King Arthur: Fallen Champions teszt

/>A Fallen Champions címre keresztelt legújabb bővítmény alaposan átírja a játékról eddig kialakított véleményünket, hiszen legyünk a szászok vagy a druidák, netán a Kerekasztal Lovagjainak az oldalán, a játékmenet, a koncepció és a történetvezetés olyan kapcsolódási pontok voltak, amelyek alapján azonnal felismerhettük, hogy egy King Arthur epizóddal van dolgunk. Szó se róla, a Fallen Champions betöltését követően is azonnal feltűnik, hogy drága magyar barátaink készítették a programot, de olyan módosulásokon esett át egy halom dolog, hogy gyakran csak kapkodtam a fejemet az ismeretlen opciók láttán. Hogy ezek a módosulások a második epizódra felkészítő újdonságok vagy teljesen függetlenül attól, csak a fejlesztők érezték szükségét ennek a kis átalakításnak, nem tudom, de már rögtön a kampány után érzékelni fogjuk, hogy valami nincs rendben. A játékban ugyanis három hős kacifántos és teljesen más, kétség sem férhet hozzá, rendkívül izgalmas történetét élhetjük majd át Britannia földjén vándorolva.

A három hős közül az egyik a Drest the Chosen névre hallgat, aki egy északi próféta, és furcsa látomásait követően látogat el arra a vidékre, ahol a három karakter útjai keresztezik egymást. A második választható sztori főszereplője Lady Corrigan, aki a mágus foglalkozás egyik képviselője, célja pedig, hogy megtalálja az elveszett városba, Tir na nÓgba vezető utat. A történet harmadik hőse Sir Lionel lesz, aki Artúr király egyik lovagja, ám ezúttal nem Britannia egyesítéséért vagy valamiféle szent célélt küzd, hanem eltűnt szíve választottja után kutat, akiért óriási csatákat és rendkívüli izgalmakat kell kiállnia. Utóbbi két jellemző egyébiránt a másik két protagonistára is ráhúzható, hiszen arra már most mérget vehetünk, hogy az alapjáték óta nem élhettünk át olyan érdekes történeteket, mint amiket a Fallen Champions-ban sorozatosan! Bár csak egy bővítményről van szó, így ne várjunk tőle több órányi játékmenetet, de azt már most kijelenthetjük, hogy a legtöbb újdonságot és a legjobb cselekményt a kiegészítők közül egyértelműen ez a legfrissebb, harmadik darab hozta el közénk.

Az expanzió betöltését követően például teljes egészében elfelejthetjük a stratégiai képernyőt, de még az egységtoborzást és hadseregeink szabad mozgását is! Ez elsőre abszurdul hangzik, de mivel teljes egészében a történetre koncentrál a kiegészítés, ezért hamar rájövünk majd, hogy ez egy rendkívül jó megoldás volt a fejlesztők részéről, személy szerint nem bánnám, ha a második teljes epizód is ezzel a megoldással lenne ellátva, ezáltal kiküszöbölhetők lennének olyan nehezítő, ám véleményem szerint inkább frusztráló tényezők, mint például a járványok kitörése vagy a lázadókból verbuválódott hadsereg felbukkanása, akik természetesen mindig a lehető legrosszabbkor érkeznek. A Fallen Champions-ban ilyen nincs, tulajdonképpen egy előre kijelölt, helyszíntől-helyszínig tartó útvonalon haladunk előre, szorosan követve a sztori alakulását és vonalát. Az egyes helyszíneken számtalan döntést kell majd meghoznunk, méghozzá a játék jellegzetességének számító szöveges kaland- vagy szerepjáték-elemeknek köszönhetően.

Az egyes helyszínekre érvén lesz lehetőségünk hőseinket tuningolni, illetve az imént említett döntésekre épülő szöveges kalandok során tudunk majd újabb egységeket vagy szörnyeket keríteni seregünkbe. A játékban tehát lényegesen, sőt már-már extrémen kevesebb lehetőségünk lesz, mint azt megszokhattuk az első részből, illetve annak kiegészítőiből. Ezt azonban mégsem nevezném teljesen negatívumnak, hiszen ezáltal kevesebb dologra kell odafigyelnünk, nem kell például még az évszakokra és a birodalommenedzsmentre sem energiát áldoznunk - teljesen eltűnt a körökre osztott rész is - ami ezáltal lehetővé teszi, hogy teljes egészében átadjuk magunkat a kiváló történetnek. Bár én személy szerint kicsit kiszolgáltatottnak éreztem magamat a csaták előtt, hiszen korlátozott mennyiségű csapatok álltak rendelkezésemre és esélyem sem volt néhány évszakot átpörgetve egy erőteljes hadsereget toborozni magamnak, de hibának ez sem minősíthető, mivel a nehézségi fokozat kiválóan skálázott, ezáltal pedig a csaták sem nevezhetők túl nehéznek.

Ha már a csatáknál tartunk, érdemes kiemelni, hogy mennyire megváltoztak azok is. Már alapból a harcok kezdetekor esélyünk sincs területet választani, de az automatizálás mellett sem dönthetünk, itt muszáj lesz a csatamezőre lépni, de aggódni egy másodpercig sem kell, hiszen az összecsapások - még egyszer hangsúlyoznám - változatosabbak lettek. Akár el is felejthetjük a szokásos, leginkább a Total War-sorozattal rokonítható küzdelmeket, itt ugyanis csak nagy ritkán lesz olyan, hogy egy nyílt terepen farkasszemet néz egymással két óriási sereg. A Fallen Champions-ban nagy nyílt terepek sem nagyon lesznek, a pályák többsége ugyanis óriási hegyekkel övezett darab, amelyek tele vannak szokatlan elemekkel, például óriási hidakkal vagy olyan magaslatokon elhelyezett erődítményekkel, ahová csak kacskaringós, ellenséges egységektől roskadozó utakon juthatunk el. Ilyenre emlékeim szerint sem az alapjátékban, sem a kiegészítőkben nem volt példa, ezúttal azonban szinte kizárólag efféle pályák várnak majd ránk.

A fentiek mellett ugyanakkor megváltoztak az alkotás egyes pontjainak kezelőfelületei, így például a döntésekre koncentráló kalandok közben teljesen más felület vár ránk, de szinte teljesen változatlan maradt a karakterfejlődés képernyője, illetve a csaták alatt látható HUD-hoz sem nyúltak az illetékesek. Ha már itt tartunk, fontos kiemelni, hogy nem történt változás a küllem tekintetében, én legalábbis nem tapasztaltam semmi pluszt a korábbi epizódokhoz képest, bár bevallom, nem is telepítettem fel őket újra, hogy megnézzem, de ha emlékeim nem csalnak, akkor ez a rész változatlan maradt, akárcsak az extra hosszúságú töltési idők sem kerültek lefaragásra. Szintén ismerősek lesznek a King Arthur rajongóinak a hanghatások és a zenék, ezerszer hallott és a koncepcióhoz rendkívül passzoló dallamok és szinkronok fognak előkerülni ezúttal is, amit igazán nagy vétek lett volna lecserélniük a fejlesztőknek.

Akármennyire is töröm a fejem, a néhány óra alatt kijátszható Fallen Champions kampányában nem nagyon találkoztam olyan momentummal, amit negatívumként fel tudnék hozni. Egyeseknek talán szokatlan lesz, hogy rengeteg lehetőséget kihagytak az illetékesek, így tulajdonképpen egy totálisan egyszerű, a King Arthur további vonzerejétől mentes kiegészítőt kapnak, helyenként túl könnyű csatákkal, de úgy gondolom, hogy a Neocore Games tipikusan a valamit-valamiért elvet alkalmazta. Nincs birodalommenedzselés, sem egyéb apróság, ami miatt szerettük az alapjátékot és első két kiegészítőjét, de cserébe kaptunk három kiváló történetet és néhány órányi újabb kalandot. Mivel a bővítmény arra hivatott, hogy összekösse a King Arthur első és második felvonását, ezért úgyis a cselekményen van a hangsúly, az pedig kiválóra vizsgázott. Ha már kimondhatatlanul várod a játék második epizódját, és szeretnéd addig valamivel elütni az időt, a Fallen Champions tökéletes választás lehet. Merész vállalkozás volt ezt így ebben a formában kiadni az illetékesektől, biztosan megkapják majd érte a magukét, de szerintem így is sikerült megalkotniuk a King Arthur legjobb kiegészítőjét.