King Arthur: The Saxons teszt

2011. március 13.
76.6411
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A hazai Necore Games műhelyében készült King Arthur-ról egy kicsit megkésve bár, de törve nem, írtunk nektek egy tesztet nemrégiben, amelyben kifejtettük, hogy minden tekintetben büszkék lehetünk hazánk fiaira és lányaira, amiért egy minden tekintetben színvonalas és minőségi stratégiát tettek le az asztalra. Bár a King Arthur esetében degradáló "csak" stratégiának hívni egy olyan programot, amelyben komoly történet, szerepjátékos elemek, valamint körökre osztott és valós idejű játékmenet is található, de ezért talán senki sem fogja a fejünket venni. Így remélhetőleg azért sem kapunk majd fejmosást, hogy egy kicsit megkésve írunk a program első kiegészítőjéről, avagy a The Saxons-ról, amelyet szokás DLC csomagként is definiálni, mi azonban maradjunk az "expanzió" meghatározásnál, ugyanis amint az az alábbi bekezdésekből remélhetőleg kiderül, elég sok újdonságot hozott az alapok mellé, középpontba helyezve a szász frakciót, akikről azt mindenképpen érdemes tudni, hogy a hunok okozta népvándorlás miatt jutottak el Britanniába, hogy ott a játék szerint nagy galibát okozzanak.
 

/>
King Arthur: The Saxons teszt - 2. kép

Van tehát magyar vonatkozása is ennek a szászokkal foglalkozó DLC-nek, és most a hunokra gondolok, nem pedig arra, hogy magyarok készítették a terméket. Persze róluk nem fogunk hallani a játék történetében, amely a kiegészítő legkomolyabb újdonsága is egyben. Már az alap King Arthur-ban is nagy elismerést váltott ki belőlünk a sztori, amely úgy volt szerteágazó és összetett, hogy mellette betekintést nyújtott a kor mitológiájába, folyamatosan fenntartotta az ember figyelmét, mellette pedig még szórakoztató is volt. Bár egy lényegesen csupaszabb történettel találkozunk a The Saxons betöltését követően, azt mindenképpen ki kell emelnünk, hogy van, és amellett, hogy létezik, még jó is. A fővonal mellett újfent számtalan mellékküldetés fogja keresztezni utunkat, amelyeket vagy elvállalunk, vagy nem, de a következményeket akkor is viselnünk kell, és találhatunk továbbá a klasszikus, lapozgatós szerepjátékokra hajazó kalandokat is, amelyek számomra ismét bearanyozták a The Saxons-szal töltött játékidőt.

King Arthur: The Saxons teszt - 3. kép

Az expanzió természetesen nem csak ennyi újdonságot hozott, és ezúton is elnézést mindenkitől, ha az alábbiakban a legutolsó ereklyéig nem kerül minden pontosan felsorolásra - merthogy új ereklyékkel is bővült a felhozatal -, ezt a sokaságot ugyanis a teljesség igényével ellentétben sem lehet maradéktalanul megemlíteni. Ami egyébiránt elsőként feltűnt a The Saxons telepítését követően - amellett, hogy a menüben megjelent a direkt erre a kampányra irányuló opció -, hogy Britannia jól ismert térképe komolyabban átrendeződött Artúr királlyal történt hadakozásunkat követően. Egyrészt, ha jól emlékszem legalábbis, nem volt ennyi provincia a térképen, másrészt pedig átrendeződtek az erőviszonyok, immáron nem a kék zászló fogja uralni a képernyőt, hanem a piros. Mivel a szászok ellenségként már szerepeltek az alapjátékban is, nem túl meglepő, hogy a bal felső sarokból, Norfolk-ból indul útjára kalandunk, innen kell meghódítanunk első ízben London-t, majd bekebelezni az egész szigetet, vagy éppenséggel elérni azt a végcélt, amit a kampány elején kitűztünk magunknak.

#tv#

Az új játszható frakció mellett természetesen vadonatúj egységek és hősök is a felhozatalt színesítik, a papírforma szerint öt vadonatúj hős, valamint három friss egységtípus csatlakozott az alapokhoz, amelyeket sikerült olyannyira eldugniuk a fejlesztőknek, hogy csak nehezen lehet megtalálni őket, jelenlétük tehát úgyszólván nem sok színt hozott az alapok mellé. Nyilván a legalább 25-30 órányi plusz játékidő mellett ez a legkisebb bajunk, hiszen feltételezem, hogy a legtöbb játékos, aki eljutott oda, hogy elérte a történet végcélját, és egyesítette Britanniát, annak biztosan megfordult a fejében, hogy mindenféle újdonság nélkül is, még szívesen játszott volna a King Arthur-ral. Aki hasonló cipőben járt, az örülhet most a legőszintébben, hiszen a The Saxons a számtalan apró újdonsága mellett több napra elegendő játékidőt kínál. Hogy mi a sokat emlegetett rengeteg apróság? Ahelyett, hogy felsorolnánk a teljes listát, lássunk csak néhány alapvető frissítést.

King Arthur: The Saxons teszt - 4. kép

Finomítások történtek például a diplomáciai rendszeren belül, több lehetőségünk van a tárgyalásokra, és arra, hogy erőszak nélkül oldjunk meg feladatokat. Fentebb már félig szóba került, de nem árt még egyszer külön kiemelni, hogy a kampány indítása előtt immáron magunk választjuk meg céljainkat, így nyerhetünk például akár azzal is, ha elfoglalunk 10 provinciát. Ez viszont még mindig nem minden, ugyanis az ötféle új egység és ugyanennyi nekik szánt skill, 10 új hős-képesség, 30 különböző ereklye, valamint ugyanennyi mellékküldetés is a felhozatalhoz tartozik. Vannak azonban apróságok, amelyek semmit sem változtak az alapjáték óta, és sajnálatos módon megmaradtak a King Arthur negatívumai között, pedig ha valamikor, akkor most, ezzel a kiegészítővel javíthattak volna rajta. Természetesen a nehézségről beszélek most, mint ahogyan arról már az alapjáték ismertetése kapcsán is siránkoztam néhány mondatot, merthogy a King Arthur: The Saxons is borzalmasan nehéz lett, hiába csak egy szimpla bővítmény.

King Arthur: The Saxons teszt - 5. kép

Az ellenfelek pedig természetesen ismét csalnak. Alighogy elkezdjük a kampányt, újra megszokjuk a jól ismert kezelőfelületet, máris beledobnak minket a mély vízbe, egyrészt megkapjuk feladatként, hogy nem ártana elfoglalni Londont. Minderre van két gyengécske seregünk, de az ellenfél máris támadásba lendül, és könyörtelenül törtet előre, majd újabb provinciából érkezik támadás, egyszerre tehát máris dupla hadüzenetet hoz as galambposta, amit nagyon nehéz lesz kivédenünk, tehát mielőtt a főfeladattal foglalkoznánk, első dolgunk a védekezés lesz, ami alapjaiban veheti el az ember kedvét a The Saxons-tól. Nem ártott volna erre talán jobban figyelni a Neocore berkein belül. Természetesen nem arról van szó, hogy faék szintűre kell degradálni az alkotást, erről szó sincs, de például a diplomácia apró finomhangolásával ezen is lehetett volna mit javítani. Elég lett volna csak beletenni egy opciót a játékba, amely a támadások előtt megengedné, hogy bizonyos ereklyék vagy megfelelő mennyiségű étel, netán arany átadásával átmeneti tűzszünetet lehessen kötni. Apró, de hasznos újdonság lett volna, ebben maximálisan biztos vagyok!

King Arthur: The Saxons teszt - 6. kép

Szintén semmiféle változás nem történt a kinézetben illetve a hangok terén. Egyik tulajdonság sem változott egy fikarcnyit sem az alapjátékhoz képest, ami nyilván nem probléma, hiszen mindkettő rendben volt már az alapjáték esetében is, bár én azért örültem volna valamiféle szászokra jellemző dallamoknak, ha létezik egyáltalán ilyen. A negatívumok között még muszáj megemlítenem, hogy a töltési időkkel továbbra sem tudtak mit kezdeni a fejlesztők, ezt reméljük, hogy a már bejelentett King Arthur II-ben optimalizálják, ugyanis ha belejöttünk a csatározásba, az ember megunja még az életét is, amíg az unalmas töltőképernyőket bámulja. Összegezve azonban így is egy kiváló kiegészítés született a The Saxons név alatt, 20-30 órányi plusz játékidőt ugyanis gyakran alapjátékokból képtelenség kisajtolni, itt azonban egy DLC-nek is csúfolt bővítményről van szó, amelyet nyomott áron vásárolhatunk meg, és általa igazi tartalmat, igazi újdonságokat kapunk. Ha megvan az alapjáték, óriási vétek lenne kihagynod ezt az expanziót! Ne feledd továbbá, hogy hamarosan a játék másik bővítménye, a The Druids is tesztpadra kerül nálunk, amelyet egy hasonló hosszúságú teszt keretein belül fogunk kivesézni!

King Arthur: The Saxons / Tesztplatform: PC

a polcon a helye
  • Stílus: RTS
  • Megjelenés: 2010. július 08.
  • Ár: Ft-tól
  • Multiplayer: van
  • kiegészítőhöz képest sok újdonság
  • alapjáték-hosszúságú cselekmény
  • a diplomáciai rendszer hiánya
  • még mindig hosszúak a töltési idők
  • Hang
    9
  • Grafika
    8
  • Játszhatóság
    7
  • Hangulat
    10
8.5
3 hozzászólás

Vendég

15 éve, 6 hónapja és 3 napja

Szerintem kegyetlen jól néz ki!meglepett smiley

válasz erre

Vendég

15 éve, 6 hónapja és 3 napja

sztem ritka **** game

válasz erre

Vendég

15 éve, 6 hónapja és 3 napja

10-es hangulat? Ennyire jó lenne tényleg?

válasz erre
King Arthur: The Saxons
nincs ár
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljarDAVE profiljaManiac profilja