Hölgyeim és Uraim! Engedjék meg, hogy bemutassam Önöknek Alexander Alexandrovics Fjodorov műkritikust. Az ismert esztéta ezúttal egy programkódból, poligonokból és lélekből megálmodott műalkotásról osztja meg gondolatait. Kérem, hallgassák szeretettel.
ICO. Csupán három egyszerű betű. Összeolvasva mégis egy szimbólum. Annak a mérhetetlen figyelmességnek, szívnek, lelkesedésnek és tudásnak jelképe, amellyel e remekművet alkották. Könnyű elmerülni benne, de adomázni róla mégis nehéz. Becsületes bemutatásához nemhogy három, de tengernyi karakter sem lenne elég. E jelenség atyja az a Fumito Ueda, aki képes álmait játékba önteni, majd mindezt megtölteni örök élménnyel és feledhetetlen hangulattal. A mester és csapata egyszerű ecsetvonásokkal és olyan magabiztossággal vitték képernyőre a Jó és a Gonosz harcát, hogy az szétfeszíti a videojátékok kereteit. Pedig a történet egyszerű. Megismerünk egy kisfiút, akit a baljós jelektől félő falu lakosai messzire száműznek otthonától. Egy lehetetlenül kecses, ám nyomasztó kastély hideg kőszarkofágjába zárják, amelyet egyúttal végső nyughelyének szánnak. A fiú kiszabadul és megismerkedik egy félszeg, törékeny lánnyal, akivel együtt próbálnak kijutni a kastély furfangos útvesztőjéből. Nem tudjuk, miért viszik oda a fiút. Nem tudjuk, hogy került oda a lány. Nagyokat pislogva csöppenünk egy mese közepébe, amelynek részleteit saját felkorbácsolt fantáziánk színez teljessé.
A páratlan alkotás ábrázolásmódja nem kíván leheletfinom asszociációt, nincs többszörösen átvitt értelem. Tisztán és világosan osztja ki a szerepeket. A Jók oldalán a patyolatszívű, bátor fiú és az angyalfehérben tündöklő, bájosan ártatlan lány áll, míg a Gonoszt a sötéten kavargó foltokból előbukkanó árnyak testesítik meg. A történet végtelen egyszerűsége mögött olyan mélység lakozik, amely az első percben magába szív, majd virtuóz módon játszik az érzelmeinkkel. Mert ahogy egy festmény, zenemű vagy egy csodás vers, úgy az Ico is érzelmek teljes palettáját kelti életre bennünk. Olyan nagybetűs emberi tulajdonságokat tapasztalunk benne, mint kitaszítottság, bátorság, összetartás, félelem, barátság. Nézzük őket szépen sorban.
KITASZÍTOTTSÁG, amelyet hősünk érez a kezdetkor, de a játék megtanít rá, hogy mindig van remény. A BÁTORSÁG vezeti a lányt és a fiút egyre tovább, hogy ellenfeleiket és a kastély csalafinta akadályait legyőzve végül szabadok legyenek. ÖSSZETARTÁS nélkül nem boldogulnának, egymásra vannak utalva. A másik nélkül nem lenne esély. Ott lakozik a FÉLELEM is minden másodpercben. Nemcsak a két szereplő félti egymást, de mi is aggódunk értük. A BARÁTSÁG kimondatlanul szövődik. A lány és a kisfiú nem értik egymás nyelvét, mégis pontosan tudjuk, érezzük az egyre erősebb barátságot, szinte testvéri szeretetet hőseink között.
Az alkotás a 2011-ben lemezre vésett eredeti műnek a magas felbontásban újragondolt változata. Mégsem olcsó hamisítványról van szó, inkább egy restaurált műkincsről. A kifinomult vásárlók tudni fogják, mit kapnak a pénzükért, hiszen a látvány talán gazdagabbá vált, de a tartalmas mondanivaló mit sem változott. Most is ugyanazt a kisfiút kísérjük el élete kalandjára, aki egyetlen bottal száll szembe a sötétség teremtményeivel. Közben mindvégig megóvja és ha kell, kézen fogva rángatja el a tündérlányt a veszélytől. Az Ico megvalósításában visszaköszön az impresszionizmus fényjátéka és pillanat szülte érzelmek teljes eszköztára, de helyett kapott a HD felbontás naturalista részletessége is. Stílusára mégis a késői külsőnézetes logikaizmus és ügyességizmus a legjellemzőbb. Különlegességre vágyó PS3 tulajdonosoknak és ínyenc videojáték gyűjtőknek jó szívvel ajánlom e kitűnő alkotást, különösképp abban az esetben, ha nem állt módjukban megcsodálni egy évtizeddel korábban az eredetit. Egyszóval műkedvelőknek kötelező!
