetője a szériának az, hogy ugyan egyik rész sem folytatása a másiknak, mégis nagyon sok azonos dolog fedezhető fel mindegyik epizódban. Ilyenek például a Chocobok, a kedves, sárga madarak. De említhetném a moogle-ket, vagy a Cid nevű karaktereket meg még több tucat dolgot.

Kislány nagy khmm... fegyverrel.

Volt azonban egy aranyszabály a cégnél: nem készítenek direkt folytatásokat. Ezt a Ps2-es FFX-ig sikerült is tartani, azonban ott már olyan eladásokat produkált a program (nem véletlenül), amit nem lehetett figyelmen kívül hagyni - így születhetett meg az X-2, ami sok médiumnál kiverte a biztosítékot, egy kissé túlzóan Barbie szimulátorként aposztrofálva a játékot, hiszen a három főhős lánykát nagyon sokat kellett öltöztetni (többek között). Aztán az FFXIII esetében már a megjelenése után tudni lehetett, hogy bizony itt nem csak egy direkt folytatásról, hanem bizony több részről is beszélnek, hiszen a játék megkapta a Fabula Nova Crystallis besorolást, azaz létrehoztak egy, az eddigiektől teljesen eltérő mondavilágot, és ezen keretek között kapjuk meg a magunk kis FF adagját.

A tizenharmadik végső fantáziát viszont már tényleg nagyon sok kritika érte, sajnos teljes joggal. A stuff egészen egyszerűen gyönyörű volt, valamint a sorozat másik védjegye, a sztori is rendkívül mélyre és jóra sikerült. Itt véget is ér a pozitívumok sora, mert ettől eltekintve egy olyan lineáris dolgot kaptunk, ami miatt még a Call of Duty is a homokba dugná a fejét. Ha próbáltátok már akkor tudjátok miről beszélek, ha pedig nem, valahogy úgy képzeljétek el, hogy nyomjuk az előre gombot és teljesítünk is minden részt. A harcrendszert sem dicsérték rommá, mivel hiába volt rendkívül jó az alapötlet, a valóságban elég volt nyomogatni a támadás gombját a legtöbb esetben.

Igen, lehet pimpelni a ruhákat.

Ezek után a XIII-2 esetében túl sok dolgot nem vártunk, viszont kaptunk cserébe egy nagyon jól sikerült, kifejezetten kreatív és ötletes megoldásokkal előrukkoló játékot. Nekem nagyon bejött a főellenség, Caius, valamint Noel és Serah kettőse. Az időutazásos sztori meg a harcrendszer is nagyon a helyén volt, így kifejezetten vártam a sorozatot lezáró darabot. A Lightning Returns: Final Fantasy XIII azonban nem azt hozta, amit sokan vártak tőle, hanem valami totálisan mást.

Rögtön az ismertető elején adnék is egy tanácsot: felejtsétek el, hogy ez egy Final Fantasy játék! Ha sikerül ettől elvonatkoztatni, akkor talán nem fog akkora csalódás érni titeket. Lightning alszik. Azonban ez nem egy egyszerű álom, hanem inkább egyfajta száműzetés egy gyönyörű kristály formájában. A több évszázados szendergést azonban Bhunivelze, Nova Chrysalia Istene zavarja meg egy elég nyomós indokkal. A világot olyannyira ellepte a Káosz, hogy 13 nap maradt és aztán szevasz, lefőtt a kávé. Lightningra osztja a megmentő szerepét, pontosabban 13 napja lesz arra, hogy a lehető legtöbb ember lelkét megmentse a világ pusztulása előtt. Persze Lightot alapból nem különösebben érdekelné a dolog, de így lehetősége nyílik arra, hogy szeretett testvérét, Serah-t is megmentse. Így indul tehát a kaland!

Meg van chocobo is...

Nem kezdődött túl jól kettőnk kapcsolata, mert valamiért a tesztelésre kapott példányunk olyan bugos volt, hogy konkrét részeket nem töltött be, szétfagyott a menüben, párbeszédek közben, meg persze harc esetén is, sőt, még a gépemet is majdnem tönkre tette, mert felpörgette maxra a ventit. Szerencsére ez csak nálunk volt így, a rendes bolti verziókkal minden oké. Felejtsétek el az előző két epizódot, itt gyakorlatilag minden megváltozott, de talán a pontosabb az lenne, hogy korábbi részekből látott megoldások köszönnek vissza, nézzük először a helyszíneket és a grafikát. A Lighning Returns teljesen szembe megy az elődökkel és a linearitás nyomát sem fogjuk felfedezni benne, mivel kapunk egy teljesen szabad világot négy nagyobb részre felosztva (Luxerion, Dead Dunes, Wildlands, Yusnaan), természetesen területenként totálisan eltérő megjelenítéssel, feladatokkal, fő küldetéssel és persze ellenfelekkel. A grafikát nem lehet sajnos sok pozitív dologgal illetni, mert a legtöbb helyen ricegések vannak, valamint az összkép se impresszív. Lesz persze olyan rész, ahol elégedetten csettintünk, de sajnos ez a rész messze elmaradt a várakozástól. Ami elsőre is fel fog tűnni egyébként, az a hatalmas óra a jobb felső sarokban, valamint az idő folyamatos múlása.

Igen, jól olvassátok, az egész játék konkrétan időre megy. Kezdetben öt napunk lesz arra, hogy a lehető legtöbb embert megmentsük. Igen, ezt is jól olvassátok, öt a korábban emlegetett 13-mal szemben. Itt lépnek be a képbe a fő illetve mellékküldetések, picit a X-2-höz hasonlóan. Minél több ilyen feladatot végzünk el, annál több pontot kapunk, amivel kalandunk központi helyén, az Arkon lévő hatalmas fát tudjuk etetni, ami így sok virágot hajt Bhunivelzének, aki ezt plusz napokkal hálálja majd meg, egészen a bűvös szűk két hétig. Mivel mind a négy kontinensen teljesen eltérő dolgaink lesznek, valamint ezek mellett még az sem mindegy, hogy egy adott területen délelőtt, délután vagy este tartózkodunk, ezért egy picit úgy éreztem, hogy egy konstans rohanás az egész játék. És ami a legszebb: ha mondjuk csak a tápolásra gyúrunk rá és nem figyeljük a napokat, akkor az ötödik letelte után Game Over és kezdhetjük előröl az egészet, viszont az értékeink megmaradnak.

Akit ez a dög meg akart enni.

Ez engem mondjuk a Dark Soulsra emlékeztetett, amivel nem is lenne baj, de ez azért mégis egy Final Fantasy vagy mi a szösz. Feladatokból amúgy rettenetesen sok van, persze eltérő nehézséggel: lesz, ahol csak egy kisfiúval kell versenyeznünk, de akad majd olyan is, ahol egy brutál szörnyet kell leverni, vagy épp bejárni az egész világot. Sajnos amúgy ezek rendkívül bárgyúak lettek, a legtöbben semmi élvezet sincs, csak megyünk A-ból B-be.

A harcrendszert és a fejlesztést is teljesen friss alapokra helyezték. Itt szintén az X-2 egyik elemét köszönthetjük, egészen pontosan az öltöztetést, amit itt Schemata-nak hívnak. Light kap egy alap hacukát, amit egy karddal illetve pajzzsal egészíthetünk ki, valamint adhatunk még rá mágikus nyakéket, illetve mindenféle nevetséges egyéb dolgot, amik csak a dísz szerepét töltik be. Minden schemata más - más alappal rendelkezik és harc közben ezek között tudunk váltogatni (egyszerre három ilyen lehet aktív).

Hmm? LightCloud?

Maga a küzdés is fura, hiszen real time zajlik az egész. A bal karral irányítjuk Lightot, a négy gombra pedig négy különböző támadást tudunk rakni. Szintén friss ötlet, hogy minden ilyen támadás egy bizonyos mennyiségű ATB csíkot használ fel, így kényszerítvén minket a folyamatos schemata váltogatásra, valamint az egysíkú harcok elekerülésére. A fejlesztés is teljesen új, hiszen nem kapunk semmilyen tapasztalati pontokat harcok után. Itt jönnek megint a mellékküldetések, amik teljesítése után kapjuk a plusz HP-t és más értékeket. Ez mondjuk megint nem egy szimpatikus dolog, mert ezek a feladatok rendkívül uncsik, ahogy már mondtam is. Sajnos maga a központi sztori is elég fura lett, nagyon kiszámítható, nincs benne gyakorlatilag semmi fordulat. A zenei rész viszont teljesen kifogástalan, iszonyatosan jó, a szinkron is a helyén van, de mondjuk a vége felé lightning monoton hangjától majdnem elaludtam.

A tartalom ellenben ugyan csak rendeben van, mert egy nap nagyjából egy órának felel meg, szóval ha mindent fel akarunk fedezni, akkor a 20-30 óra simán meg is van. A harcok egyébként nem csak az irányítás miatt lesznek újak, hanem a nehézség is közrejátszik. Ha valami nagyobb döggel futunk össze, mindenképp mentsünk egyet, mert lesz nagyon sok olyan, akiket csak a második körben tudunk csak megfektetni.

Le város

Ez lenne tehát a Lightning Returns. Sokkal jobb lenne mondjuk, ha nem Final Fantasy néven jönne ki, hiszen a legtöbb friss dolog inkább hajaz valami Dark Souls klónra. Mindezek ellenére a játék messze nem rossz, hiszen a szabadság és a harcrendszer nagyon tuti, valamint a többszöri újrakezdés is növeli a szavatosságot. Csak az a fránya kapkodás meg tikk-takk ne lenne!