Heavy Rain teszt

/>A Quantic Dream csapatának nem ez az első ilyen jellegű játéka, hiszen pár évvel ezelőtt már láthattunk hasonlót a Fahrenheit esetében. Abban a játékban az volt a forradalmi dolog, hogy a történetet bizonyos mértékig mi alakíthattuk, igaz, nem volt komolyabb behatásunk a cselekményre, csupán bizonyos szituációk, illetve a játék karaktereinek reakciói változtak. Ha össze kéne hasonlítani valamivel a Heavy Raint, akkor mindenképpen a Fahrenheit az ideális jelölt, hiszen két nagyon hasonló játékról van szó, játékmenetben, valamint hangulatban is. Mégis, illetlenség lenne párhuzamot vonni e két produktum között, mert a Heavy Rain elődjével szemben sokkal szívbemarkolóbb hatást ér el bizonyos helyzetekben.


Irdatlan időt öltek bele a Heavy Rain fejlesztésébe, az eredmény pedig egy letisztult, könnyen elsajátítható játék, amelynek lényege leginkább a történetben, valamint a cselekmény és a karakterek kibontakoztatásában van. Éppen ezért a hagyományos játékelemek majdnem teljesen hiányoznak a Quantic Dream játékából, a legbonyolultabb feladatunk talán a nyomozás, továbbá a Quick Time Eventek tökéletes végrehajtása lesz. Ebben a játékban nem kell lövöldözni, kincseket keresni; itt csupán a logikánkat, továbbá a reflexeinket kell olykor-olykor használni. Ettől függetlenül rengeteg lehetőségünk van szinte minden egyes helyszínen, ám ezek inkább a való életet próbálják szimulálni, mintsem egy adrenalin-növelő élményt nyújtani. A játékmenet éppen ezért néha fájdalmasan lassú: ez azonban nem jelenti azt, hogy aki fogékony az igényesebb produktumokra, az belefásul a vontatottság miatt. A cselekmény lassan bontakozik ki, de amikor kezd összeállni a kép, akkor a Heavy Rain bizony arcon vág, méghozzá olyan hatalmas erővel, hogy az ember órákig csak ül magában, s azon gondolkodik, hogy mit is látott az elmúlt néhány órában.

Az egyetlen problémás dolog kezdetben az irányítás elsajátítása, hiszen a Fahrenheithez hasonlóan nem a bal analóg karral mozgunk, azzal pusztán az irányt adjuk meg. A sétáláshoz az R2-t kell behúzni, amely véleményem szerint nem a legszerencsésebb, gyakran körülményes, de viszonylag hamar megszokható. Ha odamegyünk valamihez a helyszínen, akkor a képernyőn mindig megjelenik az adott cselekvéshez szükséges gombsor illetve mozdulatsor, amit végre kell hajtanunk. Ezek rendszerint olyanok, amik illenek az adott cselekvéshez, ha ellökünk valamit magunktól, akkor egy hatalmasat kell rántani a PS3 kontrollerén, míg a lámpa fölkapcsolásához felfele kell rántani az irányítót. Leírva ez kissé furán hangzik, de játék közben remekül működik, és még akár életszerűnek is nevezhető.


A Heavy Rain indulásakor egy szinte tökéletes családi idillt látunk, amely kissé talán túlságosan amerikai hatást kelt, de hamarosan olyan visszafordíthatatlan események történnek, amelyek alaposan rányomják a bélyegüket a későbbi történésekre. 10-15 perc játék után már egyértelműen látható, hogy a játék nélkülöz bármiféle humort, a fejlesztőcsapat innentől kezdve folyamatosan rántja le a hangulatunkat a mélybe, s mindezt oly mesterien csinálják, mint a dráma kategóriába sorolható filmek. A cselekmény több szálon fut, az egymást követő jelenetekben gyakran más karaktereket kell irányítanunk, látszólag olyanokat, akiknek semmi közük egymáshoz. A történet előrehaladásával azonban lassan összeáll, hogy ki hogyan kapcsolódik a másikhoz, s ez is inkább azt az érzést erősíti bennünk, hogy egy jól összerakott, ám helyenként kissé erőltetett történet elevenedik meg a szemünk előtt. A Heavy Rain sztorija elsőrangú, de nem veheti fel a versenyt az igazi drámákkal, ám az, hogy a kezünkbe vehetjük a történet alakulását, szinte megfizethetetlen élményt ad.

A játékmenetről nagyon nehéz a Heavy Rain esetében beszélni, mert olyan dolgokat kell benne csinálni, amivel inkább a cselekményt visszük előre, s nem elsősorban a szórakoztatásról szól. Ha akarjuk, vehetünk egy zuhanyt, ihatunk egy kávét, felültethetjük a körhintára gyermekünket. Az egyetlen igazi játékelemnek talán az akciójelenetek alatt zajló Quick Time Eventek számítanak, ahol a megfelelő gombot kell a megfelelő időben megnyomnunk. Ezekből a részekből nincs túl sok a játékban, de amikkel találkozhatunk, az igazi színfoltnak számít.


A Heavy Rain éppen ezért nehezen nevezhető hagyományos értelemben vett játéknak, sokkal inkább illik rá az interaktív film jelző. Ettől függetlenül mégse érezzük azt, hogy a cselekvések fölöslegesek lennének; éppen ellenkezőleg, hiszen a felkínálkozó lehetőségek miatt sokkal szorosabb kapcsolatot alakíthatunk ki a karakterekkel. Míg a játék elején nem érzünk szimpátiát szinte senki iránt, addig a későbbiekben annyira átérezzük a szereplők helyzetét, hogy akarva-akaratlanul is kötődni kezdünk hozzájuk. Az adrenalin felszökkenése, továbbá a szívünk szapora verése nem attól jelentkezik, hogy megijesztenek minket, hanem attól, hogy olyan emberek életét irányítjuk, akik lassan a szívünkhöz nőnek, és fájdalommal tölt el minket is, ha valami rossz történik velük.

A Heavy Rainnek éppen ezért a lehető legrealisztikusabb megjelenítésre van szüksége, s a Quantic Dream csapata többé-kevésbé tökéletesen oldotta meg a feladatot. Az arc-animációk soha nem látott színvonalat képviselnek, az érzelmek szinte leolvashatóak a karakterek arcáról (bár hozzá kell tenni, hogy mosolygó embert csak nagyon ritkán látunk a játékban). A helyszínek életszerűek, a szereplők tökéletesen kidolgozottak. Bár a mozgás terén jelentősen le vagyunk korlátozva, ez mégse zavaró, hiszen a játéknak közel se az a célja, hogy eltévedjünk, vagy céltalanul bolyongjunk.

Talán az egyetlen dolog, ami egy kicsit kifogásolható, az maga a mozgás, azon belül a sétálás és az irányváltás. A Heavy Rain gyönyörű játék, amely jelenleg a legélethűbb megjelenítéssel büszkélkedhet, a karakterek egyes mozdulatai mégis olyan hatást keltenek, mintha robotokat irányítanánk (csók jelenet). Ez a probléma csupán akkor adódik, ha el akarunk indulni valamerre, illetve ha megváltoztatjuk az irányt, ugyanis ilyenkor kissé darabosan mozognak a szereplők. Ez a rendszer működött anno a Fahrenheitben is, és már ott is kissé mesterkéltnek tűnt. Szerencsére ez az összképen nem sokat változtat, a Heavy Rain a Playstation 3 egyik legrealisztikusabb játéka. A szinkronnal azonban már akadnak gondok, egyes szereplők hangjátéka nem sikerült éppen a legjobban, kissé talán egy hangszínnel beszél mindenki, de szerencsére nem olyan rossz a helyzet. Mindenesetre egy kicsit intenzívebb hangjáték jót tett volna a játék atmoszférájának.

A Heavy Rain nem igazán ajánlható olyan játékosoknak, akik intenzív akcióra vágynak. Vannak olyan emberek, akik egy játék során az összes átvezetőfilmet tovább nyomják, mert nem érdeklik őket. Az ilyen személyek messziről kerüljék el a Heavy Raint, mert ha úgy vesszük, a játék egy nagy átvezető-animáció. Ha valaki fogékony a drámákra, és nem ijed meg a Heavy Rain lassú menetétől, az minden bizonnyal játékos pályafutásának egyik legmeghatározóbb élményében részesülhet. A játék végén nem érezzük úgy, hogy valami is hiányozna az összképből, azt azonban igen, hogy valami mérhetetlen szinten elment a kedvünk bármiféle cselekvéstől. A Heavy Rain nem játék; a Heavy Rain egy film, amelyet mi magunk irányítunk, s amely olyan hatással van ránk, amelyet hosszú ideig nem felejtünk el. Amilyen filmkínálat van mostanában a mozikban, inkább azt tanácsolom, hogy szerezzünk be egy példányt a Quantic Dream thrilleréből, mert ha a legnagyobb drámákkal nem is tarthat lépést, a jelenkor filmfelhozatalához képest zseniális alkotásnak tekinthető.