Csak hát, mit jelent ez pontosan? Sötét fantasy – rendben. Horda vadászat – oké, bár inkább horda által levadásztatás lesz belőle az első fél órában. Roguelike – rendben, permadeath, újra és újra nekifutunk. De együtt? Ez olyan, mintha valaki azt mondaná: „Gasztro-űrhajós romantikus pszichothriller musical”.

Mindenesetre a God of Weapons bátran felvállalja ezt a címkét, és mi megpróbáljuk komolyan venni, miközben fél szemmel azért mosolygunk rajta. A játék egy kisebb indie csapat műve, és PC-n már 2023 óta elérhető, de mostanra Switch-re, PS5-re és Xbox-ra is megérkezett. A készítők láthatóan imádták a Vampire Survivors jelenséget, csak úgy voltak vele, hogy mi lenne, ha ezt egy sötét fantasy világba helyeznénk, tele fegyverrel, és hát valahogy adjunk neki egy hangzatos műfajnevet, hogy a marketingesünk is büszke lehessen? És ez a gondolat megszülte a Dark Fantasy Horde Hunting Roguelike-ot.
A történet? Na, az nincs. Vagy ha van, akkor valahol az apró betűs részben bujkál. Te vagy egy harcos, egy mágus, vagy bármilyen más, fegyverrel felszerelhető figura, akit bedobnak egy pályára, ahol végtelen mennyiségű ellenfél rohan feléd, mint Black Friday akcióban az emberek a plazmatévé felé. A cél: túlélni, fejlődni, és közben annyi fegyvert és passzív bónuszt összekaparni, hogy a végén te legyél a God of Weapons.

A pályák arénaszerűek, és minden indulásnál nulláról kezded a felszerelésedet. A fegyverek maguktól támadnak – neked „csak” az a dolgod, hogy ügyesen pozicionálj, kerüld az ellenfeleket, és felkapd az általuk dobott XP-gömböket. A roguelike rész itt jön be: minden run más, mert a felkínált fegyverek és fejlesztések véletlenszerűek. És itt kezd igazán működni a játék. Először van egy rozsdás kardod, aztán kapsz egy íjat, majd egy lángszórót, aztán valahogy nálad köt ki egy mérgezett dárda és egy jeges buzogány is – a végeredmény egy olyan fegyverarzenál, amivel a történelemkönyvek se tudnának mit kezdeni.

Az egész rendszer olyan, mintha egy fantasy fegyverbolt minden raktárkészletét rád szerelték volna, csak mert miért ne. A „Horde Hunting” kifejezés persze úgy van beállítva, mintha te lennél a vadász, de a valóságban sokszor inkább te vagy a préda és a túlélés egy képernyőt betöltő pixelhalom között lavírozva inkább egy stresszteszt, mint vadászat. Az ellenfelek között van minden, ami a fantasy szörnykatalógusban szerepel: zombik, csontvázak, démonok, meg néhány olyan kreatúra, amit talán csak egy álmatlan éjszaka és egy túl erős kávé szült.
Minden legyőzött ellenfél után XP-t kapsz, és bizonyos szinteken új fegyvert vagy passzív képességet választhatsz. A fegyverek szintet is léphetnek, így egy egyszerű kis tőr a végére halálos kaszaboló géppé válhat, ami már a képernyőn kívülről is lecsapja az ellenfeleket. Az igazi motiváció viszont az új karakterek és pályák feloldása. Van, aki gyorsabb, más több élettel kezd, megint más olyan bónuszt kap, hogy eleve két fegyverrel indul. Ez mind ad egy kis extra motivációt, hogy „na még egy kört” nyomjunk, ami persze hajnali kettőkor már a „na még egy utolsó kört, tényleg” szintre lép.

A grafika pixel art, de nem túl aprólékos: minden átlátható, ami fontos, és semmi nem zavarja a szemünket, amikor több száz ellenfél özönlik felénk. A dark fantasy jelző kicsit túlzásnak tűnik, mert bár valóban van némi komor színpaletta és pár sötét tónusú háttér, a képernyőn röpködő színes loot-ikonok és villogó sebzés-számok inkább egy karácsonyi vásárra emlékeztetnek, mint Mordor kapujára.

A zene viszont egész jó: gyors tempójú, folyamatosan pörget, és segít, hogy ne lassuljunk le, még akkor sem, amikor a pálya tele van szörnyekkel, és már csak reflexből kerüljük a támadásokat. És mi a helyzet a „Dark Fantasy Horde Hunting Roguelike” -kal? Nos, ez a játék önazonos, ha önazonosság alatt azt értjük, hogy egyszerre próbál három különböző hangulatot és játékmódot eladni nekünk. Dark fantasy? Oké, bár nem fogsz közben Shakespeare-i drámákon filozofálni. Horde hunting? Ha ezzel azt értjük, hogy a hordák vadásznak rád, akkor 10/10. Roguelike? Abszolút, hiszen minden alkalommal nulláról indulsz, és a fegyverarzenálod teljesen a véletlenen múlik.
Összegezzünk. A God of Weapons egy szórakoztató, pörgős kis indie, ami nem akar világot váltani, de tökéletes arra, hogy fél órára kiéld a szuperfegyveres – pixelmészáros fantáziádat. A játékmenet addiktív, a fejlődési rendszer jól működik, és bár a vizuális stílus nem hoz újat, teljesen kiszolgálja azt, amit a játék akar.

A legnagyobb baj vele talán az, hogy a saját műfaji meghatározása többet ígér, mint amit valójában kapsz. Ez nem baj, mert amit kapsz, az jó csak ne lepődj meg, ha a Dark Fantasy Horde Hunting Roguelike inkább egy „Pixel Art Lootgyűjtögető Túlélő Aréna” lesz a gyakorlatban. De amíg szórakoztat, addig mindegy is, hogyan hívják – ha jól érezzük magunkat közben, úgyis maradunk még egy körre.