Heroes Over Europe teszt

/>Rendhagyó módon kezdjük ott az ismertetőt, hogy a Heroes Over Europe PC-s változatáról szinte üvölt, hogy "Én egy konzolról portolt program vagyok!". Az első megrázkódtatás a témában akkor érheti a játékost, amikor meglátja a menüt. Itt ugyanis egy kampány, egy multiplayer lehetőség, valamint egy beállítások menüpont fogadja az embert. Aki játszott már életében legalább egy PC játékkal, annak már itt bűzölöghet valami. A beállításokba kattintva, pontosabban "billentyűzve", már érződik, hogy az egeret nem fogjuk sokat használni, de amikor egy órás keresés árán találjuk csak meg a klaviatúra saját szájízre formálásának lehetőségét - de menjünk csak tovább -, nem találjuk a képernyő felbontásának, illetve egyéb grafikai tényezőnek a beállítását, ott már mi is sikítva kiabálunk, hogy "Miért tettétek ezt velünk, ti csúnya, gonosz fejlesztők?". Nem tudni, válasz nem érkezik, így kénytelenek vagyunk belenyugodni a valóságba, ez van, ezt kell szeretnünk, bár ítélkezni még így sem szabad, hiszen ha jól optimalizált valami, akkor nincs okunk panaszra, a játékmenet pedig bőven rendben lehet.


Márpedig azzal szerencsére semmi gond nincs. A kampány módba kattintva, rögtön kiválaszthatjuk az első küldetést, amely Franciaországba, egyenesen a Nyugati-Alpokba visz minket, méghozzá 1940 júniusába. Itt vesszük fel a harcot mezei pilótaként, és akkor még nem is sejtjük, hogy később ott leszünk többek között Angliában a Dover-nél, Londoban a nagy bombázásoknál, különböző repülős naszádok köteléke alatt. Izgalmakban és kihívásokban nem lesz hiány a programban, a baj csak és kizárólag az, hogy a náci Németországhoz köthető teljes kampány, a Heroes Over Europe struktúrájából is kimaradt. Miért vagy hogyan, az sajnos egy újabb kérdőjel vele kapcsolatban, mindenesetre aki német vadászgépekkel akar repkedni csak úgy, az szerencsére a többjátékos módban és az elvégzett kampányküldetések esetében is megteheti. Ennek hála, olyan vasmadarak ülésébe pattanhatunk, mint a Spitfire Mk. Ia, a Hurricane Mk. I, a Tomahawk Mk. IIa, a Bf 110 C-4 Jerstörer, a JU 87B Stuka, a Bf 109 E-4 Emil, a Mustang, a Swordfish Mk. II, és még sok más szárnyaló alkalmatosság. A felhozatal tehát pompás, de lássuk konkrétan a bevetések menetét.


A kampány módban összesen 14 küldetés vár arra, hogy mi megoldjuk őket, természetesen kizárólag a levegőből. Nem sok, de később ki fog derülni, hogy talán éppen elegendő. Mivel az előttünk álló feladatok úgy oldódnak fel, ahogy haladunk előre a - nem létező - történetben, ezért rá leszünk kényszerítve arra, hogy választásunk se legyen, csak és kizárólag arra haladjunk, amerre a program szeretné. Így nem lesz nehéz kiválasztani aktuális küldetésünk, amellyel ha megvagyunk, indul is a bevezető kisfilm, amely meglepő módon nem a játék motorjával előadott animáció lesz, hanem egy koncepciós rajzokhoz hasonlító képekkel megtoldott, néhol eredeti világháborús felvételeket is felvonultató mozi, amely egyszerűsége ellenére is roppant hatásos és hangulatos. Ha végignéztük a sokszor kicsit megható képsorokat, a fent már megemlített gépcsodák közül kiválasztjuk a legszimpatikusabbat (mindegyikről kissé felületes leírást is találunk), majd indulhat a bevetés.

A berepülhető terek általában hatalmasak lesznek a programban, mindig több feladatunk is lesz egy-egy pályán, melyek között elsődlegest és másodlagost is találunk. Utóbbiakat nyilván nem kötelező megoldani, de a prioritást élvező küldetésekkel muszáj megbirkóznunk, legyen alánk téve bármilyen gép, sorozzanak minket égről-földről egyaránt, hiszen csak így juthatunk tovább. A pályákon általában repülőgépekkel fogunk csatározni, ez nyilván kitalálható volt már korábban, de szerencsére lesznek más feladataink is. Azon túl, hogy védünk vagy támadunk, többször földi célpontokat is be kell fenyítenünk, sőt, előfordul, hogy hatalmas hadihajókkal szállunk szembe. Nem túl változatosak ezek az elvégzendő munkák, de ha belegondolunk, alig lehetne mást kitalálni ezzel kapcsolatban. Ha megerőltetjük fantáziánkat, akkor hamar rájövünk, hogy ahhoz már sokkal több időt bele kellett volna ölniük az illetékeseknek a fejlesztésbe, azonban ha így alakult, akkor így kell elfogadnunk a játékot.
#tv#
A monoton és ismétlődő küldetéseket természetesen megpróbálták feldobni a fejlesztők apróságokkal. Ezek ugyan csak tovább rontják a realizmusról alkotott képet, de beépítettek nekünk egy Ace Kill nevezetű módot, ami tulajdonképpen arra jó, hogy ha kellően közel értünk egy ellenséges géphez, akkor egy bizonyos gomb lenyomása után a kamera kimerevedik, az idő lelassul, az ellenfél méteres közelségbe kerül, nekünk pedig csak jó időben el kell találnunk egyes robbanékony pontjait. Frappáns megoldás, kár, hogy semmi értelme, én legalábbis csak akkor használtam, amikor kötelező volt. Nem úgy a Warspeed-et, amely ismét a realizmus élményét döngöli a padlóra, hiszen ez a lehetőség egy olyan sebességre turbózza repülőgépünket, amelyeket a mai kor vadászgépei is nehezen érnek el, nemhogy egy második világháborús madárka. Ennek hála, lehet, hogy hamarabb érünk el néhány helyszínre, de aki a használatakor még mindig a valóság hűségét keresi, az valószínűleg ennél a pontnál fogja abbahagyni a repkedést. Pedig azért azt nem kell, mert egy kissé talán unalmas, köze sincs a régmúlthoz, de élvezetes és egyben akció dús az egész program.

Egyvalamiben ugyanis biztosak lehetünk, hogy az akció folyamatosan pörögni fog, szinte nem is lesz olyan helyzet, amikor megpihenhetünk néhány másodpercre, mindig nézni kell az aktuális feladatokat, fürkészni, hogy honnan érkeznek újabb és újabb repülőgépek, de nem árt figyelemmel kísérni az életerőnket jelző csíkot sem, hiszen olyanunk is van, ráadásul szinte minden nehézségi fokozaton jelentőséggel bír, főleg akkor, ha belekeveredünk egy olyan ütközetbe, ahol többszörös túlerőben van az ellenség. Abszolút hitelesek és hangulatosak a csaták, ehhez kétség sem férhet, bár azt azért ismét muszáj megemlíteni, hogy a játéknak köze sincsen a szimulátorokhoz. Sem belső nézet nincs, amely már egy kissé indokolhatná ezt a jelleget, de még a gépek viselkedése és irányítása sem olyan, mint a valóságban. Bár életemben nem ültem egyetlen világháborús vadászgépben sem, a Stuka nevű német bombázóról köztudott, hogy nem fürgeségéről, és jó irányíthatóságáról volt híres. A játékban mégis könnyedén repkedhetünk vele, bár zuhanásból felkapni azért jóval nehezebb, mint egy szimpla Spitfire vadászgépet, és még a jellegzetes hangja is megvan. Ebből arra következtethetünk, hogy a fejlesztők bár megpróbáltak utánanézegetni dolgoknak, a realizmushoz és a valósághoz semmi köze a játéknak, így tehát a világháború valóban csak egy körítés, és hangulati alapanyag. Sajnos...

Mindemellett egy repülős játék esetében, különösen amelyik nem szimulátor, rendkívül fontos, hogy milyen irányítással rendelkezik. A Heroes Over Europe szerencsére itt nem szenved csorbát, hiszen majdnem tökéletes irányítást sikerült programozniuk hozzá az illetékeseknek. Én billentyűzettel nyüstöltem a programot, és a kezdeti szerencsétlenkedéseim után nagyon hamar ráéreztem az ízére, a WASD gombokkal, és a nyilakkal szinte teljesen tökéletesen lehet boldogulni a gépekkel, de természetesen a legjobb a joystick, hiszen mégiscsak az adja számítógépen a legjobb repülési élményt.


A hangulati tényező és a repülési élmény mellett pedig nem mehetünk el szó nélkül a grafika megemlítése nélkül sem, hiszen abban nagyot alkottak az illetékesek. Nem a legszebb repülős játék a Heroes Over Europe, egyértelmű butaság lenne ilyent állítani, hiszen néhol már majdnem egy szint alá süllyed, de a repülőgépek részletessége, a saját gépünkről letöredező darabok, vagy amikor kilyukad a szárnyunk egy nagyobb találat esetén, nem beszélve a frappáns füst és tűzeffektekről, mind-mind eszméletlenül jól sikerültek. Bár a földi terep és az ottani házak, objektumok nem a legszebbek, a levegőből hatalmas élmény lepillantani rájuk, és a londoni bombázáskor megalkotott képi világot egy hasonló stílusban fogant alkotás, kinézetben és hangulatban, aligha múlhatja felül a jövőben. Ehhez pedig társulnak még kellemesen megalkotott hanghatások, amelyek valóban olyan jól sikerültek, hogy néha az ember már-már be is kapcsolja a hangfalakat, hadd duruzsoljon a fülébe egy a Spitfire motorja.

Nem váltotta meg a világot a Heroes Over Europe, egy teljesen átlagos játék a színtéren, amely sokszor még unalmas is, azonban a stílus hiánya, valamint a második világháborús környezet miatt nem kizárt, hogy egy kicsit feljebb értékeltük, mint amennyit megérdemelt volna. Természetesen meg is érdemli ezt a játék, hiszen sok hibája nincs, ami van, az is vele született, de a fejlesztők kihozták belőle amit lehetett. Engem meggyőzött, és ha neked sincsenek nagy elvárásaid, téged is meg fog, de semmi különlegeset ne várj tőle. Köszönöm, leülhet!
#tv2#