Mindezt nem a történettel éri el, hiszen semmit nem tesz pluszban a kurrens konzolgenerációs változatokhoz képest, sokkal inkább a nagyszerűen sikerült optimalizációval, a milliárdnyi finomhangolási lehetőséggel és a brutálisan masszív tartalommal teszi ezt. A Grand Theft Auto V PC változata ugyanis az előző részhez képest végre úgy érkezett meg az asztali konfigurációkra, hogy a manapság átlagos vason is szaggatásmentesen, gyönyörűen fut, nem hemzseg a bugoktól és – némi Social Club-os ügyetlenkedést leszámítva – nem problémás telepíteni sem.
A megjelenés környékére mindkét GPU gyártó külön frissítést adott ki a GTAV miatt, aminek a telepítsével garantálhatóvá vált, hogy optimális beállításokkal simán meglesz a FullHD / 60FPS minőség a PC-k nagy részén. A tesztgépben nVidia GTX 780 duruzsol 3GB VRAM társaságában, aminél gyakorlatilag Very High beállítás mellett semmilyen reccenés nem volt tapasztalható sem éjszakai száguldozás, sem nappali szakadó esős játék közben sem, akármennyi NPC is kolbászolt éppen a képernyőn.
A PC-s GTAV sajátossága egyébként hogy 4K felbontásban is képes pompázni, valamint hogy a konzolos 30 helyett most már 60FPS a standard, ami jelentős minőségbeli növekedést jelent és játékélmény szempontjából sokat számít. A mozgás sokkal folyamatosabb, dinamikusabb, egyszerűen kellemesebb a látvány. Szintén csak a PC verzió dicsekedhet el azzal, hogy Oculus Rift támogatással bír, így amikor a VR cucc debütál, újra neki lehet majd esni egy egsézen másféle szemszögből a játéknak.
A játék történetére nem térnék ki külön, hiszen a lastgenes első GTA V tesztben alaposan kiveséztem már mindent, a kurrens generációs tesztben pedig a különbségekre, újításokra tértem ki részletesen. A PC-s változat a PS4 / Xbox One verzióhoz képest játékmenetbeli újítást nem hoz, azonban minden azóta megjelent DLC-t és módot alapból tartalmaz, ami azonnali totális játékélményt kínál mind a kampány mind pedig az online módban.
A grafikai különlegességeken felül egyetlen olyan PC-exkluzív dolog került a játékba, amiről feltétlenül érdemes említést tenni, ez pedig a Rockstar Editor, amellyel mind a single mind az online módokban felvett videókat tudjuk szerkeszteni, nem is akárhogy. Gyakorlatilag komplett filmeket, történeteket tudunk vele megrendezni, majd feltöteni azt a közösségi felületekre, vagy esti mozinak befoglalni vele a családi tévét.
A felvett anyagok nagyságát mi tudjuk beállítani, az általunk meghatározott mérettől függ, hogy egy-egy videóanyag hány másodperces lesz. Persze a folyamatos 60FPS elég gyorsan képes teleírni a merevlemezt, ezért hacsak nem rendelkezik valaki minimum 100 giga erre felhasználható hellyel, jobb ha nem is nagyon tervezi hosszúra a megvágandó filmet.
Ahogy a bevezető környékén említettem, a GTAV PC portja viszonylag bugmentes lett (főleg a manapság kiadott játékokhoz képest), azonban akadnak kisebb-nagyobb zavaró tényezők. Bár a teszthardveren nem volt rá példa, azonban a szerkesztőségen belül más otthoni gépén előfordult olyan, hogy a városból kiérve drasztikusan leesett a framerate, ami a szem számára ugyebár akadozásokat jelent.
Ne felejtsük el, hogy a szabad ég alatti játékterek sokkal nagyobb részletességet igényelnek, hiszen a tereptárgyak, fák, madarak, fű és más egyebek jelentősen összetettebb megjelenítést kívánnak mint például az aszfalt. Az árnyékok minőségének lejjebb vételével a probléma orvosolható természetesen, de sok esetben az is megoldás ha a driver le van frissítve, vagy éppen az ha – nVidia esetében – a grafikus meghajtó kezelőfelületén automatikus optimalizálást választunk.
A grafikai egyensúlyt egyébként aszerint lehet finomhangolni, hogy mennyi VRAM van a videókártyán, ennek a telítettségét egy csúszka mutatja a GTAV beállítási felületén.
Felmerülő probléma volt még, hogy amikor felvételt indítottam, ami rögzítette a későbbi megvágandó anyagot, az irányítás néhány pillanatra megmakacsolta magát, így amikor kocsiban ülve nyomja meg az ember az F1-et, jobb ha valami szabad terepen száguldozik épp, ellenkező esetben roncsderbivé válhat a menet.
A kampánynak nem álltam neki újfent, hiszen már kétszer is végigvittem konzolon (úgysem fogom kibírni, itt is végig fogom vinni…), inkább a játéktér bejárásával töltöttem sok időt, valamint az online módra kattantam rá veszettül. A virtuális játéktéren az NPC-ken kívül egyszerre 32 játékos lehet jelen és gyakorlatilag bármit meg lehet tenni, barátságokat kötve mászkálni, feladatokat megoldani, vagy elmebeteg őrültként mindig, mindenkit kinyírni. Én az utóbbi roggyant elméjű, idegesítő játékos verzió vagyok, úgyhogy ha marcobazze néven látsz egy őrültet csalinkázni a városban, jobb ha menekülsz vagy azonnal belém eresztesz egy tárat.
Az online mókát jelentősen személyre lehet szabni, a karakterkreálsá folyamatában még az is megadható, hogy apu, anyu hogy nézett ki, ezáltal az arcunk megfelelően egyedi lehet, de a pattanásoktól kezdve a ráncokig minden finomhangolható. Induláskor érdemes megadott feladatokat végrehajtani és azzal pénzt szerezni, majd fegyverekből rendesen bevásárolni, ellenkező esetben a konzolról áttérő harcimacsók pillanatokon belül rommá fognak szedni – kb úgy ezerszer.
Idegesítő egyébként hogy ha valakit rendesen elkezdünk hentelni, akkor az fogja magát és kilép, ez ellen tennie kéne a Rockstar-nak, a Mortal Kombat X-ben debütált harc közbeni kilépés büntetése itt sem lenne megvetendő dolog.
Hogy az egér és billentyűzet kombóval, vagy a kontrollerrel való irányítás a jobb, mindenki döntse el maga, de tény hogy az egeres jobbra balra nézelődés például vezetés közben sokkal kényelmesebb játékot eredményez, és egy ős PC-snek (nagyrészt valószínűleg ők játszanak ezzel a verzióval) nem is lehet más irányítási módot elképzelni. A verekedés, a futás és úgy kompletten a mozgás billentyűzetre átültesével semmilyen probléma nincs, az autó, repülő vezetése pedig – bár lehet hogy nehezebb mint konzolon – egyszerűen PC-n sokkal élvezetesebb.
A Grand Theft Auto V PC-s verziója nem okozott csalódást, a konzolos verziókhoz képest újítás a stabil 60FPS, valamint a Rockstar Editor, mindez megspékelve a maximálisan finomhangolható grafikai tuninggal – kijelenthetjük, hogy a legújabb Los Santos-i gengszterkaland most lett tökéletes.
A teszt során nVidia GTX 780 videókártyát és 16GB Kingston HyperX Beast memóriát használtunk, ASUS Maximus VI Hero alaplappal, Cooler Master HAF XB házba szerelve – Windows 8.1 rendszeren.
warriorautobot
10 éve, 8 hónapja és 2 heteGrammarNazi ON
Van egy pici hiba az első bekezdésbe: Az nem PS4 hanem PS3 akart lenni szerintem
GrammarNazi OFF
Amúgy szerintem úgy is azok akik PC-n játszanak vele azoknak is nagy része kontrollerrel fogja használni a játékot. Még mindig jobb mint a padlógáz/satufék kombó.
Nekem nincs olyan erős gépem hogy azon játsszak vele, de a PS3-as verzióval is beérem. 🙂
levente1987
10 éve, 8 hónapja és 2 heteRendszerfrissítés óta crashel 😖…először gond nélkül ment tény király lett ahogy Marco leírta/leírtad…
xpforever
10 éve, 8 hónapja és 2 heteJól sikerült teszt, grat hozzá 🙂
Én előrendeltem a játékot, így 14K-ért jutottam hozzá a dobozos változathoz. Viszont azt a gyökeret legszívesebben megölném, aki kitalálta, hogy a lemezekről való telepítés után még 5GB-t le kell tölteni. Ugyanis nekem így az az átkozott 5GB úgy 12 óra alatt jött le a 10 megás netemmel. „Kicsit” le voltak terhelve a szerverek. Ezt leszámítva minden rendben, az optimalizálás tényleg jól sikerült, a grafika egyszerűen gyönyörű. Az online-ban eleinte nálam előfordult stuttering, de ezt a patchek megoldották. Szóval aki még nem vette meg, annak nagyon ajánlom, megéri.
wegh
10 éve, 8 hónapja és 2 heteVégre egy jól optimalizált port 🙂 VAlahogy nem lepődöm meg a videóitok alapján, hogy te a mindenkit legyilkoló vérengző játékos vagy 😉 😛 XD Lesz videóteszt esetleg a játékról?
marco
10 éve, 8 hónapja és 2 heteValóban. 🙂 Köszi, javítva.
rdave
10 éve, 8 hónapja és 2 hete„A grafikai egyensúlyt egyébként aszerint lehet finomhangolni, hogy mennyi VRAM van a videókártyán, ennek a telítettségét eg csúszka mutatja a GTAV beállítási felületén.”
És ez az egyetlen hibája a portnak, ami mellett nem tudok elmenni. Jól optimalizált, de az, hogy megmondja mit enged… Hiba volt, mivel baromira zavaró. Ha fölé megyünk a csuszkának, akkor nem fogadja el a beállítást. Most nehogy már azon a pár MB-n múljon.
xpforever
10 éve, 8 hónapja és 2 heteŐöö, ugye tudod, hogy a Graphics résznél a legfölső beállítás az Ignore suggested Limits? ON-ra állítod és máris rakhatsz minden följebb és el is fogadja és el is menti. Max gyakrabban üríti a vramot.
totyak
10 éve, 8 hónapja és 2 heteEgyáltalán nem csalódtam a játékban, pedig őszintén szólva probléma hegyeket vártam. Nagyon örülök a jó portnak, csak meg tudják emberelni magukat, ha akarják. Kár, hogy ehhez másfél év kellett.
rdave
10 éve, 8 hónapja és 2 heteÓÓÓÓbameg… 😄 Ezt nem vettem észre, thx. Fától az erdőt… 😄
zender
10 éve, 8 hónapja és 2 heteVégre egy rendesen összerakott port. Nem első napos vétel volt nálam, jövő héten landol a gépemen, megvártam az első patch zuhatagot.
A teszt pedig nagyon jó lett, végre ahol nem felesleges szócséplés van hanem valódi tények.
xpforever
10 éve, 8 hónapja és 2 heteSzívesen. Én is beállítottam, így nálam a 2GB-s GTX 750 Ti használ 2816mb vramot az elérhető 2047mb helyett 😛
marco
10 éve, 8 hónapja és 2 heteElméletileg igen, már két hete leforgattuk. Csak a GTAV nem akart videót menteni, így nem lett volna hozzá gameplay anyag. 🙂
Most már jó. Talán jövő héten kidobjuk.
kpal
10 éve, 8 hónapja és 2 hete9-es értékelés teljes rendbe van 10-est meg kell hagyni ,mert ugye mindig van fejlesztési lehetőség.
( ..egyik nagyáruházban láttam 13e Ft-ért, viszik mint a cukrot,hetente többször vásárolok ott és van amikor üres a polc van amikor éppen csak 1-2db van ..)
5t3v3nk3
10 éve, 8 hónapja és 2 heteHol szokott felesleges szócséplás lenni? 😄
zender
10 éve, 8 hónapja és 2 heteHát tudnék mondani oldalakat… 😖
paulmarlow
10 éve, 8 hónapja és 2 heteAki még nem vette meg, az legyen ócatos ha steamen vásárolja a terméket.
#kover#Ne aktiváljátok a steamen kapott kódot a socialclub oldalán.A steam automatikusan hozzáadja a hozzá csatolt socialclub profilhoz,szimplán csak annyit tegyetek, hogy a kliensben elfogadtatjátok az automatikusan bemásolt kódot a játék indításához. #kover_vege#
Mert ha a játék indítása előtt a kódot beregisztráljátok a social club felületen,képes a rockstar benyelni a kódot.3 „refund” és újravásárlás után is -a social club szerint- érvénytelen kódot kaptam.
Emiatt teljesen új profilt kellett készítenem a játékhoz és dobozosan megvenni.Ezzel már tökéletesen működik a cucc.
Aki belecsúszott ebbe a hibába,az ne várja a support segítségét.Kérje vissza a pénzét steam walletbe és vegye meg dobozosan.A support 1 hét alatt nem írt a gondomra,mikor meg már beteltem a várakozással és írtam nekik hogy már visszakértem a pénzt és takarítsák le a játékot a profilomról,arra rögtön írtak és intézkedtek is….addig semmi.
Mondjuk ezzel most jól jártam mert a mostani,hétvégi akcióban megvettem az Advanced Warfare-t. 😄
mordorer
10 éve, 8 hónapja és 2 heteMarcotol nem 10-es egy GTA-ra? 😮 Mi történt? 😄
(amúgy abszolút reális az értékelés)
PaulMarloW: Köszi a segítő infót!
xpforever
10 éve, 8 hónapja és 2 heteLol 😄
Még jó, hogy dobozosan vettem meg 😛
jezzahun
10 éve, 8 hónapja és 2 heteCsinoska nagyon,de nekem nincs über gépem ezért ps3-on tolom single és a multit is.. 4 alkalommal vittem ki a single részt 3-szor xboxon és 1 szer ps3-on.. a multi kicsit nekem zavaros mivel ha bemész egy public multiba,azonnal kiszednek a nagyobb szintűek.. Persze ps3-on nincs akkora csalások mint PC-n de azért vannak érdekes dolgok. micro smg-vel 600 méterről leszed,láthatatlan sticky bomb-ok.. szóval.. De amúgy nagyon élvezetes ps3-on is,nem igazán zavar hogy nincs annyi dolog benne mint új konzol vagy pc változatban. Bár az fps mód hiányzik,de ettől még nagyon ott van.. Rengeteget játszok vele még most is. Mivel ennyire leköt.. elkezdtem 5. alkalommal is kivinni,mivel ennyire dúrvajó a történet… Mindig ugyan azt a végkifejletet választom,szóval mindig megmarad mindhárom karakter mert úgy teljes az egész. nem tudnám egyiket se kinyírni.
Van itt egy gazdag bankrabló egy néger srác aki a gettóban éldegél és egy pszichopata kanadai,aki már teljesen átvette az amerikai redneck életet,bár azért hangoztatja hogy ő nem amcsi. Mindegyiknek megvan az előnye és a hátránya,mármint a karaktereknek. Így teljes a hatás. Aki most kezdte pc-n annak ajánlom kivinni az egészet. Bár azt meg elítélem aki warezolja.. gonosz.. 🙂 GTA-t csak eredetiben szabad tolni.. ezért van meg az összes eredetiben,persze a Gta 4 complete erejéig pc-n most meg ps3-on a V.
totyak
10 éve, 8 hónapja és 2 heteEz szép és jó, de milyen kurva jó lett volna, ha nem spoilerezed el a játék végét. Tudod, PC-s kiadás, mi még csak most jutottunk hozzá, nem másfél éve ezen lógunk. Picsába már.
paulmarlow
10 éve, 8 hónapja és 2 heteHány éve jelent meg konzolra?Közel 3?Hol éltél eddig, hogy nem jött veled szembe a játék története?
Sose értettem az olyan embereket akik ezért hisztiztek.Mintha ettől az infótól a játék 98%-a nem lenne élvezhető.
marduk
10 éve, 8 hónapja és 2 heteSokak nem konzolosok.
Ezt én se értettem egyébként, de vannak emberek, akik nem szeretik a spoilereket. 😄 Szükség lenne egy spoiler funkcióra, hogy az olyan infót, amit bizonyos emberek nem akarnak látni, az el lehessen rejteni, de elérhető lenne továbbra is az érdeklődők számára.
marco
10 éve, 8 hónapja és 2 heteKhmmm hadd szóljak bele. 🙂 19 hónapja jelent meg nagyjából az eredeti.
paulmarlow
10 éve, 8 hónapja és 2 heteMajdnem eltaláltam xD
rdave
10 éve, 8 hónapja és 2 heteEzt a funkciót már feltalálta az emberi faj. 😄 Szóval elég lenne a spoiler – spoiler vége… 😄 Nehogy már nehéz legyen leírni.
marduk
10 éve, 8 hónapja és 2 heteNe idegelj. De hát én erről nem is tudtam. 😮
totyak
10 éve, 8 hónapja és 2 hetePont leszarom mikor jelent meg. Nehogy már kérdőre vonjál, mert direkt kerültem az olyan híreket, ahol le volt írva a játék története, meg direkt nem néztem küldetés videókat! Jó hogy nem még én vagyok a hibás.
Nem hisztiztem, dühöngtem. Nem azért vártam másfél évet, hogy egy laza mondattal valaki belekulázzon az egészbe. Nem tudom te mit szólnál, ha valaki csak úgy elmondaná, hogy X filmnek mi lesz a vége, vagy egy kihagyott meccset felvételről néznél, de valaki benyögné a végeredményt?
A játék 98%-a élvezhető marad, csak én éppenséggel a 100%-át magam szerettem volna felfedezni.
paulmarlow
10 éve, 8 hónapja és 2 hetehttps😕/www.youtube.com/watch?v=qS7nqwGt4-I
A kérdésedre pedig egy Így jártam anyátokkal részt tudok ajánlani, angolul a címe: Monday Night Football.Az konkrétan erről a picsogásról szól. 😄 Nem írom le konkrétan,hogy miről szól.Nehogy eltörjön a mécses megint.
totyak
10 éve, 8 hónapja és 2 heteMajd, ha nagyobb leszel és okosabb??, rájössz, hogy mi volt itt a probléma. Addig meg nézegesd csak az Így jártam anyátokkal epizódokat!
paulmarlow
10 éve, 8 hónapja és 1 heteHát ha ezt jelenti a felnőtté válás és az érettség, akkor maradok infantilis és megpróbálom egy spoiler után is élvezni a filmet és nem sírni miatta.
#fcklogic